Friss cikkeink


Fegyveres konfliktusoknál segíti a Vöröskeresztet a Holcim

Fegyveres konfliktusoknál segíti a Vöröskeresztet a Holcim 

A Nemzetközi Vöröskereszt vállalati támogató csoportjának tagjaként a Holcim, fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségével összhangban, a szervezet humanitárius programjait fogja támogatni. A Holcim 2009-ben már támogatott egy Szudánban zajló, tiszta víz biztosítására irányuló programot.
10 milliárd a vállalkozások környezetvédelmi pályázataira

10 milliárd a vállalkozások környezetvédelmi pályázataira 

Mintegy 10 milliárd forintos uniós keretre írnak ki környezetvédelmet szolgáló gazdaságfejlesztési pályázatokat, amelyekre 2010. március 1-jétől lehet jelentkezni, közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt.
Félnek a bankok: még mindig nehéz hitelhez jutni

Félnek a bankok: még mindig nehéz hitelhez jutni 

A bankok hitelezési képessége erős, likviditási és tőkehelyzetük jó, kockázatvállalási hajlandóságuk azonban továbbra is alacsony, ami megnehezíti az ügyfelek hitelhez jutását - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb hitelezési felméréséből.
Kijelölték az utat, melyen haladnunk kellene

Kijelölték az utat, melyen haladnunk kellene 

A piacgazdaság alapvető értékeihez kellene visszatérni, hogy kilábalhassunk a válságból és az európai gazdaság valóban növekedési pályára állhasson - áll abban a napirendben amit a Gyáriparosok Országos Szövetségét is magába foglaló BUSINESSEUROPE állított össze az Európai Unió számára.
Nem lesz hó a vancouveri Olimpián?!

Nem lesz hó a vancouveri Olimpián?! 

Kétmilliárd dollárt költöttek el és hét évig készültek rá, a legfőbb komponens mégis hiányzik: a hó. Hetek óta feszültségben tartja a Kanada nyugati partjainál lévő várost az időjárás: a hőmérséklet ugyanis fagypont felett van. Nincs hótakaró a téli olimpiához. Ami még meglepőbb: a város történetében ez az első alkalom, hogy elolvadt a hó a North Shore Mountains csúcsain az évnek ebben a szakaszában. A klímaváltozás rátenyerelt az emberiség legnépszerűbb sporteseményére is.
"Fontosabb az ígéret, mint Orbán Viktor"

"Fontosabb az ígéret, mint Orbán Viktor" 

A Forsense felmérése szerint a válaszolók relatív többsége a párt választási programját említette a leginkább fontos szempontnak a szavazáskor, a második helyre a pártok elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye került, míg a harmadik helyen a párt első emberének alkalmassága áll.
"Hírözön öntötte el Európát"

"Hírözön öntötte el Európát" 

Legalábbis a politikusok által generált hírek Görögország kapcsán. Tegnap hol kétséget ébresztettek a görögöket megmentő EU-s csomag tekintetében, hol pedig jó híreket szellőztettek meg.
Nagyhatalom is lehetne Magyarország

Nagyhatalom is lehetne Magyarország 

Hazánkban készülnek, de nem nekünk azok a napelemeket előállító gyárak, amelyeknek a termékei a Távol-Keletről áruként érkezhetnek vissza hozzánk. Ahhoz, hogy lehessen saját üzemünk és jóval több „megújuló" áramunk, elengedhetetlen lenne az állam szerepvállalása.
Illegális építési hulladékra vadászik a Zöld Kommandó

Illegális építési hulladékra vadászik a Zöld Kommandó 

2010-ben is folytatódik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Kommandó akciósorozata, amely a zöldbűnözés visszaszorítását tűzte ki céljául. Tavaly a roncsautók és az illegális autóbontók ellen lépett fel a tárca, a hatóságok május elejétől november végéig 421 helyszínt ellenőriztek, közel 12 ezer tonna hulladékra több mint 316 millió forint bírságot szabtak ki. Az idei akciósorozat az építési és bontási hulladék engedély nélküli kezelésének visszaszorítása érdekében lép fel.
2010-ben 44,5 milliárdot osztanak ki energetikai pályázaton

2010-ben 44,5 milliárdot osztanak ki energetikai pályázaton 

Energetikai fejlesztések elvégzésére 44,5 milliárd forint uniós forrás áll rendlekezésre az idén. Önkormányzatok, intézmények és vállalkozások is pályázhatnak, közölte Bús László, az Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője Debrecenben. A megújuló erőforrásokat kiaknázó technológiai kivitelezésekre éppúgy lehet pályázni, mint épületek energetikai korszerűsítésére.

Egyiptomból kapnánk gázt a Nabuccón 

Magyar kormánydelegáció járt a napokban Kairóban. Az egyiptomi fél nagyon nyitott a Magyarországgal, illetve Európával folytatható energiaipari együttműködés iránt. Az észak-afrikai arab ország a majdani Nabucco gázvezetéken szállítana gázt Európába.

Bajnai tanácsai az EU-nak 

Az Európai Unió új, tízéves gazdasági stratégiájának, az EU2020-nak két pilléren kell nyugodnia: a tagállamok egymásért vállalt szolidaritása és a közös célokat segítő nemzeti felelősségérzetük növelésén - emelte ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdai, a tagországok kormányfőihez írt levelében.

Kik keresnek a legjobban Magyarországon? 

Minden korcsoportban magasabb a férfiak átlagjövedelme, a legjobban az 55 év felettiek keresnek, de számít az is, hogy milyen végzettséggel és hol dolgozunk - derül ki a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés legfrissebb adataiból. A kutatásban azt vizsgálták, mennyiben befolyásolja a munkavállalók fizetését a kor, és hogyan alakulnak a különböző korcsoportok szerinti bérek Magyarország egyes régióiban, valamint a különböző szakmai területeken.

Egyre több pénzt kérnek a cégek 

A Magyar Fejlesztési Bank adatai szerint a cégek hitelfelvételi kedve visszaesett az év elején, viszont a kérelmek értéke emelkedett, nőtt az átlagos ügyletnagyság. A korábbi hónapok beérkezett hitelkérelmeinek 50-60 millió forintos átlagos ügyletnagysága januárban 170 millió forint fölé, míg a jóváhagyottaké 85 millió forintra nőtt.

Közösségek, melyekben bízhatunk 

A tudásalapú iparágakban tevékenykedő vállalatoknál a kétezres években kialakult egy új szervezeti forma: a tudásteremtő közösség. Ez egymással informális kapcsolatban álló emberek csoportja, akiket a szakértelem és a közös szakterület iránti szenvedély kapcsol össze. A tudásteremtő közösségekben szabadon és kreatívan áramlik a tapasztalat, az ismeret, ami új szemléletet eredményez a problémamegoldásban. Gyorsulhat a fejlesztések közjóvá válása, s ez a fenntartható technológiák gyorsabb elterjedését is segítheti.

"Az euró hírneve forog kockán" 

A piacok "erősen eltúlozták" az egyes euróövezeti országok költségvetési gondjaiból eredő járvány kockázatának megítélését, és "rendkívül valószínűtlen" e kockázat legszélsőségesebb megnyilvánulásának, vagyis a valutaunió felbomlásának bekövetkezte - hangzott el a Fitch Ratings londoni helyzetértékelő szemináriumán.

Elszabadult a bika az USA-ban, megmenekült Görögország 

Elszabadult a bika Amerikában. Jelentős mértékben drágult az olaj és az arany. Nem egyértelmű az irány Ázsiában. Tegnap gyengült a dollár és a jen, a forint erősödött. Állami Nyomda: Az Erste elemzésének összefoglalója. Richter: A sajtótájékoztató összefoglalója. Ma betöltésre kerülhet a 20.815-nél található rés a BUX indexben.

70 százalékkal "ment át" az új bizottság 

Az Európai Parlament kedden, Strasbourgban 488 igen, 137 nem, 72 tartózkodó vokssal megszavazta az új összetételű Európai Bizottság kinevezését. A képviselők a biztosi testületről egyben szavaztak. A magyar biztos, Andor László a foglalkoztatási és szociális ügyekért felel.

48 millió európai zöldebb városokban fog lakni 

Becslések szerint a globális üvegházgáz-kibocsátás mintegy 75 százalékáért a nagyvárosok felelősek. 2050-re 80 százalékkal kívánják csökkenteni károsanyag-kibocsátásukat azok az európai városok, amelyek csatlakoztak az EUCO2 80/50 nevű klímavédelmi kezdeményezéshez. 18 nagyvárosi térség vesz részt a programban, melyek összesen 48 millió lakosnak adnak otthont.

Bulgáriában hamarabb lesz euró, mint itthon? 

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap szakértőiből álló küldöttség február 18-án érkezik Szófiába, hogy tárgyalásokat kezdjen Bulgária csatlakozásáról az ERM-2 árfolyamrendszerhez.

Hírességek maskarákban! 

2009. február 19-én Maszos Klímaparádé tart a Klíma Klub. A helyszín a Nyugati tér lesz a köróránál.  A szórakoztató program a II.  Magyarországi Klímacsúcs előrendezvényeként kerül megrendezésre.

A Microsoft a biztonságosabb internethasználatért 

Az Európai Unió kezdeményezésére létrejött Biztonságosabb Internet Napja (február 9.) alkalmából az egész országot lefedő rendezvénysorozattal készíti fel az érdeklődőket az internet biztonságos használatára az Egyszervolt.hu-val, a Magyar Gyermekkultúráért Alapítvánnyal és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal közösen a Microsoft Magyarország. A február 2-12. között 9 városban, összesen 36 alkalommal megrendezett esemény során közel háromezer felhasználó sajátíthatja el a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Automatizálással a teljesítményért  

Ebben az évben is megrendezésre kerül a CeBIT, amely a világ legnagyobb informatikai és telekommunikációs kiállítása. A kiállítás során bemutatásra kerülnek a legújabb információtechnológiai fejlesztések és trendek. Az ELO Digital Office GmbH idén azokra a mindennapi visszatérő munkafolyamatokra fekteti a hangsúlyt, melyek automatizálásával jelentősen növelhető a teljesítmény. Ennek jegyében a kiállítás alkalmával bemutatásra kerül az új ELOoffice 9.0, mely számos újítással bővült, és teljesen átalakított felhasználói felületet kapott. A programba többek között belekerült a Microsoft Office 7-ből már ismert menü szalag (ribbon board menü), amely jelentősen leegyszerűsíti az iratkezelést.

Civil partnerségért díjaznak városokat, településeket 

Az Ökotárs Alapítvány negyedik alkalommal adta át a "Valódi Civil Partnerségért" díjat. Az elismerést minden évben olyan közigazgatási szerv kapja meg, amely hatékony, példaértékű, valós partneri viszonyt tart fenn civil szervezetekkel. Az idei díjat Kunadacs Község Önkormányzata vehette át.

Az észak-magyar kiscégek a legbizakodóbbak 

Jelentősen javultak a cégek árbevétel- és profitvárakozásai az idei évre vonatkozóan, hiszen a mikro-, kis- és középvállalkozások háromnegyede számol árbevételének emelkedésével. A vállalkozások 2010-re átlagosan 5,7%-os árbevétel-növekedést és 2,9%-os nyereség-növekedést prognosztizálnak.

Itt az újabb netes pénzlehúzó botrány? 

Az elmúlt hetekben számos panasz érkezett az MTE-hez., az ingatlanbazar.com, illetve az ingatlandepo.com oldalak üzemeltetője, az Exe Ltd. tevékenységét illetően. A panaszosok mindegyike azt kifogásolta, és egyúttal jogtalannak tartja, hogy az említett oldalakon eredetileg ingyenes szolgáltatásra regisztráltak, később azonban a szolgáltató fizetésre szólította fel őket, illetve tartozásként követeli különböző nagyságú összegek kifizetését.

Tőzsde: lassú víz partot mos 

Újra a medve győzedelmeskedett Amerikában - Majdnem egy százalékkal drágult tegnap az olaj, az arany árfolyama kismértékben csökkent - Vegyes képet mutattak az ázsiai indexek - Tegnap erősödött a dollár és a forint, a jen gyengült - Richter: Minden soron remek eredmény a negyedik negyedévben - Danubius: 8%-kal csökkent a vendégéjszakák száma decemberben - Ma csökkenésre számítunk a hazai parketten.

23 ezren a pozitív adóslistán 

A múlt év végén már több mint 23 ezer vállalkozás szerepelt az adóhatóság internetes honlapján 2009 februárjától elérhető köztartozásmentes adózói adatbázisban.

Egy hét, ami csak a kkv-król szól 

Az Európai Bizottság 2010. május 25. és június 1. között második alkalommal indítja útjára az Európai KKV Hetet. A nemzetközi rendezvénysorozat célja, hogy európai szinten népszerűsítse a vállalkozói létformát, mint a fiatalok számára vonzó karrierlehetőséget. A KKV Héten a szervezők 37 európai ország vállalkozásai számára nyújtanak átfogó tájékoztatást az európai, nemzeti, regionális és lokális támogatási és forráslehetőségekről.

MSZP: mi is a helyzet valójában Magyarországon? 

A szocialisták politikai vitanapot kezdeményeznek a parlamentben Magyarország valós helyzetéről - közölte az MSZP frakcióigazgatója a kormánypárti képviselőcsoport hétfői ülését követően, beszámolva arról is, hogy az MSZP február 20-án tartja kampánynyitó rendezvényét.

Jön a fosszilis „adó”? 

A CO2-kvóták kereskedelmét előirányozó törvényjavaslat mellett egy másik is a képviselőház elé került az Egyesült Államokban. Ennek értelmében a földgáz-, szén- és olajkitermelő társaságoknak havonta engedélyt kellene vásárolniuk az államtól fosszilis energiaforrásaik értékesítésére. Ezek „megsarcolása" több célt is szolgálna: a befolyó összeg finanszírozná a klímaváltozás elleni állami programokat, de javarészt a fogyasztók zsebébe kerülne.

Tankolás: érdemes előre gondolkodni 

A benzin újabb 3 forintos emelkedésével 318 forintra emelkedik a 95-ös átlagára szerdától - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A legalacsonyabb benzinár is magasabb lesz, mint 300 forint, de a szórás is több mint 25 forint.

Magyar oktatás: az utolsó pillanatban vagyunk 

Az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy megállítsuk a folyamatot, ami Magyarországot a sokat hangoztatott kutatás-fejlesztés és innováció országa helyett legjobb esetben is csupán alacsony bérű, elektronikai összeszerelő-ipari gazdasággá teszi - derül ki az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP) felméréséből, amelyet a MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MTA MFA) koordinál. Átfogó program hiányában az elektronikai és műszeripari ágazat zászlóshajóinak számító vállalatok alig találnak megfelelő szakképzett munkatársakat az országban.

2007-2010 között gyártott Toyotája van? Visszahívják! 

Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el, az autók javítását a jövő héten kezdik meg - mondta Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Mire figyeljünk a szuperbruttósításnál? 

Februárban a munkavállalók megkapták első, szuperbruttó szerint adózó bérüket. Az új szabályozás nem könnyű, és bár a legtöbb munkáltató már átrágta magát a szuperbruttósítás szabályrendszerén, lehetnek még tisztázatlan kérdések.

Microsoft-támogatás a wifi-faluért 

2010 január 13-án adták át a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programja keretében meghirdetett pályázat nyerteseinek megítélt pénzbeli támogatást. A tavaly benyújtott magyarországi pályamunkák közül a nemzetközi bíráló bizottság az Internet Terjesztéséért Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ közös pályázatát értékelte legjobbnak. A díjazottak az elmúlt évben már átadott, közel 41 ezer dollár értékű szoftveradomány után ezúttal 11960 dollár értékű szoftvercsomagot és 50 ezer dollár pénzbeli támogatást vehettek át, amellyel az alapítvány, illetve a civil központ digitális írástudás elsajátítását célzó felzárkóztató-projektjeinek megvalósítását segíti a redmondi cégóriás.

Még egy heves emelkedés is lehetőség a tőzsdén... 

Gyenge pluszok a tengerentúlon - Tovább esett az olaj, az arany minimális mértékben erősödött - Folytatódott a lejtmenet az ázsiai piacokon - Erősödött a dollár, gyengült a jen, az EUR/HUF 273 környékén - A MOL elnökének interjúja a Reuters-en - Biotechnológiai gyógyszereket forgalmaz az Egis - Bár a rövidtávú technikai indikátorok túladottságra utalnak, úgy gondoljuk, a BUX ma még tesztelheti a 19.650-es támasz szintet (csökkenés)...

"Ebben hibázik Magyarország" 

Magyarországnak jelenleg nincs az egész országra kiterjedő fejlesztéspolitikája, ráadásul az uniós forrásokat sem úgy használjuk fel, ahogy kellene - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, aki jelenleg a Gazdasági és Szociális Tanács soros elnöke is.

Harry Potter számlázza a legtöbb fizetést 

Emma Watson, a Harry Potter-filmek sztárja keresett a legtöbbet tavaly a hollywoodi színésznők közül, a színészek bevételi toplistáját pedig a varázslótanoncot alakító Daniel Radcliffe vezeti - derült ki a Vanity Fair magazin összeállításából.

Hogyan neveljük a füvet? 

Nem adják ingyen a szépen zöldellő gyepet: egy új kutatás kimutatta, a megmunkálásához szükséges anyagok és gépek négyszer annyi széndioxidot juttatnak a levegőbe, mint amennyit a növény elnyelni képes. Az ökológiai egyensúlyt nézve a fűnyíró gép tulajdonképpen stornózza a gyep hasznosságát. Esztétikai és használati értéke marad.

Nemsokára élőben nézelődhetünk a Google Earth-ön? 

A Google Earth eddig is úgy mutatta meg a világot, ahogyan az a valóságban is kinéz, de a St. Louis-i Washington Egyetem új projektje még magasabbra teszi a lécet: webkamerák képeivel cseréli le a statikus textúrákat, s gyakorlatilag valós időben az is leellenőrizhető, hogy süt-e a nap egy adott helyen.

Mikor lesz több munkahely? 

A munkanélküliség növekedése a második félévben már megállhat, ennek előszele lehet az, hogy januárban több mint duplájára nőtt a bejelentett új állások száma decemberhez képest. A Fidesz szerint a szocialisták 8 év alatt 16 évvel ezelőtti állapotra süllyesztették az országot.

780 milliót spórol nekünk a minisztérium 

A nagy érdeklődésre való tekintettel még egy hétig lehet pályázni az energiatakarékos izzók cseréjére: a zöldtárca 2010. február 12-ig meghosszabbította az Izzócsere Program pályázatának végső beadási határidejét.

Klímacsúcs lesz Budapesten 

Február 19-én rendezi meg a II. Magyarországi Klímacsúcsot a Klíma Klub Budapesten. Az eseményen a politikai, gazdasági és tudományos szféra legjelentősebb képviselői cserélnek eszmét az éghajlatváltozásról és a fenntartható fejlődésről.

"Ez csak a főnöknek jár" 

Jelentős visszaesés mutatkozik a képzések területén a korábbi évekhez képest, változott a képzések fókusza is. A nemzetközi trendekhez hasonlóan felértékelődött a vezetőképzés, a tehetségmenedzsment, illetve a képzésék hatékonyságnövelése is középpontba került - derül ki a DGS Global Research felméréséből.

Egyetértenek a Fidesz és az MSZP szavazói 

Az egyébként rendkívül kritikus Fidesz támogatók egyharmada már 2010-ben javulást vár az ország gazdasági helyzetében, ami nem tér el jelentősen az MSZP szavazóinak várakozásától - derül ki a Forsense  közvélemény-kutatásából.  Mindemellett az emberek nagy része úgy tapasztalta, hogy 2009-ben mind a saját, mind az ország gazdasági helyzete romlott.

Válságban is lehet árbevételt növelni 

A NEXON 2009-es éves eredményei a recesszió ellenére is növekedést mutatnak, sőt, a vállalatnál jelentős informatikai beruházásokra is sor került. A HR informatikai piacon tevékenykedő cég ügyvezetője, Ocskay Szilárd büszke arra, hogy a tavalyi évben is sikerült megőrizni munkahelyeket, és bizonyos területeken még fejlesztették is a munkavállalói létszámot.

Hosszú távon sokat kereshetünk a gyógyszergyártókon 

Azután, hogy 2009-ben kihullottak a befektetők kedvencei közül, a kelet-közép-európai gyógyszerrészvények számára idén esély kínálkozik arra, hogy visszaszerezzék defenzív papírként kivívott vonzerejüket. A kelet-közép-európai gyógyszergyártóktól továbbra is stabil üzleti eredmények várhatók, jóllehet a növekedés tempója lassúbb lesz, mint a válság előtti időkben. A Richter és az Egis a top pick, a Krka nyomott árfolyama kecsegtetőnek tűnik. 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Komoly üzleti fegyverré váltak a hűségprogramok

Komoly üzleti fegyverré váltak a hűségprogramok 

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo