Az újpesti gyártelep július 2-án Környezetvédelmi Nyílt Napot tart a környezetvédelemmel hivatalból, vagy kedvtelésből foglalkozók számára. A szervezők reményei szerint a gyárlátogatás alkalmat ad arra, hogy a helyi lakosság, civil szervezetek, szakmai érdeklődők, illetve felkért független szakértők tájékozódhassanak az együttműködést vállaló vállalatok környezeti helyzetéről, védelmi elképzeléseikről, azok ütemezéséről, esetleges beruházásaikról.
Környezetvédelmi napot tartanak Budapesten
A sanofi-aventis/Chinoin, a magyar gyógyszeripar felelős szereplője július 2-án megnyitja kapuit a látogatók előtt. A szervezők a közigazgatásban, az önkormányzatoknál, a médiánál dolgozók mellett minden érdeklődőt szívesen látnak.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.