Adócsökkentés: olcsóbb cafeteria és több marad a zsebünkben

Az szja-kulcs csökkentése nyomán 2016-ban átalakul a családi adókedvezmény, valamint csökken a béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások adóterhelése. A 2016-tól hatályos szja-változásokat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának írása részletezi.

Kép: Pixabay

Ritka pillanat, hogy jó előre tudjuk, mire számítsunk jövőre, ezért az Országgyűlés által 2015. június 16-án elfogadott és 2015. június 24-én kihirdetett adótörvény változásokkal akár már most érdemes a tervezést elkezdeni a jövő évre vonatkozóan.   Az első és talán legfontosabb elem, hogy a személyi jövedelemadó (Szja tv.) rendszerében az egykulcsos, arányosnak mondott adó a jelenlegi 16 százalékról 15 százalékra csökken. Vagyis jövedelem tekintetében 100 forintonként 1 forintos nettó jövedelemnövekedést jelent a 2016. évi változás – olvasható a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának írásában, amelyet együttműködő partnerünk, az Adó Online közölt.

Ez az 1 százalékos adócsökkentés azonban sok más változást von maga után, többek között a cafeteriával kapcsolatban is kedvező változások lesznek 2016-tól. Mint azt korábban megírtuk, az adócsökkentés mellett ugyan a kifizetői adóterhelés melletti juttatások adóalap-kiegészítése nem változik, ennek ellenére, még ha csekély mértékben is, de csökken a béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások adóterhelése. A béren kívüli juttatásoknál a jelenlegi 35,7 százalékos adóterhelés helyett 34,51 százalék (1,19 szeres szorzó után 15 százalék Szja és 14 százalék EHO), míg az egyes meghatározott juttatások esetén a jelenlegi 51,17 százalékos adóterhelés helyett 49,98 százalékos (1,19 szeres szorzó után 15 százalék Szja és 27 százalék EHO) lesz.

Adóalap-kedvezmények

Itt vannak a jövő évi adószabályok
Csökken a bankadó, egy százalékkal kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetni, öt százalékos lesz a sertés tőkehúsok áfája, és nő a családi adókedvezmény mértéke. Jön a növekedési adóhitel, viszont 2020-ig nem lesz egykulcsos a társasági adó.
Ám a béren kívüli juttatásoknál sokkal fontosabb a családi kedvezmény rendszere. Az Szja tv-ben a családi kedvezmény nem adókedvezmény, ahogyan a legtöbb esetben említik, hanem adóalap-kedvezményt jelent! Az adókedvezménynek a kritériuma, hogy legyen egy adóalap, amelyre meg kell állapítani a számított adót és ezt a számított adót lehet valamilyen adókedvezménnyel csökkenteni (melyek az Szja tv. VIII. fejezetében vannak tételesen felsorolva). Ezzel szemben az adóalap-kedvezménynél el sem jutunk az adóig, amit csökkenteni lehetne, mivel egy lépéssel korábban már az adó alapját fogjuk csökkenteni.

Vagyis az adóalap-kedvezmény érvényesítése során lényegében „adómegtakarítást” tudunk elérni, mivel az adóalap-kedvezményre eső adó összegétől mentesül a magánszemély. Maga az „adómegtakarítás” összege nem fog változni, sőt megtartották a 2014-ben elfogadott és 2016-tól alkalmazandó szabályt is, mely szerint két kedvezményezett eltartott esetén 2019-ig fokozatosan megduplázódik az érvényesíthető „adómegtakarítás”. Csupán az 1 százalékos adócsökkentésből kifolyólag módosultak az igénybe vehető adóalap-kedvezmények összegei. Eszerint a családi kedvezmény – az eltartottak lélekszámától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként:  egy eltartott esetén 2016-tól kezdve 66 670 forint (62 500 forint helyett), mely során marad a 10 000 forint összegű „adómegtakarítás”, kettő eltartott esetén: 2016-ban 83 330 forint (78 125 forint helyett), tehát marad a 12 500 forint összegű „adómegtakarítás”. Így jár a családi adókedvezmény 2015-ben.

Hasonlóan módosul az első házasok kedvezménye is. Itt is megtartják a havi 5 000 forint összegű „adómegtakarítást”, csupán az 1 százalékos adócsökkentésből kifolyólag az eddigi havi 31 250 forint helyett havi 33 335 forint lesz az adóalap-kedvezmény.

 A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo