Augusztusban indul a POS-terminál telepítési program

Várhatóan augusztus elején indul és az év végéig tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által koordinált kísérleti POS-terminál telepítési program. A projektirányító bizottság felállt, a feltételrendszert elfogadták, néhány technikai részletet kell még tisztázni – tudta meg a Piac&Profit.

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A POS-terminál telepítési program – miként arról korábban beszámoltunk - egyelőre kísérleti jelleggel egy megyében indul, a rendelkezésre álló 1 millió eurós forrás (amelyet az egyik kártyatársaság, a MasterCard ajánlott fel) erre elegendő. A projekt eredményei alapján döntenek majd egy országos akcióról, melynek lebonyolításához uniós forrást próbálnak majd biztosítani

Kevés helyen lehet kártyával fizetni
Magyarországon a kártyaelfogadást lehetővé tevő POS-terminálok száma tavaly év végén meghaladta a 84 ezer darabot, ami 15,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A kiskereskedelmi egységeknek azonban még mindig csak harmadában van POS-terminál. Az egymillió főre jutó készülékek száma pedig az uniós átlag mindössze 48 százalékát éri el az MNB adati szerint.
Különösen rossz az ellátottság a kis forgalmú egységeknél, hiszen a kereskedőknek a bankok a terminálhasználat után felszámított jutalék mértékét a forgalom alapján állapítják meg: lényegesen nagyobb engedményekre van lehetőségük a pénzforgalmi szolgáltatóknak a nagy forgalmú (több tíz milliárd forintos forgalmat bonyolító) helyeken (ahol a jutalék mértéke 1 százalék alatti), mint a kis (50-100 milliós árbevételt elérő) vállalkozásoknál (ahol kereskedői körökből származó információk szerint nem ritka a 3-4 százalékos jutalék).
Indulás augusztus elején

A kiválasztott térség Fejér megye. A döntésnél figyelembe vették a helyi adottságokat a kiskereskedelmi, a települési és lakossági, valamint egyes makrogazdasági adatok alapján. Fontos szempont volt, hogy a választott megye fejlettsége ne térjen el jelentős mértékben az országos átlagtól, mert ezzel biztosítható, hogy az itt szerzett tapasztalatok a későbbi országos programban megfelelőképp felhasználhatók legyenek. Ezt segíti majd, hogy a jegybank az eredményeket összeveti majd egy kontrollmegye eredményeivel.

A program várhatóan augusztus elején indul. Miként arról Varga Lóránt, az MNB pénzforgalmi tanácsadója lapunknak beszámolt, a projektet irányító bizottság felállt és elfogadta a lebonyolítás részleteit tartalmazó dokumentumot. Néhány technikai részletet egyeztetése van hátra. A testületben a Magyarországon jelenlévő kártyatársaságok, szakmai képviseleteiken keresztül a kártyaszolgáltatást nyújtó intézmények, illetve a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az MNB képviseltetik magukat.

Új telepítéshez jár csak támogatás

Az elfogadott terv alapján a támogatást a kártyaelfogadást biztosító szolgáltatók (bankok és egyéb pénzügyi intézmények) kapják, amelyet csak új telepítéshez lehet majd igénybe venni, tehát kizárólag olyan helyre, ahol addig nem volt POS-terminál. (Abban az esetben, ha egy kiskereskedő egyik üzletében volt kártyaelfogadásra alkalmas készülék, de a másikban nem, az utóbbi üzletbe kihelyezett eszköz új telepítésnek számít. A meglévő, esetlegesen kedvezőtlenebb feltételekkel korábban igénybe vett egységek lecserélésére azonban ez a program nem ad lehetőséget.)

Kép: PP-archív

Az alaptámogatás kihelyezett terminálonként jár majd, amely a kisebb vállalkozások számára különösen kedvező, hiszen itt fajlagosan lényegesen nagyobb terhet jelent a telepítés költsége. Emellett, abban az esetben, ha valamely kártyaszolgáltatást nyújtó intézmény plusz kedvezmények biztosítását vállalja (például adott ideig a forgalmi jutalék egy részéről is lemond), ehhez plusz támogatást is kérhet. Fontos előírás továbbá, hogy csak a legmodernebb (az ismert kártyás fizetési módok mindegyikét biztosító) készülékeket lehet a program keretében kihelyezni.

Verseny lesz a szolgáltatók között

Arra vonatkozóan, hogy a támogatás eredményeként milyen mértékben csökkenhetnek a jelenleg (különösen a kisebb cégeknél igen magas) díjak Varga Lóránt annyit mondott, hogy reményeik szerint érzékelhetően kedvezőbb ajánlatokra lehet majd számítani, várakozásaik alapján jelentős verseny lesz a szolgáltatók között. A bankok és egyéb kártyaszolgáltatók kínálata ugyanakkor igen sokszínű (van, ahol külön alkalmaznak bérleti díjat a terminálokra például és külön van a forgalmi jutalék, másutt csak forgalmi jutalékot számolnak fel), azt, hogy a kapott támogatást mely intézmény, miként építi majd be ajánlataiba, egyelőre nincs információ.

A program konkrét indulásáról a jegybank és a Fejér Megyei Kereskedelmi Kamara is részletes tájékoztatót ad majd ki. Az új ajánlatokkal a szolgáltatók keresik meg a kiskereskedelmi- és vendéglátó egységeket, de a szakember arra biztatja a térségben tevékenykedő vállalkozásokat, hogy a program indulását követően kérjenek be több ajánlatot is, hogy a legkedvezőbbet választhassák ki a kínálatból.

 

Véleményvezér

Összeomlott a kubai gazdaság

Összeomlott a kubai gazdaság 

Fidel Castro öröksége a csőd.
Kitalálja, a Lehel Csarnokban vagy New Yorkban olcsóbb a gyümölcs?

Kitalálja, a Lehel Csarnokban vagy New Yorkban olcsóbb a gyümölcs? 

Megéri gyümölcsért is Amerikába menni. 
Váratlan támadást kapott Orbán Viktor egy nem várt helyről

Váratlan támadást kapott Orbán Viktor egy nem várt helyről 

Németország bekeményíthet Putyinnal szemben.
Döbbenet a piacon, a lengyel export lehagyta az oroszt

Döbbenet a piacon, a lengyel export lehagyta az oroszt 

Volna mit tanulnunk a lengyelektől.
Döbbenet, Romániába költözik a magyar ipar egyik zászlóshajója

Döbbenet, Romániába költözik a magyar ipar egyik zászlóshajója 

Egy szomorú pillanata a magyar gazdaságtörténelemnek.
Az még rendben, hogy a bizalomlistán az utolsó helyre került a magyar egészségügy, de ennyire

Az még rendben, hogy a bizalomlistán az utolsó helyre került a magyar egészségügy, de ennyire 

A magyarok több mint háromnegyede nem bízik az egészségügyben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo