Cégindulás közösségi erőből

Egy amerikai modell továbbfejlesztésével művészek, feltalálók, innovátorok, fejlesztők és kutatók projektjeit támogatja a legújabb hazai közösségi oldal az Indulj.be.Szerintük nem minden kezdet nehéz.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

 

A közösségi finanszírozás - crowdfunding - a legfiatalabb internetes jelenség, amely egyre nagyobb szerepet kap a kreatív ötletek és művészi projektek megvalósításában világszerte. 2009 óta annyira divatos lett ez a modell, hogy számos vállalkozás, kezdő vállalkozó és művész lát elindulási, bemutatkozási, befutási lehetőséget a közösségi projekt oldalakban.
A tervezett könyvek, rajz és dokumentumfilmek, koncenterek, találmányok, és startup vállalkozások bemutatkozásai, projektvázlatai alapján a felhasználók eldönthetik, hogy támogatják-e az ötletgazdákat. A közösségi oldalakon meghirdetett projektek sikere az ismerősök aktivitásán múlik, egy jó ötlet már néhány száz támogatóval is komoly sikert érhet el. (Másfél millió forint induló tőke, saját vállalkozásukat már sikerre vivő mentorok és inspiáló munkatér várják a kkv-kat egy újabb magvető tőke programban.)

Az amerikai Kickstarter sikeres működési modelljét gondolták újra az Indulj.be fejlesztői: a világszerte megszokott pénzgyűjtés helyett a kreatív ötletek megvalósítására koncentrálnak a most elindított szolgáltatásukban. A működési elv lényege itt is a közösség erejében rejlik, de az új modell akár a gazdaságot is élénkítheti a válság közepén is. Az ismerősök alkotta közösség ereje az előértékesítés módszerével összevonva egy, új szemléletű, kreatív értékesítői rendszert alkot, amely lehetőséget ad arra, hogy az ötletek megvalósuljanak. (A marketingszakma újra felfedezte a szájreklám ősi módszerét, ami az egyik leghatékonyabb marketingeszköz.)
 
A hétfőn éjféltől élesben működő Indulj.be segítségével bárki kiadhatja a könyvét, lemezét, de ugyanígy lehetővé teszi egy festőművész eszközeinek beszerzését, egy új online szolgáltatás beindítását, egy mobil alkalmazás kifejlesztését vagy éppen egy új szuperkütyü prototípusának legyártását. - összegzi a szolgáltatás lényegét Moldován Csaba ötletgazda. Az oldal tervezői a magyar viszonyok között évi 150-200 projekttel számolnak, de felkészültek arra is, ha ennek a többszörösét kellene átfuttatniuk rendszerükön. A most elindított oldal mintájaként tekinthető Kickstarter viszonyításként 10.000 projektet valósított meg az elmúlt három évben. 

Az Indulj.be az új ötleteket leginkább a Facebookon hamarosan beinduló ötletpályázattól várja. A hétfőtől futó bétaverzió most elindított projektjei között már találhatunk több érdekességet, például egy mobil alkalmazást, az Őstermelő 2.0-át, amely a lokális vásárlási lehetőségeket adaptálja okosmobilra. Az induló művészeti projekt pedig - egy mesekönyv kiadását - tűzte célul, az Ercsi Mese-könyv szerzője, Koncz Erika, régi álmát szeretné megvalósítani a közösségi projekt segítségével.

Az egyedi lehetőségeket kínáló oldal elindulásával itthon is sikeres lehet a közösségi támogatás rendszere, s számos olyan területeken - sportfinanszírozás, startup vállalkozások, civil szervezetek támogatása - fejtheti ki pozitív hatásait, ahol eddig nem élvezhették egy ilyen rendszer előnyeit. (A népszerű közösségi oldalak számos lehetőséget kínálnak a kkv-knak, ha tudjuk, hogyan kell használni őket.)

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo