Van mit behozni a digitális lemaradásunkból

A magyar cégeknek iparágtól függetlenül van még hova fejlődniük IT területen. Nem használják tudatosan a digitális eszközök kínálta lehetőségeket, gyakran csak egy-egy részterületre fókuszálnak, ezzel pedig jelentős digitális hátrányba kerülhetnek európai uniós versenytársaikkal szemben.

 

 

Kép: EU-OSHA

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) jelentős hányadánál cserére szorul az informatikai géppark egy része, ugyanis a legrégebbi számítógépek életkora a 12 évet is eléri. Az új IT-eszközök és -megoldások beszerzéséről számos esetben maga a cégvezető dönt. Ezt bizonyítja az is, hogy rendszergazdát és informatikai szakembert csak a vizsgált vállalatok tulajdonosainak 70 százaléka foglalkoztat állandó munkatársként – derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felméréséből.

(Egy másik felmérés adatai szerint a magyar kkv-k bevételük alig egy százalékát fordítják informatikai fejlesztésekre – nem csoda, hogy lemaradtak a digitális versenyben.)

Céges weboldallal már 80 százalékuk rendelkezik, ugyanakkor annak tartalmát eseti jelleggel változtatják, így nem ritka, hogy még havi rendszerességgel sem frissülnek az információk rajta. Valamilyen webes értékesítési megoldást a válaszadók töredéke használ csupán. Adatbázist nagyon kevesen építenek, elektronikus hírlevelet mindössze 20 százalékuk küld vevőinek.

A felmérés rámutat arra a döbbenetesen rossz eredményre is, hogy a magyar kkv-k az adatvédelemre egyáltalán nem fordítanak kellő energiát. Az évek alatt kemény munkával megszerzett vállalati adatok nincsenek biztonságban. Ezt igazolja az is, hogy átgondolt adatvédelmi, biztonsági szabályzattal kevesebb, mint egyharmaduk rendelkezik.

Arra a kérdésre, hogy elsősorban milyen informatikai megoldást tartanak fontosnak a hatékonyság növelése és a munkafolyamatok optimalizálása érdekében, a legtöbb esetben valamilyen vállalatirányítási rendszert adtak válaszul. Jelenleg főként a pénzügy, számvitel, az értékesítés és a beszerzés, logisztika területén használnak ERP-rendszereket, ritkán integráltan, a vállalkozás teljes működésére hangolva.

Az idén tavasszal indult Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! elnevezésű infokommunikációs szemléletformáló program a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások informatikai felzárkózásában segít, növelve ezzel versenyképességüket.  „A Modern Vállalkozások Programja egy kedvezményes termékportfólió keretében lehetőséget biztosít a digitális eszközök, szolgáltatások és integrált rendszerek kedvezményes beszerzéséhez is. Eddig főként üzleti internet-előfizetések, valamint az egész vállalkozás működésére kiható ügyfélkapcsolati (CRM) rendszerek vagy éppen vállalatirányítási (ERP) modulok iránt érdeklődtek a legtöbben, de a felhő alapú szolgáltatásokkal kapcsolatban is informálódtak a kkv-k” – ismertette Koleszár Péter, a projekt szakmai vezetőhelyettese.

A dolgozók fejlesztenék a cégek informatikai rendszerét
Jelentős informatikai fejlesztésre sarkallnák saját dolgozóik is a magyar kis- és közepes vállalatokat. A felhőszolgáltatások alkalmazása nem csak megkönnyíti a munkát, de növeli az alkalmazottak elégedettségét és a cégek hatékonyságát is. Ám miközben lassan eltűnik a munkahely és az otthon közötti különbség, a Microsoft európai kkv-felmérése szerint a hazai kkv-k jelentősen lemaradtak a modern technológiák alkalmazásában.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo