Ezek az EU aggályai!

Elküldte az Európai Bizottság péntek este a magyar hatóságoknak azt a levelet, amelyben a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait fejti ki, választ kérve azokra - tudta meg az MTI Neelie Kroes biztos szóvivőjétől.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jonathan Todd azt is elmondta, hogy a levél azokat a fenntartásokat fogalmazza meg, amelyeket a digitális kérdések és a média ügyeiben illetékes Kroes a hét elején már elmondott az Európai Parlament bizottságai előtt. A levelet Kroes írta alá, címzettje pedig Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. "A bizottság szolgálatainak súlyos kételyei vannak a magyar szabályozás unióssal való megfelelőségét illetően" - áll a levélben.

Három pontot támadnak

A szóvivő három aggályt emelt ki külön is a szövegből. Ezek egyike a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének a műsorszórás területéről a lekérhető (on-demand) audiovizuális médiaszolgáltatásokra való kiterjesztésével kapcsolatos. A bizottság leszögezte, hogy a kiegyensúlyozottság kötelező a televíziós műsorszolgáltatók számára, ugyanakkor a magyar szabály az egyéni esetekben túl nagy értelmezési lehetőséget biztosít, továbbá kellően pontos korlátozó kritériumok hiányában aránytalan akadályt támaszthat az on-demand szolgáltatókkal szemben. A probléma az uniós alapjogi charta 11. cikkelyét is érintheti, amely a véleménynyilvánítási és információhoz jutási szabadság jogát mondja ki - derül ki a szövegből.

A másik fenntartás az eredetországnak az audiovizuális és médiaszolgáltatásokról szóló uniós irányelvben foglalt elvét érinti, amely szerint a médiavállalkozásnak elvben csak az eredet szerinti országban érvényes szabályokhoz kell igazodnia, és ettől csak precízen megfogalmazott feltételek mellett engedi az eltérést. A magyar törvény viszont a bizottság meglátása szerint a más tagállamokban létesített médiavállalkozásokra e feltételeken túl is vonatkozik. A levél e pontnál megemlítette, hogy a bizottságnak kételyei vannak a bírságok kiszabásának arányosságával kapcsolatban is.

A harmadik vitatott felvetés a médiaregisztrációs szabályok alkalmazását érinti. A holland biztos aggodalma szerint ugyanis ezek kiterjesztése olyan médiára, mint az internet, a blogok, gazdasági elemzések, "nem igazolható korlátozásként" tekinthető olyan szolgáltatókra, akik Magyarországon kívánnak letelepedni vagy más tagországból Magyarországon kívánnak szolgáltatni. (A törvény az Európai Parlament szerdai ülésén is hevesen támadták a képviselők, mire Orbán Viktor kijelentette,hogy fel kell készülni az állandó kritikákra.)

Két héten belül várnak választ
A levél nem tér ki a médiahatóság függetlenségére - mondta Todd. Ezzel kapcsolatos rendelkezés ugyanis az uniós irányelvben sem található, mert annak idején az erre tett bizottsági javaslatot az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács elvetette. Az Európai Bizottság két héten belül választ vár a levélre a magyar féltől, és amennyiben nem lesz elégedett a válaszban foglaltakkal, hivatalos eljárást indíthat az ügyben - jelezte a szóvivő. Hozzátette: a válasznak azt kell tartalmaznia, hogy hogyan lehetséges orvosolni a kételyeket. A levél azt is megemlíti, hogy a bizottság még tovább vizsgálja azt, hogy az uniós irányelv átültetése a magyar jogba megfelelő-e, és későbbi időpontban további kérdéseket intézhet a magyar félhez.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo