Öt területen segíti az agráriumot az Új Széchenyi Terv

Az egészségipar, a zöldgazdaság-fejlesztés, a vállalkozás-fejlesztés, a foglalkoztatási programok és a közlekedés-fejlesztés területén kínál alternatívát a mezőgazdaságnak az Új Széchenyi Terv - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn konferencián Hajdúszoboszlón.

A konkrét pályázatokkal és közvetett módon is lehetőséget nyújt az agráriumnak a program. Egyebek mellett a kis és közepes élelmiszeripari és élelmiszer-feldolgozó vállalkozások, valamint a közvetlen értékesítést segítő helyi piacok számára is hirdettek pályázatot - emelte ki.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a munkaintenzív ágazatok támogatását prioritásként kezelik. A lehetőségek sokrétűek: a mezőgazdaságból élőknek is fontosak például a zöld energia beruházások, a hulladékgazdálkodás vagy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, így az Új Széchenyi Terv pályázatai ebben a szektorban is sikerre vihetők - hangoztatta Czerván György.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) által szervezett előadásán a politikus úgy fogalmazott: "sokszínű, több lábon álló mezőgazdaságra" van szükség, ebben pedig kiemelt szerepet kell betölteniük a családi vállalkozásoknak, valamint a kis- és közepes vállalatoknak. Az ágazat alapvető problémái között említette a vállalkozások jövedelmezőségének csökkenését, az agrárolló kinyílását, a növénytermesztésre és állattenyésztésre irányuló tudományos kutatásokra fordított költségek alacsony arányát. Megítélése szerint az elmúlt húsz évben nem történt lényeges változás ezeknek a  problémáknak a kezelésében.

Az államtitkár szólt a tavalyi szélsőséges időjárás okozta károkra is: az ilyen helyzetek megfelelő kezelésére módosítottak a kárenyhítési törvényen, de az év végére megalkotják, és 2012-ben hatályba léptetik az új kárenyhítési törvényt. Czerván György elmondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium saját forrásai átcsoportosításával növelni fogja a jelenleg 4,2 milliárd forintos tartalékkal rendelkező kárenyhítési alapot, de konkrétumokat ennek mértékéről nem közölt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo