A történelemkönyvekből mindannyian ismerhetjük Julianus barát történetét, aki a 13. század elején elindult keletre, és viszontagságos utazása végén magyarul beszélő emberekre akadt. A Magna Hungariának elnevezett területen azután átsöpört a tatárjárás, és a magyarul beszélő közösség is eltűnt – azonban úgy fest, nem teljesen nyomtalanul - hívta fel a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia.
Németh Endre, Fehér Tibor és kutatótársaik fejében eredetileg nem biztos, hogy egyáltalán megfordult a híres középkori szerzetes neve. Kutatásaikban sokkal inkább arra a kérdésre keresték választ, hogy milyen közös genetikai örökségünk van legközelebbi nyelvrokonainkkal, az obi-ugorokkal (vagy más néven a hantikkal és a manysikkal).
Egy 2013-as publikációjukban ki is mutatták, hogy apai ágon (vagyis az Y kromoszóma örökítőanyagában) van ilyen közös komponens, amely nem jelenik meg a környező közép-európai népek génjeiben. A kutatás következő lépcsőfoka annak meghatározása volt, hogy hol bukkan még fel ez a bizonyos közös komponens. Az így kapott adatokból ugyanis már arra vonatkozóan is következtetéseket lehet levonni, hogy mi történt az idők során az e géneket hordozó embercsoportokkal.
A kutatáshoz sikerül megnyerni Richard Willemset, az Észt Akadémia volt elnökét, és a most célkeresztbe került genetikai komponens vezető kutatóit, Siiri Rootsit, valamint Helen Postot. Az észt kutatók Eurázsia jelentős területeire kiterjedő saját adatbázissal és a legkorszerűbb laboratóriumi berendezésekkel rendelkeznek.
A közös munka során 46 eurázsiai populációt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a korábban azonosított apai ágú közös genetikai komponens az obi-ugorok és a baskírok között fordul elő nagyobb arányban, és ezen kívül megtalálható még a volgai tatárok és a magyarok között.
Az eredmények pontos interpretációjához további kutatásokra van szükség, de úgy tűnik, hogy nagy valószínűséggel a Julianus barát által Magna Hungariában, a Volga-Urál vidéken megtalált magyarok genetikai nyomaira bukkanhattak a kutatók. E népesség a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be. Úgy néz ki, hogy Magna Hungariában még sokkal magasabb lehetett az ugor eredetű elemek aránya a magyar génkészletben, mint a Kárpát-medencébe betelepült magyarság körében, és ez az elem az elmúlt viharos ezer év folyamán – a népességek keveredésével – tovább csökkent.
A nyelvrokonság és a genetikai rokonság közötti kapcsolat egyáltalán nem egyszerű. Annyit biztosan elmondhatunk, hogy egyikből sem következtethetünk közvetlenül a másikra, ugyanakkor mindkét terület vizsgálata segíthet a magyarság őstörténetének jobb megismerésében.
