Cégblog


A kormány padlóra küldi a kiskereskedőket

A kormány padlóra küldi a kiskereskedőket 

A trafiktörvény bevezetésével sok olyan cég kerülhet nehéz helyzetbe, ahol eddig az egyéb termékek mellett cigarettát is értékesíthettek, mivel számukra egy kismértékű forgalomkiesés is végzetes lehet.
Méhpusztulás: már nem kell betiltani a gyilkos szert

Méhpusztulás: már nem kell betiltani a gyilkos szert 

Tömeges méhpusztulás fordult elő nemrégen Somogy megyében: az Unió a fipronil hatóanyagú növényvédő szerek betiltását kérte Magyarországtól, a NÉBIH szerint erre nincs szükség, mivel már régen betiltották a méhgyilkos szert.
Kínába exportálna? Lesz rá 30 milliárd!

Kínába exportálna? Lesz rá 30 milliárd! 

Csaknem harmincmilliárd forintnyi forrás áll majd a Kínába exportálni szándékozó kkv-k rendelkezésére. Az összegtől a kivitel fellendülését reméli a kormányzat, ugyanakkor a régióban a magyar kkv-k nem szerepelnek rosszul export szempontjából.
Munkáltatók figyelem! Egyre fifikásabb a NAV!

Munkáltatók figyelem! Egyre fifikásabb a NAV! 

Egyre valószínűbb, hogy minden gazdálkodó lebukik, aki nem jelenti be alkalmazottait. A NAV ugyanis a foglakoztatás ellenőrzésekor egyre eredményesebb módszereket alkalmaz.
Pénztárgépcsere: sok a hibás támogatási kérelem

Pénztárgépcsere: sok a hibás támogatási kérelem 

Nincs még tömeges jelentkezés a pénztárgépek cseréjéhez igényelhető támogatásért: július elejéig 6794 kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Figyelemreméltó azonban, hogy ebből a hatóságnak több mint hétszázat valamilyen hiba el kellett utasítani.
Bizonytalanok még a vállalkozások vezetői

Bizonytalanok még a vállalkozások vezetői 

A kis- és középvállalkozások cégvezetői körében továbbra sem érződik optimizmus. Az előző negyedévhez viszonyítva lényegében változatlan a Policy Agenda KKV Konjunktúra Index értéke (45,2%-ról 45,4%-ra, azaz minimális mértékben emelkedett), és meg sem közelíti azt a hangulatot, amely még két évvel ezelőtt jellemezte ezt a szektort.
Lesz miből dagasztani az idén

Lesz miből dagasztani az idén 

Bőven fedezi a hazai étkezési és takarmányszükségletet az idén a kalászos gabonatermés. Búzából és árpából jelentősebb mennyiség exportra is jut .
Az irodai munkavégzés veszélyei

Az irodai munkavégzés veszélyei 

Gondolná, hogy egy átlagos irodai munkanap számos láthatatlan veszélyforrást rejteget, amelyek az idő múlásával fejtik ki negatív hatásukat? A huzamosabb ideig tartó ülés okozta gerincbántalmak, a monitor szemre gyakorolt káros hatása, valamint az iroda levegőjében keringő kórokozók mind-mind veszélyeztetik egészségünket.
Változtat a Google! Érdemes ellenőrizni az AdWords beállításokat

Változtat a Google! Érdemes ellenőrizni az AdWords beállításokat 

Az AdWordsben hirdető magyar vállalkozásoknak kevesebb mint egy hetük van arra, hogy felülvizsgálják kampányaik beállításait. Aki nincs résen, pénzt veszíthet, mert a Google által automatikusan végrehajtott alapbeállítások, az úgynevezett „továbbfejlesztett kampányok” a mobil site-okkal még nem rendelkező vállalkozások számára nem megfelelőek.
Krumpli a puskacsőben, avagy 3 elakadás a sales-ben

Krumpli a puskacsőben, avagy 3 elakadás a sales-ben 

Nemrég valaki arról panaszkodott, hiába végzett el néhány kiemelt munkatársa sales-tréninget, az eladásaikon csak nem látszik a változás. Sikeresek a hideghívásaik, bejutnak a cégekhez, majd a termékbemutató végén elakad a folyamat: eladás nem történik. A gyanú beigazolódott: stratégiai problémák is húzódtak a háttérben, így hiába volt erős és felkészült a sales, eredményesen „lőni” nem tudott. Íme 3 szempont szakértőnktől, hogy Ön ne járjon így.

Az átlagnál is rosszabb helyzetben a húsipar 

Komoly gondokkal küzd a magyar húsipar, ezen belül elsősorban a sertéságazat, amely az átlagosnál rosszabb kockázati minősítéssel rendelkezik hitelbiztosítási szempontból.

Rekordok az online álláspiacon 

Rekordot döntött az online álláshirdetések száma a piac 67 százalékát* birtokló Profession.hu felületein. Májusban és júniusban több mint havi 5000 hirdetést adtak fel a cégek, ezzel meghaladva az eddigi legmagasabb, 2008-as szintet. Az álláskereső portál szakemberei szerint ez az érték bizakodásra ad okot a hazai munkaerőpiac jövőjét illetően.

Stabilabb a cégvilág, de még nem az igazi 

A Bisnode Bedőlési Index (BBI) értéke július végére 3,14 százalékra csökkent, holott 2012 végén még 4,07 százalék volt ez az érték. 2010-ben volt a jelenlegi körüli, azaz 3,2 százalékos cégbedőlési arány, azóta a tavalyi év végéig folyamatosan emelkedett, és csak 2012 novemberében kezdett csökkenni a fizetésképtelenségi eljárások, azaz a csődök és felszámolások cégszámhoz viszonyított aránya derül ki az üzleti információszolgáltató elemzéséből.

Ki kaphat az MNB olcsó hiteléből? 

Az MNB Növekedési Hitelprogramját kizárólag kkv besorolású társaságok vehetik igénybe. Az ehhez szükséges önminősítés látszólag egyszerű számítással elvégezhető, ám a BDO Magyarország tapasztalatai szerint az érvényes jogi szabályozás főként a kapcsolódó vagy partnervállalkozási viszonyban álló társaságok számára számos buktatót rejt. Nem biztos, hogy minden cég kkv, ami annak látszik!

Egynyári fegyver az aszály ellen 

Hazánk időjárására az utóbbi években a rendkívüli változatosság jellemző. A 2010-es esztendőben a lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében létrejött erózió és belvíz a mezőgazdaságban jelentős terméskiesést okozott. A következő években azonban az egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt a tenyészidőszakban vízhiány, és ezáltal aszály lépett fel. A versenyképes mezőgazdaság feltételei között a víz utánpótlás kiemelt szerepet kell, hogy kapjon.

Ipari park: megéri betérni? 

Mit adtak nekünk a rómaiak? Teszik fel a kérdést a Monthy Python halhatatlan filmjében az elnyomott júdeaiak. Hasonló kérdést fogalmazhatunk meg az ipari parkokkal kapcsolatban, és a válasz is hasonlóan megdöbbentő lesz.

Ajánlás van, de nem tudjuk mennyivel emelik a béreket 

A nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel aláírta a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást. A dokumentumban konkrét szám nincs: tartalma arra irányul, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítani kell a nettó keresetek reálértékének megőrzését. Az aláírást követő tájékoztatón az hangzott el, hogy az utalás egyértelmű: 2013 tavaszán az Európai Bizottságnak benyújtott magyar konvergenciaprogram 3,1 százalékos inflációt jelzett előre.

Változott a járulékfizetési kötelezettség az egyéni vállalkozóknál 

Január elsejétől azon egyéni vállalkozók is választhatják az átalányadózást, akik egyébként munkaviszonyban állnak. Július 1-jétől a szabályozás úgy módosult, hogy ilyen esetben a járulékokat a járulékfizetési alsó határ figyelembevétele nélkül, vagyis az átalányban megállapított jövedelme után köteles megállapítani, bevallani és megfizetni.

Táppénz: járni jár, de mennyi? 

A 2013. július 1-től hatályba lépő változások a táppénzszámítás módját érintik, miközben a jogosultság szabályait nem. Aki az elmúlt fél évben jobb fizetésű munkahelyre váltott, jobban jár.

A vállalkozások külpiaci megjelenéshez konkrét állami támogatás kell 

Ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalati szektor exportból való részesedése a jelenlegi 11 százalékról a célként kitűzött 20 százalékra nőjön nélkülözhetetlen, hogy a 2014-2020-ra vonatkozó stratégiába kerüljenek bele konkrét támogatások a kkv-k nemzetközi terjeszkedéséhez szükséges költségek finanszírozására – hívta fel a figyelmet az Export Kooperáció.

Elektromos autóval Budapesten: tankolni már lehet 

Elektromos autótöltő-állomást adtak át hétfőn Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM). A most átadott töltőoszlop, amely két töltőpontot tartalmaz, a tizedik a fővárosban.

Nem tukmálni, eladni!  

Sajnos mára nem elég létezni ahhoz, hogy megéljünk a vállalkozásból. Csak az működhet sikeresen, aki professzionálisan viszi a vállalkozását, az értékesítés szempontjából is. Meg kell tanulni, hogy a jó stratégia a proaktivitás, ami nem jelent egyet a tukmálással!

Lesz pályázat játékgépekre? 

Tíz vidéki kaszinóra, tíz éves koncessziós pályázatot írna ki a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) évi mintegy 850 millió forint adóbevételt remél kaszinónként.

Állami álláskeresőt indítottak 

Virtuális Munkaerőpiac Portál (VMP) néven ingyenes online álláskeresési szolgáltatást indított hétfőn a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkáltatók és munkavállalók számára.

Hogyan váltsunk energiaszolgáltatót? 

A földgáz és árampiac liberalizációját követően a kis üzleti fogyasztók nagyon lassan ismerik fel energiaszolgáltató-váltási szabadságukat. Még kevesebben élnek tudatosan ezzel a lehetőséggel. Bencsik László, a Piac&Profit szakértője azokat az érveket, ellenérveket gyűjtötte össze, amelyeket a döntés előtt megfontolni érdemes.

Éjfélkor lekerül a polcokról a cigaretta 

A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-ig - vagyis hétfő éjfélig - árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.

Sorra adják ki az engedélyeket a pénztárgépekre 

Már három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így megkezdődhet a gépek gyártása és forgalmazása - közölte Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára.

Augusztusban indul a POS-terminál telepítési program 

Várhatóan augusztus elején indul és az év végéig tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által koordinált kísérleti POS-terminál telepítési program. A projektirányító bizottság felállt, a feltételrendszert elfogadták, néhány technikai részletet kell még tisztázni – tudta meg a Piac&Profit.

Tovább nő az üzemanyag ára 

A mediterrán üzemanyag tőzsdén az elmúlt egy hét során heti átlagban a benzin ára 2,9%-kal, a gázolaj ára 2,2%-kal nőtt. A forint árfolyama heti átlagban 0,4%-kal erősödött. Az eheti szerdai és pénteki áremelést követően július 15-én újabb áremelést jelenthetnek be: a benzinnél, két forinttal emelkedhet az ár. Ezért, várhatóan a benzin ára 423 forintra emelkedik, a gázolaj ára 428 forint/liter szinten marad július 17-én, szerdán.

Sikersztori a vállalkozói ösztöndíj 

Az Európai Parlament elkötelezett az „Erasmus - fiatal vállalkozóknak” című program folytatása mellett, mert az nemcsak az egyik legfontosabb uniós értéket, a tudás szabad áramlását ülteti át a gyakorlatba, de rendkívül hasznos a frissen indult kkv-k számára.

Milliárdokat visznek el az úthibák 

Nyáron nemcsak az autósok, de a motorosok és a kerékpárosok számára is komoly veszélyt jelenthetnek az országos és önkormányzati utakon található kátyúk. Csak a Magyar Közút idén eddig 3,6 milliárd forintot költött az állami közúthálózat úthibáinak kijavítására.

Jogpontok a kistelepüléseken 

Kilenc dél-, és nyugat-dunántúli kistelepülésen indított ingyenes jogi szolgáltatást június 1-jétől a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége ( STRATOSZ). A Jogpont Mini országos hálózatának kiépítésére és működtetésére 170 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást nyert az együttműködő érdekképviseletek konzorciuma.

Önismeret a nagyívű karrier titka 

A sikeres karrierstratégiához elengedhetetlen, hogy ismerjük önmagunkat, képességeinket, személyiségünket. Karrier iránytűnk csak akkor mutat a helyes irányba, ha tisztában vagyunk erősségeinkkel éppúgy, mint hiányosságainkkal. Az önismeret akkor is fontos, amikor karrierválasztás előtt állunk és akkor is, ha a választott pályánkon előbbre akarunk jutni.

Macskatetem ajándékba?  

A vállalati ajándékok esetében már korántsem csak a szándék a fontos, hanem a megfelelő tárgy kiválasztása is. A Regus felmérése szerint a legbizarrabb ajándékok között mumifikált fej és macskatetem is volt.

Megvan az első engedélyezett onlinekassza 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal zöld jelzést adott az első online kommunikációra alkalmas pénztárgépre, amely a rendeletnek megfelelően képes a kereskedők és a NAV közötti mobil-adatkommunikációra. A rendszert a hazai kereskedelmi informatika vezető szállítója, a magyar Laurel Cégcsoport engedélyeztette.

Milyennek kell lennie egy ingatlan-adásvételi szerződésnek? 

Az ingatlan-adásvételi szerződések esetében a jogi közreműködő ügyvéd, jogtanácsos vagy közjegyző megkerülhetetlen. Ráadásul sok egyéb kötelező kelléke is van egy ilyen szerződésnek. Ezeket ismerteti a Piac&Profit jogi szakértője.

Hogy adjunk jól cafeteriát? 

A munkáltatók egyre nagyobb összegeket fordítanak a szervezeti átalakításokra, teljesítménynövelésre, hatékonyság javításra. A cafeteria területét sem szabadna kihagyni a HR controllingból, ha azt akarjuk, hogy a juttatás a munkáltató részéről jól hasznosuló ráfordítás legyen, figyelmeztet a Piac&Profit szakértője, P. Király Ágnes okleveles adószakértő.

Határon átnyúló álláskeresés 

A „Videós állásportál a határon átnyúló munkaerőpiac integrációjáért” projekt célja egy interaktív állásportál létrehozása, amely a meglévő állásportálok és adatbázisok összekapcsolása mellett, dinamizálja a munkavállaló és munkáltató egymásrátalálását.

Ezek lehetnek a növekedés motorjai a fogyasztói piacokon 

A hagyományos stratégiák, azaz az eladások növelése, a termékfejlesztés és a költségcsökkentési programok lehetnek a jövedelmezőség növelésének eszközei a következő két évben a fogyasztói vállalatok számára – derül ki a KPMG és a Consumer Goods Forum nemzetközi felméréséből. Mindeközben a közösségi média és a mobilapplikációk használata, vagy az online kereskedelem alacsonyabban értékelt szempontok a vállalati vezetők körében.

Többet adni mindig megéri! 

Akár egy egyénről legyen szó, akár egy csoportról vagy egy cégről, a hosszú távú fennmaradásuk és életszínvonaluk minősége attól függ, milyen cseréket folytatnak a környezetükkel. Azok, akik a bőséges csere mellett döntenek, akkor is virágoznak, amikor a többiek gondban vannak.

Infláció, valutaháború, valós háború... Erre haladunk? 

Megoldhatatlannak látszó komplex válságba szédült a világ hatalmas tekintélyt szerzett befektető stratéga, a brit Russell Napier szerint.

Stratégiai partnerségi megállapodás a kormányzat és a logisztikai szakma között 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a teljes magyar logisztikai szakmát képviselő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) között 2013. július 11-én létrejött egy stratégiai partnerségről szóló megállapodás. Az együttműködés célja olyan jogszabályi környezet megteremtése, amely hozzájárul az ország és a logisztikai szakma versenyképességéhez. A LEF tagjai a közös munka során részt vesznek a logisztikai szektort érintő jogszabálytervezetek társadalmi egyeztetésében, és szakmai javaslataikkal segítik az NFM munkáját.

Ennyit költött a kormány munkahely-megőrzésre 

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek - erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban.

Itt az ígért hárommilliárd új munkahelyekre 

Újabb három milliárd forint támogatást nyújt a Nemzetgazdasági Minisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásaira – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Mi fán terem a HR stratégia? 

Akkor működik jól a cég és termel értéket, hasznot, ha a munkatársak képesek együttműködni a vezetéssel és egymással, ha a siker érdekében képesek csapatban dolgozni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a dolgozók pontosan értik, mit akar tőlük a vezetés, és az elképzelésekkel képesek azonosulni is.

Egy többen kérnek hitelt lakásra 

Idén 140 milliárd forint körül várható a bankrendszer lakáshitel kihelyezése a Fundamenta elemzése szerint. Az elmúlt hónapokban fokozatosan élénkülő piac a lakáskassza anyaga alapján pozitív jelzés a lakáshitel piac konszolidációjára nézve, így az idén várhatóan már nem csökken a 2012-es, végtörlesztési hitelezés nélkül számított szint alá a piac. A kibontakozó trendet a jegybank mintegy fél éve tartó kamatcsökkentései is támogatják. Ennek hatására a piacon a kamatlábak többsége egyszámjegyűvé vált.

Duplázza meg eredményességét tartalom-újrahasznosítással! 

Ma már mindenki tudja, mennyire fontos az igényes tartalom a weblapunkon. Honlapja tartalmának rendszeres frissítése, érdekes, egyedi cikkek, blogbejegyzések írása azonban időt igényel. Összegyűjtöttünk Önnek néhány tippet, melyek segítségével a legtöbbet hozhatja ki már meglévő írásaiból.

Kevéssé keresettek a mérnökök 

Főképp betanított munkavégzésre kaphatnak esélyt azok, akik külföldön keresik a boldogulást, s ez is az egyik legkeresettebb, de olykor veszélyekkel tarkított álláskategória – derült ki a Jobinfo.hu friss álláspiaci elemzéséből. Mindeközben az ország keleti és nyugati része között tovább nő a munkaerő-piaci szakadék, 2012-höz képest a főváros tovább erősítette álláspiaci dominanciáját.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Jönnek az olcsóbb bankszámlák

Jönnek az olcsóbb bankszámlák 

Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlájával tudnánk spórolni.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo