Attól, hogy kicsi, még lehet profi

Amikrovállalkozásoknak éppen annyira, ha nem még inkább szüksége van a lehető leghatékonyabb infokommunikációs szolgáltatásokra, mint nagyobb versenytársaiknak, csak éppen arra általában kevesebb forrást tudnak elkülöníteni. A szolgáltatásként igénybe vehető szoftverek, webes alkalmazások kiváló megoldást nyújthatnak számukra.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A mikrovállalkozások számára elsődlegesen fontos, hogy az általuk használt informatikai infrastruktúra „önműködő" legyen, mivel a technológiai vagy internetes profilú vállalkozásoktól eltekintve jellemzően kifejezetten alacsony az informatikai felkészültségük - magyarázza Nagy Levente, a Microsoft Office üzletágának vezetője.


Kép: Piac&Profit/Fényes Gábor

A kis cégek esetében ugyanakkor bizonyosan nincs keret házon belüli informatikus alkalmazására, de az is nagyon ritka, hogy kiszervezzék az infokommunikációs szükségleteinek menedzselését. Akár egy néhány fős cég számára is a leghatékonyabb megoldás a fontos - erősíti meg Zsembery György, az Invitel operatív vezérigazgató-helyettese is. A legkisebbeknek sem kell le mondaniuk a virtualizált és bérelt szolgáltatásokról, a profi eszközökről vagy az azokhoz kapcsolódó támogatásról.

Nem a méret a lényeg
Mikrovállalkozásnak az általános definíció szerint a tíz vagy annál kevesebb főt foglalkoztató cégek számítanak, de informatikai szempontból nem a munkatársak, hanem a cégben használt számítógépek száma a döntő paraméter a besoroláskor. E kettő korántsem biztos, hogy megegyezik, bizonyos esetekben – főleg kisvállalkozásoknál – előfordul ugyanis, hogy a cég az alkalmazottak számánál lényegesen kevesebb számítógéppel rendelkezik.

A legkisebb cégek sokszor az otthoni felhasználókkal egy csoportba kerülnek a telekommunikációs és informatikai szolgáltatások igénybevétele szempontjából. A nagyvállalatoktól ismert szoftverek, informatikai megoldások adaptálása a néhány fős cégekhez luxusnak tűnhet, pedig ezek jelentősen hatékonyabbá teszik a kicsik működését is. Az adatközponthoz kapcsolódó szolgáltatások például a legkisebbek számára is elérhetők, a szerverkihelyezés, előfizetés vagy virtualizáció, esetleg a szoftverbérlés már egy néhány fős vállalkozás számára is megéri.

A szolgáltatásként igénybe vett szoftverek - SaaS - azt teszik lehetővé, hogy az üzemeltetés és karbantartás terheitől megszabadulva használhassák a cégek a professzionális alkalmazásokat - magyarázza Nagy Levente. Az általában havidíjas konstrukcióban elérhető rendszerek így mindig a lehető legfrissebbek és legbiztonságosabbak, erről szakemberek gondoskodnak. Az előfizetési díjak havi alig pár ezer forintos terhet jelentenek, ez a legkisebbek költségvetésébe is belefér. A rugalmas és előzetes beruházást nem igénylő konstrukció pedig képes követni a munkamenetben, a munkatársak számában bekövetkező változásokat is. (A számítási felhőt mintha alapvetően a kis cégek számára találták volna ki.) 


A kicsi is lehet profi
Kép: flickr

Ingyenessel kombinálva?

A webes szolgáltatások lényege, hogy a programok futtatását és elérését az interneten keresztül teszi lehetővé a szolgáltató. A fogyasztónak nincs szüksége előre telepített programra, speciális berendezésre, de szerverre sem, csupán internetböngészővel és nagy sebességű internetkapcsolattal kell rendelkeznie az eléréshez. Bizonyos szolgáltatásként elérhető szoftvereket szinte mindenki ismer a magánéletéből is. Ezek nagy része ráadásul ingyenes. A Gmail vagy Hotmail levelezőrendszer, a Google Docs vagy épp a Skype szinte minden számítógép-használó alapkészletének része, a mikrovállalkozások esetében pedig sokszor a céges kommunikáció is ezeken alapul. Ezek jellemzően kevesebb szolgáltatást kínálnak, mint a fizetős verziók, de felmérések szerint a felhasználók jelentős része a bonyolultabb programok tudásának is csak 5-20 százalékát használja ki. Érdemes tehát végiggondolni, hogy mi az, amire tényleg szükség van a napi munkához.

 Kihagyott előnyök
A mikrovállalkozások gyakran lakossági mobil-előfizetéseket vesznek igénybe. A legfőbb érv emellett az, hogy úgy vonhatók be az üzletmenetbe, hogy a vállalkozás részéről semmilyen beruházásra nincs szükség.
Bár a percdíjak között alapvetően nincs releváns különbség, a szolgáltatók speciális, kifejezetten a legkisebbeknek szóló csomagokat is kínálnak, amelyekkel jelentősen spórolhatnának. De a legkisebb vállalkozások ritkán fordítanak energiát az új lehetőségek felkutatására, általában ragaszkodnak az ismert szolgáltatásokhoz is, és így sokszor nem használják ki ezeket az előnyöket.

Egyes, professzionális webes szolgáltatások a nagyvállalati megoldások leskálázását teszik lehetővé a mikroszinten is elérhető ár- és infrastruktúra-színvonalra, általában nem ingyen. Viszont olyan előnyöket hordoznak, amelyeket az otthoni felhasználóknak készített programok nem tartalmaznak. Például az egyszerű online tárhelyek is megfelelnek dokumentumok megosztására, de a profi alkalmazások a listázást, a feladatok nyilvántartását és delegálását vagy éppen fórum létrehozását is lehetővé teszik. Nyújthatnak intranet és extranet lehetőséget is, vagyis a cégen belül vagy éppen a kiválasztott partnerekkel egyszerűsítik a kommunikációt és a közös munkát. Akár még céges weboldal létrehozását is támogatják oly módon, hogy felhasználóbarát kezelőfelület kialakításával, programozó segítsége nélkül, néhány óra alatt létrehozható a honlap.

Minden mikrovállalkozásban benne van a profizmusra törekvés. A számukra kialakított, de a nagyvállalatok funkcionalitását mutató informatikai megoldások ehhez visznek közelebb. Noha az előnyöket sokan felismerik, a fejlődés feltétele a képzés és a bizalomhiány megszüntetése, ami Zsembery György, az Invitel operatív vezérigazgató-helyettese szerint a szolgáltatók pillanatnyilag legfontosabb feladata. Ezért igyekszik mindenki a mikrovállalkozásoknak szánt termékeit közérthetővé és egyszerűvé tenni, de szükség esetén részletes magyarázatok is elérhetők az egyes funkciók kezelésével kapcsolatban. A megjelenést és menürendszert lehetőség szerint a már ismert kezelőfelületekhez hasonlóan alakítják ki a programok online változatánál is, így azok kevesebb tanulással is könnyen kezelhetők.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo