Talán kijutnak végre a középkorból a magyar cégek

Jóval többet terveznek a cégek IT eszközökre költeni, és egyre többen fordulnak a tartós bérlet, mint finanszírozási forma felé – derül ki a Rentasystem Kft. vállalati IT beruházásokat vizsgáló kutatásából. Több az ad hoc beruházás is - de ez esetben ez örömhírnek számít.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Rentasystem 2016-os, 120 céget megkérdező telefonos felmérése hazai kkv-kat és nagyvállalatokat vizsgált. Az idei felmérés szerint jelentősen csökkent azok aránya, akik 2 és 8 év között, vagy 8 évnél ritkábban frissítik az IT eszközállományukat. Míg tavalyi közel 70%-a, idén a megkérdezettek mindössze 44%-a vélte úgy, hogy 8 évnél ritkábban frissíti az eszközparkját. Ellenben megduplázódott az ad hoc befektetések aránya, 23%-ról 46%-ra - ez azt jelenti, hogy gyorsabban reagálnak az új, változó technológiákra a vállalatok.

Kép:Pexels

Hogy viszonyulnak ehhez a költések és azok nagysága? 2014-ben a megkérdezett vállalatok közel 80 %-a vélte úgy, hogy 2015-ben IT beruházásaik stagnálni fognak, közel 17 %-uk tervezett kismértékű növekedést, és csak 2,5 % valószínűsített jelentős bővítést. 2017-ben 57% stagnálást, 35% kis, vagy jelentős méretű növekedést tervez. Drámaian nőtt viszont a befektetésre tervezett összeg, Míg 2015-ben 85%, 2016-ban 54%, 2017-re pedig már csak 30% tervezett 2 millió Ft alatti összeget erre a célra.

A tavalyi évhez képest csökkenő azok aránya is, akik hardver beszerzésben gondolkoznak, a szerver és a szoftver, illetve az informatikai biztonság iránti igény viszont nőtt.

A modern cégnek a kilátásai is szebbek
Sokkal derűlátóbbak saját kilátásaik kapcsán azok a kis- és középvállalkozások, amelyek kihasználják a technológia adta előnyöket, illetve megfelelő adatelemző képességekkel rendelkeznek – hangzott el a Microsoft mai kerekasztal-beszélgetésén. A jövő szempontjából biztató, hogy az Ipsos MORI felmérése alapján a kkv-k 54 százalékánál már használnak felhőmegoldásokat Magyarországon.
Visszaszorulóban a készpénz, tovább erősödik a tartósbérlet

A Rentasystem által használt két mutatót egyike, a „Rentasystem IT Beruházási Barométer” az IT beruházások stagnálásának/csökkenésének, illetve növelésének egymáshoz viszonyított arányát vizsgálja. A vizsgált arányszám két évvel ezelőtt 0,25 volt, vagyis négyszer annyi cég tervezett idénre stagnálást/csökkentést, mint növelést. (Ha az IT Beruházási Barométer magasabb, mint 1, akkor beszélhetünk arról, hogy nagyobb a tervezett növelés, mint a stagnálás/csökkentés). Tavaly ez az érték már 0,55 volt, vagyis már csak kb. kétszer annyi cég tervezte szinten tartani vagy csökkenteni beruházásait, mint amennyi növelni, idén pedig 0,54, tehát nincs elmozdulás a tavalyi évhez képest.

A másik mutatószám a „Rentasystem IT Finanszírozási Index”, amely a tartós bérlet és a saját készpénzállomány finanszírozási formák egymáshoz viszonyított arányát vizsgálja, az adott év tényleges számai, és a következő évre tervezett számok függvényében. A vizsgált években mind a tervezett, mind a tényleges arányszámok növekedést mutatnak.  A 2016-os évben a tényleges arányszám 0, 099 lett, a 2017-es irányérték már 0,289.

6 technológia, amit jó, ha szemmel tartunk
Számtalan technológiai újítással szembesülünk szinte percenként, sok közülük gyorsan felülírhatja a megszokott üzletmenetet. Mutatunk hat olyan technológiát, amelyre mindenképpen ügyelniük kell a hazai cégeknek!
A megkérdezettek kétharmadának már több-kevesebb információja van a tartósbérlettel kapcsolatban, a hozzáértés szerepének fontossága és a rövid ügyintézési időt pártolók aránya nőtt.

A Rentasystem Kft. ügyvezetője, Székely Balázs szerint a hazai piac, lassan, de biztosan követi a nemzetközi trendeket. Szerinte látványos a vásárlások arányának visszaszorulása, és már nem csak a céges autóflották, hanem az IT eszközök terén is. A technológiák annyira gyorsan változnak, hogy a vállalatok ma már gyakrabban hoznak ad hoc fejlesztési döntéseket is. Jó látni, hogy kevésbé tárgyi eszközökbe fektetjük a pénzünket, és inkább az emberi erőforrásra, marketingre, kutatásokra koncentrálunk, ez segíti a versenyelőnyt és likviditást, ez már kutatások szerint is a sikeresebb cégekre jellemző magatartás”.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo