Márkázott webáruház – tuti siker!

Egyre többen, többször és többet vásárolnak az interneten: 2012-ben már a világhálón bonyolódott le a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 2,7 százaléka. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a webáruház önmagában garancia a sikerre.

A webshop még nem garancia a sikerre – Kép: SXC

A legtöbb magyarországi webáruház nem panaszkodhat, hiszen többségük jelentős forgalomnövekedést ért el tavaly, miközben a hagyományos kereskedők jobbára a forgalom csökkenését érzik. A 2012-ben összesen 177 milliárd forintos webforgalom idén továbbra is erőteljesen növekszik, várhatóan meg fogja haladni a 200 milliárdot, derül ki az eNET éves felméréséből. A Webshop-Experts kutatása szerint pedig a magyar webáruházak 73 százaléka forgalomnövekedést ért el, sőt minden harmadik több mint 50 százalékkal tudta növelni az árbevételét, mutat rá a társaság Nagy Webáruház Felmérése. De pusztán azért, mert a weben értékesítem a terméket, még nem garantált a siker.

– Nem láttam még olyat, aki találomra választott egy terméket, és sikeres lett a webes értékesítésével. Aki viszont kötődik a termékhez, jól ismeri, hisz benne, és tudja, hogy kik és milyen szempontok alapján vesznek ilyet, az még rosszabb minőségű megjelenéssel is rendszerint a siker útjára lép – mutat rá Nagy Barna, a Kreatív Vonalak Kft. ügyvezetője.

Vagyis a weben éppúgy márkát kell építeni, mint az offline világban ahhoz, hogy megkülönböztessük magunkat versenytársainktól. Az eszközök azonban eltérnek, kivéve a hitelességet. A sikeres értékesítés – akár offline, akár online – egyik titka, hogy vásárlóink érezzék azt, hogy a saját érdekeinken túl más is vezérel minket. Ennek szellemében érdemes építenünk a márkánkat az online szakértő szerint.

A közösség erejében hátrányban a webáruházak?

Az internetes üzletek, technológiai vállalkozások számos előnyét sorolhatjuk – különösen a hatékonyság és az innováció tekintetében – a hagyományos világban működő versenytársakkal szemben. De van egy pont, amelyben komoly lemaradással küzdenek, és ez a „közösség ereje”, a social proof.

További részletek itt olvashatók!

A webes márkaépítés 6 pontja

1. Fogalmazzuk meg küldetésünket! Soha ne abból induljunk ki, hogy eladni akarunk, hanem abból, hogy mi a célunk. Aki tevékenységével, termékeivel változást szeretne elérni, annak az üzenete szájról szájra terjed. Ideális esetben a küldetésünk köré építve gondoljuk ki a márkát, és ehhez használjuk eszközként az online áruházat a benne lévő termékekkel. Ha viszont már él a webshop, találjuk meg magunkban a belső motivációt, amiért azt kínáljuk, amit. Érdemes e köré építeni, eszerint átalakítani mindent, amit korábban megalkottunk.

2. Teremtsünk értéket! A tetteinkkel igazoljuk, hogy a küldetésünk milyen hozzáadott értéket teremt. Az online világában is meg kell találnunk azt, ami megkülönböztet minket a versenytársainktól. A házhoz szállítás biztosan nem, mert minden webáruházban elérhető szolgáltatás. A vevők általában nem a terméket önmagában veszik meg, hanem egy problémát szeretnének megoldani vele. A célcsoportunk gondolkodására építsük a kommunikációt, ne a termékre!

3. Szólítsuk meg a célcsoportot! Egy webáruház indításával csak egy szigetet hoztunk létre az internet nagy óceánján, de ez a sziget még lakatlan. Az üzenetünket el kell juttatnunk a célcsoportunkhoz. Nincs tuti tipp, nem jelenthetjük ki, hogy a hírlevél, a blog, a Google adwords vagy a Facebook lenne számunkra a jó vagy rossz felület. Témától és célcsoporttól függ. Érdemes több eszközt párhuzamosan használnunk, és kipróbálhatunk izgalmas új platformokat is.

Ne csak folyassuk a pénzt online marketingre!
Az online marketing kivitelezésekor a cégek többségének nincs, vagy hibás a koncepciója. Szakértőnk lépésről lépésre bemutatja, hogyan érdemes felépíteni egy online marketing projektet.
4. Alakítsuk ki az arculatot! A vevő figyelméért versenyzünk. Az arculatnak nem az a dolga, hogy eladjon vagy elmagyarázzon valamit. A webáruházunk stílusa szimbóluma mindannak, amit a vevőért teszünk. Segít, hogy felismerje és megjegyezze az üzletünket, és eszébe jusson az üzenetünk. Az arculat nem egy logó, az összes vizuális elem – a betűtípus, a grafikák, a fotók és a használt motívumok – együtt ad képet rólunk. Ha rossz vagy semmitmondó az arculatunk, érdemes modernizálni, de ne változtassunk sűrűn a megjelenésünkön. Következetlenséget sugall.

5. Építsünk közösséget! Az emberek szeretnek részesévé válni a hozzájuk hasonló gondolkodású közösségeknek. Ott szívesen megosztják a gondolataikat, és máshol is megosztják az ott szerzett élményeket. Ha a küldetésünk miatt gyűlnek körénk az emberek, máris kialakul a hasonló elveket vallók csoportja (legalábbis abban a kérdésben). Sokkal többről lesz ezért szó, mint egyszerű piaci kapcsolatról, amely csupán a termékről és az árról szól.

6. Folytassuk a kommunikációt! Ha sikeresen megszólítottuk a célcsoportunkat, fontos, hogy ne hallgassunk el, tartsuk életben a kapcsolatot. Az emberek maguktól lojálisak lesznek, ha megértjük az igényeiket, kapcsolatban vagyunk velük, és folyamatosan keressük a lehetőségeket, hogy értéket teremtsünk a számukra.

Webbiznisz: behálózva
Az internet mára épp olyan alapvető infrastrukturális elemmé vált, mint az elektromos áram vagy a vezetékes víz. Ahhoz viszont, hogy a felhasználó követni tudja a hihetetlen tempóban elképesztő lehetőségeket ontó technikai fejlődést, neki is fel kell gyorsulnia, legalábbis ami a változáskövetés képességét jelenti.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo