Klímablog
A városok nem adják fel, Budapest sem
A Bizottság kezdeményezésére a Polgármesterek Szövetsége keretében több mint 350 európai város - köztük Budapest - ünnepélyes keretek között vállalást tett arra, hogy nem pusztán teljesíti, hanem túlteljesíti az EU egyik fontos energiapolitikai célkitűzését és 2020-ig 20%-kal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást.
Nabucco: tanácsos lenne a kételyek ellenére is
Európának be kell fektetnie az új gázszállítási útvonalak kiépítésébe, hogy nagyobb befolyással bírjon az Ukrajnával és Oroszországgal folytatandó tárgyalásokon - ezt Alexandr Vondra cseh miniszterelnök-helyettes fejtette ki Münchenben egy hétvégi biztonságpolitikai tanácskozáson.
Kevesebb gázt kapunk az oroszoktól
Az orosz Gazprom az idén a tavalyinál mintegy 5 százalékkal kevesebb földgázt exportál Európának - közölte a vállalat dokumentumaira hivatkozva egy banki forrás. Eszerint a múlt évi 179 milliárd köbméter helyett 170 milliárd köbméternyi várható.
Mibe fektessünk, hogy a Föld is jól járjon?
A világ jelenleg 80 százalékban fosszilis energiahordozókból álló energia összetétele hosszú távon nem fenntartható, a megújuló energiaforrásokra való átállás megszüntetheti a jelenlegi rendszer által okozott problémákat. A növekvő megtérülés, az alacsonyabb fokú energia-függőség, és a munkahelyteremtés olyan komoly előnyök, melyek szintén a megújuló energiahordozók mellett szólnak. Az Erste Csoport elemzőinek kedvencei az Andritz, a vízerőmű-technológia vezető szállítója, a Verbund, a vízienergia-piac jelentős szereplője, valamint a CEZ az elektromos áram árának várható erősödése miatt.
Kiszorulhat a megújuló energia térképéről Magyarország
Sem a szabályozás, sem a hozzáállás nem segíti az alternatív energiák hazai terjedését - vélik a REevolutio Sajtóklubjának résztvevői. Szerintük a kormányzatnak az állandó változtatás helyett a jogkörnyezet stabilitásával kellene foglalkoznia, mivel elveszett a korábbi előnyünk a régió országaival szemben és a befektetők inkább Romániába, vagy Szlovákiában fejlesztenek.
Fűtésszámla: a magyarok pazarolnak a legtöbbet
A magyar háztartások kétszer annyi energiát veszítenek el a falakon keresztül, mint például a svéd otthonok, amelyeknek a zord éghajlat miatt 2,5-szer vastagabb a szigetelésük, így fűtésszámlájuk 35%-kal alacsonyabb, mint egy átlagos magyar család kiadásai.
EU: Magyarország is készítsen vésztervet!
Uniós és tagállami vésztervekkel és gyorsan hozzáférhető gáztartalékokkal készülne az EP az orosz-ukrán gázvitához hasonló krízishelyzetekre.
Nabucco: ez így nem fog menni
Azerbajdzsán elnöke szerint nagyobb politikai és pénzügyi elkötelezettség kell a Nabucco gázvezeték létrejöttéhez. Ilham Alijev a Davosi Világgazdasági Fórumon beszélt erről csütörtökön.
Az ukránoknak nagyon nem tetszik a gázmegállapodás
Ukrajna rossznak tartja az Oroszországgal kötött földgázügyletet, amely lehetővé tette az európai gázszállítások felújítását, de maradéktalanul betartja a szerződést, mondta a szerdai Financial Timesnak az ukrán elnök, aki szerint hazája nem lopott az Európának szánt orosz földgázból.
Megfulladnak az óceánok!
Ha nem sikerül drasztikusan csökkenteni az üvegház hatású gázok kibocsátását a következő ötven évben, a Föld óceánjai fuldokolni fognak százezer éven keresztül. Az átlaghőmérséklet további emelkedése csökkentheti a tengerek oxigén elnyelő képességét, ami felborítja a vízi élőlények táplálékláncát és a víz jórészét élettelenné teheti.
A Nabucco egy üresjárat?
Üresjáratnak nevezte a Vremja Novosztyej című orosz lap keddi számában a budapesti Nabucco-csúcsot, mivel Türkmenisztán és Azerbajdzsán, ahonnan Európa a vezetéken Oroszország elkerülésével kapni szeretné a gázt, ezúttal sem kíván garanciákat adni a vezeték feltöltésére.
Amerikai segítségre vár az EU
Tavaly december végén történelmi megegyezés született az unió következő évekre vonatkozó klímapolitikájáról, de ez önmagában kevés: az unió ezért igyekszik nemzetközi összefogásra sarkallni a legnagyobb szennyezőket, többek között az Egyesült Államokat és a feltörekvő ázsiai országokat.
Kézbe venné a gázárakat Magyarország
Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kóka János, a parlament Nabucco eseti bizottságának elnöke hétfőn megállapodott abban, hogy közösen képviselik a keddi Nabucco-csúcskonferencián a gázvezeték projekt európai uniós előfinanszírozásának szükségességét, és közösen javasolják a Nemzetközi Nabucco Testület létrehozását a térség érdekeinek egységes képviseletére.
Gáz: Irán bejelentkezett importőrnek
Egyedül is képes lenne megtölteni a Nabucco-vezetéket Irán, ha a projektben részt vevő cégek kiépítik az ehhez szükséges infrastruktúrát - mondta Ali Reza Irvas iráni nagykövet az MTI-nek. A diplomáciai képviselő szerint jelenleg az amerikai nyomásgyakorlás miatt nem tárgyalnak velük az európaiak a gázprojektről.
Gazprom: kártérítést ajánlunk Magyarországnak
A Gazprom többletgázszállítást ajánl magyarországi partnereinek, kártérítésként a január 20-ig kieső 500 millió köbméter földgázért, az eddigi szerződéses áron - közölte Alekszandr Medvegyev, a vállalat vezérigazgató-helyettese a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Gáz: hogyan kerülhető el az újabb válság?
Az orosz gázt Európába szállító Északi Áramlatot már építik, a törökországi Kék Áramlat már készen van, a szintén az európai uniós államoknak szállító energiavezeték, a Déli Áramlat létrehozatalában már megegyeztek az érdekeltek, miközben az év elején Ukrajna felvetette egy újabb, szintén Európába szállító vezeték, a Fehér Áramlat létrehozatalát.
Gázválság: olcsóbb gázt kap Bulgária?
A Gazprom megvizsgálja Bulgária kártalanítási igényét a január első felében elmaradt gázszállítás miatt, mondta az orosz Gazprom gázvállalat vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev pénteken Szófiában.
Gáz: nincs kizárva az újabb botrány
Igen óvatosan értékelték az orosz-ukrán gázviszály lezárását jelentő, s remények szerint a jövendő hasonlókat elhárító kétoldalú megállapodást szerdán az orosz lapok. Az ellentmondó közléseket idézve rámutattak: nem tudni, végül mennyit fizet Ukrajna a gázért.
Mindent az atomenergiáról
Az atomenergia energetikai alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről kezdődik január végén beszélgetéssorozat, a Merlin Színház kávézójában Budapesten - tájékoztatott a szervezők nevében a TIT Stúdió Egyesület.
Megindult a gázszállítás
Kedden hajnalban, közép-európai idő szerint 2 órakor megindult az orosz gáz Európa felé - erről maga Julija Timosenko ukrán kormányfő győződött meg a Gazprom központi diszpécsertermében - de az ukrán tranzitvezeték-rendszer megfelelő működési rendje közép-európai idő szerint 8 órakor áll helyre.
Energikus megújulást!
Akár törvény is születhet annak nyomán, hogy a "szakma" górcső alá vette a megújuló energia hasznosításának lehetőségeit, de azt is, hogy milyen környezeti önpusztítással jár a késlekedés.
Orosz-ukrán megegyezés: 10 évre megnyugodhat Európa?
Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán kormányfő jelenlétében hétfőn Moszkvában az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz vezetői aláírták az ukrajnai orosz gázszállításokat rögzítő szerződést. Az ukrán gázszállításra és a tranzitra vonatkozó szerződések egyaránt tíz évre szólnak. Szlovákia mindeközben jelezte, hogy élne a Magyarország által felajánlott gázzal.
Újabb csavar a gázválságban
Julija Timosenko ukrán kormányfő hétfőn délután Moszkvába érkezett a Gazprom és az ukrán Naftogaz közötti szerződés aláírására, de közben Viktor Juscsenko elnök honlapján újabb alternatív javaslat jelent meg.
Jön a gáz, csak nem tudjuk, mikor...
Még nem tudni, mikor érkezhet Magyarországra Ukrajna felől orosz gáz, mert - bár az orosz-ukrán megállapodás a gázszállítások megindításáról vasárnap megszületett - a részleteket is tartalmazó szerződést csak hétfőn írják alá.
"Atomerőművet akarunk!"
A Bulgáriát különösen érzékenyen érintő gázválság nyomán vasárnap több mint tízezren tüntettek a kozloduji atomerőmű régi, már leállított reaktorainak újraindításáért.
Putyin ígérget, Brüsszel bekeményít?
Pénteken sem érkezett gáz Ukrajna felől Európába, a tárgyalások hét utolsó munkanapján sem jutottak előbbre Oroszország és Ukrajna között. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök este Berlinben a gázszállítások mielőbbi felújítását ígérte és ehhez Európai Unió, illetve Németország támogatását kérte.
Gázvita: az EU már senkinek sem hisz
Martin Ríman cseh ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Andris Piebalgs, az Európai Bizottság energiaügyi felelőse képviseli az Európai Uniót azon a szombati moszkvai találkozón, amelyet Oroszország javasolt. Ukrajna akár ingyen is átengedné területén az Európának szánt orosz gázt. Bulgária szomszédjaitól kért segítséget.
Min múlik a gázszállítás megindulása?
Az ukrán Naftogaz levelet küldött a Gazpromnak, amelyből kiderül, nincs műszaki akadálya annak, hogy meginduljon a gáztranzit a Szudzsa állomáson át, és a tranzit felújítását az akadályozza, hogy nincs meg az ehhez szükséges politikai döntés Kijevben, közölte az orosz gázipari cég, a Gazprom szóvivője csütörtök este.
Tíz centi kell, hogy csökkenjen a gázválság hatása
Az energiaárak folyamatos emelkedése mellett a szakemberek gyakran a hőszigetelésen spórolnak. A mostani gázvita megmutatta: nem csupán költségkérdés lehet a szigetelés.
Nincs gázkorlátozás, de gázszállítás sem
Csütörtökön is folytatódik az ukrán-orosz gázvita, Európába továbbra sem érkezik gáz, miközben Magyarországon délelőtt 10 órától feloldották a gázkorlátozást. Ukrajna műszaki problémákra hivatkozva nem engedi át az orosz gázt, mert saját ellátását félti, az oroszok Ukrajnára kennék az egész gázügyet. Magyarország közben tartalékait használja és akár Szlovákiőának is juttatna némi gázt.
Gázhiány: még egy hétig nem lesz korlátozás
Ha a következő egy hétben az előre jelzettnek megfelelően alakul az időjárás és a gázrendszerben nem történik műszaki meghibásodás, akkor sem kell új intézkedést bevezetni, ha továbbra sem jön Ukrajna felől gáz Magyarországra - mondta Molnár Csaba energiaügyi miniszter szerdán kormányszóvivő tájékoztatón.
Gáz: patthelyzet, újabb tárgyalások
Diplomáciai próbálkozások napja várható a gázvitában szerdán: Moszkvába és Kijevbe várják a két legsúlyosabban érintett EU-tagország, Szlovákia és Bulgária miniszterelnökét.
Senki sem hibás, de gáz, az nincs
Jóllehet, kedden reggel bejelentették, hogy megindultak az orosz gázszállítások Európába, Viktor Juscsenko ukrán elnök délután már beismerte, hogy az ukrán tranzitvezeték-rendszer nem tudja úgy fogadni és továbbítani a gázt, ahogyan az orosz fél szeretné a nyugati irányba. A gáz továbbra sem éri el Európát, a kölcsönös vádaskodás folytatódik.
Mégsem környezetszennyező a Google?
A Google egy fejlesztői blogon cáfolta, hogy egy kereses 7 gramm széndioxidot juttatna a légkörbe. A cég szerint sok káros anyag-kibocsátást megspórolunk, ha neten keresünk és nem könyvtárba megyünk.
Megindult a gáz Oroszország felől
Reggel, közép-európai idő szerint 8 órakor a Gazprom megindította a gázt Ukrajnán át Európa felé, legelőször a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől a Balkán irányába. Az még kérdéses, hogy mennyi idő alatt jut el Európába, ám Magyarország készen áll a fogadásra. Ukrajna egy grammot sem vehet le a tranzitmennyiségből.
Mit tegyünk szmogriadó esetén?
A kedvezőtlen meteorológiai helyzet miatt a levegő továbbra is szennyezett az ország egész területén. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a szmogriadó szigorú betartására hívja fel a lakosságot az egészség védelmében. A tanácspk szerint aki teheti, ne tartózkodjon hosszú ideig a településeken belül a szabadban, és hagyja otthon az autóját, használja a tömegközlekedést. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a levegőminőség jelentős javulására szerdától lehet számítani.
Szlovákia teljes sötétségbe borul?
Szlovákia a teljes áramkimaradás veszélyének van kitéve, miután az éjjel tűz ütött ki az Elektrárne Nováky (ENO) hőerőműben, s azt le kellett állítani. A tűz komoly károkat okozott a két energiablokk vezetékeiben - közölte Lubomír Jahnátek szlovák ipari miniszter.
Kedd reggel megindulhat a gázszállítás
Ha semmi sem jön közbe a gáztranzit-ellenőrzés megvalósításában, közép-európai idő szerint kedd reggel 8:00-kor újraindulhat a gázfolyam - közölte Alekszandr Medvegyev, az orosz Gaprom gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese. Előzőleg mindenki - azaz Ukrajna és Oroszország után az EU képviselői is - aláírták a gáztranzit ellenőrzéséről szóló jegyzőkönyvet.
Gázvita: ahogy az orosz lapok látják
Mind Oroszországnak, mind Ukrajnának hatalmas gazdasági, de főleg politikai vesztességet okozott a gázháború, de belpolitikai téren bizonyos nyereséggel is járt - ebben a gázvita következményeit elemezve egyetértettek az újév óta első ízben vasárnap megjelenő orosz lapok.
Már arról beszélnek, mikor indulhat meg a gázszállítás
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasárnap hajnalban nyilatkozatban üdvözölte, hogy immár írásbeli megállapodás született Oroszországgal és Ukrajnával arról, miként kísérjék figyelemmel az Európai Unióba irányuló gázszállítást, és egyben követelte a szállítás azonnali felújítását.
Nagyot koppanhat Ukrajna
Nemzetközi elemzők elsősorban Ukrajnát látják a gázvita lehetséges vesztesének. Ugyanakkor akut probléma marad a gázfüggőség számos európai ország részére is, mert még ha meg is épülnek majd az új vezetékek, Ukrajna marad az orosz gáz fő továbbítási útvonala Európa felé.
Van még gáz bőven
Szerbia mellett a mai napon már Bosznia-Hercegovina és Horvátország is kap földgázt a német-magyar közös összefogásnak köszönhetően. Ez a támogatás nem veszélyezteti a hazai gázellátás biztonságát, a szállítások szükség esetén leállíthatóak. - közölte Molnár Csaba energiaügyekért felelős miniszter szombaton megtartott sajtótájékoztatóján.
Gázvita: "megalázás és megsemmisült bizalom"
Az ukrán államfő kijelentette, hogy valótlanok és megalázzák Ukrajnát az oroszországi vezetők szájából az utóbbi napokban elhangzott nyilatkozatok, amelyek szerint Ukrajna lopja az Európának szánt orosz tranzitgázt. Dmitrij Medvegyev orosz elnök pedig azt közölte, hogy egyáltalán nem maradt bizalom az ukrán fél iránt.
Gyurcsány nem tudott igazán örülni
Közeledett egymáshoz az ukrán és orosz álláspont a gázkrízis megoldásában, miután megkezdték munkájukat az EU gázmegfigyelői Kijevben. A magyar kormányfő akkor örült, amikor a csökkenő fogyasztás miatt csütörtökön jutott a gázból a nélkülöző Szerbiának. Az orosz elnök pedig az Ukrajnát elkerülő vezetékek megépítéséről beszélt, és a Gazpromot, mijnt globális szereplőt emlegette. Az ukránok szerint mindjárt indul a gáz Oroszországból.
Tartozása van? Kicsit megnyugodhat!
A különösen hideg időjárásra való tekintettel az E.ON Hungária csoport ideiglenesen felfüggeszti a fizetési hátralékot felhalmozott lakossági fogyasztók kikapcsolását az áram-, illetve gázszolgáltatásból. A felfüggesztés várhatóan az extrém hideg időjárás elmúlásáig tart.
Gáz: csúcskapacitáson Magyarország, de még bírja
Van még bőven tartalékunk, ám mindenkinek takarékoskodnia kell - közölte Molnár Csaba. Brüsszelben pedig megegyeztek az európai szállítás ellenőrzéséről.
Tippek: hogyan csökkentsük az energiaszámlánkat?
Folytatódik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium klímavédelmi akciója, amely a héten az energiatakarékosságra, környezet- és pénztárcakímélő életmódra hívja fel a lakosság figyelmét. Ha csak 1 Celsius fokkal csökkentjük az otthoni hőmérsékletet, országos szinten napi 1 millió m3 gázt tudunk megtakarítani. A zöld tárca maga is példát mutat: az irodák hőmérsékletét 2 fokkal csökkentette, és nem fűti feleslegesen a folyosókat és a mosdókat sem, ahol a melegvíz használatot is korlátozta.
Gázhelyzetre propán-bután
A jelenlegi földgázpiaci helyzet és az ennek során már eddig bevezetett korlátozások indokolttá tehetik különböző alternatív energiahordozók felhasználását az elkövetkező napokban. Ezek egyike lehet a propán-bután.