Ötmilliárd óvodafejlesztésre

5 milliárd forint keretösszeggel jelent meg két pályázati felhívás az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztésre. Az NFÜ kiírásai által lehetőség nyílik többek között képzések, tréningek szervezésére, óvodaudvar fejlesztésére, tornaszoba kialakítására, és különböző eszközök beszerzésére is. Az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően jelentősen javulhat az intézmények szolgáltatási színvonala.

A most megjelent konstrukciók célja a kiváló magyar óvodapedagógia továbbfejlesztése, úgy, hogy az a kisgyermekek számára személyiségük kibontakoztatásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket optimálisan biztosítsa.

A minőségi kisgyermekkori nevelés számos rövid és hosszú távú előnyt biztosít mind egyéni szinten, mind a társadalom szintjén. Kiegészíti a család által betöltött központi szerepet, és megteremti a nyelvelsajátítás, az egész életen át tartó eredményes tanulás, a társadalmi beilleszkedés, a személyes fejlődés és a foglalkoztathatóság szempontjából nélkülözhetetlen alapkészségeket.

Az óvodai nevelés magas színvonalának biztosítása mellett hozzáférhetőségének garantálása is fontos. Ezen kívül figyelmet kell fordítani többek között a környezetre, az infrastruktúrára, a személyzeti ellátottságra, az irányításra és a minőségbiztosításra is. Helyi, regionális és országos szinten egyaránt fontos az integrált megközelítés, bevonva valamennyi érintett felet, így a családokat is.

A magas színvonalú óvodai nevelésben való részvétel általánossá tétele nagymértékben hozzájárulhat az Európa 2020 stratégia sikeréhez, különösen két kiemelt uniós cél eléréséhez: egyrészt a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez, másrészt a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyével fenyegető helyzetből való kiemeléshez. A kiírás keretében óvodák, óvodai részleggel is rendelkező többcélú intézmények, illetve ezek fenntartói pályázhatnak.

A rendelkezésre álló keretösszeg a konvergencia régiókban 4 milliárd forint, míg a Közép-magyarországi régióban 1 milliárd forint. A támogatás mértéke a projekt összköltségének 100%-át is elérheti, az igényelt összeg minimum 1 millió, maximum 100 millió forint lehet. Pályázatok benyújtására 2012. június 1-től június 30-ig lesz lehetőség.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo