Info & tech cikkek


Most már kkv-kon a sor

Most már kkv-kon a sor 

A hazai piac információbiztonsági szempontból már megérett arra, hogy a következő években utolérje a nyugat- európai fejlettségi szintet, ehhez azonban a nagyvállalatok és az állami szektor után a kkv szektor növekedése is elengedhetetlenül szükséges.
Így védekezzünk a kibertámadások ellen

Így védekezzünk a kibertámadások ellen 

A kiberbűnözők körében egyre népszerűbbek a kezdő infrastruktúrával dolgozó vállalkozások. A célpontok elsősorban az ügyféladatok.
Olcsóbb és hatékonyabb is, ami zöldebb

Olcsóbb és hatékonyabb is, ami zöldebb 

A zöld gondolkodásmód bármely vállalkozásban elültethető és követhető, mérettől függetlenül. A kisvállalatok éppúgy meg tudják tenni a magukét a környezet megóvásáért, mint a nagyobb társak. Nem is kell hozzá sok, csak egy kicsivel jobban át kell gondolni az IT-források használatát.
A vírusirtás nem halt meg, csak átalakult

A vírusirtás nem halt meg, csak átalakult 

A vírusirtás halott – ezúttal a Symantec alelnöke szerint. Valójában azonban az antivírus-megoldásoknak már 15 éve halottnak kellene lenniük. Legalábbis dr. Alan Solomon, az egyik úttörő vírusirtó cég megalapítója már ekkor ugyanezt a kijelentést tette. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb.
Így lehet hatékony az online térben

Így lehet hatékony az online térben 

Jelentősen nőtt az online reklámra fordított pénzek mennyisége a válság éveiben, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a vállalatok nem hatékonyan használják a virtuális teret. A háttérben még mindig a tudás hiánya áll, ugyanakkor egyre több vállalkozó kezdi megérteni, mit nyújthat cégének az online világ.
Folyamatos fejlesztés nélkül ne várjunk sokat az IT-től

Folyamatos fejlesztés nélkül ne várjunk sokat az IT-től 

A legtöbb céges informatikai beruházás mellett egy konkrét probléma miatt döntenek a cégek. Ha ez megoldódik, nem is foglalkoznak többet az üggyel. Szakértőnk szerint viszont muszáj állandóan fejlődő folyamatként tekinteni a céges informatikai, különösen az ERP rendszerekre, hogy kihozhassuk belőlük azt, amire tényleg képesek a cég érdekében.
8+1 tipp a rejtett költségek csökkentésére

8+1 tipp a rejtett költségek csökkentésére 

Az irodai működésnek tulajdonképpen mindegy egyes elemén lehet takarékoskodni, ha jobban megnézzük. A folyamatos, apró változtatásokkal pedig végül jelentős megtakarítást is elérhetünk. Ehhez pedig elsősorban az agyunkra van csak szükség - hogy átgondoltan tegyük amit teszünk.
Agyunk és az online világ zaja

Agyunk és az online világ zaja 

Sokáig az információtúltengéstől féltünk, mondván, az megterheli elménket. Ma viszont már az információfüggőség tűnik veszélyesebbnek. Online junkie-k lettünk. Itt a válasz: az unplugged-mozgalom.
Nem akarunk ingyen telefonálni, de nem is engedik

Nem akarunk ingyen telefonálni, de nem is engedik 

Magyarországon használják ki legkevésbé az interneten keresztüli telefonálás lehetőségét. Pedig ez a megoldás a vállalkozások költségeit is csökkentené, igaz, hogy a hazai szolgáltatók sem feltétlenül támogatják az olcsóbb telefonálás elterjedését.
Biztonságos adattemetés - ez is a cégek dolga

Biztonságos adattemetés - ez is a cégek dolga 

A legtöbb kis- és középvállalkozás különböző hosztingcégeknél bérel weboldalának tárhelyet. Arra azonban kevesen gondolnak, vajon mi történik az adatokkal olyankor, amikor fel szeretnék bontani a szerződést.

Négy tipp, hogy ne maradjon le cége a digitális versenyben 

A gombamód szaporodó digitális megoldásokhoz kapcsolódó szakzsargon olyan összetett és bonyolult lett, hogy egy átlagos halandó számára idegen nyelvnek hangzik. Adunk néhány tippet, hogyan növelheti cége digitális kompetenciáit a teljes hierarchiában.

Az üzleti célú online kereskedelemben még van hova fejlődnünk 

Egyelőre gyerekcipőben jár a vállalatok közötti online kereskedelem, pedig a lehetőség adott. Annak ellenére, hogy a hazai bejegyzésű cégek 61 százaléka rendelkezik weboldallal, csupán 11 százalékuk kap megrendelést weboldalukon keresztül, ami az európai aránynak csupán a kétharmada, derül ki az Eurostat legutóbbi információiból.

Kinek kell mobilalkalmazás? 

A napjainkban széles körben elterjedt okostelefonoknak köszönhetően egyre több magyar nyelvű mobil alkalmazást találunk a különböző online szoftveráruházakban. Annak ellenére, hogy egy mobil alkalmazás rendkívül hasznos lehet cégünk számára, érdemes megfontolni, hogy szükségünk van-e rá. Szakértőnk segít!

5 tipp szakértőnktől a sikeres online kereskedéshez  

Az online kereskedelem vitathatatlanul nagy lehetőség sok kis cég számára. Azonban a siker itt sem tuti. Hogy jobb esélyekkel induljunk, érdemes követni a legújabb trendeket - szakértőnk megmutatja mi az az 5, ami 2014-ben kihagyhatatlan.

Aki a fejlődésben lemarad, az a rostán is kiesik 

„A virágzó világpiacon akár öt komputerre is lehet kereslet” – mondta Thomas Watson, az IBM egyik vezetője 1943-ban, és még Bill Gates is úgy vélte, „640 kilobájt mindenki számára elég lesz”. Tévedtek, de a tévedéseik rámutatnak a technológiai fejlődés kiszámíthatatlanságára. És minél gyorsabb az evolúció, annál veszélyesebb, ha valaki nem tartja lépést.

Kilenc sci-fi technológia, amit már mindennap használunk 

A nemrég még futurisztikusnak tartott megoldások jó része ma már elérhető, nem csak a nagy-, hanem a kisvállalatok részére is. Ezekből mutatunk be kilencet.

Merre fordul a tech-trend? 

Míg a múltban az üzleti élet határozta meg, hogy milyen irányba tartson a technológia, ma már egyre inkább megfordulni látszik ez a trend.

Mit nekünk Microsoft! XP tűzön-vízen át! 

A Microsoft által megszüntetett XP támogatás miatt vállalatok, szervezetek és magánszemélyek is óriási veszélynek lettek kitéve, mivel a frissítések elmaradása miatt biztonsági rések nyílnak az operációs rendszerben. Csakhogy az átállás óriási feladat, sok, a közszféra és a vállalatok által használt alkalmazás csak XP alatt működik.

Nagy lehetőség az online piac: Ön ne maradjon le! 

Minél gyorsabb a technikai fejlődés, annál veszélyesebb, ha valaki nem tart lépést azzal. Saját webáruház nélkül például ma már nem lehet versenyben maradni. A Piac & Profit konferenciáján Ön is megismerheti a legfrissebb trendeket, a legfontosabb szabályokat és a legjobb vevőszerző trükköket!

5 dolog, amire az emailnél van jobb is 

Egy átlagos üzleti felhasználó a munkaidejének csaknem negyven százalékát, heti 16 órát tölt a levelek olvasásával, rendszerezésével vagy keresgélésükkel. Pedig a modern ERP rendszerek már lényegesen egyszerűbb felületeket kínálnak.

Így ússza meg az összeomlást 

Akármilyen jól felépített IT-rendszerrel is büszkélkedhet egy cég, hamar bajban találhatja magát, ha egy váratlan hiba nyomán megbénul minden. Adunk néhány tanácsot, hogyan csökkentse minimálisra a fennakadás és az anyagi veszteség esélyét.

6 ok, amiért minden kisvállalkozásnak kell egy blog 

A legtöbb magyar kisvállalkozás csak minimálisan van jelen az online világban, pedig az számos olcsó megjelenési lehetőséget kínál. Az online marketing eszközök közül is az egyik leghatékonyabb - és legolcsóbb - a céges blog, hat okot is adunk, hogy miért kötelező minden kisvállalkozásnak vezetni egyet.

Sikeres startupok, jelentkezzetek! 

A EuroCloud Magyarország Egyesület szerint az erős szakmai háttérrel rendelkező befektetési alapok hiánya miatt még viszonylag kevés a hazai sikersztori az innovatív startupok körében. A pozitív példák bemutatására az egyesület pályázatot hirdetett, a Hungarian Cloud Award 2014 díjakra április 15-ig lehet jelentkezni.

Öt év múlva rá sem ismerünk a vállalatunkra 

Gyökeresen átalakul a vállalati informatikai az elkövetkező években – jósolja az IDC. Az új generációs mobilalkalmazások és a felhő alapú technológia alkotja majd a cég it-gerincét, amihez szorosan integrálják a közösségi oldalakat is.

A mobil lesz a jövő marketing-csodafegyvere 

Még mindig tartanak a big datától a marketingesek, de már legalább látják mire jó. A legtöbben egyébként a mobilt tekintik a jövő marketing csodafegyverének, a közösségi médiumokat viszont egyre kevésbé tekintik bevételnövelő eszköznek.

Így védekezhetnek a kisvállalkozások a támadások ellen 

A legtöbb kezdő infrastruktúrával rendelkező vállalkozás, egyre népszerűbbé válik a kiberbűnözők körében A bűnözők ráadásul a szívesen céloznak kisebb kommunikációs és marketing ügynökségeket, akik nap, mint nap értékes ügyféladatokhoz férnek hozzá, de nem rendelkeznek ehhez megfelelő informatikai biztonsági védelemmel.

Az illegális szoftverrel aknamezőn járnak a cégek 

Egy friss tanulmány szerint egyértelmű a kapcsolat az illegális szoftverek és a kibertámadások között: azok az eszközök, amelyek nem jogtiszta szoftvert tartalmaztak, több mint hatvan százalékban fertőzöttek.

Nagy a lehetőség a felhőben, de nagy a kockázat is 

A vállalatoknak ma már a korlátozott, lokális támadások mellett szervezett bűnözői csoportokkal és komplex, infrastruktúra-szintű támadásokkal is számolniuk kell, hiszen az intelligens mobil eszközök, az átjárható rendszerek és a felhőalapú megoldások - minden előnyük mellett – az eddiginél nagyobb kockázatot jelentenek.

Üzlethelyiséggel igazi buli a webáruház 

Hat szektor osztozik az online kiskereskedelmi forgalom kétharmadán, a forgalom döntő részét pedig a hagyományos üzlettel is rendelkező webáruházak viszik el. Egy magyar vásárló átlagosan nyolcezer forintot hagy egy online üzletben.

Versenyhátrányban a hazai vállalatok a beszerzésnél 

A magyar vállalkozások nagy része azért esik el komoly megrendelésektől, mert nem elérhetők termékeinek adatai. Míg Nyugat-Európában a szükséges információk az esetek 60 százalékában megtalálhatók a cégek honlapján, addig Magyarországon ez az arány csupán 12–15 százalék körül mozog.

Látjuk, hogy megérné, mégsem használjuk 

Annak ellenére, hogy mennyi kritikát kapnak, a felhőalapú szolgáltatások népszerűsége az elmúlt években töretlen, és úgy tűnik, hogy a közeljövőben is egyre elterjedtebbé válik. Bár a veszélyei egyértelműek, a technológia egyre elfogadottabb.

Amit a biztonságiak sem látnak 

Az IT biztonság számára egyre nagyobb kihívást jelent a szakmai köznyelvben „Shadow IT”-ként aposztrofált jelenség, ami azt jelenti, hogy a vállalatoknál olyan informatikai megoldások kapnak kiemelt szerepet a napi feladatok elvégzésekor, amelyek használatához gyakran egyáltalán nincs hivatalos engedély az adott szervezetnél és nincs róluk tudomása az informatikai részlegnek sem.

5 makacs SEO tévhit 

Bár sok minden szól a keresőoptimalizálás mellett, él a köztudatban néhány makacs tévhit, ami sokba kerülhet a cégeknek. Főleg az online marketinggel ismerkedő cégek esnek ezeknek áldozatul és fizetik meg „tanulópénzt” felesleges kiadások, elvesztegetett idő és elmaradt haszon formájában.

Tetszik, nem tetszik, ez versenyelőny 

Hiába egyértelmű versenyhátrány az elavult, helyhez kötött informatikai rendszer, nem fejlesztenek a hazai kkv-k egy friss kutatás szerint. Nem csak a pénz a gond, a többség nem is látja, mekkora versenyelőnyt jelentene a modern, mobil munkavégzés.

Hogyan spóroljunk adatot? 

Az internet szakadatlan fejlődése máris elért arra a pontra, hogy lemodellezze az emberiség fejlődését, legalábbis abban az értelemben, hogy az erőforrások tekintetében hamarosan eléri a határait. Az adatmennyiség exponenciális növekedésével nem tudnak lépést tartani a gyártók, így néhány éven belül a felhő alapú tárolók árainak robbanásszerű növekedésére számíthatunk.

Rengeteg adat van a cégeknél – de nem használják 

A vállalkozások adatainak átlagosan 80 százaléka strukturálatlannak tekinthető a Gartner piacelemző cég szerint. De mit jelent ez pontosan, és melyek azok az adatok, amelyeket nehéz rendszerezni?

Nyolc tanács, hogy ne vesszen el az e-mail áradatban! 

Korunk átka és áldása is az e-mail, amely nélkül ma már elképzelhetetlen egy modern vállalati struktúra, ám a szüntelenül áradó levélözönben sokszor létfontosságú információk tűnhetnek el, vagy megrendelések úsznak, amiért nem olvasta el időben üzeneteit. Segítünk, hogy ezen változtathasson!

Így fertőződnek meg a céges weboldalak! 

A vírusokat készítő bűnözői csoportok sokszor a legegyszerűbb módszereket használják fel a magyarországi weboldalak megfertőzésére és a kártevők terjesztésére, például ellopják az adminisztrátor jelszavát.

Így akadályozzák a cégek a saját vásárlóikat 

Körülményes honlapnavigáció, döcögős tranzakciók, láthatatlan webes csapdák és szakemberhiány – ezek a legjellemzőbb akadályok az online és mobil vásárlások fejlesztésének útjában. Sokszor egy-egy baki miatt a vásárlók ezrei hagyják el az oldalakat.

Ezért nem érdemes bűnözőkkel üzletelni! 

Nagy erővel terjesztik a kiberbűnözők a CryptoLocker néven elterjedt zsaroló programot, amely a tavalyi év egyik legalattomosabb és legártalmasabb programjának számított. Működését tekintve a felhasználók értékes állományainak használhatatlanná tételét követően intenzív zsarolásba kezd a program, de ha az ügyfél meg is fizeti a váltságdíjat, akkor sem történik semmi.

A mezőgazdaságban is terjed az e-biznisz 

Egyre nagyobb az érdeklődés az internetes kereskedelem iránt a mezőgazdaságban, hiszen - a más termékek esetében már jól megszokott - előnyökkel jár az ágazat szereplői számára is.

Betelt az internet? 

Az elmúlt években robbanásszerűen fejlődött az internetes kereskedelem Magyarországon és a világban is, de szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a webshopok aranykorának lassan vége szakad. Ám ez nem jelenti azt, hogy az online felület nem marad fontos csatorna az értékesítésben. Sőt!

E-számla: bátran lehetnek finnyásak a cégek 

Megoldódott az e-számla dilemma: valóban nem elvárás az e-számlát használóktól az elektronikus aláírás, de nincs jobb, ha az archiválási törvénynek is meg akar felelni a vállalkozás. Ha a szállító nem így küldi a számlát, jobb ha papíron is elkérik a cégek.

Felhős a jövő 

A felhő alapú számítástechnika ugyan csak nemrég robbant be a köztudatba, sokak számára azonban máris nélkülözhetetlen eszköz a mindennapokban. De hiába az újdonság ereje, a 21. században minden elképesztő sebességgel fejlődik. Érdemes máris feltenni a kérdést, milyen is lesz majd a nem túl távoli jövő felhője?

Félnek a cégek, de még nem eléggé 

Egyre több vállalat állítja, hogy a személyes mobil eszközök munkahelyi használata (BYOD) veszélyt jelent a vállalatokra nézve, mégis kevesen tervezik, hogy korlátozásokat vezetnek be a személyes eszközök használatára.

Big data a számvitelben: lehetőség vagy kockázat? 

Vajon milyen hatással lesz a „big data” az üzleti világra? A pénzügyi szakma egyik legaktuálisabb kérdéséről egyelőre megoszlanak a vélemények, a lehetőségek mellett ugyanis az esetleges jogi és etikai buktatókkal is érdemes számolni, de a magyar szakemberek különösen magabiztosak.

Magyar cégek a bűnözők célkeresztjében 

Egyre gyakrabban kerülnek a kiberbűnözők célkeresztjébe a magyar cégek. A visszaélések világszerte problémát jelentenek, a hazai cégeket, főként a megfelelő tudással felvértezett szakemberállomány miatt sokkal nagyobb veszély fenyegeti.

Minden üzlet digitális üzlet 

A hazai és a nemzetközi trendek nyomán, úgy tűnik, 2014-ben számos új megközelítéssel kell megismerkednünk az informatikában. Egy átfogó felmérés szerint az informatikai piac a munkaadói, a munkavállalói és a felhasználói oldalon is új kihívásokat hoz 2014-ben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Info & tech téma
heti hírlevelére

Pénzszerzés

A magas kamatok miatt félnek hitelt felvenni a hazai vállalkozások

A magas kamatok miatt félnek hitelt felvenni a hazai vállalkozások  

A vállalkozások növekedéséhez elengedhetetlen a hitelállományuk bővülése – hangsúlyozta Lukács Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkára kedden a Figyelő Konferenciák powered by VG – Kicsik. Közepesek. Erősek című kis és középvállalkozások (kkv) konferencián. 

Jogi kisokos

Vajon az Orbán-kormánynak is megtetszik az oroszok legújabb húzása?

Vajon az Orbán-kormánynak is megtetszik az oroszok legújabb húzása?  

Nemkívánatosnak nyilvánították Oroszországban az Amnesty International nemzetközi civil szervezet tevékenységét.

Gazdaság

Nem mertek szigorítani a home office-on a munkáltatók

Nem mertek szigorítani a home office-on a munkáltatók  

Tavaly az érintett munkavállalók többsége szigorításra számított a home office-ra vonatkozó szabályozásban a munkahelyén.

Infokom

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról 

Az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo