Társadalom


Rábukkanhattak az elveszett magyar törzs genetikai nyomaira

Rábukkanhattak az elveszett magyar törzs genetikai nyomaira 

A közép-ázsiai terület népessége a tatárjárást követően a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be. A tanulmányt, melyben az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportot kutatói is részt vettek, a Scientific Reports közölte.
Ezekre a konvektorokra jár az állami ingyenpénz

Ezekre a konvektorokra jár az állami ingyenpénz 

Az Otthon Melege Program legújabb, konvektorcsere pályázatán összesen három fajta eszközre lehet kérni a támogatást.
Egy robot ül az órákon egy diák helyett Bécsben

Egy robot ül az órákon egy diák helyett Bécsben 

Betegsége miatt Dominik több mint egy éve nem járhat iskolába. Hogy ne maradjon le a tanulásban, egy 30 centis robot, AV1 ül helyette a tanórákon. Így Dominik nemcsak az órákba tud aktívan bekapcsolódni, de az osztálytársaival sem veszíti el a kapcsolatot.
Kevesen használják a tévés és internetes gyerekzárakat

Kevesen használják a tévés és internetes gyerekzárakat 

A szabályozás megfelelő, de még mindig csak kevés szülő veszi igénybe a gyerekzár-funkciókat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának hatósági vizsgálata szerint.
Sok mozgással késleltetheti az Alzheimert

Sok mozgással késleltetheti az Alzheimert 

A mozgáshiány, a túlsúly, a magas vérnyomás is növeli az Alzheimerben és hasonló betegségekben szenvedők számát, figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet.
Letehetetlen krimi az Államvédelmi Hatóság terrorjának idejéből

Letehetetlen krimi az Államvédelmi Hatóság terrorjának idejéből 

Cserhalmi Dániel Csengőfrász című regénye az 1950-es évek Rákosi-korszakának politikai rendőrségének időszakába repít minket: a koncepcionális nyomozások, koholt vádak, a kegyetlen vallatások és a besúgó-hálózatok szövevényes világába, ahol a nyomozók nem válogatnak az eszközökben, és senki sem lehet biztonságban.
A tájékozatlanság is segíti az álhírek terjedését

A tájékozatlanság is segíti az álhírek terjedését 

Jelentősen csökkent a közösségi oldalak hitelessége az újságírók szemében az elmúlt négy év során – derül ki a legfrissebb Trendlabor Médiaindex felmérésből. A bizalomvesztés fő oka az álhírek fokozott terjedése.
Felfedezték a faék egyszerűségű parkolóórát

Felfedezték a faék egyszerűségű parkolóórát 

Az alsó-szászországi Cloppenburg városában negyed óráig ingyen lehet parkolni. Legalábbis akkor, ha a polgármesteri hivatalban vásárolt homokóra méri autónkban az időt.
Nő a szakadék a szegények és gazdagok között

Nő a szakadék a szegények és gazdagok között 

Az Európai Unióban (EU) élő gazdagok és szegények közötti szakadék egyre szélesebbé vált az utóbbi évtizedekben, de az egyenlőtlenségek ellen kifejtett uniós küzdelemnek köszönhetően még mindig kisebb, mint a világ más régióiban – írta a vagyoni egyenlőtlenségeket elemző francia intézet (WID) a friss jelentésében.
A rendszeres mozgással az agyunk is "izmosodik"

A rendszeres mozgással az agyunk is "izmosodik" 

Már egy félórás fizikai edzés pozitívan befolyásolhatja agyunk működését és javíthatja mind a fiatalok, mind az idősek memóriáját, mutatták amerikai kutatások.

A biztosítási piac még nem fedezte fel a digitális nomádokat 

Sokat utaznak, sokat költenek, gyorsan döntenek és a piac nehezen tart velük lépést. A digitális nomádok fontos célcsoportjai lehetnének a biztosítóknak, a szolgáltatók azonban még nem figyeltek fel rájuk – ismerteti a FinTechRadar.hu. cikkét a Biztosítási Szemle.

A kicsik a pénzügyekben is a családi mintát követik 

Egy kutatás szerint a fiatalok pénzügyi ismereteiket elsősorban a szüleiktől, közvetlen hozzátartozóiktól sajátítják el, ezért érdemes átgondolni a szavainkat, tetteinket ezen a területen is. Hiszen legyen az a példa akár jó, akár rossz, a kicsik eltanulják.

Részmunkaidős dolgozókkal erősítenek csúcsidőben 

Mostantól részmunkaidőben is alkalmaz villamosvezetőket a Bécsi Közlekedési Vállalat, a Wiener Linien. A részmunkaidős dolgozók a reggeli és délutáni csúcsidőszakokban jelentenek majd nagy segítséget.

A fiatalok többségének nem fontos az autó 

A jelenleg szüleivel élő fiatalok 23 százaléka tartja fontosnak, hogy külön lakásba költözzenek. A többség – 64 százalék – szeretne ugyan önálló életet kezdeni, de egyelőre nem tartja nagyon fontosnak – a K&H ifjúsági indexe szerint.

Nem szégyen az alvás, kár leszokni róla 

A felnőtt, az idős ember szervezetének is szüksége van napi 8 óra alvásra. Ha az kevesebb, megrövidítjük életünket és elősegítjük betegségek, köztük a rák kialakulását.

Hogyan rúgjunk be „egészségesen”? 

A komolyabb mértékű ivászat merénylet a szervezetünk ellen, a másnaposságnak pedig igen kellemetlen következményei lehetnek. Hogyan tudjuk mindezt megelőzni, vagy legalábbis enyhíteni?

És az nem tilos, ha a navigációt piszkáljuk 130-as tempónál? 

A vezetés közben való telefonálás – legalábbis országúton – kevésbé veszélyes, mint ha ha a navigációt állítjuk be, eszünk, iszunk, vagy beszélgetünk, állapították meg amerikai kutatások.

Ha épp 18 vagy, az unió segítségével felfedezheted Európát 

Az Európai Bizottság idén is meghirdeti a DiscoverEU kezdeményezést, melynek révén az EU területén élő 18 éves fiatalok utazási igazolványokhoz juthatnak. Az érdeklődők 2019. május 16-ig jelentkezhetnek a pályázati felhívásra. 

Így válasszunk nyári gumit 

A korán jött tavasz a nyári gumi használat felé tereli az autósokat. Ilyenkor több mint 300.000 gépjármű tulajdonos vásárol új nyári abroncsot, ugyanakkor a megfelelő abroncsok kiválasztása kihívást jelenthet a vásárlóknak, de néhány egyszerű tudnivalóval leegyszerűsíthetjük a döntést.

Küzdelmes mérkőzések a XV. Manager Open győri idénynyitó versenyén 

A nyolc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XV. Menedzser Teniszbajnokság első idei versenyének a gyönyörű barokk város , Győr adott otthont. Helyszíne a GYAC pályái voltak , amelynek szerves része a nemrég felújított modern klubház a teraszos étteremmel, az új öltözők és a kibővített parkoló is.

Algoritmus segít a menekülteknek a boldogulásban 

Számítógépes program segítségével is osztják el a befogadott menekülteket az Egyesült Államokban. Ilyen módszer használatát tervezik Svájcban és Svédországban is.

Így sem mentek még neki az óceánnak 

Egy 72 éves francia férfi hordó-formájú, csak a hullámok hajtotta alkalmatosságban kelt át sikerrel négy hónap alatt az Atlanti-óceánon.

Milyen nyugdíjuk lesz a fizikai dolgozóknak? 

A fizikai munkakörben dolgozó magyarok alig egynegyede tesz félre rendszeresen a nyugdíjas éveire és több mint kilencven százalékuknak nincs nyugdíjterve – derül ki az Aegon legfrissebb nyugdíjkutatásából.

Úgy veszik a garázsokat, mintha nem lenne holnap 

A nagyobb autópark miatt egyre nagyobb az igény a garázsokra. Nem csak az eladó, hanem a bérelhető garázsok ára is az egekben van. A fővárosban a legdrágább a 13. kerület.

Közelebb Európához – családi fesztivál az Európa-napon 

Egész napos családi fesztivál fogadja az idei Európa-napra érkezőket a Szabadság téren, 2019. május 12-én, vasárnap. A rendezvény egyik legfontosabb célja, hogy átfogó információkat adjon az uniós intézmények és szervezetek munkájáról, valamint a május 26-án esedékes európai parlamenti választások részleteiről.

Egy rossz lépés és több millió a kár 

A K&H Biztosító szakértői szerint egyre tudatosabbak a magyar turisták, többen kötnek utasbiztosítást a külföldi utak előtt, amelyek átlagos díja tavaly 6 775 forintot tett ki.

A sok tévézéstől gyorsabban hülyülünk 

Helytelen, ha gyerekek naponta órákig ülnek a tévé képernyője előtt – de az öregeknek sem jó. A túl sokat tévézőknek romlik az emlékezőtehetsége.

A palacsintáról nem tudunk leszokni 

Magyarországon a palacsinta, a somlói galuska és a gesztenyepüré a legnépszerűbb desszertek, a legtöbb édességet pedig februárban, illetve novemberben rendeljük – friss felmérés szerint.

Történelmi csúcson az Unió támogatottsága – a populisták ellenére 

A legfrissebb, 2019. február végén végzett uniós közvélemény-kutatás az Európai Unió továbbra is magas támogatottságát jelzi, a populisták és az euroszkeptikusok előretörése ellenére.

Felemelkedés helyett lecsúszás: ez vár a középosztályra 

Eltűntek az idők, amikor a középosztály kényelmesen élt és még jobb jövőt remélhetett gyermekeinek. Sokan eladósodnak, lecsúsznak és állami támogatásra van szükség, hogy megbirkózhassanak korunk új kihívásaival.

Budapest, Eger és Hajdúszoboszló még mindig a sláger 

8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. Átlagosan 36 730 forintot fizettünk foglalásonként, a legtelítettebb nap a márciusi hosszú hétvégén volt. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágernek az úti célok közül.

Mire gyanakodjunk, ha túl olcsó az ingatlan? 

Ha valami olcsó, azt azért gyanakodva vizsgálgatjuk, mert sejtjük, hogy lehet valami gond lehet vele, akadhat egy gyenge pontja. De mire gyanakodjuk, ha épp egy túl olcsónak tűnő ingatlannal találkozunk?

Beszólhat-e a társasház, ha airbnb-t üzemeltetek? 

Látogatók és vendéglátók számára egyaránt előnyös az airbnb szolgáltatás, azonban a lakóközösség nem feltétlenül osztja az érintettek lelkesedését. Van-e jogi lehetősége a társasháznak a rövid távú hasznosítás korlátozására?

Bizottság vizsgálja, miért késett 3 percet a vonat 

A svájciak átlag 72 alkalommal utaznak vonaton egy évben és összesen csaknem 2.500 kilométert tesznek meg. Most azonban elégedetlenkednek kiváló vasúti hálózatukkal, mert előfordul, hogy 3 percet is késnek a járatok...

Az idősek kiszolgálására fejlesztik a reptereket 

A világ lakosságának jelenleg 12 százaléka van 60 év felett, míg 2050-re ez szinte megduplázódik, 22 százalékra. A légiközlekedésben már kezdenek alkalmazkodni az új helyzethez.

Az online gyerek is megszeretheti az olvasást 

Egy kutatás szerint a folyamatosan online lévő fiatalok több mint fele egyetlen könyvet sem olvas el egy év alatt. Az olvasás megszerettetése már a legkisseb korban elkezdődhet, de sosincs késő. A téma a könyv világnapján különösen időszerű.

A modern kor ittas vezetése a volán mögötti mobilozás 

Tízből négyen használják az okostelefonjukat vezetés közben, közülük pedig minden ötödik ember üzeneteket és közösségi médiás bejegyzéseket is szokott írni az autóban – a többi közt ez derül ki az Aegon reprezentatív felméréséből. A kutatás szerint a sofőrök azt sem tudják helyesen, mit tilos és mit szabad.

Elkerülhető, hogy a csődöt jelentse egy családi tragédia 

Egy komolyabb családi tragédia – például a kenyérkereső súlyos betegsége vagy halála – nemcsak érzelmileg nagyon megterhelő, de akár még pénzügyileg is veszélybe sodorhatja a családot. Ilyenkor jöhet jól egy kockázati életbiztosítás, amely egy haláleset, baleset vagy súlyos betegség esetén segít enyhíteni a felmerülő anyagi problémákat – olvasható az UNION Biztosító blogján megjelent „10 kérdés és válasz a kockázati életbiztosításról” című cikkben, amelyből most kiemelünk néhány részt.

Tesla áráért vehet elektromos bogárhátút 

Kedveli még a régi, bogárhátú Volkswagent, de akar környezetbarátian, villanymotorral autózni? Megteheti – de annyiba kerül, amennyiért egy Teslát is vehet.

A vegáknak a kánaán lehet a műhús 

Az állattenyésztés felelős az üvegház-hatású gázok kibocsátásának 15 százalékért – az ugyanannyi, mint amennyi az autókból származik. Az egyik fontos érv a sejtekből tenyésztett hús előállítása mellett.

Ide mennek a legtöbben húsvétkor 

Kifejezetten húsvéti programra vágyunk húsvétkor, vagy a négynapos hétvége egyszerűen csak jó alkalom wellnessre, élménypark látogatásra vagy  sétahajózásra? A Bónusz Brigád adatai szerint egyszerűen jól akarjuk magunkat érezni.

Az élő nyuszi nem játék, sőt jogai is vannak 

Nem árt előre átgondolni, hogy mi lesz a húsvétra ajándékozott élő nyúllal. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi, előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája?

A magyar kosárban is több a zöldség 

Az utóbbi években egyre fontosabb mérlegelési szempont az élelmiszervásárlásnál, hogy egészséges termékeket fogyasszunk, így a zöldségek és a gyümölcsök is még jobban előtérbe kerülnek.

Apa tanult, mi inkább pénzt keresünk 

A mai nyugdíjasok szerint folytonos tanulással, önképzéssel érhető el az időskori anyagi biztonság, míg a fiatalabbak inkább a minél nagyobb összegű megtakarításban látják a szép nyugdíjas évek zálogát. De minden generáció a legfontosabb lépések közé sorolja, hogy már pályakezdőként el kell kezdeni a nyugdíjas évekről való gondoskodást – derült ki egy több generáció visszajelzésén alapuló hiánypótló kutatásból.

Kezdjen el gyanakodni, ha a link végződése nem „ac.uk” 

Nagy-Britanniában 471 elismert felsőoktatási intézmény működik, de mellettük 243 csaló álegyetem szed be nagy pénzeket áldiplomákért, amelyeket viszont nemritkán a munkáltatók vakon elismernek.

Az már alap, hogy a nyári tábor nem gyerekmegőrző 

A szülők többsége már nemcsak felügyeletet és szórakozást, hanem gyermeke fejlesztését, fejlődését is elvárja egy nyári tábortól, így a készségfejlesztő táborok előretörése várható volt.

Vigyázz, kész, pénz! Újpest, Zugló és Lipótváros diákjai voltak a legjobbak 

Újpest, Zugló és Lipótváros iskoláiból érkezett kisdiákok bizonyultak a kategóriájukban a legjobbnak a „K&H Vigyázz, kész, pénz!” elnevezésű, a pénzügyi tudatosságot erősítő vetélkedőn.

Valóban mérhető a „mérhetetlen”? 

A színvonalas ítélkezés leginkább a szakmailag helyes bírói ítéletektől függ. E feltétel teljesülése vagy hiánya ellenőrizhető az ítéletek indokolásából. Ezzel kapcsolatos a Magyar Tudományos Akadémia friss kutatása.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo