Az euró és a médiatörvény volt a fő téma

Első számú európai érdeknek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök az euró megvédését és megerősítését pénteki, José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.

A magyar elnökség csak akkor lesz sikeresnek tekinthető, ha az előttünk álló fél évben megtörténik az alapszerződés módosítása és ha elfogadjuk azt a hat jogszabályt, amelyek a válságkezelő mechanizmus felállításához és működtetéséhez szükségesek - fogalmazott a magyar kormányfő.

„A magyar hatóságok jelentős és hozzáértő munkát végeztek az EU-elnökségi felkészülés során; Magyarország felelőssége óriási a globális kihívások közepette" - mondta José Manuel Barroso, aki hangsúlyozta: Magyarország olyan kivételes időszakban látja el az EU-elnökséget, amikor sok függ attól, hogy az EU milyen szakértelemmel, határozottsággal válaszol a kihívásokra.

"Erős Európára van szükség, olyan kormányokra, amelyek elkötelezettek az európai eszme iránt" - mondta a bizottsági elnök.

Ígéretet kapott

Az Európai Bizottság elnöke szerint Orbán Viktor megígérte neki, hogy a magyar kormány szükség esetén módosítani fog a médiatörvényen. A kormányfő arról biztosította őt - mondta Barroso -, hogy a törvényt az EU értékeinek és jogszabályainak teljes figyelembevételével vezetik be. Kijelentette: a média pluralizmusa alapvető érték Európában.

A bizottsági elnök hangsúlyozta: hisz a magyar demokráciában, a törvény uralmában, "ez egy demokratikus ország, fontos, hogy ezzel kapcsolatban ne legyenek kételyeink". Elmondta, megkérte a miniszterelnököt, hogy a magyar kormány minél hamarabb hivatalosan is juttassa el Brüsszelnek a törvény fordítását. Az Európai Bizottság azonnal és teljes objektivitással meg fogja kezdeni a törvény szövegének vizsgálatát - tette hozzá.

Orbán: változtatunk ha kell

„Ha úgy látjuk, hogy a médiatörvény gyakorlati magvalósulása során bármilyen politikai aggály igazolódik, készek vagyunk azokat orvosolni" - jelentette ki Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével közös pénteki tájékoztatóján, Budapesten. A miniszterelnök közölte: a médiatörvény európai minőségét illetően úgy gondolják, a bizottság a megfelelő jogi vizsgálatok elvégzése után "mindannyiunkat megnyugtató jogi szakvéleményt" ad arról, hogy a vita alatt álló jogszabály az EU-s elvekkel, bevett jogszabályi megoldásokkal összhangban van-e, vagy sem.

"Biztos vagyok benne, hogy Magyarország számára diszkriminációmentes jogi véleményt fognak elkészíteni" - mondta, hozzátéve, mindent megtesznek, hogy a médiatörvény körüli vita ne nehezítse a magyar EU-elnökséget.

Nem hoztunk létre semmilyen túlkoncentrált hatalmat - jelentette ki a magyar médiahatósággal kapcsolatban Orbán Viktor. A magyar médiahatóság jogosítványai semmivel sem haladják meg más EU-s tagállamok médiahatóságainak jogosítványait - mondta a miniszterelnök. Ha az EU jogi értékelése azt mondja, a magyar médiahatóság jogköre koncentráltabb, mint az EU többi tagállamában, "akkor természetesen azt mi meg fogjuk fontolni, és változásokat eszközölünk. De biztos, hogy ilyet nem fognak mondani, mert tényszerűen nem ez a helyzet" - hangsúlyozta Orbán.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo