Infokom
Nem gond, ha a főnök szabadságon van
A mobil iroda néhány éve még azt jelentette, hogy egy laptop és internetkapcsolat segítségével szinte bárhonnan intézhetők a cégügyek. Mostanra lassan mobiltelefon is elég mindehhez.
A liftben rekedteket segíti a Vodafone
A Vodafone új szolgáltatása, a Felvonó Távfelügyelet egy mobilkapcsolaton alapuló szolgáltatás: ha a felvonó megáll, vagy nem működik, és az ott lakók, dolgozók nem tudják azt elhagyni, csak a vészhívót kell megnyomniuk. Ekkor a rendszer hangkapcsolatot létesít a Vodafone mentőcsapatával, amely a liftben rekedtek segítségére indul, miközben már távolról is segítséget próbál nyújtani.
Telefonos alkalmazással segít a Vöröskereszt
Mobiltelefonon is tájékozódhatnak az érdeklődők a Magyar Vöröskereszt Balaton partján működtetett elsősegélynyújtó pontjairól egy ingyenesen letölthető androidos alkalmazás segítségével.
Rhode Island államban tilos a sexting
Jogszabály tiltja Rhode Island államban, hogy kiskorúak szexuális tartalmú üzeneteket küldözgessenek egymásnak. Egy friss felmérés szerint a helyi felsőoktatásban tanulók több mint fele küldött, háromnegyede kapott már hasonló szöveges vagy képes üzenetet. - olvasható az ELTE TÁTK legfrisebb összeállításában.
Sziget már iPhone-on és Androidon is
Ingyenesen letölthetőek a Sziget hivatalos iPhone és Android alkalmazásai. Mostantól ingyenesen letölthetőek az appok az iPhone vagy Android telefonodra - mindenki megtervezheti saját fesztiválját.
Sziget: az új jelkép és a Digitális Kánaán
Az idei Sziget Fesztivál jelképévé vált a Vodafone 30 m magas „szupertornya", de sikeresen debütált a cég Digitális Kánaánja is, ahol akár 200 telefont is lehet egyszerre tölteni.
Kevesebb lett a mobilos
Júliusban közel 3 ezerrel 11,702 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 24 ezerrel lett több, így ez az érték közel 10,983 millió volt a vizsgált hónapban - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Ütés, víz- és porálló Samsung
A Samsung Electronics idén nyáron Magyarországon is bevezette legújabb, strapabíró, zsebben is elférő Full HD videokameráját, amely ütés, víz- és porálló. A W200 víz alatti mozgó- és állóképek rögzítésére is alkalmas.
HP: Íme a legtöbb kompakt színnel rendelkező nyomtató!
A HP LaserJet Pro 100 M175nw színes multifunkciós nyomtató nagyobb hatékonyságot és termelékenységet biztosít a kis- és közepes vállalkozások számára.
A munkáltató álma: hosszú órák a számítógép előtt
Néhány éve még a számítógépes programok felhasználói, a „júzerek" lesajnált, eléggé butácska valakikként jelentek meg a szakértők előtt, akik miatt szegény fejlesztők nem szárnyalhattak igazán. Mára szerencsére már nem fordítva ülünk a lovon: a funkcionalitás mellett a felhasználói élmény fokozása is a középpontba került.
Elsősorban a nőknek szól...
A közösségi vásárlást kínáló oldalak térhódításának köszönhetően jelentősen megnőtt az online vásárlók aránya a 18-64 éves aktív internetezők körében - többek között ez derült ki a KutatóCentrum által évente készített E-Shopping Report felmérésből. A kutatás arra is rámutatott, hogy egyre kevesebben kérdőjelezik meg az online vásárlás biztonságosságát, ugyanakkor a kézzelfoghatóság és a személyes kontaktus hiánya még mindig visszatartó erőt jelent.
A netes zaklatás rosszabb, mint a szóbeli fenyegetés...
Az internetes világ mindenütt jelenlévő valósága és az onnan érkező fenyegetések sajátos természete miatt a digitális zaklatásnak sokkal súlyosabb következményei vannak az áldozatokra nézve, mint a hagyományos szóbeli-érzelmi megfélemlítésnek - figyelmeztetnek a szakemberek.
Gábor Dénes-díj jelölési felhívás 2011
A Gábor Dénes-díj nem egy életpálya elismerését, hanem az elmúlt 5 évben nyújtott, kiemelkedően eredményes, konkrét műszaki alkotó teljesítmény elismerését célozza.
3D, érzelemfelismerő algoritmus: ezek a diákok nem vicceltek
3D-s szemüveget és érzelem-felismerő algoritmust is kifejlesztettek a Rochesteri Műszaki Egyetem diákjai a Xerox számára. Újításaikkal arra keresték a választ, hogy hogyan lehet megkönnyíteni a munkafolyamatokat.
Jó, ha a főnök nézegeti a csajokkal készült fotókat?
Állsz a fénymásoló mellett és nézed a kollégákat, akik a főnököd körül lebzselnek. Feléd mutogatnak és kuncognak. Nem érted - lehet, hogy csoki maradt a fogaidon? Vagy felcsúszott a szoknyád? Összeszeded a kész anyagokat és megindulsz feléjük. Mikor odaérsz, a főnököd széles vigyorral ennyit mond: „- Andikám, nagyon megnyerőek a nyaraláson készült képeid a Facebookon. A következő sorozat mutathatna picit többet..." Fülig vörösödve tolsz egy halvány mosolyt, majd elviharzol a helyedre. -írja a BeKnown fejlesztője kötleményében.
Idén is kiderül, ki volt a leggyorsabb!
A Deloitte 2011-ben is várja a technológiai szektor vállalatainak jelentkezését a terület leggyorsabban fejlődő cégeit rangsoroló, közép-európai „Technology Fast 50" versenyre. A regionális megmérettetésre immár tizenkettedik alkalommal kerül sor - a vállalatok idén még július 15-ig jelentkezhetnek.
Íme, a kicsiknek szánt felhő!
Mintha a kkv-k számára találták volna ki a felhő alapú megoldásokat, hiszen ily módon beruházási költségek nélkül is magas színvonalú informatikai szolgáltatásokat érhetnek el. Mégis, csak lassan nyitnak a cloud computing felé, de az előnyök felismerése idővel győzedelmeskedik az aggályok felett.
Laptop: nem az ár a lényeg?
Kicsi és okos - talán így foglalható össze legegyszerűbben, hogy merre mennek a gyártók legújabb laptopfejlesztései az extrém hordozhatóságtól a minimoziélményig.
Háromszoros HP siker a red dot díjprogramban
A HP három formatervezési díjat nyert a red dot programban az ENVY100 e-All-in-One nyomtatóval, a Photosmart eStation rendszerrel és a Deskjet termékcsaláddal.
Egyre jobban szeretünk mobilról vásárolni
2011-ben a mobileszközről kezdeményezett internetes vásárlás olyan ütemben növekedett, hogy áprilisra egy hétvégén már majdnem elérte a vásárlási volumen a tavalyi csúcsát jelentő karácsony előtti napokét. Mára az összes mobilos online árucikk keresés meghaladta a teljes érdeklődés 1,5%-át – derül ki az Árukereső.hu piacvezető árösszehasonlító oldal szakértőinek kutatásából. A mobileszközről árucikket keresők aránya kb. 25%-kal nőtt az első negyedévben, ami azt mutatja, hogy, szignifikánsan többen használják a mobileszközeiket a vásárláshoz, mint a tavalyi év negyedik negyedévében.
Érme helyett telefon
A többség számára egyelőre az SMS-alapú mobiltelefonos fizetés is a sci-fi kategóriát súrolja, pedig már a fizikai kontaktus nélküli változat is igazi fejlődés előtt áll. Elég lesz a telefont mondjuk a kávéautomatához érinteni, és máris kifizettük az italt a bankszámlánkról.
Microsoft: elismerések magyar cégeknek
Június másodikán két, a Microsoft által kiírt fejlesztői pályázat eredményhirdetésére került sor. Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója az „Innovációs Díj 2011" három kategória-győztesének nyújtotta át az elismerést igazoló plakettet és a díjakhoz járó támogatás-csomagot, Kőnig Tibor főmérnök pedig „Az Ön üzlete. Az Ön hírneve." pályázat legjobbjainak adta át a pénzdíjak átvételére jogosító dokumentumokat.
Mit akar a digitális fogyasztó?
Alapvető szokások változnak meg akkor, amikor valaki aktívan kezdi használni a világhálót. A digitális fogyasztó másképpen dönt, mást és máshogyan keres.
Lépni kell: minden 3. állás feltételez digitális készségeket
Mind az egyén, mind a vállalkozások versenyképessége szempontjából hangsúlyos szerepe van az infokommunikációnak, ezért az állam olyan konstrukciókat alakított ki, amelyek az alapszintű digitális írástudáshoz szükséges kompetenciák megszerzését segítik - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten "Az Információs Társadalom Parlamentje" című konferencián.
Íme, a a 21. századi jegyzettömbje!
Ami szórakozásnak indult, lassan komollyá válik. A táblagépek kedves kis kütyüből munkagéppé érnek, egyes feladatokra alkalmasabbak lehetnek, mint a személyi számítógépek.
A szolgáltatókból lesz az új netrendőrség?
Az Európai Unió új copyright-szabályozásának előestéjén az érdekérvényesítő szervezetek és a digitális jogokért kampányolók amellett érvelnek, hogy az internet-szolgáltatók rákényszerítése a netes kalózkodás elleni küzdelemre valójában a cenzúra bevezetését jelenti anélkül, hogy a bíróságokat bevonnák a folyamatba.
Utánpótlás Microsoft módra
12 fiatal informatikai szakember vett részt azon a kommunikációs és emberi kapcsolatok fejlesztését célzó két napos tréningen, amely a Microsoft Magyarország a jövő magyar informatikai reménységeit felkaroló Garázs Projekjének soron következő lépése volt.
A Microsoft is beszáll a magyar versenyképesség javításába
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter találkozott és megbeszélést folytatott Don Granthammel, a Microsoft 32 országot magába foglaló közép- és kelet-európai régiójának alelnökével. A találkozó során Grantham kijelentette, hogy a Microsoft a kormánnyal együttműködve hozzá kíván járulni a magyar gazdaság versenyképességének javításához.
Számítógépes játékok: egyre nagyobb a felelősség
A számítógépes játékok piaca évek óta folyamatosan növekszik, az új, közösségi játékokra alapozó online- és mobilfejlesztések pedig soha nem látott nyereségrátákat produkálnak. Ráadásul ezeknek a játékoknak nemcsak az üzleti szférában, hanem - társadalmi és pszichológiai hatásaik miatt - a mindennapi életben is fontos szerepük van.
Ötleteket adnak a kkv-knak
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a piacképes ötletekkel rendelkező vállalkozások vezetőinek hat előadásból álló programsorozatot indított április végén, Start IT Up University néven - közölte a szakmai érdekképviselet csütörtökön.
Előremenekül a média: havi 3 euróért lehet a neten olvasni
Szokatlan egységet mutatnak a szlovák média egyébként egymással konkuráló vállalatai, ha bevételeik növeléséről van szó: megállapodtak abban, hogy mindannyian bevonulnak egy internetes fizetőkapu mögé és - közérdekű híreik kivételével - csak havi átalánydíj ellenében teszik elérhetővé tartalomszolgáltatásuk bizonyos, külön érdeklődésre számot tartó részét.
E-végrehajtás: olcsóbb, gyorsabb
Hosszadalmas ügyintézés helyett gyors, korszerű rendszerek, tonnányi felesleges papír helyett környezetkímélő elektronikus akták, és nem utolsó sorban pénzüket viszontlátó, elégedett hitelezők... A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által szervezett nemzetközi képzési napon az e-igazságszolgáltatás és a fizetési meghagyások elektronikus ügyintézése mellett, a határokon átívelő behajtásokról tartottak előadásokat Budapesten.
e-Commerce 2011: Konferencia az online kereskedelemről
Az IDG Hungary Kft. szervezésében egy asztalhoz ülnek a hazai internetes kereskedelem tapasztalt szereplői és az újonnan indult vállalkozások képviselői, akik tapasztalatcserén túl jövőbe mutató kérdéseket is megvitatnak.
Együtt élünk az alkalmazásokkal
Az okostelefon tulajdonosok közül sokan most ismerkednek az alkalmazások világával, derül ki a T-Mobile friss felméréséből. A kutatásban résztvevők 96 százaléka szokott naponta valamilyen alkalmazást használni. Az erősebbik nemhez tartozók négyszer, míg a hölgyek háromszor hívják segítségül az applikációkat 24 óra leforgása alatt. A férfiak és a nők abban is eltérnek, hogy milyen gyakran frissítik alkalmazás-parkjukat: előbbiek majdnem negyede, utóbbiaknak csak 14 százaléka tölt le rendszeresen új applikációkat.
E-önkormányzat: Szem előtt és háttérben
Az önkormányzatok a nemzetgazdaság jelentős és különleges szereplői: közfeladatot ellátó szervezetek, ami miatt a működésük és az ehhez kapcsolódó gazdasági megoldásaik eltérnek a piacon megszokottól. Céljaik is mások: a versenyszféra a profitoptimalizálásra, a helyhatóságok viszont ügyfél- és állampolgárbarát rendszerek megvalósítására helyezik a hangsúlyt. Épp ezért az önkormányzatok sajátos ügyfélkört jelentenek a szolgáltatók, nem utolsósorban az infokommunikációs iparág és a pénzügyi szektor cégei számára.
Itt a magyar IE9!
Kedd hajnali hat órától már magyar nyelven is letölthető a Microsoft Internet Explorer 9 (IE9) végleges verziója, amely a Windows 7-ben megjelent hardveres gyorsítás kiaknázásával gyorsítja fel az internetezést. A gyorsaság mellett a szépségre is nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztők: az IE9 több mint 2000 változtatást tartalmaz a tavaly szeptemberben megjelent béta kiadáshoz képest, így még szebben jelennek meg rajta a weboldalak. Az IE9-ben most már gyors is, ami szép.
Tavasztól csökkenhet a telefonálás díja
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nemzeti konzultációra bocsátotta a legfrissebb, a vezetékes és mobil piacokat érintő piacelemzési határozattervezeteit. A háromévente megjelenő piacelemzési határozatok a nagykereskedelmi díjak szabályozásán keresztül lehetőséget jelentenek a kiskereskedelmi hívásdíjak csökkentésére.
Magyar elnökség: szélessávot minden európainak!
A magyar soros elnökség jogalkotási prioritásai közé tartozik az európai Digitális Menetrendhez igazodva a szélessávú internet-hozzáférések elterjedésének ösztönzése, amelynek egyik fontos eszköze lesz az Európa egészére kiterjedő rádióspektrum-politikai program megalkotása - erről Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár beszélt, aki a magyar soros EU-elnökség képviseletében munkaebéden tárgyalt a Brit Kereskedelmi Kamara képviselőivel Brüsszelben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint az államtitkár a soros elnökség prioritásait ismertetve jelezte: Magyarország a távközlés területén is a párbeszéd és a konszenzuskeresés útját járja.
Fókuszban az informatikai vezetők
Március 2-án a hazai CIO-k lesznek a főszereplői a Computerworld konferenciájának, melynek témája az utóbbi néhány év újra és újra előkerülő kérdése: hogyan támogatja az informatika az egyes üzleti területeket átalakuló világunkban?
A Facebook és az árak is érdeklik a vásárlót
Az információkereséstől a valós vásárlási tevékenységen át a fogyasztói tapasztalatok széleskörű megosztásáig átalakulhat a fogyasztói viselkedés folyamata. A digitálisan érintett fogyasztó másképpen dönt, hiszen egyaránt hatnak rá a gyártók weboldalain feltüntetett információk, az árösszehasonlító oldalakon található kedvező árak, valamint a közösségi oldalakon olvasható hozzászólások - többek között ez is kiderült a GfK Hungária Digital Connected Consumer konferenciáján. A GfK Hungária vezető munkatársai és a vendégelőadók arra keresték a választ, hogy a digitális eszközhasználat vajon hogyan alakítja át a jövőben a fogyasztók mindennapi életét, vásárlási döntéseit és fogyasztását.
„Önkormányzati döntéshozatal mindenki szeme láttára!”
A GLOBOMAX Kft., az elsősorban önkormányzati döntéshozatalt támogató rendszerek fejlesztése és üzemeltetése területén piacvezető vállalat, interaktív sajtótájékoztató keretében mutatta be legújabb, Európai Uniós támogatással létrejött fejlesztését, a MikroKam robotkamera rendszert. Az új, teljes egészében magyar fejlesztésű technológia lehetővé teszi az önkormányzati testületi ülések online és televíziós közvetítését, rögzítését. A sajtótájékoztatón bemutatásra került továbbá a www.onkormanyzati.tv weboldal is, mely az online közvetítéseken és az anyagok archiválásán túlmenően a testületi ülések jegyzőkönyveinek online dokumentálását és megosztását is lehetővé teszi a felhasználókkal.
Havi 1,4 millió forintba kerül az internet
Az egy főre jutó éves hazai össztermékkel egyenértékű az internet korlátlan használatának havi díja Türkmenisztánban. Az országban 2008-ig magánszemélyeknek nem lehetett hozzáférésük a világhálóhoz, illetve csak netkávézókban, de azok is csupán 2007 óta vannak az önkényuralmi vezetésű országban.
Új Telenor akció a kiscégeknek
A Telenor 2011. február elsejétől azoknak a kisvállalkozásoknak ajánl új konstrukciót, akiknek fontos, hogy az irodán kívül is elérhetőek legyenek akár telefonon, akár e-mailben és az interneten keresztül. A mobiltelefonra szabott internet adatmennyiséget is magába foglaló Menedzser tarifarendszer előre kiszámítható, kedvező perc- és adatforgalmi díjakat kínál, melynek segítségével az üzletmenet zökkenőmentesen fenntartható.
Eláraszthatják az internetet a magyar cégek
Ingyenes internetes megjelenést biztosít a magyar kiscégeknek a Neten a Cégem program, mely során a vállalkozások szakértői segítséggel tanulhatják meg az online tér nyújtotta előnyöket. A programot létrehozó Budapest Bank, Google Magyarország és HonlapABC hármas reményei szerint még idén 25 ezer vállalkozás nyit a digitális jelenlét felé, hoz létre honlapot, és alapozza meg jövőbeni sikereit az online eszközök segítségével.
Túl hideg a tél, ezért inkább online vásárolunk
A január holt szezon a hagyományos kiskereskedelemben, ám az online ágazatban a netes kereskedők szerint tavalyhoz képest 15-20 százalékkal erősebb az első havi forgalom - írta hétfői számában a Népszabadság.
Zsebünkre ment: kétmillió magyar kattintott novemberben
Közel kétmillióan kattintottunk valamelyik biztosítási oldalra a novemberi kötelező felelősségbiztosítás kampány idején mért közönségadatok alapján. - derül ki a gemius/Ipsos Audience online közönségmérési kutatásából.
Nem bízunk a netes kereskedőkben
A bizalmatlanság miatt még mindig átvételkor, készpénzzel fizetünk a legszívesebben az online vásárlások során, bankkártyával a magyarok 40 százaléka félne fizetni - derül ki KutatóCentrum 2010-es E-Shopping Reportjából.
Olcsóbb és környezetkímélőbb, mégsem kell
Bár technikailag számos elektronikus fizetési megoldás elérhető, ezek elterjedése Magyarországon meglehetősen lassan halad. Pedig a beszállítóktól a közüzemi szolgáltatókig már mindenhol megoldható a számlák elektronikus kézbesítése és rendezése. Ráadásul a papírmentes fizetési megoldások nemcsak költség- és időmegtakarítást jelentenek, hanem fenntarthatóbb, környezetkímélőbb működést is.