Infokom


Tízből négy magyar vállalatot sikerrel támadnak meg a bűnözők

Tízből négy magyar vállalatot sikerrel támadnak meg a bűnözők 

Manapság minden vállalat szembesül a kiberbűnözés valamilyen formájával, sőt mi több, az elmúlt 12 hónapban a magyar vállalkozások 40 százaléka tapasztalt adatvesztést egy támadás eredményeként. A vizsgált időszakban a nagyvállalatok egyötöde (20 százalék) számolt be négy vagy annál több alkalommal adatsértéssel járó rendszer elleni támadásról.
A modern cégnek a kilátásai is szebbek

A modern cégnek a kilátásai is szebbek 

Sokkal derűlátóbbak saját kilátásaik kapcsán azok a kis- és középvállalkozások, amelyek kihasználják a technológia adta előnyöket, illetve megfelelő adatelemző képességekkel rendelkeznek – hangzott el a Microsoft mai kerekasztal-beszélgetésén. A jövő szempontjából biztató, hogy az Ipsos MORI felmérése alapján a kkv-k 54 százalékánál már használnak felhőmegoldásokat Magyarországon.
Van mit behozni a digitális lemaradásunkból

Van mit behozni a digitális lemaradásunkból 

A magyar cégeknek iparágtól függetlenül van még hova fejlődniük IT területen. Nem használják tudatosan a digitális eszközök kínálta lehetőségeket, gyakran csak egy-egy részterületre fókuszálnak, ezzel pedig jelentős digitális hátrányba kerülhetnek európai uniós versenytársaikkal szemben.
Fertőznek, de nem tudjuk, honnan

Fertőznek, de nem tudjuk, honnan 

A felhasználókra leselkedő leggyakoribb online veszély a vírus: a megkérdezettek majdnem fele (42%) már találkozott vírusokkal, vagy azok célpontja volt, és 22% esett áldozatul. Az áldozatok majdnem egy harmadának azonban (29%) fogalma sincs, hogyan kerülhetett vírus készülékére - derült ki egy friss kutatásból.
Személyre szabott vírusok támadnak jövőre

Személyre szabott vírusok támadnak jövőre 

A Kaspersky Lab szakértői csapata évente elkészíti a Kiberveszély Előrejelzéseket. A 2017-es lista olyan veszélyeket említ, mint a személyre szabott vírusok és eszközök, a támadók azonosításának növekvő nehézsége, az internet világának törékenysége, és a kibertámadások fegyverként való használata az információs háborúban.
A Black Friday-el kezdődik a vadászidény a gyanútlanokra

A Black Friday-el kezdődik a vadászidény a gyanútlanokra 

Az online áruházak és a fizetési rendszerek elleni adathalász támadások növekedése várható az ünnepi szezon közeledtével, amely az úgynevezett Fekete Péntek napján kezdődik, majd Kiber Hétfővel folytatódik a karácsonyi szezon végéig.
Megkerülhetetlen a digitalizáció

Megkerülhetetlen a digitalizáció 

A digitalizáció magánemberként, vállalkozóként és cégvezetőként egyaránt megkerülhetetlen lett, átalakítja a társadalmat és a gazdaságot. A vezetők negyven százaléka azonban nem érzi magát képesnek arra, hogy vállalkozásában levezényelje a digitális átállást.
Még mindig a Google hozza a legtöbb vásárlót

Még mindig a Google hozza a legtöbb vásárlót 

Vannak olyan online marketing szakemberek, akik évek óta a SEO (azaz a keresőoptimalizálás) halálát vizionálják, és ezt azzal magyarázzák, hogy az átlag felhasználó keresési szokásai olyan mértékben változtak meg, hogy a SEO felett – egyszerűen - eljárt az idő. A legújabb kutatások azonban mást mutatnak: a Google-al érdemes készülni a karácsonyra.
Szép lassan a mobilra költözik a vállalat

Szép lassan a mobilra költözik a vállalat 

Itthon is érzékelhető az a globális trend, hogy az okostelefon válik az elsődleges levelező eszközzé, amelyről elérhető a teljes céges postaláda. Vannak speciális ágazatok, ahol az egyéb üzleti alkalmazások is egyre nagyobb arányban érhetők el mobil eszközökön.
Visszaállunk vezetékes telefonra?

Visszaállunk vezetékes telefonra? 

Az elmúlt években megháromszorozódott az IP-alapú telefonszolgáltatást igénybe vevő üzleti ügyfelek száma az Invitech Solutions tapasztalatai alapján. Szakértők szerint a vezetékes technológiák szerepe a következő években is meghatározó marad, sőt az IP-alapú üzleti telefonszolgáltatások fejlődésével még nőhet is népszerűségük.

Öt trükk, amivel kicselezzük a bűnözőket 

Egyre több és egyre súlyosabb támadás éri a magyar kis- és középvállalatok informatikai rendszereit. A hazai cégek a felmérések szerint azonban még mindig nem fordítanak elég figyelmet a védekezésre. Adunk öt tippet ahhoz, hogy kicselezhessük a kiberbűnözőket.

A termékelhelyezés is otthagyta a tévét 

Ahhoz, hogy a márkák meg tudják dolgozni az Y-generációt, az egyik legjobb mód, ahogy prezentálhatják a termékeiket a YouTube celebek körüli termékelhelyezés. Jól jár a márka és a pénzhez jut a self made celeb is, amit tartalmai profibb kivitelezésére és saját megélhetésére fordíthat. A dolog remekül működik, a legnagyobb YouTube sztárok dollármilliomosok.

Energiaválságot okozhat a komputerek fejlődése 

Csodás komputerekkel rendelkezünk 20-25 év múlva, de a csipjeik olyan sok energiát fognak igényelni, hogy nem leszünk képesek ellátni a számítógépeinket elektromos árammal.

Milliárdokat utalnak bűnözőknek a vállalati pénzügyesek 

Az üzleti emailekhez kapcsolódó csalások a kis-, közép- és nagyvállalatokat egyaránt érintik, az FBI adatai szerint az ilyen jellegű támadásokkal kapcsolatban azonosított áldozatok száma sokkoló mértékben, mintegy 270 százalékkal nőtt 2015 eleje óta. Idén Ausztriában és Romániában is történt ilyen csalás, és az így szerzett összegek számos ország bankszámláin, így Magyarországon is megjelentek – hívta fel a figyelmet a TrendMicro.

Okostelót, drónt és tévét hoz a Jézuska 

Idén karácsonyra a korábbinál nagyobb méretű tévéket és okostelefonokat, valamint egyre nagyobb tudású drónokat vásárolnak majd sokan itthon – ez következtethető ki az adatokból.  A statisztikákból az is látszik, hogy az okos készülékek térhódítása minden fronton töretlen: jól fogynak az okosórák, fitneszpántok és wifis kamerák kedvező árú modelljei is.

A zsarolók lenyomják a trójaikat is 

Egy év alatt meghatszorozódott a vállalati szektorra irányuló zsaroló támadások száma a Kaspersky Lab friss adatai szerint. Európában majd' minden harmadik cég tapasztalt ilyet. Sokan fizetnek az adataikért, így még kívánatosabb célponttá válnak. A megelőzés lehetne a megoldás.

Már randizni is könnyebb mesterséges intelligenciával 

Már a hírek valóságtartalmát is lecsekkolja helyettünk a Google új algoritmusa, a Tinderé kiválasztja nekünk a legszexisebb fotónkat, a Macy's virtuális aszsisztense pedig a bolti vásárlást teszi gördülékenyebbé.

A fiatalokat is könnyen átverik 

Nem csak az idősebbek vannak kitéve veszélynek az interneten, egy friss Microsoft-kutatás szerint ugyanis a harminc éve alattiakat is könnyedén átverik a csalók.

Nem kell vakon bíznunk az orvosban 

A technológia fejlődésének köszönhetően több információval rendelkezünk a saját állapotunkról, ez pedig egészen új orvos–beteg kapcsolathoz vezet: partnerré válhatunk. De mit jelent ez az üzletnek?

Agyő bankfiók? 

A fogyasztók hozzászoktak az appok nyújtotta felhasználóélményhez, és ugyanazt az egyszerűséget várják el az élet több területén, akár a pénzügyeik intézésekor is. Épp ezt kínálják a gombamód szaporodó fintech startupok, és hamarosan bizonyos területeken a hagyományos bankok is, ha nem akarnak a piac korszerűtlen és népszerűtlen szereplőivé válni.

Összefogtak a zsarolók ellen 

A nemzetközi közreműködésnek köszönhetően több ezer áldozat hatástalanította a zsarolóvírusokat, valamint megközelítőleg egymillió dollárt sikerült megmenteni a „No More Ransom” program kapcsán. A magyar hatóságok is beszálltak a harcba.

Megszoktuk, hogy mobil a pénztárca 

2015-re megháromszorozódott azoknak a száma Európában, akik gyakran használják fizetésre mobil eszközüket a Visa friss tanulmánya szerint. A mobil bankolás is ugrásszerűen nőtt, és nem csak a fejlett országokban.

Egyre többen bolyonganak a felhőben 

A Cisco globális kutatása szerint egyre több szervezet tér át a felhő alapú megoldásokra, azonban még mindig kevesen használják ki a platform kínálta üzleti előnyöket. Hiánycikk a szakember is, sokszor pedig nincs megfelelő stratégia az átálláshoz, ami a fejlesztés elakadását eredményezte.

Ezek a jövőálló IT-szakmák 

Webfejlesztő legyen a gyerek, vagy adattudós, esetleg szoftvermérnök? Bármelyiket választja is, jobbnál jobb álláslehetőségek között válogathat. A CareerCast listája hat IT-szakmát sorol a legmenőbbek közé.

Hobbinak indult, ma megkerülhetetlen: 25 éve van magyar internet 

Ma lett negyedszázada, hogy bejegyezték az első „.hu-s” domainnevet, ezzel Magyarországon hivatalosan is megkezdődött az internet előretörése. 25 éve kezdődött itthon a digitális forradalom, de sok kisvállalkozás mintha még mindig a nyolcvanas években élne.

Csapdában a titkosító szoftverek felhasználói 

Egy óvatos támadó azzal töltötte a nyarat, hogy titkosító szoftverek használóit csalogatta fertőzött telepítő programjaihoz. A legtöbb támadás Olaszországban és Belgiumban történt, de Törökországban, Észak-Afrikában és Közép-Keleten is sok volt az érintett felhasználó.

A nagy adat már nem olyan nagy durranás 

A Gartner szerint a vállalatok már nem invesztálnak olyan lendülettel a nagy adattal kapcsolatos lehetőségek kiaknázásába, sok helyen pedig, ahol megkezdődtek a fejlesztések, még a kísérleti szakaszban leállították a projekteket.

Megérkezett a fizetős Facebook a munkahelyekre 

Új irányba nyitott a legnagyobb közösségi oldal, ezúttal a cégeken belüli kapcsolattartásra alkottak meg egy új felületet, a Facebook Workplace-t. Az alkalmazás segítségével a belső céges kommunikációt átköltöztethetjük a webre - de nem ingyen.

Az irodapiacon is hódítanak a mobilappok 

A dolgozók világszerte egyre mobilisabbá válnak, ugyanakkor folyamatosan elérhetőnek kell lenniük, ezért egyre többen és egyre több helyen keresnek színvonalas irodákat, amelyek akár rugalmas konstrukcióban, rövid határidővel is lefoglalhatók. A digitális technológiákban jártas dolgozók egyre nagyobb hányada használ mobilalkalmazásokat az irodakereséshez.

Több tízezer magyar cég weblapját büntetheti a Google 

Üzent a Google a nem biztonságos oldalaknak: jövőre a Chrome feltűnően jelzi majd, ha SSL nélküli lapra navigálunk.  A biztonsággal eddig kevesebbet törődő magyar vállalkozásokat is büntetni fogja a legnépszerűbb webes böngésző új intézkedése.

A dohányzás is lehet biztonsági kockázat 

Manapság már minden számítógép-felhasználó használ valamilyen vírusvédelmi megoldást, vállalati szinten ezek már kifejezetten komoly rendszereket, előírásokat tesznek ki. Ám sokakban nem merül fel, hogy a kártékony szoftver nemcsak az internetről, hanem egy hétköznapi eszközről is érkezhet, amelyet a számítógéphez csatlakoztatunk.

Egy támadás akár négyszázmillióba is kerülhet 

A Kaspersky Lab és a B2B International piackutató cég tanulmánya szerint egy cégnek egyetlenegy DDoS támadás akár 430 millió forintba is kerülhet, habár ez az összeg nagyrészt attól függ, milyen gyorsan fedezik fel a támadást.

Idősebbek és bölcsebbek, de naivak is 

Sok 55 év feletti vásárol, bankol és kommunikál a szeretteivel az interneten hatékony védelem nélkül, a korcsoport a legtöbb esetben nem viselkedik biztonságosan és gyakran válnak csalás áldozataivá - derült ki a Kaspersky Lab és a B2B kutatásából.

Szó szerint a szemünket is kilopnák 

Miközben sok pénzügyi intézmény tekint úgy a biometrikus megoldásokra, mint a jelenleg használt azonosítási eljárások legígéretesebb kiegészítőire vagy teljes felváltóira, a hackerek a biometriában új lehetőségeket látnak a bizalmas információk ellopására. 

Tiszta lappal indít a Google 

Új, évek óta várt algoritmust indított útjára a Google a napokban, amely jelentősen átalakíthatja a keresésekre adott válaszokat. Ezzel egy időben a cég törli az összes korábbi büntetést. Az új algoritmus a spam linkeket elértékteleníti, de nem bünteti érte a weboldal-tulajdonosokat.

Technológia nélkül tehetségek sincsenek 

A munkahelyen elérhető technológia elavult a magánéletben használt eszközökhöz képest, márpedig a fiatalok álláskeresésében már kulcsszerepet játszik a rendelkezésre álló technológia. A dolgozók izgalmasnak tartják a kiterjesztett (AR) és a virtuális valóság (VR), valamint a mesterséges intelligencia (AI) munkahelyi lehetőségeit.

Az online fizetési megoldásokat nem tudják betiltani 

A tiltott online kaszinók weboldalának blokkolása vagy reklámjaik betiltása nem vezetett eredményre, ezért a játékosok számlatranzakciójának teljesítését tiltaná le a kabinet, de az online fizetési módokkal például nem tudnak mit kezdeni.

3 SEO tévhit, amit a Google akar elhitetni velünk 

A keresőoptimalizálással minden neten jelen lévő vállalkozásnak foglalkoznia kell és annyi különböző jónak hangzó tanáccsal találkozni, hogy nehéz eldönteni, mi az igaz - és még a Goolge sem mindig segít. Szakértőnk segít eloszlatni három tévhitet.

Vadászik a Pokémonokra? Akkor jól vigyázzon! 

Szakértők felfedeztek egy új rosszindulatú applikációt, a Guide for Pokémon Go-t a Google Play Store-ban, amely megszerezheti az Android okostelefonok hozzáférési jogait és ezeket felhasználva appokat telepíthet illetve törölhet valamint kéretlen hirdetéseket jeleníthet meg – hívta fel a figyelmet a Kaspersky Lab.

Így készüljünk, támad a BYOD 

A BYOD már régóta meghatározó eleme a vállalati informatikának és a java még csak most jön a szakértők szerint. Lássuk, mi várható a közeljövőben!

Nem kerülik meg a felhőt 

Két éven belül a vállalati informatikai munkafolyamatok több mint fele már cloud környezetekben fut majd – derült ki egy friss felmérésből. Ugyanakkor, ha valami házon belül jól működik, még akkor sem szívesen költöztetik felhőbe a cégek, ha ezzel növelnék a hatékonyságot.

Egyre komolyabb a baj a virtuális térben 

A vállalatok több mint háromnegyedét érte legalább egy kibertámadás az elmúlt egy évben, és több mint 60 százalékuk szerint ezt idén sem ússzák meg. A legnagyobb veszély az okoseszközökkel rendelkező dolgozó – ennek szabályozására mégsem fordítanak figyelmet.

Sufnituninggal szaladnak neki a világpiacnak a magyar cégek 

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) többsége árbevételének kevesebb, mint 1 százalékát fordítja infokommunikációra, miközben minden második vállalkozás szerint az informatika képes támogatni a céget az üzleti kihívásokban. Ha van is fejlesztés, azt egy családtag tuningolja össze – derül ki a Telekom felméréséből.

Használjuk, de azt se tudjuk mi az 

A magyar internetezők 95 százaléka használ rendszeresen felhőalapú szolgáltatásokat, de csak 43 százalék van ezzel tisztában. Azok, akik tudatosan tárolják így az adataikat a könnyű és rugalmas elérhetőség és a takarékosság mellett amiatt kedvelik ezt a megoldást, mert véleményük szerint kevesebb az esély az adatvesztésre - derül ki egy új kutatásból. A felhőalapú számítástechnika a magáncélú felhasználás mellett az IT iparban is hatalmas lehetőségeket rejt.

Vállalatok támadására született az új vírus 

A Kaspersky Lab szakértői az RAA zsarolóvírus új verzióját fedezték fel. Az új trójai, amelyet teljes mértékben JScript programozási nyelven írtak, egy zip archívumot küld az áldozatnak, amiben egy rosszindulatú .js file van. A frissített verzió offline is tud titkosítani anélkül, hogy kapcsolatot létesítene a vezérszerverrel. A Kaspersky Lab szakértői úgy vélik, hogy ezzel a verzióval a csalók inkább vállalatokat fognak célba venni.

A 10 legriasztóbb hiba a weboldalakon 

Honlap nélkül ma már egy vállalkozás sem igazán életképes, de a turisztikai szektorban különösen fontos a megfelelő weboldal. Nem elég, ha szép, fontos, hogy tényleg felhasználóbarát legyen. A Tnooz turisztikai hírportál a szállodai honlapok leggyakoribb hibáit szedte össze, melyekből mindenki tanulhat, aki ügyfelekre vágyik.

A Messenger sem lesz már a régi 

Fizetési lehetőség, megosztás és hirdetés érkezik a Messengerhez - számol be szakértőnk, Lévai Richard. Indulhat a fizetett feliratkozó gyűjtés ezen a platformon is!

Nagy Adat, Nagy Változás 

Alapjaiban változtatja meg a Big Data és az IoT (Internet of Things) a környezetünkkel való kapcsolatunkat, a viselkedésünket. Ezeket a trendeket a magyar vállalatok sem hagyhatják figyelmen kívül.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik 

Rendkívül súlyos, az egész EU-t érintő aszályhelyzet alakult ki, amely hazánk termésmennyiségére és minőségére is hatással van.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo