Világsztárral harcolunk a klímaváltozás ellen

Moby, az Európai Bizottság és a Music Television közös kampányának keretében ingyenes koncerttel harcol a klímaváltozás ellen. Az augusztus 20-i stockholmi előadást a világhálón keresztül milliók nézhetik egyenes adásban. A pozitív kezdeményezésből, amely a világ egyik legnagyobb problémájára igyekszik felhívni a figyelmet, Magyarország sem maradhat ki. Szeptember 19-én Budapesten is egy világsztár lép színpadra, ahol a közönség a kampány hazai fő támogatójával, Katus Attilával is találkozhat.

A Music Television évről évre több olyan kezdeményezést is támogat, amely a társadalom egy-egy fontos problémájára hívja fel a figyelmet. Ezúttal az Európai Bizottsággal karöltve egy olyan koncertsorozattal próbál hatni a zenei csatorna a fiatalokra, amely a klímaváltozás veszélyeire és megelőzésére fekteti a hangsúlyt. „A klímaváltozás egy nagyon kardinális probléma és úgy gondolom, hogy még nagyon az elején tartunk ahhoz, hogy ne tegyünk semmit. Képesek vagyunk változtatni dolgokon. Büszke vagyok arra, hogy csatlakozhattam ehhez a kampányhoz." - mondta Moby.

A kampányhoz tizenegy európai híresség is csatlakozott, köztük az ismert magyar aerobik bajnok Katus Attila is. A „Play to Stop: Európa a klímáért" koncertsorozat szeptember 19-én érkezik Budapestre egy világsztárral. Az összes buli a felhőtlen szórakozás mellett azt célozza, hogy az emberek még jobban figyeljenek oda környezetükre, illetve arra, hogy országuk vezetése mit tesz a klímaváltozás ellen.

Az időzítés pedig nem véletlen. A kampány indulásával egy időben születik megállapodás az Európai Unió vezetői között arról, hogy az üvegházgáz kibocsátást 20%-ra csökkentsék 2020-ra a jelenlegi 30%-ról. Ez a magas érték ugyanis az egyik legfőbb okozója a klímaváltozásnak. A szervezők célja, hogy a decemberi koppenhágai csúcstalálkozóra - amelyen szintén a klímaváltozás elleni európai kezdeményezések kerülnek megvitatásra - az európai fiatalok hangot adjanak véleményüknek.

„A mai fiatalok viselik majd a döntéshozók véleményének, a klímaváltozásnak az igazi terheit. Ez a koppenhágai találkozó az utolsó esélyek egyike arra, hogy döntéseinkkel kezünkben tartsuk ezt az igen nagy problémát." - vélekedett Stavros Dimas, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főbiztosa.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo