új széchenyi terv cikkek


Uniós támogatással képezte munkatársait a Piac&Profit

Uniós támogatással képezte munkatársait a Piac&Profit 

A Piac és Profit Kiadó Kft. 9 284 100 forint uniós támogatást nyert a TÁMOP-2.1.3.A-12/2 pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében a kiadó munkatársainak képzéséhez. A három részből álló tréning eredményeként a cég minden dolgozója – szerkesztők, újságírók, értékesítők, konferenciaszervezők, más munkaköröket betöltők és a vezetők is – a változásokra jóval felkészültebben, kreatívabban, sokkal több tudással felvértezve tud hozzálátni az új feladatok megoldásához.
Felfüggesztik a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására kiírt pályázatot

Felfüggesztik a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására kiírt pályázatot 

A benyújtás első napján, hétfőn annyi pályázat érkezett a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatása kiírt pályázatra, amely szükségessé tette a kiírás jogszabály szerinti felfüggesztését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Költséghatékony és biztonságos - Így is lehet tesztelni egy gépet

Költséghatékony és biztonságos - Így is lehet tesztelni egy gépet 

Egy termék vagy szolgáltatás fizikai létrehozása nélkül is könnyedén lefolytatható majd a működtetéshez szükséges szimuláció a debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó SziMeBody Kft. munkatársai által fejlesztett szoftver elkészültével. A közel 725 millió forintos összköltségű ViveHuman verifikációs program létrehozásáház az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében adtak támogatást.
Roham az energetikai pályázatokért - Újabbak nyílnak

Roham az energetikai pályázatokért - Újabbak nyílnak 

Újabb energetikai pályázati kiírást függesztett fel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mert a beérkezett igénylések messze meghaladták a keretösszeget. Hamarosan két újabb pályázat nyílik meg, amelyekre hasonlóan komoly érdeklődés várható.
Végre FAIR lesz a pályázati adatbázis

Végre FAIR lesz a pályázati adatbázis 

Több százezer projekt adata lesz lekérdezhető az új pályázati adatbázisban 2013 végétől, amikor elkészül az Európai Unió által is támogatott beruházás, a Fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása - (FAIR) elnevezésű projekt.
Tízezer mikrovállalkozás pályázik fejlesztési pénzre

Tízezer mikrovállalkozás pályázik fejlesztési pénzre 

A mikrovállalkozások már tízezer támogatási igényt nyújtottak be a Magyar Gazdaságfejlesztési Központhoz. Az Új Széchenyi Terv legnépszerűbb pályázatának keretében, amely a mikrovállalkozások fejlesztését támogatja, a támogatási igény megközelíti a 60 milliárd forintot.
Újabb magyar világsiker – Mire jó az áramlásos kémia?

Újabb magyar világsiker – Mire jó az áramlásos kémia? 

A ThalesNano Zrt. 135 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A 300 millió forintos összköltségvetésű beruházásból folyamatos áramlású csatornareaktorok kifejlesztése valósult meg.
Lezárult az Epcos fejlesztés egy szakasza

Lezárult az Epcos fejlesztés egy szakasza 

Több mint 2,1 milliárd forintos beruházással, 440 millió forint uniós pályázati támogatást felhasználva fejlesztette gyártási kapacitását az elektronikai termékek gyártásával foglalkozó EPCOS Kft. Szombathelyen.
Harc lesz a finanszírozható vállalkozásokért

Harc lesz a finanszírozható vállalkozásokért 

Bár a Jeremie II. programra kiírt pályázat beadási határidejét 2012 július végéről szeptember közepére tolták, jövőre a már a Jeremie I. program keretében elindult 8 kockázati tőkealap mellett további 10 léphet piacra. A pályázók között várhatóan ott lesz a KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt. is. Herczku György az alapkezelő vezérigazgatója finanszírozói oldalról kemény 2013-as évet vár. A vállalkozók szempontjából azonban ez kedvező lehet, hiszen komoly verseny indul majd a jó sztorikért.
Nem kéne szembenézni a valósággal?

Nem kéne szembenézni a valósággal? 

Jól teszik a kis- és középvállalkozások, ha továbbra is a saját erejükre és képességeikre alapoznak, nem pedig a gazdasági környezet barátságosabbá válására. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken beterjesztett jelentése ugyanis új megoldásokat nem ígér gazdasági bajaink orvoslására. A dokumentum szerint fejlődésünk alapja és kerete az Új Széchenyi Terv, amely vonzó és megvalósítható jövőképet ad a következő évtizedre, s ennek középpontjába két egyszerű célt helyez: régiónkban nálunk legyen a legjobb élni, és vállalkozást működtetni. Mindezt pedig a foglalkoztatás bővítésével és a növekedés gyorsításával érjük el. Ezt már hallottuk, az eredményt pedig ismerjük.

Logisztikai és szolgáltatóközpont épül Kecskeméten 

Komplex, több mint 10 ezer négyzetméteres intermodális logisztikai és szolgáltatóközpontot alakít ki az Agropack Trio Kft. a tulajdonában lévő tradicionális kecskeméti iparterület rehabilitációjával. A másfél milliárd forintos beruházást felerészben az Új Széchenyi Terv keretében, európai uniós pályázati támogatással finanszírozza a vállalkozás.

Hogy kell EU-s pályázatot nyerni? 

Gyorstalpaló, kis fogalomtár, a pályázati rendszerhez, ami mankót nyújthat mindazoknak, akik szívesen beleásnák magukat - de egy pályázat erejéig biztosan - az Új Széchenyi -Terv adta lehetőségek kihasználásába.

Ötmilliárd óvodafejlesztésre 

5 milliárd forint keretösszeggel jelent meg két pályázati felhívás az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztésre. Az NFÜ kiírásai által lehetőség nyílik többek között képzések, tréningek szervezésére, óvodaudvar fejlesztésére, tornaszoba kialakítására, és különböző eszközök beszerzésére is. Az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően jelentősen javulhat az intézmények szolgáltatási színvonala.

Tanácsadók segítik a milliók megszerzését Szolnokon is 

Széchenyi Programirodát adtak át Szolnokon, a 160 négyzetméteres irodában hetente hétfőtől péntekig 9 tanácsadó várja az oda betérőket. Ezen kívül ingyenes tájékoztató és információs napokat tartanak majd az elérhető vagy hamarosan megjelenő pályázatokról, az azokkal kapcsolatos, gyakran felmerülő kérdésekről valamint a megoldási lehetőségekről.

211 ezren igényelték, 965 milliárdot kaptak 

A vállalkozásoknak ténylegesen segítséget nyújtó programokra van szükség, és a Széchenyi Kártya ezt biztosítani tudja - hangsúlyozta Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója az országjárásuk tapasztalatait összegezve. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetség (VOSZ) valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) helyi szervezetei a Széchenyi Kártyát működtető KA-VOSZ Zrt.-vel közösen minden megyét érintő országjáráson emlékezett meg a 150 ezredik Széchenyi Kártya, valamint az első Agrár Széchenyi Kártya kibocsátásáról, és ismertette a vállalkozásfejlesztési lehetőségeket.

Újabb segítség az uniós milliókra váróknak 

Hódmezővásárhelyen is megnyitották a helyi Széchenyi Programirodát, hogy helyi szinten orvosolják a pályázók, kedvezményezettek projektjei kapcsán felmerülő problémákat.

20 milliárd jutott eddig Vas megyének 

Vas megyében eddig közel 3.500 vállalkozó jutott Széchenyi Kártyához, a regisztrált ügyfelek száma megközelíti az ötezret. A megyében a kihelyezett hitelállomány meghaladja a 20 milliárd forintos értéket.

Új lehetőségek Észak-Magyarországon 

Újabb 6,1 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg Észak-magyarországon a regionális fejlesztési tanács - jelentette be Becsó Zsolt, a tanács elnöke Egerben.

Hétezren már megkapták Baranyában is 

Baranya megyében eddig mintegy 7 ezer vállalkozó jutott hozzá a Széchenyi Kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig megközelíti a 9 ezret. Mindez a 150 ezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya átadása alkalmából rendezett pécsi ünnepségen derült ki.

Milliós tanácsok a magyar kkv-knak 

Az Észak-alföldi és a Közép-magyarországi régiókban elindult a Vállalati tanácsadás című ÚSZT program kis- és középvállalkozások számára elérhető programeleme.

Könyebb lesz Pécsen pályázni 

Széchenyi programiroda nyílt Pécsen csütörtökön, hogy tanácsokkal és tájékoztatókkal segítse az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázóit. Idén összesen 19 iroda nyílik, ebből eddig a székesfehérvárit és a pécsit adták át hivatalosan.

Olcsó meleg vizet adna a kormány 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2,97 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében használati melegvíz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszerek beszerzésére és telepítésére. A forrást a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják - jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár.

Saját ötlettel könnyebb a milliókhoz jutni 

Az Új Széchenyi Terv kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatoknál 2012-től többletpontot kaphatnak majd azok a cégek, amelyek alkalmazzák az Európai Bizottság által is támogatott IMP3rove Nemzetközi Innovációs Menedzsment módszert, amely kimutatja a kis- és középvállalkozások innovációs képességét - mondta Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) Irányító Hatóság főigazgatója a módszert Budapesten bemutató nemzetközi rendezvény szünetében.

10,8 milliárd kis- és közepes vállalkozásoknak 

Kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak informatikai fejlesztésre, honlap készítésre, webáruház indításra, szoftver- és hardver beszerzésre - ismertette Nyitrai Zsolt az Új Széchenyi Terv programját.

Pályázatok várólistán 

Nem egyszerű pályázni uniós forrásért. Bár a gazdaságfejlesztés területén a kínálat és a kereslet is megfelelő, mégsem ez az általános érzet, hanem az, hogy az állam adósa marad pályázatnyerteseknek, s nem törekszik arra sem, hogy új kiírásokkal segítse a vállalkozásokat.

Aranyérmes a vállalkozásfejlesztés 

Folyamatosan és sok támogatást fizet ki a pályázatok nyerteseinek az állam - állítja és számszerűsíti is a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sajtó osztálya. 

Új Széchenyi Terv: Melyiket a sokból? 

Valóban számos változás történt az Új Széchenyi Terv pályázati rendszerében, ám a pályázni szándékozók feladata nem lett sokkal könnyebb. Az útmutatásul szolgáló dokumentum sem könnyű olvasmány, és a projektek között sem egyszerű eligazodni. Buktatókból a pályázat elnyerése, a támogatási szerződés aláírását követően sincs hiány.

Berhidán az első tábla 

Az első Új Széchenyi terves pályázat nyertesét ünnepelte a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága és a MAG ZRt., a berhidai illetőségű Nesó családnak házhoz vitték az uniós támogatást igazoló táblát.

Ez van: Drágább lett a pénz 

Idén körülbelül ugyanannyival esett vissza a kkv-szektor hitelezése, mint a válság kitörését követő évben. Nincs forráshiány, állítják a bankok, de a rossz piaci kilátások miatt a kkv-k többsége nem hitelezhető. Ráadásul igény sincs a fejlesztési forrásokra, mert a hitelképes cégek piaca nem bővül. A kereslet szűkült, senki nem mer hosszú távú fejlesztésben gondolkodni. Pedig a kereskedelmi bankok ma már újból bővítenék a kkv-hitelezési üzletágat.

1800-an jelentkeztek a milliárdokért 

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében eddig a 260 milliárd forint támogatásra benyújtott 1.800 pályázat 80 százaléka a kis- és középvállalkozói szférából érkezett - nyilatkozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkár.

Pályázati tapasztalatok: még mindig túl bonyolult 

Az Új Széchenyi Terv eddig megjelent kiírásaira szép számmal érkeztek a pályázatok, a honlapján megjelent statisztikák szerint viszont május elejéig csak a "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázat kapcsán született eredmény. Néhány pályázatíró céget arra kértünk, hogy ossza meg eddigi tapasztalatait a Piac & Profit olvasóival.

ÚSZT: Első pályázati tapasztalatok 

Az Új Széchenyi Terv eddig megjelent kiírásaira szép számmal érkeztek a pályázatok, a honlapján megjelent statisztikák szerint viszont május elejéig csak a "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázat kapcsán született eredmény.

A hibrid agrárkártya 

Hibrid hiteltermék a folyószámlahitelként működő, de a forgóeszközhitel funkcióját is ellátó újdonság: az első félév végéig megjelenik a piacon az Agrár Széchenyi Kártya.

7 milliárdból fejlesztenék a vidéki kiscégeket 

A vidéki mikrovállalkozások számára az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (UMVP) 7 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre 2013-ig - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

Megvannak az Új Széchenyi Terv első nyertesei 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség értékelése szerint teljesülnek azok a kormányzati célok, amelyek az uniós pályázati rendszer vállalkozóbarát megújítására, gyorsítására irányultak. Ezt bizonyítja, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 2011. március 1-jétől nyitva álló, mikorhitellel kombinált "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázati kiíráson egy hónappal az első pályázat beérkezését követően megszülettek a támogatói döntések és a pozitív hitelbírálatok is. A pályázatok értékelését is végző MAG Zrt. már a támogatói okiratot is megküldte a nyerteseknek.

60 nap alatt kimerült a pályázati keret 

 Még csupán 2 hónap telt el azóta, hogy március 1-én elindultak az első energetikai pályázatok és szinte napra pontosan 60 nappal a források megnyitása után meg is van az első olyan kiírás, amelyet a benyújtási határidő előtt, a keret várható kimerülése miatt felfüggesztenek. Az épületenergetikai fejlesztésekre kiírt KEOP-2011-4.9.0 pályázatot 2011. május 14-én határozatlan időre bezárják. - összegez az M27 ABSOLVO tanácsadó iroda.

Cséfalvay: tartjuk a hiánycélt! 

Magyarország tartja magát az idei 2,8 százalékos, GDP-arányos költségvetési hiánycélhoz, de a különadókból eredő bevételek az év későbbi részeiben - júniusban és az év végén - folynak be a büdzsébe - válaszolta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára a Budapest Business Journal című lap kedd esti üzleti fórumán arra a kérdésre, hogy a negyedéves hiány nem veszélyezteti-e az éves deficitcélt. Az NGM keddi közlése szerint az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - 2011. első negyedéves hiánya 742,1 milliárd forint volt, az éves előirányzat 108 százaléka. Tavaly az államháztartás első negyedévi deficitje 609,9 milliárd forint volt, amely az éves teljesítés 70,1 százalékát adta.

Képzési pályázatok kedvező feltételekkel 

Siessen, nehogy lemaradjon a Széchenyi Terv egyik legkedvezőbb feltételű  képzési pályázatáról! Vegye igénybe gyorsan a Piac&Profit - DFT-Hungária konzorcium pályázatírási, monitoringozási szolgáltatását, és ingyenes pályázati tanácsadását!

Íme, az út a pénzhez 

Első ránézésre a legkisebb cégek méltán bizakodhatnak: az Új Széchenyi Terv eddig megjelent pályázatainak jelentős részéből kiszorulnak a nagyvállalatok, a kisebbek belépési korlátai pedig enyhültek. Újdonságként megjelentek a kombinált források, amelyek a vissza nem térítendő támogatások mellé kedvezményes hiteleket kínálnak a mikroszféra számára. A szakértők egy része üdvözli az újításokat, mások viszont úgy vélik, csupán marketingfogás, a program kevéssé alkalmas a kkv-k versenyképességének javítására, és a pályázati rendszer hibájaként eddig emlegetett strukturális problémák jelentős részében továbbra sincs változás.

193 helyen érdeklődhet a Tervről 

Az Új Széchenyi Terv Infopont hálózat keretében az ország egész területén mindezidáig 193 Infopont létesült, hogy az érdeklődők lakóhelyük közvetlen közelében, személyesen kaphassanak szakszerű, ingyenes tájékoztatást az Új Széchenyi Terv pályázataival kapcsolatban. Az Infopontok felkészült szakemberekei mindenekelőtt a hazai mikro-, kis és közepes vállalkozások számára biztosítanak hiteles, naprakész szolgáltatást.

Hol tart az Új Széchenyi Terv újratervezése? 

Röviden: a MAPI 2010. májusi tanulmányában is vázolt, szükségszerű „újratervezés" folyamata elindult, de még nem zárult le. A kiírások módosulásán már látunk az egyszerűsödés irányába mutató jeleket, s igaz, a vártnál lassabban, de megindult az intézményrendszer konszolidációja, egyre több a közös elem az eljárásrendben - írja Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója a apenzszava.blog.vg.hu-n.

Előny a vidéknél! 

Az Új Széchenyi Terv pályázatai során a vidéki tenderezők kerültek előtérbe az ország fejlettebb, központi régiójában tevékenykedő cégeivel szemben. Jelentős változás, hogy az elmúlt évek egyik legnépszerűbb, képzésekkel kapcsolatos pályázatánál a budapesti és pest megyei cégeket kizárták, míg a vidéki vállalatok akár 100 százalékos támogatás mellett pályázhatnak.

173 milliárdból fejlesztjük a vállalkozásokat 

Az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) 173 milliárd forintos keretösszeget tartalmaz a vállalkozásfejlesztési pályázataiban 2013 végéig - olvasható a Start Tőkegarancia Zrt. összegzésében.

Itt az idő, hogy részt kérjen 100 milliárd forintból! 

Március elsejétől mintegy 200 milliárd forintos keretre lehet beadni újabb gazdaságfejlesztési pályázatokat vállalkozásfejlesztésre, kutatás-fejlesztésre és az üzleti környezet javítására, ebből 100 milliárd forint kifejezetten mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szól - mondta Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdasági Operatív Program (GOP) főigazgatója az MTI-nek. Májusban pedig várhatóan további 60 milliárd forint keretet hirdetnek meg kutatás-fejlesztésre, 30 milliárd forintot vállalkozásfejlesztésre, és 46 milliárd forintot az üzleti környezet javítására.

A kormány jelentős adminisztrációcsökkenést ígért a kkv-knak 

A K&H-Piac&Profit: Üzleti Tippek címet viselő, kkv-knak rendezett  konferenciasorozat  első állomásán, Budapesten Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy három lépcsős adminisztrációsteher-csökkentési programot jelentett be. Az államtitkár előadásából kiderült, hogy a vállalkozásoknak mintegy 500-600 milliárd forint költségcsökkenést okozó intézkedéssorozat első lépcsőjeként, 2011 első felében 105,2 milliárd forint, 2011 második felére 400 milliárd forint, 2012-2013-ra pedig tovább tízmilliárdok maradnak a vállalkozások kasszájában. Az adminisztrációs terhek jelentős mérséklésével a kkv-k saját fejlesztési forrásokhoz juthatnak.

Új Széchenyi Terv: "sörétes puska versus mesterlövészet" 

A kormányzat stratégiai szerepet szán a kkv-knak a gazdaság fellendítésében, versenyképesség növelésében. 2011-ben elindul az új Széchenyi Terv, melynek keretében az EU-s források kkv-knak kedvezőbb konstrukcióit ígérik, a Széchenyi Kártya kibővült választékot kínál, valamint a kkv-k támogatott, kedvezményes hitelkonstrukciók között válogathatnak. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Új Széchenyi Terv új szervezési elveiről beszélt a Piac és Profit és a K&H Bank Zrt budapesti konferenciáján.

Új Széchenyi Terv: lehetőségek és kihívások 

Az Új Széchenyi Terv, a megújuló pályázati rendszer, az idén életbe lépett adózási és járulékfizetési szabályok lehetőségeinek kiaknázása jelentős versenyelőnyt, ugyanakkor komoly kihívást is jelent a vállalkozások számára. A vállalkozások országszerte 11 helyszínen találkozhatnak a kormányzati és pénzügyi szektor kkv szakértőivel, akik segítséget nyújtanak ebben a tájékozódásban. 

Gondok vannak az Új Széchenyi Tervvel? 

Az Új Széchenyi Terv megjelenő pályázatai önmaguknak ellentmondanak, hiányosak, mást követel a pályázati kézikönyv, mint az általános útmutató, nincs menetrend, és rosszul hivatkoznak más jogszabályokra - ismerteti a csütörtöki Népszabadság a véleményezésre meghirdetett felhívásokhoz érkezett hozzászólásokat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Hol kerül a legtöbbe az albérlet a fizetések arányában?

Hol kerül a legtöbbe az albérlet a fizetések arányában? 

Budapesten a február közepén kiadó lakások átlagos bérleti díja a múlt évi fővárosi bruttó átlagfizetés 37 százalékából jönne ki. 

Klímablog

Zöld hitelhez juthatnak magyar cégek

Zöld hitelhez juthatnak magyar cégek  

Az Európai Beruházási Bank és a Deutsche Leasing kedvező hitellel segíti a kkv-k zöld átátállását.

Gazdaság

Még hat évig lesznek drágábbak az elektromos autók, mint a hagyományosak

Még hat évig lesznek drágábbak az elektromos autók, mint a hagyományosak 

A fogyasztói élmény és a színvonalas szoftveres támogatás is fontos szempont lett a vásárlók körében a KPMG kutatása szerint.

Infokom

Jött egy jóslat: ezek várhatók a kiberbiztonságban 2024-ben

Jött egy jóslat: ezek várhatók a kiberbiztonságban 2024-ben 

Napjainkban rendkívül lendületes technológiai fejlődésnek lehetünk szemtanúi, és ez különösen nagy hatással van a kiberbiztonság területére.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo