Infokom


Okostelefonok: aggódhatunk

Okostelefonok: aggódhatunk 

A Symantec tapasztalatai szerint 2011 volt az első olyan év, amikor a mobiltelefonok elleni támadások igazi veszélyként jelentek meg a vállalatok és felhasználók számára.
Ami fiatalon tart ötvenen túl

Ami fiatalon tart ötvenen túl 

Magyarországon az ötven év felettiek közel egyötöde internetezik rendszeresen, ami nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít, derül ki az Ithaka kutatóközpont felméréséből. Pedig egy amerikai kutatás szerint az internethasználat, különösen a keresés frissen tarthatja az idősek elméjét.
Házirend kell a netezéshez

Házirend kell a netezéshez 

A gyerekek több mint felét, a közösségi oldalakat használók kétharmadát érte már negatív tapasztalat az interneten. Akik betartják a szülők házirendjét, jobban védve vannak. 
Hogy jutunk a felhők közé?

Hogy jutunk a felhők közé? 

Mintha a kkv-k számára találták volna ki a felhő alapú megoldásokat, hiszen ily módon beruházási költségek nélkül is magas színvonalú informatikai szolgáltatásokat érhetnek el. A Symantec szakértői végigvették, hogyan kerülhet lépésről-lépésre közelebb egy kkv ahhoz, hogy a felhő előnyeit kihasználva építse infrastruktúráját.
Mire jó az okostelefon?

Mire jó az okostelefon? 

Az információk gyors elérése, ellenőrzése és továbbítása a versenyképesség fontos eszköze. Okostelefonokkal mindez megvalósítható, a magyar vállalkozásoknak nagy része mégsem használja ki a lehetőséget. Egy céges okostelefon ma még sokkal inkább motivációs, mint üzleti előnyt hozó eszköz.
Hódítanak a hibridek!

Hódítanak a hibridek! 

Még alig szoktunk hozzá a hibrid kifejezéshez az autóipar kapcsán, máris újra meg kell tanulnunk ennek a szónak a jelentését a szoftverpiac esetében is. De mi is az a hibrid szoftver? A hibrid szoftver egyesíti magában a telepítős szoftverek jó tulajdonságait és a SAAS (Software as a service), azaz a szolgáltatásként nyújtott szoftverek előnyeit. 
Online állásbörzét tart az ELTE

Online állásbörzét tart az ELTE 

Virtuális állásbörzét tartanak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerdán és csütörtökön. A virtuális állásbörze ideje alatt az ELTE karrierközpontjának munkatársai online, telefonon és személyesen is az érdeklődők rendelkezésére állnak.
Újabb segítség a magyar kiscégeknek

Újabb segítség a magyar kiscégeknek 

Megalakult a Budapest Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elektronikus adat- és dokumentumkezelési szakmai osztálya a gazdasági szolgáltatási tagozaton belül - közölte a BKIK.
A tárgyak neteznek helyettünk

A tárgyak neteznek helyettünk 

Képzeljük el, hogy az irodaház automatikusan felismeri a belépésre jogosult munkatársakat, vagy azt, hogy nem kell értékes órákat tölteni az orvosnál a szokásos egészségügyi ellenőrzés miatt, mert az távolról is elvégezhető. Az, hogy szükségleteik jobb kiismerése révén hatékonyabban szolgálhatjuk ki saját ügyfeleinket, szinte már csak hab a tortán. Az M2M, vagyis a „tárgyak internete" mindezt lehetővé teszi.
Itt a magyar győztes!

Itt a magyar győztes! 

Egy magyar felhőalapú fordítóprogram nyerte meg a Bukarestben rendezett Startup Challenge versenyt. Az Easyling.com megoldás Közép-Kelet-Európa legnagyobb webes konferenciáján, a „How-to-Web 2011” rendezvényen bizonyult a legjobbnak.

Ismét egy magyar siker 

Két magyar fejlesztés került a legjobb tíz közé a nemzetközi Startup Challenge versenyen, amelyet Közép-Kelet-Európa legnagyobb webes konferenciája, a november 9-én kezdődő „How-to-Web 2011” keretében írtak ki.

Jó hír az üzleti felhasználóknak 

Pillanatkép készült arról, hogy az emberek és a vállalatok a mobilitás, a szélessáv és a felhő előnyeit hogyan használják ki. A forgalmi adatokról és a piaci helyzetről szóló friss jelentésében az Ericsson a mobil adatforgalom tízszeres növekedését jósolja 2016-ra a begyűjtött adatok alapján készült, több éves mérések eredményeként. A forgalom növekedése az árakra is jótékonyan hat, ami az üzleti felhasználók számára is jó hír a nehéz gazdasági helyzetben. 

Újabb adóügyeket intézhetünk online 

Egyszerűbb lesz az adóhatóság és az adózók együttműködése miután újabb internetes szolgáltatások nyíltak meg az Ügyfélkapun. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adattárház rendszerének korszerűsítésére kiírt ACM projekt során kialakított központi rendszer gördülékenyebb adatlekérdezést ígér.

Csökkenthető a válság okozta bizonytalanság  

A hatalmas, nagy részben strukturálatlan adathalmaz amit többek között a közösségi oldalak jelentenek, megfelelő kezeléssel igazi kinccsé válhatnak a cégek számára.

Tippek: siker a facebookon 

A közösségi oldalak, mivel szolgáltatásaik nagy része ingyenes, nem csak a nagy cégeknek, a kkv-knak is tartogatnak lehetőségeket. Ahhoz, hogy a "webkettővel" sikereket érjünk el, sokkal inkább ötletre van szükség pénz helyett.

Szükség lenne rá, de a legtöbben nem is hallottak róla 

Alulinformáltak és bizalmatlanok az európai kis- és közepes vállalkozások az ACCA - a pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezet - felmérése szerint, amely kimutatta azt is, hogy a digitális, például e-számlázási és a cluod computing (számítástechnikai felhő) megoldásokat sem alkalmazzák ezek a cégek.

Hogyan fizet a magyar? 

Online megrendeléskor a vásárlók kevesebb mint egyharmada fizet bankkártyával - derül ki a KutatóCentrum legfrissebb "E-Shopping Report"-jából, amely szerint egy év alatt 48 százalékról 61 százalékra nőtt a rendszeres internetezők körében az online vásárlók aránya.

Virtuális állásböze indult Magyarországon 

Október 17-én hétfőn reggel elindult és öt napon át tart a Virtuális Állásexpo a Monster állásoldal szervezésében. Az újszerű álláskeresési eszköz lényege: ötvözi a hagyományos állásbörze lehetőségeit az internet előnyeivel; összehozza a munkáltatókat és a munkavállalókat a 3 dimenziós, virtuális térben és ehhez el sem kell mozdulni a számítógép elől.

Hódít a videóletöltés az okostelefonokon 

A mobil adatforgalom 2010 második negyedévéhez képest 2011 második negyedévére megduplázódott. Elsősorban az online videózás a növekedés motorja, állítja az Ericsson.

Hogyan adjunk el árut a neten? 

A múlt hónapban a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Internet sikerkalauz című könyv a magyar kis- és középvállalkozások digitális jelenét elemezve a vállalkozások internetes weboldalait vizsgálja.

Egy meglepő dolgon is múlhat a jólétünk 

A szélessávú sebesség minden egyes megduplázódása 0,3 százalékkal növeli a GDP-t, derül ki az Ericsson, az Arthur D. Little és a Chalmers University of Technology tanulmányából. A nagyobb szélessávú sebesség ösztönző hatással van a gazdasági növekedésre, ami az automatizált és egyszerűsített folyamatokból, a nagyobb termelékenységből, valamint az olyan alapvető szolgáltatások jobb hozzáférhetőségéből származik, mint például az oktatás és az egészségügy.

Ötből ketten élnek vele 

Európában öt emberből kettő vásárol online és ma már a nők helyett a férfiak játsszák a főszerepet az internetes beszerzésekben - derül ki a CBRE kutatásából. Jó ötlet kereskedőknek: online felületen lehet tesztelni az új piacokat és becsalogatni a boltokba a vevőket. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a többcsatornás kínálat dinamikus megoldást kínál a kiskereskedők számára.

Az csúcstechnológia már nem csak a nagyok kiváltsága  

A contact centerek - vagyis multimédiás call centerek - korábban, a létrehozásukhoz szükséges hatalmas beruházás miatt a nagy cégek kiváltsága volt. A felhő alapú szolgáltatások terjedésének köszönhetően azonban már szolgáltatásként, a kisebb cégek számára is elérhető.

Ingyenes lehet a mobiltelefonálás 

Amennyiben sikeres lesz a most zajló mobilfrekvencia-pályázat, megnyithatja az utat a nagyarányú hálózatfejlesztés előtt, mely minőségi ugrást hoz a technológiák terén. A fejlesztéseknek a fogyasztó számára közvetlenül érzékelhető hatásai lehetnek, többek között a korlátok nélküli okoskészülék-használat, az adatforgalomra épülő díjcsomag, az ingyenes telefonálás, valamint az egyre szélesebb közönség számára elérhető okostelefonok és táblagépek.

Váltsd készpénzre ötleted! 

Mától a hazai fejlesztőknek új lehetősége nyílik a globális piac meghódítására: a Microsoft a magyar okostelefon-alkalmazásfejlesztők előtt megnyitotta fejlesztői portálját, az AppHub-ot, amelyen keresztül a Windows Phone Marketplace-en - azaz a Piactéren - tehetik közzé alkalmazásaikat. Ezzel egyidőben elérhetővé vált a Windows Phone hazai kompetencia-oldala is. A szolgáltatás a diákok számára ingyenes.

Attól, hogy kicsi, még lehet profi 

Amikrovállalkozásoknak éppen annyira, ha nem még inkább szüksége van a lehető leghatékonyabb infokommunikációs szolgáltatásokra, mint nagyobb versenytársaiknak, csak éppen arra általában kevesebb forrást tudnak elkülöníteni. A szolgáltatásként igénybe vehető szoftverek, webes alkalmazások kiváló megoldást nyújthatnak számukra.

Miért félünk az internetes vásárlástól? 

A válságban felértékelődött a belső fogyasztás élénkítése, mint a gazdaság felpörgetésének egyik eszköze és miután a legtöbb országban mind a fogyasztó, mind a szolgáltató egyre inkább ár, illetve költségérzékeny, értelemszerűen felértékelődik az internetes vásárlás szerepe. A költséghatékony, munkaerőkímélő megoldás mégis a vártnál lassabban terjed Európában.

Képernyők bűvkörében élünk 

Budapesten tartja éves konferenciáját hétfőtől csütörtökig a Nemzetközi Távközlési Társaság (ITS); az idei rendezvény az innovatív infokommunikációs alkalmazásokat helyezi középpontba.

Reklámeszköz kicsiknek 

A kis és középvállalatok egyik égető problémája és versenyhátránya a nagyobb cégekkel szemben, hogy nincs pénzük marketingre és általában a jól képzett „marketinges” is hiányzik a cég állományából. Az internet és a digitális technológia azonban számukra is tartogat lehetőségeket.

Informatika másodkézből 

Itthon még kevéssé ismert és kiaknázott lehetőségekkel kecsegtet a használt szoftverek piaca. Pedig a „second-hand" informatika rugalmas és olcsó megoldás lehet.

Gépek kommunikálnak helyettünk 

A gépek közötti internetes kommunikáció néhány év múlva sokmilliárd eurós piaccá növi ki magát a szakértők szerint. Az egyelőre sci-fibe illő megoldás számos iparág számára jelent majd megtakarítást és hatékonyságnövekedést. 

Milliárdokat buktak az illegális szoftveren 

Történetének eddigi legnagyobb összegű kártérítéséről állapodott meg a Business Software Alliance, a világ legnagyobb szoftvergyártóit tömörítő szervezet egy japán szoftvertervező céggel. A jogsértő fél 5,7 millió dollárt fizet a jogtulajdonosoknak.

Nőuralom az online piacon  

Az online piac bővülésének ütemét is meghaladta a napi fogyasztási cikkek online kereskedelmének növekedése, annak ellenére, hogy egyedül a kozmetikumok és piperék kategóriája erősödött 2010-hez képest. Bár a megelőző évhez képest a vásárlások értéke emelkedett, továbbra is spórolósan költünk.

Újabb hivatalban van lehetőség e-ügyintézésre 

Mostantól elérhető az e-ügyintézés és több elektronikus szolgáltatás is a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál. A fejlesztésnek köszönhetően gyorsabb és környezetbarátabb lehet a Hivatal működése.

Ázsiában sokkal gyorsabb az internet 

Az Akamai Technologies, a számítási felhő optimalizálás vezető szolgáltatója 2011 I. negyedéves Az internet helyzete című jelentése szerint változatlanul Ázsia országaiban a leggyorsabb az Internet, a globális átlagos letöltési sebesség 23 %-kal, 2,1 Mbps-re nőtt. A legtöbb kibertámadás (13%) a korábban Burma néven ismert Mianmarból indult, amely teljesen új szereplő a listán. A jelentés a mobil adatforgalom tekintetében 130 százalékos éves növekedésről számol be az első negyedévben, amely jelenleg több mint a duplája a hangátviteli forgalomnak.

Akár 160 milliárdot is elkölthetünk az interneten 

Tovább bővül az idén az elektronikus kiskereskedelmi forgalom, s a tavalyi 133 milliárd forint után 2011-ben elérheti a 155-160 milliárd forintot - összegezte legfrissebb felmérésének eredményét a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. kedden.

Új HP számítógép egyedülállóan többfunkciós teljesítménnyel 

A HP bővítette Elite üzleti és asztali portfolióját az iparág első többfunkciós PC-jével, ami integrálja az Intel® második generációs Core vProTM technológiáját, ami akár 40 százalékkal jobb teljesítményt, 15 százalékkal gyorsabb merevlemez-hozzáférést és csökkentett várakozást eredményez a távoli IT-menedzsment egyszerűsítésén keresztül.

42 Mbps-ra gyorsít a Telenor 

Az eredetileg bejelentett 21 Mbps kétszeresére, 42 Mbps-ra gyorsítja Hipernet szolgáltatását a Telenor. Miután a hálózatfejlesztés keretében 584 bázisállomáson már megtörtént az átállás, a minden eddiginél gyorsabb és nagyobb kapacitású, akár 42 Mbps névleges maximális letöltési sebességet biztosító mobil szélessáv a fővárosban és környékén érhető el. Ezzel a Telenor Magyarország rendelkezik jelenleg a legkiterjedtebb HSPA+ hálózattal.

Karácsonyi szinten a költési kedv 

Jelentősen nőtt a mobileszközök használata a vásárlásoknál: a mobileszközről árucikket keresők aránya mintegy 25 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Árukereső.hu árösszehasonlító oldal szakértőinek kutatásából.

Balatonfüreden akár 42 Mbit/másodperc! 

A nyári hónapokban hazánk egyik legnépszerűbb célpontja a Balaton, júniustól augusztusig milliók látogatják Közép-Európa legnagyobb tavát. A megbízható és villámgyors mobilinternetet biztosító hálózat egyaránt fontos a turisták, a nyaralók és a helyi lakosok számára. Ezért választotta a Vodafone rádiós hálózatfejlesztésének első helyszínéül a balatoni régiót.

Amiből minden magyarnak van legalább egy 

A magyar távközlési szektor az elmúlt húsz évben óriási fejlődésen meg keresztül, jelenleg 100 lakosra több mint 150 vezetékes és mobil hozzáférés jut - derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpont tanulmányából.

Már másfél millió magyar használja... 

Május hónapban 1 millió 503 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív - a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő - ügyfelek száma az előző havi 1 millió 109 ezerről 1 millió 150 ezerre emelkedett, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Osztható tarifák kisvállalkozásoknak 

A Vodafone elsőként vezette be az ügyfelek számára költséghatékony osztható tarifacsomagokat és most ugyanezt a helyzet az Üzleti Osztható MobilNet csomagok esetében is.  A vállalkozásban dolgozó kollégák mindannyian egyetlen, közös havidíjért internetezhetnek a telefonjaikon.

Újra rendelhető a Passport Hetijegy  

A tavalyi üdülési szezon egyik legsikeresebb roaming ajánlatával, a Passport Hetijeggyel hét napon keresztül a megszokott magyarországi tarifákon lehet telefonálni.

Vodafone: Okostelefont minden kollégának! 

A magyarországi mobilpiacon mindeddig sokszor az volt a jellemző, hogy a cégvezető vett egy jobb telefont, a dolgozóinak pedig a legolcsóbbat, legegyszerűbbet választotta. Leginkább csak a cégvezetőknek volt lehetősége mobilinternetezésre, a szolgáltatók kártyánként számolták az adathasználatot: valamelyik kollégának kevés volt és „túlforgalmazott", valakinek pedig túl sok és „benn ragadt" a kifizetett adattartalom. A Vodafone új szolgáltatása a kis- és középvállalati szektor képviselői számára véget vet a rossz kompromisszumoknak.

Mobilinternet: több ember, kisebb forgalom 

Június hónapban 1 millió 561 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő – ügyfelek száma az előző havi 1 millió 150 ezerről 1 millió 190 ezerre emelkedett, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Okostelefonnal Horvátországba 

A legelterjedtebb okostelefonokkal is elérhető, sőt internetezés nélkül is használható a Horvát Idegenforgalmi Közösség honlapjának minden információja - tudatta déli szomszédunk turisztikai szervezete.

Miért ne fizessünk mobillal? 

Az elmúlt egy évben jelentek meg nagyobb számban a piacon az NFC szolgáltatások használatára alkalmas készülékek, valamint világszerte több kísérleti alkalmazás is indult a kereskedelmi szolgáltatások bevezetésének tesztelésére.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik 

Rendkívül súlyos, az egész EU-t érintő aszályhelyzet alakult ki, amely hazánk termésmennyiségére és minőségére is hatással van.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo