Infokom
5 érv a virtualizáció mellett
A virtualizáció, mint informatikai megoldás már évtizedek óta ismert, elterjedése ugyanakkor sokáig váratott magára. Mára azonban a cégek előtt tornyosuló egyre több kihívás mindenki számára elengedhetetlenné tette a hatékonyságnövelést és az erőforrások jobb kihasználására való törekvést. Erre pedig kiváló megoldás informatikai fronton a virtualizáció.
Digitális takarítás a mobilok hosszú életének a titka
Sokan használják úgy mobil eszközeiket, hogy egyáltalán nem foglalkoznak azok karbantartásával. Az eszközök ennek következtében sokkal korábban kezdhetnek el lelassulni, és gyakrabban lehet számítani a meghibásodásukra is. Pedig a kellemetlenségeknek már néhány egyszerű fogással is elejét lehet venni.
Júliustól kiszervezhető az adatfeldolgozás
Hétfőtől kiszervezhetik az adatfeldolgozást a vállalatok, ami komoly költségcsökkentő tényező lehet, ugyanakkor hatalmas veszélyeket is rejt magában. A személyes adatokkal ugyanis hímes tojásként kell bánni az új adatvédelmi törvény szerint, mert a brutális bírság mellett óriási presztízsveszteség is érheti a cégeket.
Nem divat a netes szállásfoglalás
Az online szállásfoglalás egyelőre kevésbé bevett szokásnak számít hazánkban, ugyanis a magyar internetezők 46 százalékára nem jellemző, hogy a világhálón foglalná le a szálláshelyét, míg 22 százalékuk mindig él ezzel a lehetőséggel.
A szoftvereket is ellenőrzi a NAV!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt figyelmet fordít a szerző jogok védelmére, ezért fontos felhívni a figyelmet az interneten megrendelt, vagy egyéb módon beszerzett hamis, illetve jogsértő szoftverek használatának veszélyeire.
Így hirdessen az interneten!
Az internet korában szempillantás alatt eladhatunk és vásárolhatunk gyakorlatilag bármit. Ám nagyon nem mindegy, hogyan hirdetjük meg az eladandó holmikat. A használható praktikákról Dobra Péter, az Aprod.hu apróhirdetési üzletág igazgatója rántotta le a leplet.
Minden kötelező elemmel rendelkezik honlapja?
A jó weboldal olyan, mint egy jól kivitelezett épület, fontos, hogy erős, megbízható alapokra épüljön, és maga a ház kívül-belül megfeleljen a követelményeknek: jól nézzen ki kívülről, és minden megfelelően funkcionáljon belülről is, fejleszthető, bővíthető, átalakítható legyen. Sőt jó, ha vannak benne extrák is. Szakértőnk segít, milyen legyen!
Mi lesz az ERP rendszerekkel? Jó tanácsok, ha most választ!
A fejlődés sosem áll meg, mindig lesz előrébb. Így van ez az informatikában és így van ez az informatikai szolgáltatások területén is, nincs ez másképp az ERP (vállalatirányítási) rendszerek világában sem. Mindig van tovább, mindig van hova fejlődni. Szakértőnk az ERP rendszerek jövőjét mutatja be, hova fejlődik az iparág, milyen célok lebegnek az iparági szolgáltatók szemei előtt és ezek hogyan segítik, segíthetik a vállalkozások életét.
Céges blog: hogyan, milyen és miért legyen?
Az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban, a napi kommunikációban nem tanácsos csak a közösségi oldalakon, vagy a cég hivatalos weboldalán tevékenykedni, mivel új ügyfeleket, érdeklődőket a manapság gyorsan fejlődő blogolással is szerezhetünk. A vállalkozók többsége azonban idegenkedéssel tekint a személyes kommunikáció ezen formájára, mivel nem ismerik azokat az alapvető lépéseket, trükköket, amelyek segítségével könnyen és hatékonyan vezethetjük online naplónkat. Szakértőnk ebben a témakörben ad most tippeket.
Óriási növekedés előtt az okostelefon piac
Csaknem négyszeresére, a 2012-es 1,2 milliárdról 2018 végére 4,5 milliárdra nőhet az okostelefon-előfizetések száma világszerte 2018-ra, és ugyanezen év végéig a világ népességének 60 százaléka éri majd el az újgenerációs - 4G - mobilhálózatokat (LTE).
Kié a céges domain név?
Egy új vállalkozás induláskor sokszor lényegtelennek tűnik, hogy ténylegesen kinek a nevére lesz bejegyezve az új cég, termék vagy szolgáltatás domain neve. Pedig a nem megfelelő bejegyzésnek komoly következményei lehetnek. Szakértőnk rávilágít, mi ilyenkor a teendő.
A mobilalkalmazásoknál is fontos az adatvédelem
Az okostelefonok térhódításával egyre inkább előtérbe kerülnek a mobilalkalmazások használatának veszélyei, illetve az alkalmazásfejlesztők és -készítők adat-hozzáférési jogainak kérdései.
Valóban befellegzett az SMS-ezésnek?
Számos kutató állítja, hogy 2013 lesz az az év, amikor az SMS végül elkezd háttérbe szorulni az IP-alapú P2P üzenetküldő szolgáltatásokkal szemben, mint a Viber, Skype, WhatsApp, iMessage, Hangouts, BlackBerry Messenger vagy éppen a Facebook üzenetküldője és a Twitter.
Kis cégeknél jobb a hangulat
Az IT szakemberek a színvonalas munkakörnyezet és a szakmai fejlődés lehetősége miatt dolgoznának multinacionális cégnél, de a kisebb cégeknél általában jobb a munkaköri hangulat.
Mitől bízik meg bennünk egy vásárló?
Még ha a potenciális vevő rá is talál a weboldalunkra, és elégedett is azzal amit lát, az utolsó pillanatban mégis visszariadhat a vásárlástól, amikor a bankkártya adatait kell megadnia. Hogyan építhetünk bizalmat a vásárlónkban? Szakértőnk tippeket ad a probléma megoldásához.
Forradalmasíthatják a mezőgazdaságot a drónok
Forradalmasíthatják a mezőgazdaságot az olcsó, habszivacsból készülő, távirányítású repülőgépek, amelyek segítségével a gazdák naprakész és pontos képet alkothatnak termőföldjeik állapotáról.
Mire jó a tablet a cégben?
Nem is telefon, nem is netbook, hanem a kettő kombinációja, azok számos előnyének ötvözésével. A táblagépek kisméretűek, egyszerűen kezelhetők, így hasznos segítőtársai a mindennapi üzletmenetnek, és persze szórakoztató eszközök is.
IT: csak a költség számít?
Leginkább a költségekre figyelnek informatikai rendszerük kialakításánál a kisvállalkozások az Ipsos Mori Microsoft megbízásából a felhőszolgáltatások elfogadottságáról szóló kutatásának eredményei alapján. Magyarországon 60%, az európai válaszadók 40%-a számára ez különösen fontos kérdés.
Hogyan lehet még több online vásárlónk?
Mit tegyünk, ha már rátalálnak a weboldalunkra a látogatók, hogyan és mivel vehetjük rá a látogatóinkat a vásárlásra, rendelésre vagy a kapcsolatfelvételre? A Piac&Profit szakértője tippeket ad a vásárlási kedv növelésére.
A sikersztorik sem győzik meg a kkv-kat a webes értékesítés előnyeiről
Az online kereskedelem töretlen élénkülése ellenére mindössze a hazai kkv-k 16%-a rendelkezik webáruházzal, pedig az online értékesítési csatorna bevezetése révén akár meg is sokszorozódhat a vállalat bevétele – derül ki a rEVOLUTION Software saját, nagymintás kutatásából.
Halva született a QR-kód?
Még mindig csak startup-fázisban van a QR-kód, azonban csúcsa elérése nélkül cserélhetik le a kétdimenziós vonalkód technológiáját korszerűbbekre.
A jó felhasználói élmény csodaszerei
Bármilyen eszköz használata közben, miközben kihasználjuk funkcionalitását, vagy éppen morgolódunk sutaságán egy élményt élünk át. Érzéseket vált ki a belőlünk. Ha jól tervezték, örömöt, ha rosszul, frusztrációt okozhat. Ma, amikor rengeteg dolgot valamilyen képernyőn keresztül használunk, ennek az úgynevezett felhasználói élménynek a kellemessé tétele valóban központi témává vált. Egy kisebb- nagyobb képernyőn keresztül kell ugyanis elérnünk, hogy az oldalunkkal kapcsolatba kerülők megértsék, mit akarunk, pozitív érzések alakuljanak ki bennük, és - végső és legfontosabb célként – vásároljanak. Szakértőnk tippjeivel segít!
Az vagyok, ami az interneten látszik rólam
Bár az Y generáció tagjai már gyerekkorukban találkoztak az internetes eszközökkel, csak részben alakítják tudatosan digitális identitásukat, amely 70-80 százalékban önazonos, 20-30 százalékban viszont az határozza meg, hogy mások mit mondanak róluk a neten.
Egyre többet lógunk a hálón
Töretlenül növekszik a világhálón böngészéssel töltött idő, s egyre hosszabban időzik az átlagos nethasználó mobil eszközökkel az internetre csatlakozva – főként egyéb módon kevéssé kitölthető idejében. A netezők többsége a 35 év alatti korosztályból kerül ki
Online nem praktizálnak a magyar ügyvédek
Kreatív lehetőségek és megoldások helyett alapinformációk közlésére szorítkoznak a jogászok, de az ügyvédeknek csak alig negyede rendelkezik saját honlappal.
Vége a céges mobil korának?
A Gartner piackutató cég globális felmérésének eredményei szerint a vállalatok közel kétötöde kíván felhagyni azzal a gyakorlattal, hogy céges infokommunikációs eszközökkel látja el alkalmazottait. Vagyis vége lehet a céges telefonok és laptopok korának.
Tippek a céges weboldal forgalmának növelésére
„Szeretnék sokkal több látogatót a honlapomra” - ez az egyik leggyakoribb kívánság a cégvezetők részéről, hiszen az online sikeresség egyik fontos mérőszáma a weboldal látogatottsága. A látogatók hiánya ugyanis azt eredményezheti, hogy elmarad az optimális forgalom és ennek következtében a bevételek is megcsappannak.
Óriási potenciál van a vidéki netes vásárlókban
Tavaly a kanapé, az idei első negyedévben a netbook volt a legkeresettebb termék az online plázában, de hihetetlenül népszerű a gyerekülés is, a kipufogó pedig már-már örök klasszikusnak számít.
Korai temetni a hazai nyomtatópiacot
A romló piaci viszonyok ellenére nem kell temetni a magyar dokumentumkezelési szektort. A darabszámok csökkenése, a használt gépek felülreprezentáltsága az új beszerzések ellenében, illetve a nem eredeti kellékanyagok iránti fokozódó kereslet valós problémákat jelentenek, ugyanakkor új fejlődési irányok is mutatkoznak.
A női ujjak mást keresnek az érintőképernyőn
A hölgyek fotóznak az okostelefonjukkal, a férfiak a GPS-t nyomogatják – többek között ez is kiderül a Vatera felméréséből, amely arra kereste a választ, hogyan viszonyulnak a magyar nők a szeretve utált kütyühöz. Az online piactér felhasználói között végzett kérdőíves kutatás alapján egyértelmű: a lányok és asszonyok egészen máshogy és másra használják a mobiljukat, mint a férfiak.
Nagy kampányhoz Nagy Adat
A szakértők szerint a folyamatosan változó fogyasztói preferenciák követéséhez elengedhetetlen a modern adatelemző megoldások használata. A cégvezetők többsége a közösségi oldalakon elérhető adatokat is elemzi.
A cégeknek is jó a papírmentesség a környezet mellett
Az elektronikus ügyintézés gyorsabbá, egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a mindennapi ügymenetet, mégis csak lassú léptekkel haladunk a papírmentes iroda felé. A Föld napja alkalmából szakemberek ennek különböző aspektusait taglalták.
Csak minden negyedik mobilos használja az internetet
A 18 évesnél idősebbek 78 százalékának, nagyjából 6,3 millió felnőttnek van mobiltelefonja Magyarországon a Mediameter kutatása szerint. A tulajdonosok fele azonban csak telefonálásra, SMS-küldésre használja a készüléket.
A mobilappok már a politikát sem kímélik
Néhány évvel ezelőtt még tiltották az amerikai elnöknek, hogy a kampány során használja az okostelefonját, mára viszont saját alkalmazása van az angol kormánynak, és a görög adósságállomány átszervezésében is szerepet kapott egy iPad.
Mobilra optimalizálni: miért, hogyan és kinek jó?
A rohamosan terjedő okostelefonok korában alapvető elvárásnak számít, hogy a céges weboldalak, vagy webáruházak mobileszközökről is élvezhetőek legyenek. Az optimalizálás hogyanja és mikéntje a cégvezetők számára sok esetben ismeretlen terület, ezért a leggyakrabban felmerülő kérdésekre most választ kaphat szakértőnktől, Bátky Zoltántól, a Technet.hu főszerkesztőjétől.
Nagy ugrás előtt áll a digitális média
Duplájára nőhet piaci részesedése a szektorban a következő három évben az iparág vezető döntéshozói szerint – derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből. A világ legnagyobb szórakoztatóipari és médiavállalatainak vezetői szerint a legtöbb lehetőség jelenleg a táblagépekben rejlik.
Óriási magyar siker az amerikai innovációs versenyen
A szilícium-völgyi Singularity University Budapesten rendezett döntőjének két győztese - Juhász Márton és a lengyel Aleksandra Orchowska - nyáron utazhat a NASA kaliforniai kutatóbázisára
Még a mosdóból is vásárolnak az okostelefonosok
Meglepő eredményeket hozott egy online kérdőíves felmérés: a hazai okostelefon tulajdonosok 40,7 százaléka tévénézés közben, 27,4 százaléka pedig a mellékhelyiségben nyomkodja készülékét.
A vállalati igények rendezik át az infokompiacot
A vállalati ügyfelek igényei az elmúlt hónapokban erőteljesen átrendezték a telekommunikációs piacot: a távközlés egyre inkább összeforr az vállalati informatikai szolgáltatásokkal.
Passzív megfigyelők az okostelefonok a világpolitikában
A világpolitika nagy alakjai is egyre inkább belemerülnek a web 2 világába, okos telefonjaik immár életük mindennapi részeivé válnak.A brit miniszterelnök és az amerikai elnök is nélkülözhetetlennek tartja, hogy folyamatosan kommunikájon választóival.
Az iPhone az igazi aranybánya!
Az iPhone aranytartalma 300-szor nagyobb, mint az átlagos aranybánya kőzeteké – állítja Ken Beyer, a használt elektronikai eszközök újrahasznosításával foglalkozó Cloud Blue vezérigazgatója.
Megvan a legjobb magyar diák startup vállalkozás!
A fiatal fejlesztők felkarolására létrehozott Imagine Cup elnevezésű technológiai megmérettetés hazai döntőjében a zsűri a PlanB Labs csapatát találta a legjobbnak, így ők képviselhetik Magyarországot a szentpétervári döntőn.
Hogy állunk a mobilinternettel?
A 21. századi fejlődés egyik legfontosabb húzóágazatát a digitális gazdaság jelenti. Az ebben az ágazatban rejlő lehetőségek kiaknázása az internet minél szélesebb sávú és minél szélesebb körű elérhetőségén múlik.
Egyre több a tablet, ahogy csökkennek az árak
180 százalékkal nőtt a tavalyi év során eladott tabletek darabszáma az előző évhez képest. Elsősorban az év második felében piacra belépő számos márkának, s ezek alacsony árának köszönhető a robbanás.
Egyszerűen elkészíthető az szja-bevallás a NAV szolgáltatásával
Egyszerűen, néhány kattintással telepíteni lehet a számítógépekre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatásával azokat a programokat, amelyek a személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükségesek - tájékoztatott pénteken az adóhatóság.
Miről hazudunk a neten?
Végzettségükről, munkahelyükről és keresetükről is szoktak füllenteni a magyar internetezők. Míg a fiatalok a társkereső oldalakon teszik szebbé a valóságot, addig a Facebookon inkább az idősebbek adatlapjain találunk valótlan állításokat.
Kik azok a mobinauták?
Az elmúlt években látványosan nőtt az okostelefont használók száma, már közel 2,3 millióan rendelkeznek ilyen készülékkel. Az új ügyfelek kétharmada pedig ezeket választja. Őket mobinautáknak nevezi az Ipsos, róluk készült egy kutatás. A telefon aktív része a mindennapoknak.
Webshop trendek: bővül és változik az online piac
A webshop tulajdonosok 68 százalékánál az elmúlt évben nőtt a forgalom, a vásárlások felénél átlagosan a kosarak mérete is nagyobb lett. A folyamatos fejlesztések mellett ennek a trendnek köszönhető, hogy minden második online felülettel is rendelkező üzlet bevételeinek legalább felét itt éri el.