A vállalkozások külpiaci megjelenéshez konkrét állami támogatás kell

Ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalati szektor exportból való részesedése a jelenlegi 11 százalékról a célként kitűzött 20 százalékra nőjön nélkülözhetetlen, hogy a 2014-2020-ra vonatkozó stratégiába kerüljenek bele konkrét támogatások a kkv-k nemzetközi terjeszkedéséhez szükséges költségek finanszírozására – hívta fel a figyelmet az Export Kooperáció.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a múlt héten beszélt arról, hogy a kivitel még a 3-5 évvel ezelőtti szerkezetet tükrözi, hangsúlyozta azonban, hogy az elmúlt években olyan előkészítő munka zajlott, hogy a “nyugati tartás, keleti nyitás” stratégiának megfelelően változzon az export iránya. A tárcavezető a Külpiaci Értekezleten tartott előadásában a külgazdasági stratégia legfontosabb célkitűzései között említette az export teljesítményének javítását, a kiviteli szerkezet kiegyensúlyozottabbá tételét, a kkv-k nemzetköziesedését, a külső egyensúly javítását, illetve a külföldi befektetések ösztönzését.

Mire lesz uniós pénz a következő ciklusban?
Akár már az idén ősszel megjelenhetnek az első pályázatok, amelyek révén a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusból Magyarországnak jutó fejlesztési pénzek kiosztását célozzák – közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára azon a tájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy az Európai Bizottság a jövőre induló európai uniós fejlesztési időszak forrásainak tervezéséről szóló Magyarország Partnerségi Megállapodásának első változatát elfogadta. A végleges változat novemberre várható.
Konkrét támogatások kellenek a külpiaci stratégiában

Az Export Kooperáció a miniszter előadásához kapcsolódóan jelezte közleményben, hogy üdvözli Varga Mihály bejelentését a kkv-szektor exporttörekvéseinek támogatásáról. Jelezték viszont: ehhez nélkülözhetetlen, hogy a 2014-2020-ra vonatkozó stratégiába kerüljenek bele konkrét támogatások a kkv-k nemzetközi terjeszkedéséhez szükséges költségek finanszírozására, mert csak akkor növelhető a részesedésük az exportból. (Az Export Kooperációt 2011-ben hat cég, a Coface, az M27 ABSOLVO, a, az e|n|w|c Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda és a Próbakő Kommunikáció hívta életre azzal a céllal, hogy a versenyképes termékekkel, szolgáltatásokkal rendelkező cégek felismerjék a bennük rejlő potenciált, és merjék megragadni a külpiacok kínálta lehetőségeket. A kezdeményezés átfogó segítséget nyújt a külpiacra lépés kihívásainak leküzdésében, illetve támogatást kínál a már sikeresen exportáló vállalatok további üzleti fejlődéséhez.)

„A kkv stratégiában megfogalmazott irányok kiegészítéseként, a májusban tartott társadalmi egyeztetés során az Export Kooperáció kiemelte, hogy az exportteljesítmény növelésében kulcsszerepet játszik a célország vevői fizetőképességének felmérése a nem-fizetésből eredő kockázatok csökkentése. A forgalom növelésében egyértelmű segítség, ha a külföldi vevő halasztott fizetéssel szolgálható ki ez viszont azonnal magával hozza a vevő fizetési kötelezettségének esetleges elmaradásából származó kockázatot. E kockázat mérséklése, a kockázatcsökkentés érdekében elérhető eszközök költségeinek támogatása ösztönzi a magyar kkv-kat a szállítói hitelek nyújtására, így a forgalom és exportbevétel növelésére. Az export-hitelbiztosítás igénybevétele a banki finanszírozói hátteret is erősíti, amely többletfinanszírozással támogatva az exportáló kkv-kat tovább serkenti export-teljesítményüket. A megkérdezett vállalkozások által adott válaszokból is kiderül, hogy a tőke- és hitelhiány együtt, mint forráshiány a kkv-k növekedésének legnagyobb gátja. Az export-hitelbiztosítás igénybevétele a banki finanszírozói hátteret is erősíti, amely többletfinanszírozással támogatva az exportáló kkv-kat tovább serkenti export-teljesítményüket. ” - mondta Kárpáti Gábor a Coface magyarországi igazgatója, az Export Kooperáció tagja.

7 tanács, hogy sikeres legyen vállalkozása a külpiacokon
A nemzetközi piacokra nyitott kkv-k sikeresebbek, mint a kizárólag helyi üzleteket kötő társaik – ezt támasztja alá minden kutatás, mutató és statisztika. Nem véletlen, hogy a 2-5 éve alapított kkv-k 82 százaléka jelen van a nemzetközi piacokon, és nyitott a globális innovációkra, állapítja meg egy nemzetközi kutatáson alapuló tanulmány. De átlépni termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal az országhatárt nem olyan egyszerű.
Érdemi intézkedéseket vár a kezdeményezés

A kkv stratégia elkészültét követően az Export Kooperáció várja az abban foglaltak megvalósítását érdemi intézkedések formájában. A kezdeményezés tagjainak véleménye szerint közösen, a szakmai szervezetek, a versenyszféra export tanácsadói és a különböző állami és uniós források segítségével sikeresen külpiacra segíthetők az exportképes magyar vállalkozások.

„Ehhez azonban szükséges olyan állami és/vagy EU-s ösztönző források elérhetővé tétele, mint amilyen 2012-ben is a magyar vállalkozások rendelkezésére álltak. Az exportképes kis- és középvállalatoknak piaci információkra, menedzsment- és marketing-tudásra, jogi támogatásra és számos egyén olyan szakértelemre van szükségük, amely saját forrásból csak részben és nehezen finanszírozható. Ugyanakkor a finanszírozónak, jelen esetben az államnak egyértelművé kell tennie, mit vár el a támogatásért cserébe és azt következetesen ellenőriznie is kell.” mondta Gyurácz Németh Iván, az M27 ABSOLVO Consulting külpiacra lépési üzletág vezetője, az Export Kooperáció alapító tagja.

Kedvező forrás exportfinanszírozásra
A közelmúltban az Eximbank, illetve a MEHIB (együttesen EXIM) működésére vonatkozó jogszabályok módosítása révén számos kedvező lehetőség nyílt meg a magyar exportőrök számára. A változások közül kiemelendő, hogy a hazai hitelintézetek refinanszírozása már 0,1 százalékos kamatszint mellett megvalósulhat.
 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo