Újabb magyar világsiker – Mire jó az áramlásos kémia?

A ThalesNano Zrt. 135 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A 300 millió forintos összköltségvetésű beruházásból folyamatos áramlású csatornareaktorok kifejlesztése valósult meg.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv által támogatott projekt keretében megvalósult fejlesztések jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a ThalesNano Zrt. nemcsak elérje, de meg is tartsa piacvezető szerepét áramlásos kémia területén.

Az Európai Uniós támogatással a nyár végén véget ért projekt célja a vállalkozás témában kiadott közleménye szerint az volt, hogy a ThalesNano világsikerű technológiáira alapozva, a projektben kifejlesztett termékek és szolgáltatások eddig érintetlen piaci szegmensek érdeklődését keltsék fel a folyamatos áramlású csatornareaktorok iránt. A projekt keretén belül három kutatás-fejlesztési irányvonal eredményeként két termék és egy szolgáltatást kifejlesztése valósult meg, a különböző kémiai reakciókkal foglalkozó vállalatok és egyetemek számára. Egyebek mellett ennek köszönhető, hogy a ThalesNano Zrt, fennállásának mindössze 10. évében értékesíteni tudta 700. készülékét, és ezzel visszavonhatatlanul megerősítette piacvezető pozícióját az áramlásos kémia területén. Az értékesítésre került készülékek legnagyobb része exportra került, ezáltal népszerűsítve több magyar innovációt a világ 6 kontinensén.

Együttműködés, fenntarthatóság
A pályázati konstrukció hangsúlyos eleme volt az akadémiai és ipari kutatóintézetek együttműködésének élénkítése a világviszonylatban is jelentős ipari fejlesztés megvalósulásának érdekében. Emellett az Európai Unió Bizottsága, valamint a Magyar Kormány által meghatározott fenntarthatósági irányelveket figyelembe véve a projekt során a társaság gondot fordított a környezetvédelemre és az esélyegyenlőség javításának horizontális szempontjaira is, amely szintén közvetett értékeket teremtett a cég, illetve általánosan a magyar gazdaság számára.
A termékek kifejlesztése kutatóintézetekkel szoros együttműködésben történt létrehozva egy áramlásos kémiai technológiára épülő termékcsaládot, amelyek segítségével gyorsan és biztonságosan valósíthatók meg veszélyes vagy nehezen kivitelezhető, különböző halmazállapotú anyagok reakciói. A termékek alkalmazása nagymértében kitágítja a megvalósítható kémiai szintézisek terét, emellett környezetkímélő és költséghatékony technológiai megoldást biztosítanak.

A több mint 300 millió forint összköltségű projekt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség több, mint 135 millió forintos támogatásával valósult meg.

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo