Lesz miből dagasztani az idén

Bőven fedezi a hazai étkezési és takarmányszükségletet az idén a kalászos gabonatermés. Búzából és árpából jelentősebb mennyiség exportra is jut .

A 2013-ban betakarításra váró mintegy 1,774 millió hektár terület 62 százaléka - 1,093 millió hektár - őszi búza, míg 11 százaléka - 193 ezer hektár - őszi árpa vetés - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.

Kép: SXC

Kedvező termésátlagok árpánál

Az őszi árpa betakarításával gyakorlatilag végeztek a gazdák, a termés 99 százaléka már a magtárakban van. A 193 ezer hektáros területen 4,46 tonna/hektár volt a termésátlag, ami jelentősen meghaladja a tavalyi 3,8 tonnás hektáronkénti hozamot. A beérkezett adatok szerint például az idén még a leggyengébb termésátlaggal rendelkező területek hozama is megközelíti a tavalyi átlagot. A legjobban termő vidékeken pedig a tavalyi átlagtermés majdnem másfélszeresét takarították be a gazdák.

A megyei adatok alapján ebben az évben az őszi árpa aratása Nógrád megyében hozta a legkisebb termésátlagot, hektáronként 3,7 tonnát. A legmagasabb termésátlagot Tolna megyében jegyezték 5,3 tonnával hektáronként, kiemelkedő hozamot ért el Fejér megye is, hektáronkénti 5 tonnás átlaggal. Őszi árpából eddig országosan mintegy 856 ezer tonna került a magtárakba.

Az aratás végéig spórolhatnak a gazdák az útdíjon
Betakarításkor nem nem kell útdíjat fizetniük a gazdáknak. Azok a mezőgazdasági termelők mentesülhetnek az útdíj megfizetése alól, akiknek az éves árbevételük legalább 50 százaléka mezőgazdasági főtevékenységből származik – derül ki a keddtől hatályos és a Magyar Közlöny június 30-ára keltezett 111-es számában megjelent kormányrendeletből.
A mezőgazdasági termelők útdíj-mentességére vonatkozó szabályok szerint a díjköteles útszakaszok használatára az illetékes jegyzőtől lehet kérni meghatározott termények szállítását lehetővé tevő, a díjmentes viszonylati jegy váltására jogosító hatósági bizonyítványt. Ez július 1-je és november 30-a között a kérelemben meghatározott termény betakarításának idejéig, de legfeljebb 30 napig érvényes és a kérelmező székhelye vagy lakóhelye és a használatában álló termőföld, tanya vagy telephely közötti útdíj-köteles útszakaszra vonatkozik.
Jó a búza minősége

Az őszi búza betakarításra váró 1,093 millió hektáros területének 38 százalékáról már learatták a búzát a gazdák. Az eddigi termésátlag 4,6 tonna hektáronként, így 1,93 millió tonna már a magtárakba került.

A legmagasabb termésátlag Tolna megyében közel 6 tonna, Baranya megyében 5,35 tonna, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4 tonna hektáronként a jelenlegi adatok alapján. Tavaly a betakarított 1,051 millió hektárról, 3,74 tonnás hektáronkénti termésátlaggal 4 millió tonna volt az összes őszi búza termésmennyisége. (A szakemberek előzetes számítása szerint az idén az őszi búza termésmennyisége országosan 5 millió tonna körül lesz.)

A búza minősége jó, sok helyen pedig kiváló. A betakarított őszi árpa víztartalma 11,5-13 százalék, hektolitersúlya 65-66 kilogramm. Minősége jó, fertőzésektől mentes.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo