A biztosítási piac még nem fedezte fel a digitális nomádokat

Sokat utaznak, sokat költenek, gyorsan döntenek és a piac nehezen tart velük lépést. A digitális nomádok fontos célcsoportjai lehetnének a biztosítóknak, a szolgáltatók azonban még nem figyeltek fel rájuk – ismerteti a FinTechRadar.hu. cikkét a Biztosítási Szemle.

Pieter Levels, a Nomadist alapítója szerint 2035-re elérheti az egymilliárdot a nomádok száma. A hazai biztosítási piac ingerküszöbét azonban még nem érte el ez a réteg, pedig szakértők szerint számukra nem mindegy, milyen biztosítással a hátuk mögött vágnak neki az útnak. 

Kép: Pixabay

A nomádok számára a legerősebb ajánlás a másik nomádé, éppen ezért is tudott rövid idő alatt meghatározó lenni a piacon a World Nomads, amely egykori és jelenlegi digitális nomádok által megfogalmazott igényekre reflektál. Ahogy Ballai Brigitta, a magyar Digitális nomádok Facebook csoport adminja és gyakorló nomád is fogalmaz, a digitális nomádok számára fontos, hogy útközben is megköthető legyen a biztosítás. A magyar kínálatból pedig leginkább ezt hiányolják az érintettek.

Sokan biztosítás nélkül indulnak útnak vagy a lejáró biztosítás után szeretnének külföldről egy

A Nomád, a Játékos és az Üzletkötő
Három globális trend van kialakulóban a fogyasztói magatartások terén – az Oracle legfrissebb felmérése szerint. A kutatás több mint 15 ezer fogyasztó vásárlási szokásait vizsgálta a mobil fizetési megoldások, az áruvisszaküldés és az új technológiák elfogadása körében.
újabb biztosítást kötni, ez általában ingoványos terület. Tehát javasolt, hogy a biztosításról gondoskodjunk indulás előtt, annál is inkább, mert az érintett könnyen bukhatja a befizetett biztosítási díjat, ha azt külföldről kötötte meg, és viselheti a kezelések díját is.

Közkedveltek a bankkártyákhoz tartozó utasbiztosítások, amelyek még a bérleteknél is olcsóbbak. Ezeknek az intézése viszont hosszadalmasabb, mint a bérlet biztosításoké, ezért indulás előtt legalább 1 hónappal előtte érdemes elkezdeni intézni. 

A Word of Nomads mellett a Globelink és a Truetraveller népszerű, mindegyik esetében a borsos árat ellensúlyozza valamelyest a szabadság, vagyis, hogy menet közben is megköthető, és kitér a műszaki eszközökre is.

Egyes biztosítók esetében például van lehetőség meglévő biztosítás hosszabbítására, de csak az utazás megkezdése előtt., másutt online és már út közben is lehet biztosítást kötni. Mindig érdemes az apróbetűs részt alaposan átböngésznie az utazónak, hiszen sok kizárással lehet találkozni. Utazási szakemberek ugyanakkor megjegyzik, a sokat utazó nomádokra mindenképpen érdemes odafigyelni, úttörők lehetnek az új és trendi úti célok meghatározásában, és jó pár környék nekik köszönheti a gyors felvirágzást.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo