Friss cikkeink
Vállalták emisszió-csökkentésüket a fő szennyezők
Fontos hét volt ez a klímaharcban: a decemberi koppenhágai csúcstalálkozó záró egyezsége értelmében a széndioxid-kibocsátás nagy részéért felelős országoknak január 31-ig kellett benyújtaniuk a döntéseiket a 2020-ig esedékes emissziós önkorlátozásukról. A hétvégi dátum miatt végül egy nappal később, hétfő estig várták a vállalásokat. Az 55 nyilatkozó állam közül a legtöbb megerősítette korábban jelzett ígéreteit: közöttük van az USA, Kína, India, Japán, Brazil és az EU 27 tagországa.
Szelet kapott a szélenergia
Tavaly 39 százalékkal nőtt az amerikai szélenergia-ipar kapacitása, ám az még mindig csak az ország energiaszükségletének 2 százalékát látja el. Kontinensünkön ez az arány 5 százalékos. Az USA-ban 29 állam vezetett be a megújuló erőforrásokra vonatkozó szabályozásokat.
Az MFB is segíti a télűzést
Ismét kereplőktől, tülkölőktől, tamburától és dudától volt hangos a Magyar Fejlesztési Bank Kupolaterme, ahova megérkezetek a mohácsi busók, hogy figyelemfelkeltő megjelenésükkel jelezzék: Mohács február 11-től 16-ig ismét várja vendégeit a Busójárás gazdag programjaira. Ettől az évtől egy különleges védjegy is segíti ezt a hírverést, miután 2009 őszén az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének „tagjai" közé választotta a mohácsi népszokást.
APEH: ők a csúcstartók
Az adóhatóság 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély.
Kínos baki: az Apeh kitette adóslistájára a Drehert
Adminisztrációs hiba következtében, ok nélkül kerültek feltüntetésre a Dreher Sörgyárak Zrt. adatai az Adó- és Ellenőrzési Értesítő 2010. január 21-i 1. számának 10. oldalán, a jelentős összegű adóhiánnyal érintett, az Art. 55.§ (3) és (4) bekezdése alapján nyilvánosságra hozandó adózói adatokról megjelentetett APEH közlemény b) táblázat 11. sorában.
"Bajnai vegye ki az agrárpénzeket a moratóriumból!"
A kormány vegye ki a döntési moratórium hatálya alól az agrárpályázatokat! - szólít fel a Magyar Agrárkamara. A miniszterelnöknek írt levelében kéri Bajnai Gordont a Magyar Agrárkamara arra, hogy kormánya az agrárgazdaság számára meghatározó Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot vegye ki az április 1-jétől élő döntési moratórium hatálya alól. Máskülönben egész ágazatoknál akadhat el akár évekre is a fejlesztés, ráadásul tetemes mennyiségű és értékű kártérítési pert is indíthatnak a közigazgatás ellen a pályázatok elbírálásának csúszása miatt ellehetetlenülő gazdálkodók.
Az ipar a hatalmas visszaesés után decemberben magához tért
Míg tavaly novemberben még 6,8 százalékos csökkenést mutatott az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, 2009 decemberében már 1 százalékos növekedést mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján.
Díjjal ismerik el az "önzetlen" munkát
A KÖVET Egyesület idén először hirdeti meg a Dr. Georg Winter-díjat, a magyar gazdasági szféra és a fenntartható fejlődés összhangjáért munkálkodó személyek elismerésére. Winter környezettudatos vállalatirányításért és a vállalati társadalmi felelősség (CSR) mozgalomért folytatott úttörő munkája előtt a világon elsőként tisztelegnek nevét viselő díjjal.
"Disznókká" válhatunk, ha lazítunk a költségvetésen
Tanuljuk meg ezt a nevet PIGS (disznók) (Portugália, Itália, Görögország, Spanyolország). Ezeket az országokat a relatíve magas államadósságuk és a továbbra is magas költségvetési hiány miatt veszi górcső alá a befektetői társadalom. Ezért fontos az, hogy Magyarországon az elkövetkező 1-2 évben folytatódjon a szigorú költségvetési politika.
Árvíz után belvíz...
Az egyes folyószakaszok árvízvédelmi készültsége miatt sok helyütt le kellett zárni a belvízelvezető csatornák torkolati zsilipjeit, és csak a szivattyútelepeken tudják átemelni a fölösleges vizet. Jelenleg 113 szivattyútelep működik, és átlagosan napi 12 millió köbméter vizet juttatnak így a folyókba. 16 vízgazdálkodási társulat, valamint 25 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget, közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Diákmunka a megoldás?
Ideológiai vita feszül a munkaadók és a felsőoktatási intézmények között, az ellentétet a diákok sínylik meg. A munkaadók többnyire már gyakorlott, de még fiatal szakembereket keresnek, az egyetemek viszont nem tudják vállalni a konkrét munkára nevelést. A diákok pedig a két tábor között találhatják magukat.
Vizi az elitről: "a hazugság polgárjogot nyert"
Kemény kritikával illette a hazai gazdasági és politikai élet vezetőit Vizi E. Szilveszter a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége és a Vasegerszegi Közéleti Klub rendezvényén tartott előadásában. Az MTA korábbi elnöke a tudóstársadalmat is felelősnek tartja a kialakult helyzet miatt.
Kincskeresés a magyar Maginot-vonalon
A magyar geocaching egy évvel az amerikai kezdeményezés után indult el, azóta folyamatosan nő a népszerűsége. Zalában ennek a játéknak is köszönhetően uniós pénzből felújítják a „magyar Maginot-vonal" néven emlegetett 600 km hosszú bunkerrendszer egy részét, hiszen ilyen túrákat álmodnak oda a kivitelezők. Aki még sosem játszott, bármikor elkezdheti, akár az idei első szervezett geocaching túrán március 20-án a Vértesben.
Így spórolhat havonta több tízezer forintot!
Senki sem szeret spórolni, de muszáj. Egyre kevesebbet költünk kultúrára, ruhára, szórakozásra és még így is előfordul, hogy a rezsiszámla fájdalmasan tátongó űrt hagy a pénztárcánkban a hó végére. Pedig létezik egy sokkal kézenfekvőbb és hatékonyabb módja is a költségeink lefaragásának. A háztartási gépek zöldebbre, modernebbre cserélése jelentős megtakarításokat eredményezhet.
Környezetbarát orvostechnológiát fejleszt a Siemens
A fenntarthatóság nemcsak ökológiai, szociális és gazdasági tényezőket foglal magában. A társadalom fenntartható fejlődése jótékonyan hat az egészségre, másrészt nincs fenntartható gazdaság egészséges emberek nélkül. Ennek jegyében vezette be a Siemens a „Green+ Hospitals" programot.
Erősítjük kapcsolatainkat az USA-val
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok (USA) nagykövete 2010. február 4-én tudományos és technológiai (TéT) együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás lehetővé teszi, hogy Magyarország megerősítse tudományos és kutatás-fejlesztési partnerségét az USA-val, közös kutatás-fejlesztési programok, illetve vállalkozásaink innovációs együttműködésének ösztönzésével.
130 millió liter ivóvizet adunk a haiti rászorulóknak
A Pannon, a T-Mobile, a T-Home és a Vodafone 1749-es közös segélyvonalára indított hívások és sms-k száma tegnap éjfélig meghaladta a 325 ezret. Eddig közel 66 millió forint gyűlt össze a 200 forintos adományokból a haiti mentési munkálatok segítésére. Az UNICEF az eddig felajánlott adományokból több mint 130 millió liter tiszta ivóvizet tud biztosítani a földrengés gyermekáldozatai számára.
Harmadával többet fizet szélenergiára az állam
Közel harmadával, 29 százalékkal több támogatás jár a szélenergiára Ausztriában a kedden kihirdetett új tarifarendelet szerint, ugyanis a régi szélenergia-támogatás már nem tette kifizetődővé a szélerőművek építését. Az új határozatok értelmében a napenergia dotálása viszont csökkent.
"Az erő igazi jele az lenne…"
Tegnap a BUX-nak a reggeli jó hangulat ellenére sem sikerült betöltenie a rést 22.005 és 22.098 között. Meghagyott belőle 10 pontot. Ez a gyengeség jele. Ugyanakkor az is igaz, hogy szinte tapad az árfolyam a felső élhez, amely viszont az erő jele.
"Orbán-kormány alatt ugyan nem veszekedtek..."
Manapság politikai állásfoglalással egyenértékű az aktuális állami költségvetés elvetése vagy védelme, és nem csak a politikai szférában. Róna Péter közgazdásszal a büdzsé apropóján beszélgettünk, megpróbálva lehántani róla a rárakódott politikai rétegeket. A téma nem pusztán a fiskális politika volt, hanem a magyar reálgazdaság állapota és folyamatai.
Minden 6. magyar elhiszi, hogy vannak UFO-k
Leginkább a született gyógyító képességek létezésében, legkevésbé a földönkívüliekben és a szellemekben hiszünk - derül ki az Image Factory és a Tárki 12. Társadalmi Klíma Riportjából. Az ezer fő részvételével készült kutatás szerint, míg a korcsoportok között nincs jelentős eltérés a természetfelettire való hajlandóság tekintetében - bár a fiatalok kismértékben érzékenyebbek a témára - addig a nemi hovatartozás döntő: leginkább a nők hisznek az ezoterikus jelenségekben. A választási hajlandósággal az ezotéria sajátos módon függ össze: azok hajlamosabbak a természetfelettivel foglalkozni, akik nem biztosak benne, hogy részt vennének a választásokon.
2010 jobban kezdődik, mint 2009
Csökkent a felszámolások száma januárban, de a fellendülés éveit így is messze meghaladó számú, 1296 cég ment tönkre januárban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. Az Opten szerint elképzelhető, hogy a 7,1 százalékos csökkenés mögött munkanaphatás áll, de az adat még így is a kkv-szektor elhúzódó agóniáját jelzi.
Hogyan készítsünk üzleti tervet?
Manapság egy vállalkozás indításánál elengedhetetlen, hogy készüljön üzleti terv, annak érdekében, hogy a cég vezetői kialakíthassák a cég rövid és hosszabb távú stratégiáját. A Perfekt Kiadó gondozásában megjelent Üzleti terv készítése című könyv ebben próbál segítséget nyújtani a még tanuló fiataloknak és a vállalkozást indítóknak.
Hol mennek tönkre idén a legtöbben?
Újabb magyar fizetésképtelenségi csúcs várható 2010-ben, de a cégek minősítésének romlási üteme lelassult - áll a Dun & Bradstreet (D&B) kockázatkezelési szakértő legfrissebb elemzésében. Idén a legkockázatosabb iparág az építőipar és a szállítmányozás mellett a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és a bútorgyártás lesz, a legkisebb kockázatot a humán-egészségügyi, szociális ellátás szektorban működő vállalatok képviselnek.
Lehet-e etikus a profit?
Megjelent a Piac és Profit Magazin januári száma. A tartalomból: Felelős profit - Üzleti Etikai Díj 10 éve; Válságtúlélő vidékpolitika - Gráf József egy életképesebb mezőgazdaságról; Zöldmezősből zöld - a Gallicoop-siker; "Baromi nagy szerencse kell az élethez" - interjú Jancsó Miklóssal. Keresse magazinunkat az újságárusoknál!
EU: lassan nő a fogyasztás
Stagnált decemberben az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom novemberhez képest: a szerdán közzétett adatok is azt igazolják, hogy az eurózóna belső fogyasztásának élénkülése továbbra is csak lassan érlelődik.
Rossz főnökök, avagy kiket kell nekünk elviselnünk?
Munka- vagy hatalommániás, erőszakos, korrupt, következetlen, dilettáns - csak néhány a legrosszabb vezetői típusokból, akiket kénytelenek vagyunk elviselni munkahelyünkön. A karrier-tanácsadó szerint, ha nem jövünk ki főnökünkkel, akkor inkább a szervezeten belül nézzünk szét, mert most kockázatos a munkahelyváltás.
Ismét elfogyott a pénz
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a meghirdetett 15 milliárd forint keret kimerülése miatt felfüggesztette a kisvállalkozások technológiai fejlesztési pályázatát a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP).
Izgalmas napnak nézünk ma elébe
Egy százalék körüli pluszban zártak az amerikai indexek. Jelentős emelkedés az olaj árfolyamában, az arany ismét felfelé araszolgat. A nyersanyag- és technológiai cégek vezetik az emelkedést Ázsiában. Gyengült a dollár és a forint, az USD/JPY 90 körül vacillál. Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.
70 ezer kocsi után kéne fizetni, de sok a külföldi rendszám
Több mint 73 ezer személygépkocsit érint a vagyonadó, de az ettől várt 2,5-4 milliárd forint összegű bevételt veszélyezteti, ha a tulajdonosok külföldön helyezik forgalomba az autókat, és így a költségvetés még az áfa- és a regisztrációs adóbevételektől is elesik a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint.
Zöld energiaforrásokért fizet a háztartásoknak az állam
A brit kormány hétfőn bejelentette "házi" zöld-energia termelést ösztönző intézkedési csomagját. A világon egyedülálló program úgy segíti elő az alacsony széndioxid kibocsátású fűtési technológiák elterjedését, hogy az azokat használó háztartásoknak fizet érte. A cél 2020-ra a megújítható energiaforrások arányának 15 százalékra növelése az EU előírásai szerint.
Elégedetlenek vagyunk a kormányokkal
A Reuters News megbízásából végzett új Ipsos Global @dvisor felmérés szerint a világ GDP-jének 75%-át képviselő 23 ország felnőtt lakosságának körében mindössze 35 százalék véli úgy, hogy saját kormánya a megfelelő lépésekkel és ütemben próbálja megakadályozni a globális éghajlatváltozást.
Üdülési csekk: ellenőrizzük a postaládát!
A napokban kapják meg a támogatásról szóló értesítő leveleket a pályázati kiírásnak megfelelő alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a legalább két kiskorú gyermeket nevelő munkavállalók, a fogyatékossággal élők és a szakiskolai tanulók.
Ne sok jóra számítsunk 2010-ben
Az idei évben újabb csúcsra kerülhet a magyar vállalatok fizetésképtelensége, azonban a cégek minősítésének romlási üteme már lelassult - áll a Dun and Bradstreet Hungária Kft. (DB) kockázatkezelési szakértő elemzésében. A Coface szerint is nehéz évnek néznek elébe a magyar cégek, ami részben annak is köszönhető, hogy a 2009-es évben inkább a túléléssel voltak elfoglalva, stratégia kidolgozására nem igazán jutott idő.
Indul a 21. század "nagy játszmája"
Évente féltrillió, vagyis 500 milliárd dollárt kellene zöld technológiákra költeni, hogy a globális társadalom CO2-kibocsátása csökkenjen és káros hatásait tompítsák. Ezzel szemben jelenleg csak évi 150 milliárd dollárt áldoz erre a világ. A megújuló energiaforrások infrastruktúrájának kiépítése munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő eszköz, vélekedtek a hétvégén Davosban lezárult Világgazdasági Fórumon.
Mennyiből élnek a pártvezérek?
Nem változott jelentős mértékben a pártelnökök vagyoni helyzete az elmúlt évben az Országgyűlés honlapjára keddre virradó éjszaka felkerült képviselői vagyonnyilatkozatok szerint. Senkinek sincs saját autója.
A globális felmelegedésre is vigyáz a tőzsdefelügyelet
Új „útmutatással" látta el a tőzsdén szereplő cégeket az amerikai tőzsde- és értékpapír-felügyelet: ezentúl tájékoztatniuk kell a befektetőket azokról a veszélyekről, melyeket a globális felmelegedés okoz üzleti tevékenységüknek. A S.E.C. döntése úttörő lépés: a korábbinál erősebb ökológiai realizmust hoz a vállalati mérlegek, a befektetői döntések és a részvénypiaci elemzések világába.
Továbbra is a görögöktől visszhangos a világ
Szánjunk egy kis időt arra, hogy megértsük, mi történik ott. Hasonló problémákkal küzd, mint néhány közép-kelet európai ország. Nagy a korrupció, alacsony az adófizetési hajlandóság, nagy a feketegazdaság.
Bajnai 26 millióval szegényebb, mint tavaly
Bajnai Gordonnak csökkentek a megtakarításai, és a tavalyi évhez képest kevesebb a pénzintézettel szembeni számlakövetelése. - derül ki a miniszterelnök friss vagyonnyilatkozatából.
Az EU Duna-stratégiájának élére állhat Magyarország
Célegyenesbe ért az Európai DunaStratégia (EDS) magyarországi előkészítése, Magyarország felkészült a Duna-menti együttműködés integráló szerepének betöltésére, véli a zöld tárca. A Duna védelmére átfogó stratégia kidolgozása kezdődött meg 14 ország részvételével, Európai Duna Stratégia néven.
Nem semmi, a németek kétharmadát nem érintette a válság!
A németek többségét nem érintette a válság - derül ki a Schufa hitelinformációs központ hétfőn ismertetett adataiból. A megkérdezettek 66 százaléka azt mondta, hogy a válság semmilyen hatással nem volt az életére.
Kevesen kaptak 13. havi fizetést, de azok örülhettek
A Merces.hu legújabb, 2009. utolsó negyedévére vonatkozó kutatása szerint a munkavállalók az év utolsó három hónapjában kevesebb béren felüli juttatást kaptak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Bár a 13. havi fizetések és év végi jutalmak átlagos összege egyaránt nőtt, ugyancsak kevesebben részesültek benne, mint 2008 decemberében.
Még jelentős MFB-s források maradtak a kis cégeknek
Jelentős források állnak még a kis- és középvállalkozói szektor (kkv) rendelkezésére az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési, Agrárfejlesztési és Agrár Forgóeszköz, valamint az MFB Forgóeszköz Hitelprogramok keretein belül - hívja fel a figyelmet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Félmilliós autós aggódhat, hogy nincs biztosítása
Mintegy félmillióan autóznak abban a tudatban, hogy a kocsijuk erre az évre még nincs biztosítva, mert még nem fizették be az esedékes első részletet. Erről kivételesen a biztosítók tehetnek, mert sok helyre nem küldték még ki a felelősségbiztosítással kapcsolatos szerződéseket és csekkeket - olvasható az egyik biztosítási alkuszcég közleményében.
Mennyiért tankolhatunk a héten?
Ezen a héten sem változnak az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagára 315 forint marad, a gázolajért pedig átlagosan 295 forintot kell fizetni.
Bin Laden is felszólalt a klímaügyben!
Oszama Bin Laden, az al-Káida terrorista hálózat vezetője az Egyesült Államokat és a fejlett országokat hibáztatta, amiért eddig nem voltak képesek megfékezni a klímaváltozást. Ezt persze jellemzően megfejelte saját felszólításával: arra buzdította a világgazdaság résztvevőit, hogy vessenek véget az amerikai dollártól való függésüknek.
Csak idő kérdése, mikor lesz ingatlanadó?
Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint hisztérikus kampánytémává vált az ingatlanadó, ami borzasztóan káros. Egy dologban azonban mindenki egyetért: még lehet ingatlanadó.
Senkit sem érdekelnek már a jó hírek
Hiába a jó adatok, úgy tűnik a piacok már mindent beáraztak és már a jó hírekre sem tudnak emelkedni. A jó negyedéves eredmények ellenére számos cég veszített értékéből