Infokom
Elavult programok felelősek a kiberbűnözésért
Még az iráni atomerőműből kikerült képeken is látszik, hogy bizonyos szoftverek licencei lejártak. Csoda hát, hogy tarolnak a vírusok? Pedig csak kicsit oda kéne figyelniük a cégeknek.
Teljes e-ügyintézést ígérnek 2018-ra
A 2016-ra egységessé váló kormányzati IT-háttér lehetővé teszi, hogy 2018-ra az állampolgárok és a vállalkozások minden közigazgatási ügyüket teljes egészében elektronikusan intézhessék - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Hasítanak az okostelefonok
Tavaly lépte át első alkalommal az egymilliárdos eladási darabszámot az okostelefonok piaca, miközben az Android operációs rendszer tovább erősítette vezető piaci szerepét - közölte az amerikai IDC informatikai és távközlési kutató intézet.
Felhős a jövő
A felhő alapú számítástechnika ugyan csak nemrég robbant be a köztudatba, sokak számára azonban máris nélkülözhetetlen eszköz a mindennapokban. De hiába az újdonság ereje, a 21. században minden elképesztő sebességgel fejlődik. Érdemes máris feltenni a kérdést, milyen is lesz majd a nem túl távoli jövő felhője?
Big data a számvitelben: lehetőség vagy kockázat?
Vajon milyen hatással lesz a „big data” az üzleti világra? A pénzügyi szakma egyik legaktuálisabb kérdéséről egyelőre megoszlanak a vélemények, a lehetőségek mellett ugyanis az esetleges jogi és etikai buktatókkal is érdemes számolni, de a magyar szakemberek különösen magabiztosak.
Minden üzlet digitális üzlet
A hazai és a nemzetközi trendek nyomán, úgy tűnik, 2014-ben számos új megközelítéssel kell megismerkednünk az informatikában. Egy átfogó felmérés szerint az informatikai piac a munkaadói, a munkavállalói és a felhasználói oldalon is új kihívásokat hoz 2014-ben.
Öt trend, amit idén követnie kell a sikeres online jelenléthez
Néhány szakember már csak legyint a keresőoptimalizálásra (SEO) pedig az elmúlt évtized céges online csodaszere még nem múlt ki, bár tagadhatatlanul átalakult. Ami eddig megfelelt, az most már nem elég a keresők fejlődésének és a közösségi oldalak előretörésének köszönhetően.
Ezeket a tech-varázsszavakat kell megtanulnunk idén
Tömegesen felhőkbe költöző vállalatok, virtuális tárolórendszerek és egyre hangsúlyosabb adatgyűjtés lesz a jellemző a 2014-es év IT-piacára Jay Kidd, a NetAPP elnökhelyettesének előtejezései szerint.
Nálunk nem menő a saját laptop
A magyarországi cégek csak nagyon kis százalékánál használhattak a munkavállalók 2013-ban saját számítógépet vagy táblagépet munkavégzési célra. A helyzet szinte egész Európában hasonló, szemben például az Egyesült Államokkal, ahol a cégek fele lehetővé teszi ezt.
Idén az okos kütyü lesz a divat!
A testen viselhető okos eszközök – köztük az okosszemüvegek, okosórák - felemelkedésének éve lesz 2014: 10 millió darab fogyhat belőlük idén szerte a világban, értékesítésük 2020-ra a 100 millió darabot is meghaladhatja – derült ki a Deloitte 2014-es globális trendeken alapuló TMT (Technológiai, Média és Telekommunikációs) előrejelzéséből.
Hackerekkel is védi a pénztárgépeket a NAV
Hackereket is hadrendbe állít a NAV, hogy kiszűrjék azokat a próbálkozásokat, amelyek az online-kassza-rendszer kijátszását célozzák – nyilatkozta a NAV informatikai elnökhelyettese az onlinekassza.hu szakportálnak. Vágujhelyi Ferenc szerint a magyar szisztémát nagyon nehéz kijátszani. Annyira, hogy a várható haszon nem éri el azt a szintet, amennyiért érdemes lenne próbálkozni.
A Facebook már halott és el is temették?
Egyre csökken a Facebook népszerűsége a fiatalok körében, állítja egy friss európai kutatás. A jelenség Magyarországon is érzékelhető, a tinédzserek vélhetően a szüleik miatt hagyják el a közösségi oldalt.
Stabilan az utolsók között – nem éled a magyar mobilnet
Három emberből kettőnek már van vezeték nélküli előfizetése az OECD-térségben a 2013. júniusi adatok szerint, mi magyarok azonban ennek csak igen visszafogottan örülhetünk. A tagországok között ugyanis a vezeték nélküli internetes előfizetések tekintetében szinte sereghajtók vagyunk, növekedési adataink pedig átlagosak, nem mostanában fogunk tehát felzárkózni.
Bizalom és technológia viszi előre a jövő cégét
Egyetlen eszköz munkára és szórakozásra, munkavégzés bárhol és bármikor, toborzás a közösségi oldalakon és teljesen virtuális kollégák? Lehet, hogy nincs is olyan messze…
Mi kell egy sikeres céges weboldalhoz?
Ma már minden vállalkozásnak szüksége van weboldalra. Hogy milyenre, azt hosszan lehet elemezgetni. Van viszont néhány alapvetés, afféle feladatlista, hogy mi minden kell egy modern vállalkozás sikeres weboldalához. Szakértőnk segít!
Óvatosan az önkifejezéssel!
Életre szóló összeveszések, öngyilkosságok, rágalmak, kártérítési perek, rosszul elsült kamaszcsínyek, börtönbüntetések szegélyezik online magán- vagy inkább közéletünket. Magánemberként, alkalmazottként és vállalkozóként is problémánk adódhat abból, ha átgondolatlanul szitkozódunk, vagy mindössze csak viccesek akarunk lenni a közösségi oldalakon. A versenytársainkkal és a hatóságokkal is meggyűlhet a bajunk.
A vállalatirányítási rendszer segíthet, hogy ne legyünk „elhavazva”
Felgyorsult világunkban mindenki mindent azonnal szeretne. Az idő az egyik legfontosabb erőforrássá vált. Az tudatos időgazdálkodás segíti a cég hatékony működését és saját józan eszünk megtartását is. Az ERP rendszer is segíthet, hogy tudatosabbak legyünk ezen a területen. Szakértőnk, Giller Tamás, az erpblog.hu szerkesztője elmondja, hogyan!
Az üzeneteinket is elolvassa a Facebook?
A gyanú szerint rendszeresen ellenőrzik a felhasználók magánüzeneteit, és az adatokat a hirdetőknek továbbítják a világ legnagyobb közösségi oldalán. A Facebook ellen két felhasználó nyújtott be keresetet.
IT-rendszer amortizáció nélkül? De hogyan?
Egy vállalat informatikai rendszerének kiépítése sosem könnyű feladat. Sorozatunkban a Piac&Profit szakértője lépésről lépésre vezeti végig a cégvezetőket egy hatékony és biztonságos IT-rendszer kiépítésének főbb tennivalóin. A cikksorozat befejező részében a leginkább költséghatékony megoldást mutatjuk be olvasóinknak.
A technológia fejlődése egy képben
Tíz éve a legtöbben elképzelhetetlennek tartottuk, hogy útközben, a mobiltelefonunkon nézzünk meg egy fontos munkahelyi dokumentumot, húsz éve pedig még a laptopok is kuriózumnak számítottak. Mára viszont teljesen természetes dolog, hogy kütyüink segítségével bármikor és bárhonnan hozzáférünk a fájljainkhoz, legyen szó akár privát tartalmakról, akár céges dokumentumokról. Ráadásul ezeket a fájlokat a hordozható eszközeinken is ugyanúgy tudjuk használni és szerkeszteni, mint egy asztali számítógép előtt ülve. De pontosan hogyan is jutottunk idáig? Milyen jelentős találmányok, legendás termékek és fontos mérföldkövek vezettek a „mobilirodáig”?
7 app, ami lendületbe hoz
Állandóan birkózunk az idővel. Okolhatjuk ezért a technológiai eszközöket, hisz általuk folyamatosan online lehetünk, minden hír elér bennünket, számtalan feladat között osztjuk meg figyelmünket, és persze végeredményben így semmire sem marad időnk. A technológia fejlődik, egy nap azonban továbbra is csak huszonnégy órából áll. Íme, néhány alkalmazás, amely viszont épp azt segíti elő, hogy gyorsabban, hatékonyabban dolgozzunk. A lista a Fast Company gyűjtése alapján készült.
Szó nincs papírmentes jövőről
Számos együttműködési megállapodással növeli üzleti lábnyomát az Evernote. A cél, hogy a népszerű jegyzetelő appok közelebb kerüljenek a fizikai világhoz.
Márkázott webáruház – tuti siker!
Egyre többen, többször és többet vásárolnak az interneten: 2012-ben már a világhálón bonyolódott le a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 2,7 százaléka. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a webáruház önmagában garancia a sikerre.
ENSZ: a világ pulzusán tartja a kezét
Ahogy egyes multik úgynevezett control roomban követik a tevékenységükhöz kapcsolódó világeseményeket és véleménytrendeket az interneten, az ENSZ is monitorozza a világ aktuális állapotát.
Van egy dolog, amiben rosszabbak a webáruházak
Az internetes üzletek, technológiai vállalkozások számos előnyét sorolhatjuk – különösen a hatékonyság és az innováció tekintetében – a hagyományos világban működő versenytársakkal szemben. De van egy pont, amelyben komoly lemaradással küzdenek, és ez a „közösség ereje”, a social proof.
Fel kell gyorsulnunk, hogy követni tudjuk a világot
Az internet mára épp olyan alapvető infrastrukturális elemmé vált, mint az elektromos áram vagy a vezetékes víz. Ahhoz viszont, hogy a felhasználó követni tudja a hihetetlen tempóban elképesztő lehetőségeket ontó technikai fejlődést, neki is fel kell gyorsulnia, legalábbis ami a változáskövetés képességét jelenti.
Tényleg Facebook-függő a magyar
A magyarok nagyobb részének növekedett a Facebook-aktivitása az elmúlt egy évben annak ellenére is, hogy többségük attól fél, személyes adataihoz a közösségi portálon keresztül nem kívánatos személyek is hozzáférhetnek.
Ha ez bejön, elfelejthetjük a SEO-t
A világ negyedik legnagyobb keresője, az orosz Yandex, a hétvégén bejelentette, hogy teljesen új alapokra helyezi az internetes keresést. A Google egyelőre küzd azzal a problémával, amin az oroszok elegánsan átlépnek.
Kütyüt vesz karácsonyra? Erre ügyeljen!
A műszaki cikkek, tv-készülékek, tabletek, okostelefonok, laptopok, játékkonzolok népszerű karácsonyi ajándékok, ám sokszor komoly problémába ütköznek az ünnep után a vásárlók. A fogyasztóvédelmi szakemberek szerint a problémák nagy része kis odafigyeléssel elkerülhető.
Kicsi is, lassú is még, de ez a jövő
Még mindig le vagyunk maradva az e-kereskedelem elterjedtségében a régió más országaihoz képest. Csehországban kétszer, Lengyelországban tízszer annyi webáruház van mint nálunk.
Nem kell kikapcsolni a telefont a repülőn
Az okostelefonokat, táblagépeket és e-könyvolvasókat jelátvitel nélküli üzemmódban az utazás teljes időtartama alatt bekapcsolva lehet tartani, a gurulást, a felszállást és a leszállást is beleértve az új szabály szerint.
Amikor a hirdetés hasznos tartalommá válik
A személyre szabott Google hirdetések újabb generációja érkezhet 2014-ben: a real-time marketing. A felhasználó a tartózkodási helyétől, a keresés időpontjától és a használt eszköztől függően a legmegfelelőbb hirdetést látja majd a keresőben.
Hátrányt okoz a papír!
Folyamatos nyomás nehezedik a gyártó szektorra, hogy csökkentse az ellátási lánc költségeit. A láthatóság és a felügyelet továbbra is rendkívül fontos, de a gyártók gyakran küszködnek ennek eléréséért, mivel a még mindig erőteljesen papíralapú üzletmenet azonban nagy hátrányt jelent.
Ügyfeleik és munkatársaik idejét is pazarolják a vállalatok?
Tízből kilenc vállalat küzd hálózati problémákkal, pedig a belső használatú és ügyfélalkalmazások fennakadásainak jó része könnyedén megoldható lenne forgalomoptimalizálással.
Nem felhőtlen, de már nem is borús a helyzet
Visszafogott IT-beruházások, fogyatkozó új megrendelők, zsugorodó piac és éles verseny. Ez jellemzi ma a rendszergazdák életét. Új piaci trendekkel, kihívásokkal szembesültek a szakemberek.
Fektessen IT-be 2014-ben!
A kis- és középvállalkozások számára a technológia elérhetőbb, mint valaha. Tele a világ olyan megoldásokkal, amelyekről egy-két évtizede még csak a legnagyobb vállalatok álmodhattak, ráadásul egyre olcsóbbá válnak a szükséges eszközök.
Vágjuk zsebre a vállalatunkat!
Közhelyszámba megy, hogy a modern infokommunikációs eszközök megváltoztatják az életünket, a mindennapi élet mellett a munkavégzésben, a vállalatirányításban is mélyreható változások zajlanak a szemünk előtt. A Piac&Profit összegyűjtötte a legfrissebb trendeket, amelyek a cégek működését alapvetően befolyásolhatják majd a jövőben.
A 4G mentheti meg a telekomipart
Az egész világon egyedülálló módon, Európában csökkentek a mobilszolgáltatók bevételei az elmúlt évben. Ennek számos oka van, néhány, mint például a különadók, de bizonyos jelenségek egész régiókban hozzák hátrányba a vállalatokat.
IT-rendszer: lehet olcsóbban is
Minden kkv-nak komoly költségtényezőt jelent az elavult informatikai eszközeinek megújítása vagy cseréje. Pedig mindez a költség megtakarítható lenne a virtualizációs szolgáltatások igénybevételével.
Gyorsan esik a legtöbb okostelefon ára
Az iPhone-ok ára alig változik, a többi okostelefon modell azonban pár hónap leforgása alatt is jóval olcsóbbá válhat – derül ki a Jófogás.hu hirdetési statisztikájából. Egy csúcskategóriás okostelefont 150-160 ezer forintos áron vehetünk a neten.
Üzlet és intelligencia - az adafeldolgozás jövője
A vállalkozásoknak átfogó információkra van szükségük számos területen, ezért alakultak ki a vállalatirányítási rendszerek is. Az adatok bonyolultsága azonban további fejlődéshez vezetett - a következő lépcső az üzleti intelligencia (BI) rendszereké. Szakértőnk segít, mik is ezek.
5 tipp az Adwords használatához
A magyar online hirdetési torta harmadát kitevő Google Adwordsben komoly változtatásokat léptetett életbe a keresőóriás a nyár közepén. A változtatások egyszerűbbé, hatékonyabbá és nem utolsósorban olcsóbbá teszik a kis cégek online megjelenését.
Öt tanács az egyszerű, de biztonságos mobil nyomtatáshoz
A vállalatok döntő többségénél az alkalmazottak ma már használhatnak munkájuk során valamilyen céges vagy privát tulajdonú mobileszközt, például okostelefont vagy táblagépet. Ez azonban komoly biztonsági kérdéseket vet fel.
Olcsóbban csöng az IP-telefon!
Egy vállalat informatikai rendszerének kiépítése sosem könnyű feladat. Induló sorozatunkban a Piac&Profit szakértője lépésről-lépésre vezeti végig a cégvezetőket egy hatékony és biztonságos IT-rendszer kiépítésének főbb tennivalóin.
Az Év Honlapja - Újabb két hét a nevezésre!
A hosszú hétvége miatt november 13-ig meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által közösen rendezett „Az Év Honlapja” pályázatot.
Lájkot vagy rajongót akarunk?
Valószínűleg Mark Zuckerberg sem gondolta 2004-ben, a Facebook alapításakor, hogy közösségi portálja felhasználói egyszerű „mérőszámok” lesznek, és a lájkgyűjtés fontosabbá válik az elköteleződött, potenciális vásárlóknál. Vajon a konkurens vállalkozások versengése hol és mikor ér véget? Szakértőnk körbejárta a témát.
Sok cég még mindig szalagra ment
A vállalatok egyre nagyobb igényeket támasztanak az üzletfolytonossággal és a katasztrófa utáni helyreállítással kapcsolatban, ugyanakkor a területen legkorszerűbbnek számító virtualizációs és automatizálási technológiák elterjedése lassú
A megbízható internet a vállalati IT-rendszer alapja
Egy vállalat informatikai rendszerének kiépítése sosem könnyű feladat. Induló sorozatunkban a Piac&Profit szakértője lépésről-lépésre vezeti végig a cégvezetőket egy hatékony és biztonságos IT-rendszer kiépítésének főbb tennivalóin.