Infokom


Már látják a vállalkozások az e-számla előnyeit

Már látják a vállalkozások az e-számla előnyeit 

Ez év elejétől az áfa törvény elektronikus számla befogadására vonatkozó szabályozásának szigorításával a szakemberek szerint ugyan némi visszalépés történt az elektronikus számlázás háttere területén, ennek ellenére úgy tűnik, a cégek kezdik látni az előnyöket, ezért a vártnál jobban terjed az e-számla.
Számolni kell a mobilfizetéssel

Számolni kell a mobilfizetéssel 

Idén másodszor módosította éves mobilfizetési forgalom előrejelzését a PayPal. A vállalatnál a legfrissebb becslések szerint 10 milliárd dolláros forgalmat várnak 2012-re. A trend a kisebb vállalkozások számára is fontos lehet.
Egyre megbízhatóbbak a webshopok

Egyre megbízhatóbbak a webshopok 

Csak kevés helyen lehet bankkártyával fizetni, és az árukészlet sem naprakész mindenütt, de a webshopok többsége pontosan szállít, és fejleszti szolgáltatásait.
Négy cégből háromnál komoly baj van

Négy cégből háromnál komoly baj van 

Az IDC, Ricoh Company Ltd. által megrendelt tanulmánya rávilágított arra tényre, hogy az alacsony hatékonyságú dokumentum alapú folyamatok négy szervezetből háromnál komoly incidenseket okoztak az elmúlt öt évben. A tanulmány a Ricoh új Document Process Imperative initiative kezdeményezésének első terméke.
A Ricoh túlszárnyalta eddigi sikereit a 2012-es Drupa kiállításon

A Ricoh túlszárnyalta eddigi sikereit a 2012-es Drupa kiállításon 

Még több nyomdaipari vállalkozás fordult a Ricoh innovatív technológiái felé a Drupa kiállításon, melyekkel még közelebb kerülhetnek az üzleti vállalkozásaik átalakításához szükséges újfajta elképzelésekhez és szemléletváltáshoz.
Dugódíj – Többe kerülhet a leves, mint a hús

Dugódíj – Többe kerülhet a leves, mint a hús 

Több európai nagyvároshoz hasonlóan elképzelhető, hogy Budapesten is bevezetik a dugódíjat. Érdemes megvizsgálni a kérdést a technológia szempontjából is, hiszen jelentős informatikai kihívásról van szó, amelynek igen jelentős költségvonzata lehet.
Mitől jobbak a jobbak?

Mitől jobbak a jobbak? 

A versenyképes vállalatok adatbányászatban is ügyesebbek, mint társaik, az ideális munkaerő nemcsak kreatív, de jó kapcsolatteremtő is, a jövő vezetője közösségi platformon építi a vállalati kultúrát, és üzletet is itt köt. Az IBM új felméréséből kiderül, hogyan alakítja át az ügyvezetők szerint a technológia a menedzsment eszközeit.
Lassabban fertőz a net

Lassabban fertőz a net 

Magyarországon a 15-69 éves népesség 62 százaléka, 4,6 millió ember internetezik legalább havi rendszerességgel. Bár az internetpenetráció növekedése nem állt meg, annak üteme jelentősen lassult, így az elmúlt egy évben alig 2 százalékponttal lett magasabb az internetezők aránya - derül ki az NRC Marketingkutató friss felméréséből.
Budapest SPAM nagyhatalom - A kisvállalatokra utaznak a hackerek

Budapest SPAM nagyhatalom - A kisvállalatokra utaznak a hackerek 

Az elmúlt 6 hónapban a célzott támadások 30 százaléka (naponta 58!) a 250 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató vállalatok ellen irányult. A korábban kiadott Internetbiztonsági Tanulmányban ez az arány jóval kevesebb, 18 százalék volt 2011 december végén.
Az Apple és a Microsoft a táblagépes háború élharcosa

Az Apple és a Microsoft a táblagépes háború élharcosa 

A piaci pletykák szerint az Apple (AAPL) az ősszel forgalomba hozza az iPad minit, a Google (GOOG) is hamarosan kirukkol a saját 7 hüvelykes táblagépével, míg a Microsoft (MSFT) hardveres hadserege októberben tervezi a „laplet" gépekkel (azaz: a laptop/táblagép) elárasztani a piacot, tehát a táblagép-ágazat jelentős földinduláshoz közelít.

Kreatív megoldások a rich mediában 

„Hass, alkoss, gyarapodj! - Engedd, hogy a rich media gazdagítson" címmel márciusban a CEMP Sales House és az Adverticum közös kreatív pályázatot hirdetett. A nevezett kampányok április 9. és június 10. között valósultak meg a CEMP Sales House rich media felületein és az Adverticum AdServer kiszolgálásában.

Munkahely tér nélkül 

A modern technikának köszönhetően mára már szinte bárhonnan irányítható egy iroda működése. Az alapvetően szolgáltatásként igénybe vehető vállalatirányítási, kommunikációs, csoportmunkát segítő vagy bármely más alkalmazások eredményeként csökkenhetnek a költségek, növekedhet a hatékonyság.

Játékfejlesztés: kockázatos, de megéri 

Az okostelefon és egyéb okos eszközök megjelenésével egyre többen játszanak online. Ahogy a Facebook, a Zynga és a hasonló társaságok növekedésével párhuzamosan előretörtek az okostelefonok és a táblagépek, a videó konzolra játékokat gyártó cégek fénye megkopott - véli Matt Bolduc, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője.

Újra eladható az internetről letöltött „használt" licensz 

A számítógépi program megalkotója nem tiltakozhat az internetről letöltött programjainak használatát lehetővé tévő „használt" licencek újraeladása ellen A számítógépi program példányának e licenc szerinti kizárólagos terjesztési jogát az első eladás kimeríti - áll az Európai Bíróság ítéletének indoklásában.

Áramot vezetni a testben hasznos is lehet 

Másodpercenként 10 Mb mennyiségű adatot is képes továbbítani az emberi testen keresztül az a technológia, melyet a napokban mutattak be az Ericsson mérnökei. A Connected Me segítségével akár egy mobiltelefon és egy táblagép között is kapcsolatot teremthetünk, pusztán azzal, hogy a két eszközt egyszerre érintjük meg. A technológia várhatóan új irányokat jelöl ki a telekommunikációs fejlesztések számára.

Csak egyetlen papír kellhet az utazáshoz 

A légitársaságok folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően egyre egyszerűbbé és hatékonyabbá válik az utazások lefoglalása és a bejelentkezés. A mobiltelefonos fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan a papír alapú beszállókártyákra sem lesz már szükség.

Fel kell számolni Magyarországon a digitális írástudatlanságot 

A Fiatal Diplomaták Klubja és a Microsoft Magyarország Kft., Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Kibertér Konferencia miniszteri biztosa, illetve a Külügyminisztérium Kibertér Konferencia Titkárságának támogatásával 2012. június 22-én közös rendezvényt tartott.

Magyar gazda menni internet 

A magyar mezőgazdaság is megérett arra, hogy a gazdák és a felvásárlók az interneten kereskedjenek egymással - mutat rá a Magro.hu online piactér megnyitását megelőző piackutatás.

Kémet fogott az ESET 

Kimondottan ipari kémkedésre szolgáló programot lepleztek le az ESET víruslabor munkatársai. A szakemberek perui adatokban jelentős eltéréseket észleltek. 

Ingyen szoftver helyett ingyen szoftver? 

Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Microsoft egy többmilliárd forint értékű oktatási csomagról. A cég ingyen bocsátja rendelkezésre a szoftvereket. A dolog pikantériája csupán annyi, hogy kissé visszás olyasminek a felajánlásával tüntetni, ami számos helyről már eddig is ingyen elérhető volt - hívja fel a figyelmet a szabad szoftverekkel foglalkozó Nyílt Dokumentumformátum Szövetség.

Uniós támogatással fejleszetenek GPS-alapú fuvarbörzét 

A Lambda-Com Kft. 47 millió forint uniós támogatást nyert el GPS alapú fuvarbörze rendszer (G-FBR) kifejlesztésére az Új Szécsényi Terv keretében. Az Európai Unióban kiemelt területnek számít az intelligens közlekedési rendszerek fejlesztése.

Ez lesz a jövő nagy dobása 

Kevés olyan terület van manapság, ahol nagy bizonyossággal bővülés várható az elkövetkező időszakban. Ezek között első helyet foglal el az elektronikus kereskedelem és szolgáltatások világa. A vállalkozásoknak ezért szükségszerű lépést tartani az itt bekövetkező fejlődéssel, amit szerencsére egyre többen felismernek.

Mitől lesz sikeres a kiszervezés? 

Miközben folyamatosan nő a kiszervezett szolgáltatásokat igénybevevők száma, kevesen döntenek megfontoltan. Pedig a leggyakoribb kockázat a rossz szolgáltató kiválasztása.

Biztonsági tanácsok a LinkedIn incidens kapcsán 

Mint ismeretes, a napokban nagyszabású támadás áldozatává vált a LinkedIn portál. A hírek szerint 6.5 millió felhasználó adata került illetéktelen kezekbe. Június 6-án már egyértelművé vált az is, hogy az ellopott jelszavak orosz weboldalakon, fórumokon jelentek meg. A LinkedIn nem nyilatkozott egyértelműen, ezért elképzelhető, hogy amennyiben a támadóknak sikerült a jelszavakhoz hozzáférniük, akkor a tulajdonosok e-mail címeivel is rendelkeznek.

Egyre kevesebben visznek készpénzt a fesztiválokra 

Magyarországon évente számos nagy, kulturális, zenei és gasztronómiai fesztivál zajlik. Egy uniós támogatásból - az új Széchenyi terv keretében - most megvalósult projektnek köszönhetően, még szélesebb körben lesz elérhető az E-pénztárcához hasonló mikrofizetési megoldás.

A neten követhető az elveszett telefon 

A legtöbb magán- és üzletember élete mára elképzelhetetlen okostelefonok nélkül, amelyek munkaeszközként és egyben szórakoztató központ gyanánt is szolgálnak. A gyakorlott tulajdonosok előszeretettel használják mobil eszközeiket e-mail kezelésre, központi adatok távoli elérésére, illetve interaktív kapcsolattartásra a közösségi oldalak segítségével, ám ezek a tevékenységek számos veszélyforrást jelentenek a cégek adatbiztonságát tekintve.

Mobilinternet mindenkinek 2017-ben? 

Öt év múlva várhatóan a világ népességének túlnyomó része rendelkezik már mobilinternet előfizetéssel, az okostelefon előfizetések száma eléri a hárommilliárdot. Közben egyre kevesebb mobiltelefont adnak el a világon.

Egyre többen mondanak nemet a bankkártyára 

A hazai mobilfizetés széles körű térhódítása felé lépésről lépésre vezet az út: minél inkább gyarapszik az alkalmazást elfogadó kereskedők száma, annál több ügyfél ismeri fel, hogy mobilfizetés kényelmes és kiemelkedően biztonságos módja a fizetésnek. Várhatóan a letöltések, kártyaregisztrációk száma is ennek megfelelően nő majd.

Spórolási tippek  

Hiába beszélünk sokat a papírmentes irodáról, be kell látni, ez egyelőre csak álom, hiszen a cégeknek nap mint nap szükségük van nyomtatásra. Ezt a feladatot meg kell oldani, nem mindegy azonban, hogy mennyi pénzt emészt fel. A cégek többsége hajlamos azt gondolni, hogy a nyomtatáson érdemben spórolni csak a nagyobb cégek tudnak. Ez azonban egyáltalán nincs így.

Itt az ideje megtanulni, mi az a zettabájt 

2016-ra a globális internet forgalom várható nagysága 1,3 zettabájt lesz  a Cisco friss tanulmánya szerint, ami körülbelül egymillió gigabájtnak felel meg. 2015 és 2016 között 330 exabájtos növekedés várható, ami csaknem megegyezik a 2011-ben világszerte generált teljes IP-forgalommal. Addigra a Föld minden lakója átlagosan 2,5 hálózati kapcsolattal rendelkezik majd.

Eltűnhet Magyarországról a bankkártyás fizetési mód 

A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefonba „költözhet" a pénztárcánk, ami magasabb felhasználói élmény mellett gyökeresen megváltoztathatja majd fizetési szokásainkat is.

Saját géppel dolgozunk majd a munkahelyen? 

A költségcsökkentés és a hatékonyság növelése szempontjából egyaránt indokolható az az egyre inkább terjedő trend, hogy az alkalmazottak a saját gépüket használják a munkahelyen is.

Van, ahol nem álom a dinamikus növekedés 

A gazdaság kevés területén látni olyan mértékű növekedést, mint amit az internetes kereskedelem produkált 2011-ben - derül ki a GKIeNET - T-Mobile: „Jelentés az internetgazdaságról" májusban közzétett kutatásából. Az internetes vásárlás előnyei mellett a kedvezőtlen gazdasági környezet a lakosságot árérzékenyebbé teszi, és ez is kedvezően hat az internetes vásárlásra. A teljes magyarországi kiskereskedelem 2,4%-a már online módon történt.

Megúszható a telekomadó? 

Van olyan mobilszolgáltató, amely már közölte, hogy az új, perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban és a többi nagy mobilszolgáltató álláspontja is hasonló, azaz az ügyfelek emelkedő tarifákkal számolhatnak. Ugyanakkor a kis szolgáltatók némelyike lehetőséget is lát az új adó miatt átalakuló piacban.

Facebook: Lufipukkanás a tőzsdén  

Érdekes lehet a hétfői nap a New York-i tőzsdén, a Facebook-részvények bevezetése ugyanis kisebbfajta fiaskóba torkollott pénteken, miután a közösségi portál papírjai iránt érdeklődők - és az azt eladók - nagy száma miatt leállt a Nasdaq informatikai rendszere, a Mark Zuckerberg neve által jegyzett értékpapírok pedig hektikus mozgásba kezdtek.

Add magadtól, úgyis ellopják 

Minden idők legnépszerűbb tévésorozata lehet az HBO saját gyártású szuperprodukciója - legalábbis az internet-kalózok körében. A tanulság egyértelmű lehet a tartalomgyártók számára: életképes forgalmazási megoldásokat kell találniuk a lopások kiküszöbölésére.

Veszélyes a saját gépet használni? 

„Hozd be saját eszközöd!" - a tengeren túl már ez a vállalatok új divatja az üzleti célra is használt saját okostelefonokkal, táblagépekkel és laptopokkal kapcsolatban. A folyamatnak nem érdemes gátat szabni, ám mindenképpen szigorúan szabályozni és felügyelni kell.

Felhővel spórolhatunk 

A magyar vállalatok elsősorban költségcsökkentésre használják a felhő (cloud) alapú informatikai megoldásokat. A szervezeti működést megújító, stratégiai jelentőségű alkalmazások még ritkábbak.

A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre 

A nők hajlamosabbak arra, hogy Facebook-függővé váljanak, mint a férfiak - ezt állítják a közösségi hálótól való függőséget vizsgáló norvég kutatók. Az addikció a drog- vagy alkoholfüggőséghez mérhető.

Tízmilliárdokra perli a képcsenőt a sztárfotós 

Drága mulatság lehet az AFP hírügynökségnek, hogy a Twitterről is szerzett képeket a 2010-es Haiti földrengésről. A képek tulajdonosa ugyanis 120 millió dolláros kártérítést követel az ügynökségtől.

Újabb óriáscég fordul a kkv-k felé 

Az OKI megduplázná a következő három évben a nyomtatóinak értékesítését az EMEA régióban, a fő célcsoportot a kiscégek jelentik, így a kkv piac valamennyi szegmensében bővítik nyomtatóinak palettáját.

Óriásprojektet nyert Magyarország 

"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.

E-útdíj, de hogyan? 

Az új, személyre szabott rendszer az európai tapasztalatok alapján kétféle technológiai megoldással történhet: a ma még elterjedtebb utakra telepített mikrohullámú jeladókat hordozó elektronikus kapukkal, vagy az Európai Unió ajánlása szerint a jövőt jelentő GPS technológiával. 

Fiókhálózat helyett behálózva 

A válságot követő években a költségszempontok szinte valamennyi cégnél a figyelem középpontjába kerültek. Az online bankolás kényelmes, időtakarékos, és egyértelműen alacsonyabbak a hozzá tartozó számlavezetési díjak, a tranzakciós és egyéb költségek. A hazai vállalkozások több mint 60 százaléka használja is az elektronikus banki szolgáltatásokat, de - értelemszerűen - közel negyven százalékuk nem él az e-bank kínálta lehetőségekkel.

Miért merül le gyorsan az okostelefon? 

Rengeteg kiegészítő és program létezik, mellyel színesebbé és személyre szabottá tehetjük saját okostelefonunkat, köztük sokhoz ráadásul még fizetni sem kell, hogy birtokolhassuk. Azonban ezek mintegy 75 százalékkal több energiát fogyasztanak, mint a fizetős programok, főként a reklámok miatt, írja az inhabitat.com.

Gazdasági növekedést okoz az internet 

Az Európai Bizottság szerint a nagysebességű internet a gazdaság valamennyi ágazata számára igen fontos és a digitalizált egységes piac gerincét alkotja. A szélessávú lefedettség 10 százalékos növekedése a gazdaság 1-1,5 százalékos növekedését hozza magával. Ezért kéri ki az EB az érdekeltek véleményét arról, hogy miként lehetne a nagysebességű internethálózatok felállításának költségeit csökkenteni az EU-ban.

A munkahelyen mindig jobb? 

A cégek egyelőre félnek a távmunkától, pedig azok a vállalatok, akik már alkalmazzák a távmunka valamilyen formáját pozitív tapasztalatokról számolnak be. A hazai jogszabályi környezet nem ösztönzi, de nem is különösen akadályozza a távmunka terjedését

Újfajta magyar piactér kedvezményekkel 

A Piactér néven induló új portálon elsősorban mikro- és kisvállalkozások kínálhatnak kedvezményesen termékeket. A Bónusz Brigád közösségi vásárló oldala magyar és nemzetközi viszonylatban is teljesen új modellt valósít meg. Az értékesítő kisebb cégek, egyéni vállalkozók széles körének ezzel olyan új kapu nyílik az internetre, amelyen keresztül számos formában és nagyon hatékonyan juthatnak el saját vevőkörükhöz.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik 

Rendkívül súlyos, az egész EU-t érintő aszályhelyzet alakult ki, amely hazánk termésmennyiségére és minőségére is hatással van.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo