Tippek: siker a facebookon

A közösségi oldalak, mivel szolgáltatásaik nagy része ingyenes, nem csak a nagy cégeknek, a kkv-knak is tartogatnak lehetőségeket. Ahhoz, hogy a "webkettővel" sikereket érjünk el, sokkal inkább ötletre van szükség pénz helyett.

A világ a "megosztás" varázsszavának bűvöletében él. Az internetes tartalmak között egyre fontosabb szerepe van a többi felhasználó által megosztott információknak. Adatok szerint mára háromszor annyi időt töltünk a közösségi oldalakon, mint emailek olvasásával, és több mások által megoszotott tartalmat fogyasztunk, mint "hagyományosat". (Így a cégek közül, aki lemarad az kimarad.) A hagyományos és az internetes média között hatalmas különbség, hogy ez utóbbi esetében hiányzik a hagyományos médiumok jelentette szűrés. Így hatalmas mennyiségű adat árad mindenki felé, amelynek értelmezhető struktúrálásához, információvá alakításához számos, akár ingyenesen elérhető eszköz áll a kkv-k rendelkezésére. R. Nagy András a Próbakő Kommunikáció ügyvezető igazgatója az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által szervezett szemináriumon kifejtette, az internet piaci információ szerzésére is használható.


 

Az ideális facebook tartalom
Egyaránt tartalmaz információkat a cégről (átlagosan minden ötödik bejegyzés lehet önreklám úgy, hogy azt még ne érezzék túlzásnak a felhasználók), emellett legyenek hasznos információk, ügyfélszolgálati hírek, és lehetőség szerint a cég profiljához illeszkedő szórakoztató tartalmak. Emellett ne feledkezzünk meg arról, hogy rendszeresen kifejezzük hálánkat a hozzánk csatlakozó, aktív felhasználóknak. A rajongók véleményét a termékkel, szolgáltatással kapcsolatban is érdemes kikérni, az esetleges negatív véleményekért cserébe a későbbi fejlesztéshez kaphatunk nagyon fontos segítséget.

Elsőként a Google keresési trendek szolgáltatását ajánlotta a kkv vezetők figyelmébe, amelynek segítségével arról lehet pontos információkat szerezni, hogy pontosan milyen kifejezésekre, szavakra indítanak keresést a kiválasztott célcsoport tagjai. Példának okáért, ha cégünk autókereskedelemmel foglalkozik, rengeteg keresést - és így későbbi vevőt - veszíthetünk, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy az autó, gépkocsi, vagy kocsi szó az, amire az emberek leginkább keresnek a neten. A töménytelen mennyiségű információ rendezésében segít a Google Alert és Google Reader szolgáltatása is. Előbbi a beállításoknak megfelelően a cégünkkel kapcsolatos hír jellegű anyagokat, utóbbi általunk választott lapok friss tartalmait gyűjti össze egy kereshető felületre.

Facebookra fel!

A közösségi médiában való céges megjelenés bár veszélyes is lehet, hiszen nem biztos, hogy minden esetben nekünk tetsző dolgokat jelentetnek meg a felhasználók, de még mindig jobb, mint egyáltalán nem jelen lenni - hangsúlyozta Bognár Ákos az Image Factory kreatív igazgatója. Ha viszont egy cég úgy dönt, hogy belevág a közösségi oldalakon való márkaépítésbe, jó szem előtt tartani, hogy csak akkor érdemes, ha valóban aktívvá tudja tenni a létrehozott profilt.

A közösségi média lehetőséget teremt egy márkahű közösség kiépítésére, arra, hogy egy cég irányíthassa a róla a fogyasztói körében zajló diskurzust, valamint olcsón és egyszerűen kapcsolatot tartson ezzel a közösséggel. (Kutatás is alátámasztja, a digitális fogyasztót az árak mellett a facebook motiválja leginkább a vásárlásban.)

Ha sikerült létrehozni és alap tartalommal feltölteni a cég facebook profilját, minden, a céghez kötődő felületen - saját honlapon, szórólapon, újság megjelenésben - kommunikálni kell, hogy már a közösségi oldalon is elérhetőek vagyunk. A rajongók toborzásának fontos módját jelentik a nyereményjátékok, kvízek. Ezeket különösen érdemes a közösségi oldalon keresztül bonyolítani, így ugyanis a résztvevőkkel a játék vége után is folyamatos kapcsolat tartására kap lehetőséget a cég. A meglévő ügyfeleket is érdemes az internetes kapcsolattartás felé terelni,  a szakember szerint a facebook tulajdonképpen egy olcsó, de viszonylag hatékony ügyfélszolgálatként is felfogható, ami a kis cégek számára újabb lehetőséget jelent.

Evangelisták
Egy márka közösségi oldalon legaktívabb felhasználóit nevezik "evangelistáknak". Ők azok, akikkel lehet és érdemes kiemelt kapcsolatot kialakítania az oldal tulajdonosának, hiszen elkötelezettek és nem sajnálják az energiát, hogy ezt ki is fejezzék, így ismerőseiket is közelebb hozhatják a céghez.

Az igazán fontos azonban nem a rajongók száma, hanem azok aktivitása és megtartása. Ennek érdekében fontos, hogy a cég közösségi oldalas profilja naponta frissüljön, naprakész információkat tartalmazzon. Napi egy-két bejegyzésnél többel azonban (kivételektől eltekintve) nem érdemes bombázni a közösséget, hiszen akkor a lelkesítés helyett inkább idegesítővé válik a kommunikáció a felhasználók számára. Ezért is fontos, hogy tényleg értékes tartalommal jelenjünk meg, de az is, hogy az a megfelelő napszakban kerüljön fel. Egy szórakozóhely programjait felesleges hétköznap reggel reklámozni, hiszen mire aktuális lenne, már el is felejti a felhasználó. Ugyanígy a céges könyvelési szolgáltatás valószínűleg kevesek figyelmét kelti fel vasárnap délután.

A céges közösségi oldal megjelenés nem igényel akkora anyagi áldozatot, hogy kisebb cégek ne engedhetnék meg maguknak. A szakértők szerint százezer forintból is lehet olyan induló kampányt létrehozni, amivel már egy jól működő közösség építhető, az igazán "ütős" aktivitáshoz pedig sokkal inkább egy-egy jó ötlet illetve odafigyelés kell pénz helyett. Minden cégnek lehet számára megfelelő közösségi média stratégiát kidolgozni, figyelembe véve az anyagi és humánerőforrás kereteket. Belevágnia viszont csak annak érdemes, akinek tényleg lenne folyamatos mondanivalója a felépített közösség számára, és aki nem sajnál folyamatosan energiát fektetni annak fenntartásába.

 

Véleményvezér

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett 

Mohó volt az állam, ami elég gyakori probléma manapság.
Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video

Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video 

8 millió forint lesz az ára az új szuper robotnak.
Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között 

Újabb botránykönyv érkezik a piacra.
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor

Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor 

Lesz-e bocsánatkérés egy ilyen fajsúlyos tárgyi tévedés után?
Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo