Az Európai Bizottság szerdán (2009. július 22.) elfogadott intézkedései többek között a túl energiaigényes tévékészülékekre, hűtőgépekre, fagyasztószekrényekre, ipar villanymotorokra vonatkoznak. Az új intézkedések értelmében a jövőben már csak a leginkább energiatakarékos - a jelenlegi szabályrendszerben A+ besorolású - hűtőgépeket és fagyasztószekrényeket lehet majd forgalmazni, a több áramot igénylő készülékek árusítását 2010 és 2014 között fokozatosan betiltják. Hasonló stratégiát követ a jövő évtől kezdve az unió a tévékészülékek piacán is.
Az ipari villanymotoroknál pedig az eddiginél szigorúbb új energiahatékonysági előírásokat készül bevezetni a brüsszeli bizottság.
A testület a szigorítás révén 2020-ig 190 terawatt kapacitás áramtermelését szeretné megtakarítani. Ez a mennyiség Svédország és Ausztria együttes évi áramfogyasztásának felel meg. Az említett lépések illeszkednek az energiahatékonyság javítását célzó uniós politikához, amelynek célja, hogy csökkentsék az áramfogyasztást, ezáltal pedig a villamos energia előállítása során keletkező, az éghajlatot felmelegítő gázok kibocsátását. Kisebb berendezésekre vonatkozó korlátozásokat az unió már korábban bejelentett.
Uniós hadüzenet a pazarlásnak
Az Európai Unió hadat üzent a túl sok áramot fogyasztó elektromos készülékeknek: ezek forgalmazását a következő években fokozatosan szigorítják, illetve megszüntetik.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.