Klímablog


Hogyan spóroljunk áramot számítógépezés közben?

Hogyan spóroljunk áramot számítógépezés közben? 

A Földön jelenleg több mint egymilliárd számítógép van. Ha mindenki megtakarít egy kevés energiát, és egy kicsivel kevesebb széndioxidot bocsát ki, a Föld is nyer ezzel. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hatósága szerint a PC-k helyes beállításával a családok akár 75 dollárt is megtakaríthatnak éves villanyszámlájukon.
Nevelni is fognak a nyári fesztiválok

Nevelni is fognak a nyári fesztiválok 

Magyarországi rendezvények, fesztiválok pályázhatnak a Zöld Fesztivál címre április közepétől. A szaktárca a fesztiválszervező szakmával és zöld civil szervezetekkel közösen kialakította azt a szempontrendszert, amivel csökkenthető a rendezvények, fesztiválok környezetterhelése. A Zöld Fesztivál cím elnyeréséhez szükséges kritériumok azt is biztosítják, hogy a rendezvények, fesztiválok az élményszerzés mellett környezettudatos gondolkodásra neveljék a szórakozni vágyókat.
Teljesen megújulnak a németek

Teljesen megújulnak a németek 

Németország áramfogyasztásának közel felét fedezhetik megújuló energiaforrásokból 2020-ra egy hétfőn bemutatott tanulmány szerint. Az előrejelzés szerint az áramtermelésben a szélenergia marad a meghatározó a megújuló energiahordozók közül. 
Videó: így épült meg a Nemzetközi Űrállomás

Videó: így épült meg a Nemzetközi Űrállomás 

A US Today amerikai hírportál érdekes kisfilmet jelentetett meg a Nemzetközi Űrállomás (ISS) létrehozásáról. A kisfilmen 1998-tól napjainkig követhetjük nyomom a szerkezet kialakulását, de a készítők a jövőbeli fejlesztésekről sem feledkeztek meg. 
Már pályázhatunk energiaültetvényeinkre

Már pályázhatunk energiaültetvényeinkre 

A fás- és a lágyszárú energianövény ültetvények telepítéséhez kapcsolódó európai uniós támogatásokkal foglalkozik a földművelésügyi s vidékfejlesztési miniszter három új rendelete, a jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg.
Mi lesz a gázár-támogatás sorsa?

Mi lesz a gázár-támogatás sorsa? 

Nem tervezik a gázár-támogatás kivonását a rendszerből, azt többek között a biogáz termelés javítására fordítják - hangzott el a biogáz konferencián. A források megléte mellett azonban a jogszabályi háttér módosítására is szükség lesz, ha előre akarunk lépni az alternatív energia területén.
Visszajár a tavalyi villanyszámlából

Visszajár a tavalyi villanyszámlából 

A hatályos törvényeknek megfelelően az E.ON Energiaszolgáltató Kft. áramdíj visszatérítést fizet fogyasztóinak, mivel a hatósági áras áramértékesítésnél az értékesítési árrés a 2008. évre vonatkozóan - a társaságon kívül álló okok miatt - meghaladta a jogszabályban előírt értéket.
Az oroszok fenyítik a türkméneket?

Az oroszok fenyítik a türkméneket? 

Oroszország újabb gázháborúba kezdhet, ezúttal a délkeleti fronton, Türkmenisztánnal: a kereslet csökkenése miatt a Gazprom befagyaszthatja gázvásárlásait, de Türkmenisztánnak egyelőre nincs más vevője a gázra - írta pénteken a Kommerszant című orosz gazdasági lap a türkmenisztáni vezetékrobbanással kapcsolatban, amelynek okozásával Türkmenisztán a Gazpromot vádolta.
Gázvezeték-verseny: franciák is beszállnak

Gázvezeték-verseny: franciák is beszállnak 

A GdF Suez tárgyalásokat kezdett az orosz Gazprom gázipari konszernnel a francia közüzemi vállalat esetleges részvételéről az Északi-tengeren keresztül húzódó nyomvonalra tervezett tenger alatti Északi Áramlat gázvezeték létesítésében - jelentette be a GdF Suez ügyvezető igazgatója
Napenergia: Németország a nyerő

Napenergia: Németország a nyerő 

Már csak a negyedik helyen szerepel Japán a különböző országokat az elektromos hálózatba kötött napelemek mennyisége alapján összehasonlító listán. A legtöbb elektromos áramot ma Németországban nyerik a napból.

"Nekem is környezetbarát a cipőm!" 

Olcsóbbá és bürokráciamentesebbé tenné az EU a környezetbarát termékeknél használható ökocímkézést. Eddig több mint háromezer árucikk - például mosópor, papírtermék, cipő - érdemelte ki az ökocímkét. 

Atomkorszakra várva 

Budapesten elvi döntés előtt áll az atomerőmű jövőjét egyengető parlament, Strasbourgban együttes fejlesztéspolitikával segítenék az EU nukleáris programját az uniós honatyák: a jövő energiája tehát az atom.

Megújuló energia: van még tanulnivalónk 

Magyarország helyzete kedvező, hiszen „mezőgazdaságilag erősek vagyunk", sok olyan növényt tudunk termelni, amelyből energia nyerhető ki. Akadályt jelent viszont a felesleges adminisztrációval terhelt hatósági engedélyeztetés, ami ellen a KvVM „nagy erőfeszítéseket tesz". A Heti Válasz által szervezett ENERGIA-MÁSKÉPP konferencián jártunk.

Hogyan spóroljunk 5-10 %-ot az energián? 

A vállalkozások akár 5-10 százalékos üzemiköltség-csökkentést is elérhetnek az energiahatékonyságot növelő azonnali lépésekkel - mondta Járó Károly, az energia audittal is foglalkozó Bureau Veritas Magyarország Kft. energetikai tanácsadója.

Felkerülünk-e a megújuló energia térképére? 

Számos gyermekbetegség hátráltatja a megújuló energiák hazai terjedését, így például a teljesen szétszórt állami szerepvállalás, vagy a pályázókat megfojtó szabályozás. Néha az is kiderül, hogy az itthoni „szakemberek" egy része a legalapvetőbb dolgokkal sincs tisztában. Hamarosan jön a Renexpo, előtte egy háttérbeszélgetést tartottak a szervezők.  

Állami pénz nélkül is épülhet atomerőmű 

A paksi atomerőmű bővítése az állam támogatása nélkül, tisztán üzleti alapon is megvalósítható - mondta Kiss Péter, a KPMG Tanácsadó Kft. szakértője kedden sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Japán nagybevásárlásra indult a régióban 

Magyarországhoz hasonlóan Csehország is azt tervezi, hogy elad széndioxid kibocsátási egységeket Japánnak, összesen 40 millió tonnát, jelentette be a cseh környezetvédelmi miniszter hétfőn.

Itt az újabb gázkonfliktus 

A hét elején az EU és Ukrajna megállapodást írt alá az ukrajnai gázvezeték-rendszer korszerűsítéséről, s az orosz vezetők világosan jelezték, hogy ezt rossznéven veszik, és nem marad következmények nélkül. Azóta Moszkva naponta érezteti ezt az erősen rászoruló Ukrajnával.

"Nem gond az atomhulladék" 

A nagy aktivitású atomhulladék biztonságos és hosszú távú geológiai tárolásának lehetőségét természeti analógiák bizonyítják, így a technológiai fejlődésével arra hamarosan az ember is képes lehet - mondta Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, az "Atomenergia és biztonság" című beszélgetéssorozaton Budapesten.

"A pénz nem elég" 

A megújuló energiát hasznosító eszközök piacán már-már tolonganak a váltani akarók, akiknek nem árt megtanulniuk, hogy mit is tud a kínálat, kivált akkor, ha nem presztízsvásárlóként akarunk hozzájutni a kollektorokhoz, szivattyúkhoz, szélkerekekhez.

Napelemes közvilágítás Dombóváron 

Napelemekkel működő közvilágítást építenek ki Dombóváron régiós pályázati támogatással; a prototípust kifejlesztő pécsi cég először itt alkalmazza a technológiát.

Az amerikaiak zöldebbek, mint gondolnánk 

Az amerikaiak számára azok a leggyakoribb környezettel kapcsolatos tevékenységek, amelyek segítségével napi életvitelük során pénzt takaríthatnak meg a mai nehéz gazdasági időszakban - állapítja meg a GfK Roper Consulting, a GfK Custom Research North America divíziójának GfK Roper Green Gauge® tanulmánya.  

2020-ra megszűnhet az energiafüggőségünk? 

Egy szocialista politikus szerint Magyarország természeti adottságai alapján 2020-ig teljesen függetlenné válhat az energiaellátás területén. Ehhez azonban szükség van egy hatékonyabb támogatási rendszerre és az állam komoly elkötelezettségére is. Az MSZP szerint mindkettő meglesz.

Csökkenthetőek az energiaköltségek 

Gyökeres átalakulást eredményezhet a háztartások energiafogyasztási szokásaiban, de az energiaszolgáltatók piacán is az úgynevezett "okos" fogyasztásmérési technológiák (smart metering) elterjedése. Európa több államában már ma is működnek ilyen rendszerek, illetve előkészítés alatt áll bevezetésük. A módszer tömeges elterjedésének ugyanakkor ma még akadálya lehet a magas beruházási költség, illetve az egységes, központi koordináció hiánya. Helyesen alkalmazva ezek a rendszerek az állami, környezetvédelmi törekvések mellett új piacokat is teremthetnek, nem beszélve a fogyasztók számára megnyíló lehetőségekről - véli a Deloitte.

Egy buszjegybe kerül a klímaváltozás megállítása 

Az európai vezetők brüsszeli találkozójukon elismerték, hogy a klímaváltozás leküzdése érdekében a fejlett világnak elő kell teremtenie a fejlődő országokat segítő pénzforrásokat, azonban konkrét összegekről nem beszéltek, amellyel megalapozhatnák ezeket a terveket. A Greenpeace szerint a konkrét pénzügyi vállalások hiánya nem visz minket közelebb egy globális klímamegállapodás felé az ez év decemberében tartandó ENSZ Klímakonferencián.

A víz okozza az új energiaválságot? 

A pénzügyi válság ellenére fel kell gyorsítani a környezetvédelmi beruházásokat, mert egészségesebb környezetet biztosítanak, és munkahelyeket teremtenek, így világszerte enyhíthetik a válság hatásait - mondta el Oláh Lajos, a KvVM államtitkára, aki felszólalt az ötödik alkalommal megrendezett Víz Világfórum legmagasabb szintű szakaszának mai megnyitóján. A vízügyi szakma március 16. és 22. között megrendezett nemzetközi találkozójának az idén Isztambul ad otthont.

Tudatosan az energia is olcsóbb! 

A vállalatok energetikai költségeinek optimalizálásában meglepően komoly tartalékok rejlenek. Akár új villamosáram-szolgáltató választásával, az alternatív energiaforrások kiaknázásával, akár az informatikai megoldások ésszerűsítésével jelentős megtakarításokat lehet elérni. Ráadásul az energiafelhasználás a vállalat környezettudatosságának is komoly fokmérője, a költségoptimalizálás tehát a „zöldülés" felé vezető úton is fontos előrelépést hozhat.

Gazprom: nem a Nabuccóra 

A Gazprom a meghívás ellenére nem száll be a Nabucco gázvezeték-vállalkozásba, mondta az orosz energiakonszern vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev. Egy keddi orosz televíziós műsorban Medvegyev arról beszélt, hogy Oroszország számára a Déli Áramlat vezeték elsőséget élvez.

Biomassza-erőművet, százszámra! 

Ez a reklám helye: a rektor és kutatótársai biomassza-erőművet készítő vállalkozásokat keresnek, hogy 1-20 megawattos, itthon gyártott berendezésekkel lehessen ellátni a sarjadzó piacot. Miért is? Azért, mert talán százszámra is kellhet az ilyen kisközösségeket kiszolgáló, olcsón üzembe helyezhető szerkezet, melynek az energiaellátásához a technológiát - a fás szárú növények termesztését - is szinte tálcán kínálja a Károly Róbert Főiskola alkotóközössége.

A gyerekek és az energia 

2009. március 13-án a Millenáris épületeiben került sor az Energia Kaland energiatudatossági diákkonferenciára és az E.ON országos kreatív pályázatának ünnepélyes díjátadójára.

Zöldülne a Pannonhalmi Apátság 

A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága gyorsított meghívásos közbeszerzést hirdetett faaprítékkal működő fűtőmű szállítására - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Előnye is lehet a magasabb gázárnak 

Az gázpiaci bizonytalanságoknak ingatlanpiaci hatásai is lehet, véli a Leier közleményében: Várhatóan jobb minőségű lakások épülnek majd, az építkezők jobban figyelnek a hőszigetelésre, az ajtók ablakok minőségére Ugyanakkor több figyelem övezi majd az energitakarékos megoldásokat is, amelyekkel tízezreket spórolhatunk a gáz-és villanyszámlánkon.

Egyelőre harmadik generációs atomerőmű elég nekünk 

Legkorábban 2020-ban helyezhetik üzembe Pakson a tervezett két új atomerőművi blokkot - mondta Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek szerdán Pakson, ahol a kormányzati válságkezelő stratégiáról tartott fórumot.

Hiába vártuk, nem lesz olcsóbb a gáz... 

A földgáz világpiaci árának csökkenését kioltja a gyenge forint - vélekedett Juhász Péter, a Mol Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója az Institute of International Research (IIR Hungary) GasCon elnevezésű szakmai konferenciáján kedden Budapesten.

A törökök készen állnak a gázprobléma megoldására 

Minden korábbi híreszteléssel szemben Törökország támogatása a Nabucco iránt feltétlen, és nem köti azt össze az EU-csatlakozási tárgyalások kimenetelével. Ankara szerint a projekt lassúságának valódi oka az Európai Unió tagállamainak megosztottsága.

Az egész Földet megfigyeli a NASA 

A NASA és a Cisco bejelentette, hogy közösen fejleszti ki a Planetary Skin nevű, a bolygónk egész felszínét lefedő hálózatot, amely a világ számos pontján mért környezeti adatok összegyűjtését, rendszerezését és statisztikai elemzését szolgálja.

Gáz: változások az állami támogatásban 

A földgáz fogyasztói árának esetleges csökkenésével arányosan mérséklődik a gáz- és a távhőár szociális támogatásának összege, de a rászorulók terhe nem nő - derül ki a napokban közzétett kormányrendeletből, amely a 2007. évit módosította.

Nem jó, hogy támogatják a gáz árát? 

Hosszú távon a gázár-támogatás, de általában bármilyen jellegű energia támogatása káros. A MEPS szakemberei úgy vélik: mivel a jelenlegi támogatási rendszer a megtakarítás helyett fogyasztásra ösztönöz, a helyzet rövidesen tarthatatlanná válik.

A gázmizéria alternatívái 

Arra jó volt a gázcsap elzárása, hogy a közvélemény ráérezhetett: valóban nincs más választásunk, mint az, hogy alternatív megoldások sokaságával - legkézenfekvőbb módon az elérhető megújuló energiahordozók hasznosításával - kiváltjuk a földgázt, a kőolajat, a szenet. A gázcsapot ugyan kinyitották, de mintha még mindig nem nyitották volna elég nagyra azt a kaput, amelyen beáramolhat a gazdaság szereplőihez a megújuló energia hasznosítását elősegítő érdekeltségek rendszere.

A kihívás nagy, de a tét még nagyobb 

A Klíma Klub által szervezett első magyarországi Klímacsúcs bebizonyította, kell és lehet is beszélni a kérdésről. Van igény a párbeszédre, ha erre a megfelelő főrumok rendelkezésre állnak A konferencia plenáris ülésén és a délutáni szekcióüléseken elhangzott előadások bizonyították, hogy a politikusoktól a tudományos élet és a gazdaság képviselőin át a civil szervezetekig, a társadalom minden szereplője tisztában van a klímavédelem jelentőségével. Ahogyan a Klímacsúcs díszvendége Stavros Dimas, az EU környezetvédelmi biztosa fogalmazott, a zöldebb világ megteremtése a ma élő generációk feladata és felelőssége.

Mit tegyünk a túlsúly ellen? 

Kormányzati terv: 2020-ra legyen 15 százalék az összes energián belül a megújuló energiahordozók részaránya, s haladja meg a 186 petajoule-t a biomasszából előállított fűtőérték. Vajon ennyi "átállás" kellő alternatívája a mai hagyományos energiaellátásnak?

Nemzetközi elismerés a Népliget Centernek 

A Skanska által épített Népliget Center irodaház elnyerte az Európai Bizottság GreenBuilding programjának partneri címét, amelyhez úgy lehet hozzájutni, hogy a nemzeti előírásoknál 25 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt az épület - hangzott el a Skanska által szervezett sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Megszüntetné gázfüggőségét Karcag 

Karcag város felkérésére az EU-FIRE Kft. elkészítette a térség geotermális energiafelhasználási lehetőségeire vonatkozó (elemző) tanulmányt. A térség geotermális energia adottsága kiemelkedően jó, felhasználásával jelentősen csökkennének a használati melegvíz előállítási és fűtési költségek is.

Indokolt lenne, de nem emelkedik a gáz ára 

A gáz ára nem emelkedik április 1-jén Magyarországon - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.

Figyel a műhold: 8 millió mérés félhavonta 

Február 23-án pályára állították az első olyan műholdat, ami a légkör széndioxid koncentrációját próbálja meg feltérképezni a földi atmoszférában.

"Hurrá! Megduplázzák Paks teljesítményét!" 

Az MSZP Tudományos és Felsőoktatási Tagozatai, Ésszerűség és Felelősség Platformja valamint Herczog Edit, az MSZP országos elnökségének tagja, az Európai Parlament "Fórum a Nukleáris Jövőért" képviselőcsoportjának elnöke üdvözlik a kormány arra vonatkozó kezdeményezését, hogy a paksi atomerőmű kapacitását a jelenlegi teljesítmény kétszeresére bővítsék.

22 tipp, hogyan spóroljunk tízezreket 

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 22 tanácsot tett közzé, amellyel a pénztárcánk mellett a Földet is kíméljük. Érdemes megfontolni őket.

Csökkentse tizedére fűtési költségeit! 

Meglévő épületek is passzívvá alakíthatók utólag, amivel egytizedére csökkenthető a fűtési költség - hangzott el a 2. Passzívház konferencián kedden Budapesten a Tetők-Falak-Homlokzatok című szakkiállításon.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Cégblog

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom 

2 évvel ezelőtti indulása óta már 30 ezernél is több felújított készüléket vásároltak a Magyar Telekom ügyfelei.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo