Mint arról többször beszámoltunk, az Európai Unió nagy multinacionális vállalatai számos legális lehetőséggel élhetnek adóterheik csökkentésére. Ezekkel a lehetőségekkel egyes tagállamok jól járnak, mások pedig adóbevételeket veszítenek, mivel a területükön megtermelt nyereség után más tagállamban fizetnek adót. Az Európai Bizottság most azt mondja, a jelenlegi szabályozás megérett a ráncfelvarrásra, hiszen nem vesz tudomást a 21. századi gazdasági tevékenységek komplexitásáról, és a kis- és középvállalkozásokkal szemben is igazságtalan, hiszen ők – a nagyokkal ellentétben – nem tudnak adócsökkentő manőverekkel élni.
Ezért – a márciusi átláthatósági javaslatcsomag folytatásaként – a Bizottság június 18-án újabb akciótervet mutatott be. A javaslat a vállalati adózási információk országonkénti közlését éppúgy érinti, mint a közös társasági adóalap újra felmelegített ügyét, és négy stratégiai célt vázolt fel: ismét összekötni a gazdasági tevékenység és az adózás helyét, pontos tagállami adatokat szerezni a ténylegesen végzett tevékenységekről, versenyképes és növekedésbarát adórendszert alkotni, illetve megvédeni az egységes piacot, ezáltal elősegíteni, hogy az EU egységes álláspontot képviselhessen kifelé adózási ügyekben - írta együttműködő partnerünk, az Adó Online.
Nem tudjuk ki, mennyit és hol
Az első és legfontosabb lépés az átláthatóság felé az országonkénti adatközlés lenne (Country by country reporting – CBCR). Ma ugyanis nem látjuk át teljesen a multinacionális vállalatok adózási gyakorlatát, két okból. Először is a feltételes adómegállapítások rendszere önmagában zavaros, a tagállamok eddig nagy mérlegelési jogkörrel értesíthették egymást ezekről – vagy nem. A márciusi javaslat az információmegosztást bizonyos feltételek esetén kötelezővé teszi. A Bizottság következő lépésként most annak mérlegelését javasolja, hogy az érintett adatokat érdemes lenne-e a nagy nyilvánosság számára is elérhetővé tenni (erről a brüsszeli testület konzultációt is kezdeményez, hiszen a probléma számos járulékos kérdést vet fel). Másodszor, nem ismerjük a multinacionális vállalatok valós gazdasági teljesítményét, mert az adatok tagállamokra bontott közzététele – bizonyos szektorok kivételével – eddig nem volt kötelező.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legkedvezőbb a vidéken?
Az Európai Bizottság akcióterve nyomán 2011 után ismét napirendre kerül a közös konszolidált társasági adóalap (Common consolidated corporate tax base - CCCTB) ügye. Jelenleg a társasági adóhoz kötődő szabályozási különbségek lehetővé teszik, hogy egyes szereplők a számukra leginkább kedvező tagállamban adózzanak a nyereségük után – méghozzá nemegyszer a „kedvező tagállam” hathatós segítségével és egyetértésével. A Bizottság ennek szeretne véget vetni a 2016 elejére ígért új javaslatával. A menetrend először a kötelező (és a 2011-es verzióval ellentétben nem önkéntesen választható) közös adóalap kialakítását javasolja, és későbbre tolná a konszolidálás bevezetését, valamint az ahhoz kötődő számítási formula kialakítását, mivel a tagállamok között a legnagyobb vitákat és számolgatásokat érthetően ez utóbbi okozza. A konszenzusos döntéshozatal miatt indokolt a Bizottság óvatossága – ráadásul a kötelező jelleg miatt már a vállalati szektor sem olyan lelkes a közös konszolidált társasági adóalap ügyében, mint korábban.
A Bizottság érvelése szerint a CCCTB hosszú távon megoldaná a transzferárazás problémáját, hiszen EU-n belül nem lenne szükség a tagállamok közötti profit-utaztatásra és az egységes rendszer csökkentené az adminisztrációs terheket (jelenleg ugyanis 28 különböző adóalappal és kulccsal dolgozik az EU). Konszolidálás esetén az egyik tagállamban keletkezett veszteség leírható lenne egy másik tagállami profitból. A vita már csak azért is nagyon érdekesnek ígérkezik, mert a CCCTB az esetleges számviteli eltéréseket és a harmadik országok felé transzferárazás, profit-átirányítás problémáját nem feltétlenül oldja meg. Ráadásul az új rendszernek az olyan esetekre is választ kellene adnia, amikor a tagállami kormányok, illetve a cégek elkezdenek játszani-manipulálni a várhatóan az eladásokat, a munkaerőt és az eszközértéket is figyelembe vevő formula adta lehetőségekkel. A veszteségleírásra egyébként lesz egy előzetes, átmeneti javaslat is, még a konszolidáció 2017 utánra tervezett tárgyalása előtt.
Magyarország egyike azoknak a tagállamoknak, amelyek úgy gondolják, nem érdekeltek a közös társasági adóalap bevezetésében, bevételcsökkenéstől és egy fontos versenyképességi-kormányzati eszköz elvesztésétől félve – legalábbis a 2011-es vita beszámolói erre engednek következtetni. Egy-két cég példáján keresztül születtek modellek és mikromodellek, ellentmondásos és magyar szempontból nem éppen biztató eredményekkel. Ráadásul az elemzésekből az is kiderül, az adminisztrációs teher az egyéb szabályozásbeli különbségek miatt nem feltétlenül csökken majd, viszont az adótervezési lehetőségek a formula alkalmazása mellett, sőt miatt is megmaradnak.
A tagállamok szempontjából tehát alapvető kérdés, hogy kire, miként vonatkoznak majd a szabályok, és rendelkezésre állnak-e majd az adatok, hogy mindenki pontosan ki tudja számítani, rá milyen hatással lenne az elosztási formula. Ez azért nagyon fontos, mert a kiválasztott elosztási formula függvényében a bázis átcsoportosítódhat egyik tagállamból a másikba, magyarul biztosan lesznek a számításnak nyertesei és vesztesei, ami a Tanácsban meglehetősen valószínűtlenné teszi a konszenzust. Az országonkénti adatközlés bevezetése talán a számolgatásban is segíthet a tagállamoknak. Viszont a kérdés bonyolultsága miatt az már most borítékolható, hogy a közös konszolidált társasági adóalap bevezetésére nem holnap kerül sor az Európai Unióban.