Előremenekül a média: havi 3 euróért lehet a neten olvasni

Szokatlan egységet mutatnak a szlovák média egyébként egymással konkuráló vállalatai, ha bevételeik növeléséről van szó: megállapodtak abban, hogy mindannyian bevonulnak egy internetes fizetőkapu mögé és - közérdekű híreik kivételével - csak havi átalánydíj ellenében teszik elérhetővé tartalomszolgáltatásuk bizonyos, külön érdeklődésre számot tartó részét.

A kéthetes kísérleti periódus hétfőn vette kezdetét, és május másodikán lép működésbe a fizetőkapu, a "Paywall". Egy tavaly végzett felmérés szerint a szlovák polgároknak közel fele elveti a fizetős internetes hírszolgáltatás gondolatát, de a Paywall projektet vezető két vállalat, a NextBig és az Etarget ennek ellenére kivitelezhetőnek tartja az elképzelést, tekintettel arra a szinte egyöntetű pozitív fogadtatásra, amire az ország tartalomszolgáltatói körében talált. Mindössze néhány bulvár portál utasította el a csatlakozást.

A projektvezető vállalatok más kisebb európai országban is meg kívánják honosítani elképzelésüket. A felhasználóknak havi 2,90 euró körüli átalánydíjat kell majd fizetniük a projektben részt vevő tartalomszolgáltatók weboldalainak eléréséért. Az általános hírek továbbra is ingyenesen állnak a felhasználók rendelkezésére, fizetni csak a sporthírek, a szórakoztató tartalom, a videó szolgáltatás, a vélemény rovatok, az archívumok, illetve egyéb más, speciális érdeklődésre számot tartó részterület híreinek eléréséért kell majd.

Mindhárom vezető napilap

A "Piano" nevet viselő szlovák kezdeményezés egyike annak a számos próbálkozásnak világszerte, amelyekkel tartalomszolgáltatók próbálják pénzzé tenni szolgáltatásaikat, részben csökkenő hirdetési bevételeik ellentételezésére. Mind a három nagy szlovák napilap, a Hospodarske Noviny üzleti napilap, valamint a Pravda és az SME politikai napilap bevonul a fizetőkapu mögé, egy sport napilap, két vezető magazin, egy tévécsatorna, egy IT magazin és egy videó portál kíséretében, azaz alig néhány ingyenes hírforrás marad meg.

Matus Kostolny, az SME főszerkesztője az AP hírügynökségnek kifejtette: "Az a fontos, hogy a média ráébredt, valamilyen módon tudatosítania kell a felhasználókban, hogy az internetes tartalom nincs ingyen."

Marian Zima, a Sport Press SRO, igazgatója, a projektben részt vevő sportnapilap kiadója szerint minden kiadóvállalat egyetért abban, "hogy hosszabb távon nem lehet fenntartani az ingyenességet. Meg kell értetni a közvéleménnyel, hogy annak, amit előállítunk hozzáadott értéke van" - mondta Marian Zima az AP hírügynökségnek - "és ezt a hozzáadott értéket meg kell fizetni".

Tomas Bella, a projektet vezető prágai NextBig cseh-szlovák média tanácsadó vállalat szakértője szerint a Piano a havi díjfizetéssel hasonló üzleti elvet követ, mint a kábeltévé- szolgáltatók. Tomas Bella szerint az átalánydíjas rendszer a legjobb megoldás az olyan, saját nyelvet használó kis országok számára, mint amilyen Szlovákia is, de nem alkalmazható a nagy országokban, mint például az Egyesült Államok, ahol több ezer médiacég versenyez egymással.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo