Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Nyomtatott már tinta nélkül?

Nyomtatott már tinta nélkül? 

Az amerikai Zink (Zero Ink) egy olyan színes nyomtatási technológiát fejlesztett ki, amelyhez nincs szükség tintára vagy tintapatronra, így lehetővé teszi kifejezetten kisméretű készülékek gyártását.
10 százalék a szemétbe

10 százalék a szemétbe 

Év elején nem árt rendet tenni a cég asztalain, irodáiban, raktáraiban, dossziéiban és szerződései, számlái között. Az iratgyűjtők kora azonban lejárt. Ma már a kisvállalkozásoknak ugyanúgy a versenyképességük múlik azon, hogy használnak-e elektronikus dokumentumkezelő rendszert, mint a nagyoknak.
Idén Daryl Hannah

Idén Daryl Hannah 

Ornella Muti, Gina Lollobrigida, Catherine Deneuve és Katarina Witt után idén Daryl Hannah amerikai színésznő lesz az Operabál sztárvendége.
Rába-ülés a Suzukiban

Rába-ülés a Suzukiban 

Gyártási jogot nyert a Suzukitól a Rába, ezentúl a járművekbe az ülésgarnitúrák gyártását teljesíthetik. Az ügylet 4,6 millió eurót ér.
McDonald's: újabb nyolcszáz

McDonald's: újabb nyolcszáz 

Jó utolsó negyedévet és teljes üzleti évet mondhat magáénak a McDonald's gyorskiszolgáló étteremhálózat. Ebből is következően folytatja hálózatbővítését.
Itt az evolúció evolúciója?

Itt az evolúció evolúciója? 

A technológiai ipar környezettudatosabb lesz, nagyobb hangsúlyt kapnak a hordozható energiaforrások, és a Hi-tech a siker érdekében egyszerűsödik. A Deloitte technológia, média és telekommunikációs (TMT) csoportjának technológiai piacra vonatkozó előrejelzése szerint a 2007-es év a legkritikusabb problémák megoldásának éve lehet majd.
"Nem ingyenpénzt osztunk"

"Nem ingyenpénzt osztunk" 

Több mint 100 milliárd forint befektetését teszik lehetővé azok a pályázati kiírások, amelyeket technológiafejlesztésre és a hátrányos helyzetű kistérségekben megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokra ír ki a kormány több mint 30 milliárd forint értékben január végén és február elején. A támogatásokban várhatóan mintegy 3 000, elsősorban kis- és közepes méretű vállalkozás részesülhet ebben a pályázati körben.
A mozgásművészet kiemelkedő nagyságai

A mozgásművészet kiemelkedő nagyságai 

Egy teltházas, igazán jó hangulatú este részesei lehettek azok, akik részt vettek a "Művészmegálló - Táncművészet"című rendezvénysorozatán, Budapesten a Kogart házban.
A "megfogható" 500 milliárdért

A "megfogható" 500 milliárdért 

Tanácskoztak a szakemberek az egészségügy finanszírozásáról, a több-biztosítós rendszerről, melyben a páciensekért versengő pénzintézetek a kívánatosak.
Vírusirtás díjesővel

Vírusirtás díjesővel 

Az antivírus rendszer ezen kívül kitűnő proaktív védelmet nyújt a még ismeretlen vírusok ellen - ezen eredményei okán is díjazták a NOD32 fejlesztőit.

Áru önkormányzatoknak 

Az államreform és az elektronikus közigazgatás bevezetésének, teljessé tételének megvalósítását kész segíteni az MTA SZTAKI módszertani központja.

Genex, RFV, Orco 

Három cég érkezhet meg az év első felében a tőkepiacra, erre abból is következtetni lehet, hogy pénzt nyertek a tőzsdei bevezetést támogató pályázaton.

Jégkrém után sör 

Nagyot váltva az Unilever a Borsodi Sörgyárnál folytatja tevékenységét a dél-afrikai diplomát szerző Mészáros Zsolt. Mostantól ő a marketingigazgató.

Egyengetendő a női karrier 

A férfiarcú munkahelyek és karrierlehetőségek a női kompetenciákkal csak gazdagodhatnak. A sokszínűség pedig előnyös a teljesítmények szempontjából.

Még az áram is olcsóbb lehet 

Miközben a villamos-ipar dolgozói szerzett jogaikat - a kedvezményes tarifát - elvesztik, a lakosság az olcsóbb áramot megtalálhatja.

"Űrsétán"az EDS 

A Föld és a környezetében lévő világűr kutatására, továbbá szatellit-alapú technológiák kidolgozására veszik igénybe az EDS IT-szolgáltatásait

Agrárgép 15 ezer négyzetméteren 

Kétszáztizenkét kiállító produktumával találkozhat a látogató a január 31-én nyíló Agro+Mashexpon, a Hungexpo pavilonjaiban.

Nagyok oroszföldön 

Mára már szinte teljesen elmúlt a kilencvenes évek orosz-magyar üzleti életét oly annyira terhelő feszültség. Alkalmi üzletek helyett hosszú távra, tartós kapcsolatokra vállalkoznak a felek.

A gyógyszertár is felelős 

Nehéz, de korántsem reménytelen a gyógyszertárak helyzete. Bár nemsokára benzinkutakon és szupermarketekben is lehet majd vény nélküli gyógyszereket kapni, a gyógyszertárak bizonyos területeken komoly versenyelőnyt élveznek. Kinics László, a Pharmanova Zrt. igazgatótanácsának elnöke szerint a növekvő piaci versenyben egyre fontosabb a társadalmi felelősségvállalás.

Nyerő (volt) a bevásárlás 

Csillagjegyekre, illetve korosztályokra lebontott hangulatstatisztikák is megtekinthetők a T-Online büszkeségén, az iWiW közösségi oldalon.

Inflációt meghaladva nőnek az ingatlanpiac árak 

A piaci pangást már halvány élénkülés követte az ingatlanpiacon, s vélhetően az árak növekedése "kárpótolja" a szektort - mutatta ki az Ecostat.

Davos: velünk 

Ismét lesz magyar kormányzati tényező Davosban, ahol vezető politikusaok és üzletemberek találkoznak egymással. Ezúttal fő vitatáma lesz az energetika.

Teret kapnak a hölgyek 

A férfiak értsék meg a különböző stílusokat, mivel ezek a különbségek sikeres munkahelyeket teremtenek - hangzott el egy hölgykonferencián.

Húszmilliárdos tévedés 

Ukrajnában itthon hasznos komoly beruházásokat is végre hajtott az újabban a politika és a konkurencia támadásának kitett System Consulting.

Tél tábornok határon kívül 

Hó érkezik, de csak lassan, szerényen, egyelőre minimális latyakkal. Meglehet, ellentétben a csehekkel, mi ki tudjuk védeni tél tábornok támadását.

Demján orosz földön 

Krasznodarban kezdődik a 30 városközpontból álló oroszországi TriGránit-projekt, melyet a Gazprombank-Inveszttel közös céggel teljesít a Demján-érdekeltség.

Szállnak (kormány)rendelkezésre 

Decemberrel záruló 12 hónapos időszakban 2.74 millió utast szállított SkyEurope Airlines, mely 48,4 %-os növekedést az előző 12 hónaphoz képest.

Hátránycsökkentés Microsoft támogatással 

Több mint 35 ezer embert ér el a közvetlenül és közvetve a 130 ezer dolláros program - ismertette a Microsoft segítsége "hatókörét".

A belvárosnál jobb? 

Legfőképp a falak vékonyságával és a magas fenntartási költségekkel nincsenek kibékülve a lakótelepi emberek - derül ki egy elemzésből.

Bírságból pályázat 

Munkavédelmi bírságot 1,28 milliárd forint értékben szabtak ki, összesen közel négyezer esetben tette közzé "könyvelését" a munkaügyi tárca.

A franchise-rangsor elején 

A Magyarországon is érdekelt ingatlanos cég, az amarikai alapítású RE/MAX szakmai elismerést kapott, az egyik legjobb a franchise cégek között.

Electrolux: Több mint nyereséges vállalat 

Lehetséges, hogy egy vállalat sikeres az üzleti versenyben, s ugyanakkor jó dolgokat is előmozdít abban a társadalomban, ahol működik? A háztartási gépek és professzionális berendezések gyártásában világelső, évente 150 országban több mint 40 millió terméket értékesítő Electrolux megbízásából készített független tanulmány szerint mindez lehetséges és megvalósítható, s az Electroluxnak sikerült is.

A vállalkozói bizalom erősödött 

Két és fél százalékos GDP-növekedést prognosztizálható 2007-re az Ecostat, s éves átlagban 6,5 % körüli infláció lesz.

Vizitdíjat SMS-sel! 

A világhálón és mobil telefonon - mérsékelt adminisztráció mellett - fizettetné a vizitdíjat az MDF, fel is szólítja erre a kormányt.

Leminősítés: napirendről levéve 

Különböző fórumokon más és más előjelű megnyilatkozásokkal tárgyalták a gazdaság helyzetét, Angliából és Ausztriából biztatóbb jóslatok érkeztek.

Két év, három számsor 

A PM-ben a hurrá optimizmustól mentesített évkezdést lehetett elkönyvelni az idén. Ezért sem árt felidézni, mi hangzott el 2006-ban, s mi a múlt héten.

Húznak a szolgáltatásorientált architektúrák 

Növekedési öncsúcsokat döntött meg az Alerant ZRt., mivel minden üzletágában felülmúlta a saját maga által készített teljesítmény terveket.

Korszerűbb lehet a PET-CT 

Szakmai befektetőként is színre lépett Mediso Kft., mert ily módon alkalmazhatja a tudományos eredményeket a leggyorsabban a rutin diagnosztikában.

Telefonnal matricát 

Bővül a "mikrofizetési" szolgáltatás EME ZRt. technológiai fejlesztése révén. Autópálya matricát vásárolni egyetlen zöld szám hívásával lehet.

Díjazott dobozgyűjtők 

A legtöbb italos kartont begyűjtő városok nyerték el az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés Arany Doboz díját.

Magyarország szélárnyékban 

Nyugat-Európával ellentétben mi megúsztuk, az orkánból keveset kapott éjjel az ország. Máshol sokaknak a halálát okozta a természeti jelenség.

Válasz a fenyegetőknek 

A GKM olyan megoldást támogat, amelyet nem a többi fogyasztó, hanem az érintett vállalatok finanszíroznak - ellenkezik a sztrájkolni akarókkal az állam.

Ötven városba közlekedik a Germanwings 

Sármelléket is felvette nyári célállomásainak listájára a Germanwings Légitársaság, mely az előző esztendőben 7,1 millió utast szállított Európában.

A gyáripar jól érzi magát 

Már a kínai gyártók sem jelentenek veszélyt a közép- és kelet-európai országok növekedési kilátásaira - állapítják meg egy tanulmány készítői.

Nemetschek elegáns vételi ajánlattal 

Utolsó stációjához érkezett a Nemetschek AG felvásárlási programja, a felügyeleti engedély után teljes egészében tulajdonolhatja a Graphisoftot.

Feltalálókat finanszíroznak 

Január végéig tart a feltalálók számára kiírt pályázat határidejét a ValDeal. Folyamatosan érkeznek olyan ötletek, amelyek sikereket érhetnek el a piacokon.

Kivásárol a Biggeorge' s Holding 

Az Otthon Centrum látja el a jövőben is az ingatlanforgalmazást a Gestor csoport számára, miközben változások mennek végbe a menedzsmentben.

Nincs baj az operatív programokkal 

Az operatív programok megvitatása során nem merült fel jelentős véleménykülönbség Magyarország és az EU között - számolt be Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az Alejandro Checchi-Langgal, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóságának Magyarországért felelős igazgatójával tartott első közös megbeszéléséről.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo