A legelső hangulatjeleket a japán mobilszolgáltató cég, az NTT DoCoMo bocsátotta ki 1999-ben, hogy személyhívók üzeneteibe lehessen bepötyögni azokat. Az eredeti dizájnok Shigetaka Kurita művei, és mindössze 12 pixel szélesek, és 12 pixel hosszúak voltak. Sőt, először csak fekete-fehérben voltak láthatók, és csak halovány másai voltak a mai, divatosan kivitelezett emojiknak.
Persze ezek még kissé titokzatos jelek voltak, hiszen ne feledjük el, hogy a távol-keleti kultúrákban más az íráskultúra, sokkal képszerűbb, illetve a vonásoknak sajátos dinamikája és jelentéstöltete van. Így nem csoda, hogy némely hangulatjel Kurita repertoárjából a nyugati elme számára gyakorlatilag értelmezhetetlen: a vörös kör három vonallal megszakítva például meleg vizű forrást jelentett. Érthető hát, hogy a The New York Times úgy fogalmazott, a korai emojikat nézni olyan, mint egy régi civilizáció piktográfiáját értelmezni.
Céges cucc volt
Voltak azért közérthetőbb emojik is az első készletben. Ilyenek a 12 asztrológiai jegy jelei, a „dohányzás tilos” vagy a WC szimbólumai. Megtalálható az „ősi” hangulatjelekben a mosolygó arc, az összeszorított ököl, a macska és a kutya is. Tulajdonképpen e közérthető vizuális jelek irányába ment el az online kommunikáció, illetve a közönség igénye. Konkrét és kézzelfogható dolgokhoz és érzésekhez kell kapcsolódnia a hangulatjeleknek. A korai emotikonok némelyike a japán akcióképergények, a mangák hatását tükrözi (pl. bomba gyújtózsinórral vagy szövegbuborékban villanykörte, ami a heuréka-élményre utal).
A legtöbb jel azonban eredetileg nem arra készült, hogy az emberek közötti kommunikációt segítse, hanem hogy a DoCoMo szolgáltatásaihoz irányítsa az embereket, illetve megkönnyítsék a szolgáltatások eljuttatását az előfizetőkhöz. Az emojik ezért feltűntek a cég időjárás-jelentésében (pl. nap, villámlás, hóember, esernyő), vagy helyi cégeket hirdettek (a hamburger a közeli gyorsétteremre, a martini pohár egy bárra, a magas sarkú cipő egy ruhabutikra utalt).
Az NTT DoCoMo 1999-es hangulatjel-kibocsátása után bő egy évtizedbe telt, mire az emotikonok elterjedtek az iPhone térhódításának köszönhetően. Az Apple 2011-ben integrálta a hangulatjeleket az okostelefonjaiba. Az NTT DoCoMo a japán jegyárusítóval, a Piával és az étteremértékelővel, a Zagattal együttműködésben használta a hangulatjeleket, tehát ez a kereskedelmi szándék beleivódott a netes piktogramjainkba.
Egyes okostelefonok még mindig rendelkeznek a „hamarosan” szót jelentő, jobbra mutató nyíllal mint emotikonnal. Ez közvetlenül a Piából ered: a jegyértékesítő rendszer ezzel jelezte azokat az eseményeket, amik mindjárt kezdődnek.
Az emojik mostanra térnek vissza lassan a cégek látókörébe. Már nem csak a felhasználók, a cégek is imádják azokat - például mert átcsúsznak a reklámblokkoló szűrőkön.
Demokratikus kultúra
Ma már közel 2000 sztenderdizált emotikon létezik világszerte. A hangulatjel-kultúra alulról szervező, demokratikus, a „nyitott mű" koncepciója jellemzi: a felhasználók remixelhetik, átrajzolhatják, módosíthatják őket. Ezek a jelek néha népszerűbbek a közösségi médián és blogokon végigsöprő, „virális” terjedésük révén, mint a sztenderd emotikonok.
„Az emojik ugyan eredhetnek a DoCoMótól, és felemelkedhettek a MoMa (Museum of Modern Art) szintjére, de mindenkihez tartoznak és senkihez sem” – fogalmazott a The New York Times.
A MoMa a világ egyik legtekintélyesebb vizuális archívuma, ahol játékfilmek kópiáit éppúgy megőrzik és restaurálják, mint posztereket vagy most már az internet világának szimbólumait. A múzeum 2010-ben vette meg az e-mail-címek számára tervezett kukac eredeti verzióját, és ez volt az első olyan beszerzés, amihez valójában nem kellett egy fizikai tárgyat a múzeumba szállítani. Ez a MoMa első „igazán szabad” műtárgya.
A DoCoMoval kötött licencszerződés lehetővé teszi, hogy a múzeum megjelenítse az épületében az emotikonokat, így azok decembertől az előtérben láthatók. A MoMa tervei között szerepel még több emoji megvásárlása.
Mi ebből a tanulság? Ha az ember felépít egy céget, és a nagy fejlődési ívet fut be, gondoljon arra, mi mindent érhetnek a hőskorszak fizikai maradványai és digitális nyomai évekkel később. Tegye el a logódizájnokat, a digitálos fájlokként megőrzött ilyen-olyan terveket, a különféle elvetett, kupaktanácsok által leszavazott változatokat. Hátha egy nap eladható egy közgyűjtemény vagy egyetem vizuális vagy médiaarchívumának szép summáért.
