Friss cikkeink
Bajnai: "Alapvetően megnyugodtam"
Kezeli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által felvetett problémákat a szakminiszter intézkedési terve - közölte az Országgyűlés Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságának rendkívüli ülésén az ÁSZ főigazgatója.
Ritkábban és kevesebb, de drágább bort iszik a magyar
Növekvő átlagárak, ritkább és egyre kisebb mennyiségű borvásárlás - így foglalhatók össze a hazai borfogyasztás legjellemzőbb tendenciái a 2007. évben a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adatainak tükrében. A fogyasztók leggyakrabban továbbra is asztali bort vásárolnak, de a kereslet egyre inkább eltolódik a magasabb minőségi kategóriák és így a magasabb ár felé.
Mesterségek Ünnepe: A reneszánsz jegyében
A Mesterségek Ünnepét 2008-ban immáron huszonkettedik alkalommal rendezzük meg a Budai Várban. Ezen a hagyományos kulturális eseményen minden évben a hagyományőrző népművészet legjelesebb képviselői mutatkoznak be a népes közönség előtt.
5000 eurós pályázat joghallgatóknak
Joghallgatók és frissen végzett jogászok számára hirdet nemzetközi esszéíró pályázatot a Schönherr, Ausztria és a közép-kelet-európai régió élvonalbeli jogi szolgáltatója. A "SCEEEC 08" elnevezésű, 5000 euró díjazású pályázatra magyar egyetemisták és pályakezdők jelentkezését várják a szervezők, a román, szerb, ukrán és bolgár pályázók mellett.
7,5 milliárdot fizetett vissza az APEH
Az észak-magyarországi régióban élők a tavalyi jövedelmük után benyújtott adóbevallás után 7,5 milliárd forintot kaptak vissza az adóhatóságtól - közölte Tóth István Ferenc az APEH regionális igazgatóságának szóvivője.
Százezreket spórolhat! Hasznos tippek!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összegyűjtötte a hasznos ötleteket, információkat, hogy megtakarításainkat minél kedvezőbb, hasznosabb módon kezelhessük.
Pótfelvételi: ma jár le a határidő
Augusztus 13-ig jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akik szeptemberben szeretnék megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat, de nem nyertek még felvételt, illetve nem nyújtottak be jelentkezési lapot februárban.
Negyedmillió magyar bukott meg a vizsgálaton
2004. év eredményéhez viszonyítva a feltárt feketemunkások száma a hétszeresére, a kiszabott bírságok száma közel háromszorosára emelkedett.
Hitel kell a panelprogramhoz
A húsz éves futamidejű, 2,8 milliárd forintos, most felvett hitelből mintegy kétszáz, saját forrásigényű beruházást kíván megvalósítani Pécs városa.
Kommunista tankönyv a legnépszerűbb
A könyveladási listák elején áll Japánban egy marxista tanregény. Sikere a második legnagyobb gazdaságot átjáró társadalmi feszültségeket tükrözi.
Harmincegymilliárd a betegeknek
Két, az ország járóbeteg-ellátása szempontjából jelentős uniós pályázat zárult. Modern szakrendelők nyílnak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben.
Szegényednek: 200 ezer alá csúszik a jövedelem
Több mint egymillió osztrák, a lakosság 12,6 százaléka van kitéve annak a veszélynek, hogy havi jövedelmét tekintve a 893 eurós szegénységi küszöb alá csúszik - derül ki az osztrák statisztikai hivatal (SA) legfrissebb, 2006-os adatokon alapuló becsléséből. Hasonló arányokat tárt fel az alsó-ausztriai munkáskamara is.
Nem tetszik a kormánynak az adócsökkentés
Az adórendszer átalakítása nem járhat a költségvetési egyensúly felborulásával - hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Többen, kevesebbet! Megszűnő kedvezmények, eltűnő adók, adóköteles minimálbér
Megszűnne az iparűzési adó és a különadó, innovációs járulék, kulturális járulék, szakképzési hozzájárulás és rehabilitációs járadék, csökkenne az osztalékadó - legalábbis a ma bemutatott, a kormány számára pénzügyi sorvezetőnek szánt adócsomag szerint. A Big Four-nak nevezett tanácsadócégek (Deloitte, Ernst&Young, KPMG, PriceWaterhouseCoopers), és néhány munkaadói szervezet (MGYOSZ, JVSZ, AmCham, NVMT) ismertette a 2008 tavaszán elkezdett, majd nemrégiben befejezett, az adórendszer átalakításával kapcsolatos ajánlásait a kormány számára.
Pályázzon! Maradt még 6,7 milliárd!
A Panelprogram 11,5 milliárd forintos 2008-as keretéből 4,8 milliárd forintot fizetett ki az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) 2008. július 31-ig - közölte a minisztérium.
Közeleg az újabb vasutas sztrájk?
Ismételten nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen.
Sztrájk a brüsszeli reptéren, Malév-járatokat is töröltek
Kedden is súlyos fennakadásokat okozott a brüsszeli nemzetközi repülőtér forgalmában a poggyászokat kezelő személyzet egy részét tömörítő két szervezet munkabeszüntetése.
Inkubátorházat fejlesztenek a Dél-Dunántúlon
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program (ÚMFT DDOP) Üzleti infrastruktúra fejlesztése pályázatában tizenegyen nyertek.
6% felett marad az infláció
Az év végéig már várhatóan nem csökken 6 százalék alá a fogyasztói árak éves növekedési üteme, így valószínű, hogy a jegybank az idén még nem csökkenti az alapkamatot - vélték a megkérdezett banki elemzők.
Az állami szféra a legkorruptabb
A közbeszerzési rendszer hiányosságainak következtében az állami és önkormányzati beszerzések az egyik legmagasabb korrupciós kockázatot rejtő terület Magyarországon - állítja a Transparency International hazai tagozata. Szerintük számos területen kereshető adatbázisokat kellene létrehozni, hogy a pénzeket a megfelelő módon használhassuk fel.
Sziget: mindenkit szigorúan ellenőriznek
A Sziget Fesztivál egy hete alatt nyolc hatóság szakemberei folyamatosan ellenőrzik az élelmiszereket, az ivóvizet, a jövedéki termékeket, az elektromos berendezéseket és a nyugtaadást - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Végre egy jó hír: csökkenhetnek az élelmiszerárak
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a bőséges gabonatermés következtében csökkenhetnek az élelmiszerárak. Az EU 16 %-al többet termelt, mint tavaly.
Csak az a kérdés, mikor lesz újabb sztrájk?
Újabb egyeztetést tartanak ma a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről.
Budapest meglehetősen olcsó
Magyarország kedvező árakkal jelenik meg a szállodapiacon - derül ki az üzleti utazásokkal foglalkozó Hogg Robinson Group szállodapiaci elemzéséből.
Ellenzik az ellentőzsdét
A múlt héten szárnyra kelt egy állítólagos "ellentőzsdéről" szóló hír, melyben a Concorde-ot is megjelölték az egyik lehetséges kezdeményezőként.
Újra háromszáz forint alatt a benzin
Jó hír a benzinkutakra járóknak, hogy újra csökkennek az üzemanyagárak. Szerdától hat forinttal csökken a gázolaj, és három forinttal a benzin ára.
Autóvásárlás: egyre több nő vásárol
Az AAA AUTO Group N. V. (AAA AUTO, Csoport) magyarországi telephelyein 2008 első félévében a járműértékesítések 66 százalékában férfiak, míg 34 százalékában nők voltak a vásárlók. Mindemellett a női vásárlók száma évről évre emelkedik, hiszen 2007-ben a nők aránya még csak 31 százalék volt az AAA AUTO-nál. Az AAA AUTO statisztikái szerint a férfiak által kedvelt használtautók listáját az Opel Astra, míg a nőkét az új Suzuki Swift vezeti.
Vértes: "a kisebbségi kormánnyal technikailag semmi probléma nincs"
Gyakran mondják, hogy Magyarország kettészakadt, elsősorban politikai polarizáltsága miatt. Mára mintha más aspektusból is kettészakadt volna: a tények és az érzetek egyre jobban eltávolodnak egymástól, az emberek gyakran mást éreznek - rosszabbat -, mint amit az adatok mutatnak. E kettősségről és hatásairól kérdeztük Vértes Andrást, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökét.
Még hat évet várhatunk a gázra?
Leghamarabb 2014-ben érkezhet földgáz abból az adriai kikötőből, ahol az oda szállított cseppfolyósított földgázt alakítanák vissza vezetékes szállításra. Ezt a vállalkozásért felelős Adria LNG konzorcium szóvivője mondta hétfőn, főleg a horvát kormány "konzervatív" magatartásával indokolva a kétéves halasztást
Intelligens kamerák őrzik a MÁV rézkábeleit
Intelligens kamerák vigyázzák a Budapest - Bécs nemzetközi vasútvonal legfontosabb csomópontjain lefektetett biztonsági rézkábeleket. A kamerák már akkor riasztják a biztonsági szerveket, amikor valaki a kábelek közelébe kerül. A megnövekedett rézkábel lopások tetemes károkozás mellett az utasok biztonságát is veszélyeztetik.
Túl a százezren az MKB
Az MKB Egészségpénztár tagjainak száma - az egészségpénztárak között másodikként - elérte a 100 ezer főt - adta hírül az önkéntes kassza.
Megalakult Magyarország legnagyobb közhasznú társasága
Befejeződött a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató seprű- és kefegyártó Főkefe Kht. és két másik, hasonló feladatot ellátó cég integrációja - közölte a Főkefe Központ.
Ha adatszolgáltatására kérik, azonnal fogjon gyanút!
Nem csak angolul, már magyarul is és szinte minden ország nyelvén dolgoznak az adattolvajok, az úgynevezett adathalászok. A védelem alapjai már az egyes webböngészőben megtalálhatók, de ez nem teszi nélkülözhetővé azt, hogy kialakítsuk a saját védelmi stratégiánkat. Ha egy webhely törvényes voltával kapcsolatban a leghalványabb gyanú is felmerül, azonnal hagyjuk el!
Szupermárka a NOD32 disztribútora
Az ESET termékeit Magyarországon forgalmazó Sicontact Kft. nevét eddig kevesen, az általa képviselt NOD32 vírusirtót annál többen ismerték. Kiemelkedő tevékenységért most mégis a Sicontact Kft. kapta meg a Business Superbrands 2008 minősítést.
Több mint százan haltak meg az áradásokban
Legkevesebb 101-en haltak meg Vietnamban a hét végén egy trópusi vihar okozta áradásokban és földcsuszamlásokban, további ötven embert nem találnak - közölték hétfőn illetékesek.
Kína és Brazília a kivétel
Minden fejlett állam gazdasága erőteljesebben lassul és a harmincas csoporton belül különösen áll ez az euróövezet államaira - állapítja meg az OECD.
Megterhelt magyar-horvát
Magyarországról 6,7 százalékkal többen, összesen 913 ezren érkeztek Horvátországba, kifelé pedig 8,6 százalékkal 873 ezerre növekedett a forgalom.
Újabb kétszámjegyű gázár-emelés
A Magyar Energia Hivatal tizenegy százalékos kisfogyasztói földgázáremelést tart indokoltnak október elsejétől. Januárban újra emelni kellene.
"Családi házam 850 millióért eladó!"
Ugyan az ingatlanpiac az elmúlt évek pezsgése után lenyugodni látszik, a presztízst jelentő, sok százmillió forintért kínált luxusingatlanokból nincsen hiány. Hónapról-hónapra feltűnnek olyan villák és családi házak, amelyekre néhány hónap után már nem akadunk a legnagyobb ingatlanhirdető portálján. Mert sikerült őket eladni...
Özönvíz volt Ungváron
Utcákat, lakóházakat és háztáji gazdaságokat öntött el a víz Ungváron és környékén a szombat délutáni özönvízszerű esők következtében.
Nyitás előtt a Sziget
A Sziget fesztivál csaknem minden programhelyszíne felépült már a Hajógyári szigeten vasárnap délutánra, hiszen a Magyar Dal Napjával már hétfőn megkezdődik az egyhetes rendezvény. A vasárnapi sajtóbejáráson kiderült, hogy megnövelték a rendezvény befogadóképességét, így 65 ezer helyett akár 70 ezren is szórakozhatnak egy-egy nap a Szigeten.
Kenguruhús mentheti meg a világot
A húsfogyasztási szokások változásával, konkrétabban a marhahúsról a kenguruhúsra történő átállással jelentősen csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása - vélik ausztrál tudósok.
Megsínyli Ferihegy a drága kerozint
A Budapest Airportot is sújtja a magas üzemanyagárak miatt gyorsan romló légi közlekedési iparági helyzet, ami forgalom csökkenést bevételkiesését okoz, új kedvezményeket azonban nem nyújt a BA a légitársaságoknak.
Újra régi fényben a BNV
A tervezett átadás előtt egy évvel, már az idén szeptemberben fogadja a kiállítókat a 22 millió eurós beruházás nyomán megújult Hungexpo Budapesti Vásárközpont - közölte hírlevelében a kiállításszervező társaság.
Széles Gábor seriffekkel felügyelné a romákat
A romáknak elsősorban munkahelyteremtésre és oktatásra van szükségük - hangzott el az Európai Integrációs Cigányszövetség (EIC) rendezvényén, a Tolna megyei Tamásiban.
Múlt heti fonákság - kulcsra zárt defibrillátorokkal
Vajon megengedhető-e hogy egy-egy kormánypárti, illetve ellenzéki párttagkönyv megfelelő előrántása előtt ájuljunk el mondjuk egy MSZP-, vagy egy Fidesz iroda előtt sétálva?
Idén elmarad az áramkrízis?
Az idén az enyhébb nyár várhatóan nem hoz áramfogyasztási rekordot, pedig a hazai áramrendszer ezt felkészültebben várta, mint tavaly, amikor a meleg krízisközeli helyzetet okozott - írja a szombati Népszabadság.
"Ha nem lesz adócsökkenés, nem lesz béremelés"
Mozgalmas ősz elé néz az Országos Érdekegyeztető Tanács, hiszen nemcsak a jövő évi bérajánlásról, de a hosszabb távú kötelező minimálbérről is meg kell egyezniük az év végéig. A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára bejelentette: ha nem lesz adócsökkenés, nem lesz béremelés sem. - írja a Népszabadság mai összeálításában.