Küzdelmes mérkőzések a XV. Manager Open győri idénynyitó versenyén

A nyolc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XV. Menedzser Teniszbajnokság első idei versenyének a gyönyörű barokk város , Győr adott otthont. Helyszíne a GYAC pályái voltak , amelynek szerves része a nemrég felújított modern klubház a teraszos étteremmel, az új öltözők és a kibővített parkoló is.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nemcsak a helyi egyesület, hanem a másik két győri klubban,  az Elektromosban és a Lendületben teniszező üzletemberek közül is neveztek, de érkeztek vállalkozók és menedzserek Mosonmagyaróvárról és Budapestről is. Az előre jelzett esős időjárás miatt elsősorban az ország távolabbi vidékeiről több lemondás érkezett, így végül a vártnál kevesebben indultak pedig a pályák kitűnő állapotban várták a résztvevőket.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás alapító-versenyigazgató elmondta a ma már úgy a hazai tenisz életben mind az üzleti világban  egyfajta sajátos brand-et jelentő Manager Open több száz üzletembernek nyújt évente rendszeres játék- és versenyzési továbbá személyes megismerkedési lehetőséget.

Kép: Manager Open

Ezt követően Borkai Zsolt, a város olimpiai bajnok polgármestere , a torna fővédnöke, aki korábban több alkalommal maga is résztvevője volt a viadalnak kiemelte nem véletlen, hogy Győrt a sportok városának nevezik, hiszen világ versenyek sora kerül évről-évre itt megrendezésre. Bár nagyságrendileg ez egy más kategóriájú rendezvény értékelik és örömmel rendezik meg immár nyolcadik éve a teniszező menedzserek régiós tornáját. Sajnálta,hogy sűrű elfoglaltsága miatt ezúttal nem tud időt szakítani a játékra egyúttal mindenkinek jó játékot, sportszerű megmérettetést kívánt.

Hámori Tamás ezt követően bemutatta Gyarmathy Zoltánt a verseny sorozat új támogatóját, aki a SSP Group brit cég képviselője és Grazban lévő irodájuk  teljes körű szolgáltatást kínál olyan magyar cégeknek, akik az osztrák piacon szeretnének eladni illetve vásárolni és ennek érdekében megfelelő kapcsolatot létesíteni.

Ugyancsak bemutatásra került Krisztik Anikó, aki már tavaly több versenyen vizsgálatot végzett a Manager Open résztvevőin. Az un. BEMER mérések fokozzák az anyagcserét és energia többletet biztosítanak, emellett elősegítik a bemelegítést. Hazánkban többek között Cseh László, míg külföldön több neves ATP és WTA játékos is igénybe veszi ezt az eszközt felkészüléséhez. Végül Soós Szabolcs, szakosztályvezető, aki maga is elindult a viadalon , ismertette a sorsolás eredményét és a játékrendet.

Kép: Manager Open

A párok ezúttal egy összevont táblán és több csoportban mérték össze tudásukat. Az egyik csoport győztese a fővárosból érkezett Juhász István vállalkozó és Vitsek Iván volt válogatott asztalteniszező alkotta páros lett. A második csoportban veretlenül a Soós Szabolcs- Tapolcsányi Patrik győri kettős lett az első. A harmadik csoportban viszont három páros is azonos győzelmi arányt ért el. Itt végül a Bozsoki Szilveszter- Máthé Mátyás hazai pár jobb játszma aránnyal előzte meg a másik kettőt. Végül rájátszással a Papp Károly – Rózsa Péter ugyancsak győri duó is bekerült az elődöntőbe. Az egyik ágon Soósék a Bozsoki párt , a másik oldalon a Juhász páros Rózsáékat verte meg. A döntőben sok színvonalas ütésváltás után végül is a budapesti kettős lett az idénynyitó verseny győztese

Az ünnepélyes díjkiosztás során a bajnok pár serleget és 1-1 üveg CHIVAS whiskyt nyertek, míg a helyezettek az érmeken felül a Panda Security Kft és a Piac & Profit ajándékcsomagjait valamint a MOB évkönyvét kapták ajándékba. Ezen felül minden egyes résztvevő a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelet is kézhez kapta.

A versenyigazgató Soós Szabolcsnak a mostani valamint a korábbi hét torna előkészítő munkája elismeréseként tárgyi jutalmat adott át. Egyúttal köszönetet mondott a verseny sorozat további támogatóinak, így a KPMG-nek, a Parfüm-Line Kft-nek, a Foxtonnak, a Viszló-Trans-nak, a Béres Rt-nek, a Danubius Hotels-nek, az Auto-Licit Kft-nek valamint az Extrametalnak. A régiós torna során az ITBusiness , a Behaviour és a Piac & Profit üzleti magazinok aktuális példányait olvashatták az éppen pihenő versenyzők.

A jól sikerült idénynyitót követően már most többen jelezték részvételi szándékukat a Manager Open következő állomására , a május 11-én Nyíregyházán megrendezendő újabb regionális viadalra.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo