És az nem tilos, ha a navigációt piszkáljuk 130-as tempónál?

A vezetés közben való telefonálás – legalábbis országúton – kevésbé veszélyes, mint ha ha a navigációt állítjuk be, eszünk, iszunk, vagy beszélgetünk, állapították meg amerikai kutatások.

A felmérések szerint teljesen indokolt, ha városi vezetésnél tilos a mobilok használata. Hosszú autópálya-szakaszokon azonban jóval kisebb a kockázat, sőt: a beszéd ébren tartja a a vezető figyelmét, és megóvhatja az elalvástól.

Kép: Pixabay

Nem kisebb kockázatot jelent ugyanakkor, ha vezetés közben kezeljük az autó „infotainment” rendszerét, ami megengedett. Amikor a vezető beállítja, módosítja a navigációs rendszert, rádióállomást, zenét keres, gombokat vagy ikonokat nyomogat a képernyőn, az legalább annyira elvonja a figyelmét, és veszélyesebb, mint a telefonálás.

Áll ez még a hangvezérléses rendszerekre is: a parancsok kiadása, az adott esetben többlépcsős folyamat erősen leköti a vezetőt, különösen az idősebbeket, így ugyancsak baleset-veszélyes.

A modern kor ittas vezetése a volán mögötti mobilozás
Tízből négyen használják az okostelefonjukat vezetés közben, közülük pedig minden ötödik ember üzeneteket és közösségi médiás bejegyzéseket is szokott írni az autóban – a többi közt ez derül ki az Aegon reprezentatív felméréséből. A kutatás szerint a sofőrök azt sem tudják helyesen, mit tilos, és mit szabad.
A vizsgálatok azt mutatták, hogy ha az Apple, illetve az Android rendszerű mobilokkal vezérlik az autók infotainment-rendszerét, az kevésbé téríti el a vezető figyelmét, mint a kocsiba épített programok.

(Forrás: The New York Times)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo