Idő kell, amíg tisztább lesz a magyar levegő

A klímaváltozásra adott válaszokról, valamint a szállópor koncentráció csökkentéséről és a térségbe érkező illegális hulladékszállítmányokról is tárgyaltak a visegrádi négyek (V4-ek) környezetvédelmi miniszteri találkozóján Krakkóban.

„Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország kormányzati képviselői határozottan egyetértettek abban, hogy az év végéig meg kell születnie egy globális klímavédelmi megállapodásnak. A csütörtökön és pénteken tartott tárgyalások résztvevői ugyanakkor kételyeiket is megfogalmaztak arról, hogy az Európán kívüli fejlődő országok elég elszántak lennének a károsanyag kibocsátás visszaszorításában, illetve a fejlődő országok környezetvédelmi célkitűzéseinek támogatásában" - fejtette ki Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) főosztályvezetője.

Elmondta, hogy hosszan tartó vita alakult ki a nagyvárosokban tapasztalható légszennyezettség csökkentésének üteméről is. A négyek végül azt állapították meg, hogy a térség országai nem lesznek képesek az Európai Unió által előírt gyorsasággal határérték alá csökkenteni városaik szállópor koncentrációját. A négy ország továbbá közös kérést fogalmazott meg az Európai Bizottsággal szemben, annak érdekében, hogy a testület nagyobb nyomást gyakoroljon a hulladékukat illegálisan külföldre szállító fejlett tagállamokkal szemben - fűzte hozzá Faragó Tibor.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo