Pályázati feltételek cikkek


A pályázatokban nincs nyári szünet

A pályázatokban nincs nyári szünet 

Nem minden pályázat beadásával kell nagyon sietni az eddig megjelentek közül, van, ahol a szakértő szerint sokáig kitart majd a keret. Van viszont, ahol tényleg az idő dönt. A legnépszerűbb kiírásnál pedig már a keretet is emelték, akkora az érdeklődés. A Goodwill Consulting első tapasztalatai a megnyílt vállalkozásfejlesztési pályázatokról.
Glattfelder: a legoptimálisabb konstrukciót keressük

Glattfelder: a legoptimálisabb konstrukciót keressük 

Újraiparosításra készül a kormány, hogy ezzel segítség a feldolgozóipar GDP-n belüli részarányának emelkedését - mondta el a Piac&Profitnak Glattfelder Béla, a nemzetgazdasági tárca gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Hosszabb távon a termelő cégek exportkapacitásának növelése a cél. Az államtitkár szerint könnyebb lesz ebben a ciklusban uniós pénzhez jutni, főleg a kisebb projektekhez. Mint mondta, a "lehetőségekhez képest legoptimálisabb" konstrukción dolgoznak.
Egy teherrel kevesebb

Egy teherrel kevesebb 

Január elsejétől biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és nincs köztartozása. Korábban sok projekt bukhatott ezen, fontos tehát a változás.
Szép új világ köszöntött be szeptemberben

Szép új világ köszöntött be szeptemberben  

Szeptemberben meglepően jól teljesített a magyar gazdaság, a rengeteg jogszabályi változás azonban minden bizonnyal jobban lekötötte a lakosság figyelmét, mint a száraz statisztikai adatok. Az élet szinte minden területén új szabályokat vezettek be.
Nyertes pályázat eladó!

Nyertes pályázat eladó! 

Van jogi lehetőség a vissza nem térítendő uniós támogatást nyert projektek átadására. Ha van, aki nem használná ki a nyertes pályázatot, más cég viszont vállalja a vele járó kötelezettségeket, a nyertes projekt átadható. A Piac&Profit szakértője elmondja, hogyan.
Figyelem! Változott a közbeszerzési gyakorlat

Figyelem! Változott a közbeszerzési gyakorlat 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. február 1-jei hatállyal módosította azt a közbeszerzési gyakorlatot, amely szerint az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások során az ajánlattevőknek már az ajánlattételi szakaszban rendelkezniük kell mérnök kamarai tagsággal. A jövőben ez a feltétel kizárólag a nyertes ajánlattevőtől követelhető meg.
Vállalkozásra bíztat a kormány - Pedig nem biztos, hogy megéri

Vállalkozásra bíztat a kormány - Pedig nem biztos, hogy megéri 

Az önfoglalkoztatóvá válást, illetve a fiatalok egyéni vállalkozóvá válását segítő pályázatokat dícsérte Czomba Sándor államtitkár kedden, miközen a Piac&Profitnak nyilatkozó adószakértő szerint adózási szempontból messze nem ez a legbiztosabb, leginkább kifizetődő gazdálkodási forma.
Nyolcszázmilliós pályázat fűtéskorszerűsítésre

Nyolcszázmilliós pályázat fűtéskorszerűsítésre 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fűtési rendszerek korszerűsítésére hirdet pályázatot költségvetési keretből. Az Új Széchenyi Terv pályázati konstrukciójának célja, hogy a támogatással hozzájáruljon a lakóépületek energiahatékonyságának javításához, valamint elősegítse a széndioxid-kibocsátás további csökkentését.
Július 30-ig várja az MVH a mezőgazdasági biztosítási szerződéseket!

Július 30-ig várja az MVH a mezőgazdasági biztosítási szerződéseket! 

Július 30-ig kell megküldeniük a biztosítási szerződés másolatát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) azoknak a gazdálkodóknak, akik az egységes kérelemben igényelték a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást.
Önerő nélkül pályázható 120 milliós forrás génmegőrzésre

Önerő nélkül pályázható 120 milliós forrás génmegőrzésre 

A hazai mezőgazdaság sokszínűségének megőrzése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelten fontosnak tartja a genetikai erőforrásaink, mint nemzeti örökségünk megóvását. Ezért idén is 120 milliós pályázati forrás áll rendelkezésre génmegőrzésre.

Induló gazdálkodók - Mától négymilliárdra pályázhatnak 

Mától augusztus 16-áig négymilliárd forintra pályázhatnak a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságuk elindításához. Azok a 18 és 40 év közötti gazdák indulhatnak a pályázaton, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.

Hatmilliárdos pályázati forrás nyílt meg 

Július 1-től 6 milliárd forintra pályázhatnak az 5000 fő alatti lakosságszámú és a legfeljebb 100 fő/km2 népsűrűségű (viszonylag gyéren lakott) településeken működő turisztikai vállalkozások. A kérelmeket a LEADER Helyi Akciócsoportokhoz (HACS) kell eljuttatni július 31-ig.

Tíz nap múlva jön a tanyafejlesztési pályázat 

Megjelent a tanyafejlesztési program címén, az idei költségvetésben szereplő 1,5 milliárd forint támogatás igénybevételéről készült vidékfejlesztési miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben.

Internetre fel kistermelők! - Indul a GAZDANet 

Indul a GAZDANet program, 3,5 milliárd forint értékben pályázhatnak a kistermelők internetkapcsolatra alkalmas számítógépre, így csaknem 39 ezer gazda élhet majd az elektronikus kommunikáció és ügyintézés előnyeivel.

Hogyan lesz pénz egy nyertes pályázatból? 

Gyorstalpalónk, fogalomtárunk a pályázati rendszerhez, végre a talán mindenkit elsőre is leginkább érdeklő részhez érkezett: hogyan lesz pénz a nyertes pályázatból? Összeállításunk mankót nyújthat mindazoknak, akik szívesen beleásnák magukat - de egy pályázat erejéig biztosan - az Új Széchenyi -Terv adta lehetőségek kihasználásába.

Több mint 4 ezer új munkahely jön létre a hazai kis- és középvállalkozásoknál 

A Nemzetgazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A támogatási program iránt az elmúlt évhez hasonlóan igen élénk érdeklődés volt tapasztalható. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból rendelkezésre álló 10 milliárd forintos keretre a pályázatokat befogadó munkaügyi központokhoz 750 pályázat érkezett, 10,3 milliárd Ft támogatási igénnyel.

Kellemetlen kötelezettség, amivel számolni kell 

Sok pályázat esetében találkozhatunk egy kellemetlen kötelezettséggel még a projekt megvalósítása előtt, ami jelentős terheket róhat egy vállalkozásra, és megfelelő szakértelem hiányában a kedvezményezettek tartanak is tőle. Ez a pályázatokhoz kapcsolódó közbeszerzési kötelezettség.

Tízmilliárdot igényeltek kkv-k munkahelyteremtésre 

10,4 milliárd forintos támogatási igény érkezett be a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő beruházásokat elősegítő pályázatára - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján.

Figyelem: Csak jogszerű földhasználó kaphat támogatást! 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja az egységes területalapú támogatást igénylő gazdák figyelmét arra, hogy a jogszerű földhasználat elismeréséhez be kell jelenteniük a földhasználatot a körzeti földhivatalnál.

Meddig érünk még rá? 

Pató Pál uram eddig is nagy munkában volt, de még mindig mintha tudná odázni a tennivalókat! Uniós pályázati pénzek, „forog a kerék" csak úgy tűnik egy helyben. Hogyan lesz ez a tessék mondani? Milyen kis-és középvállalkozásokat valóban segítő pályázati kiírásokra tartogatják a bennlévő kereteket? Hol rejtegetik azokat a pályázati kiírásokat, amikre a kiéheztetett, forrás hiányban szenvedő, de óriási felhalmozott tapasztalatokkal és túlélési ösztönnel bíró nagyon vállalkozó vágyik?

Mire várunk?! 

A pályázati tervek és célok megmaradtak, az erőforrások készen állnak, a ceruzák kihegyezve - billentyűzetek leporolva, és jó lenne elindulni a megvalósítás, az eredmények elérése felé.

Több ezer cég emelné állami pénzből a fizetéseket 

A bérkompenzációs pályázat hétfő esti zárásáig 4.538 pályázat érkezett be, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden.

Ötmilliárd óvodafejlesztésre 

5 milliárd forint keretösszeggel jelent meg két pályázati felhívás az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztésre. Az NFÜ kiírásai által lehetőség nyílik többek között képzések, tréningek szervezésére, óvodaudvar fejlesztésére, tornaszoba kialakítására, és különböző eszközök beszerzésére is. Az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően jelentősen javulhat az intézmények szolgáltatási színvonala.

Ingyen béremelés 

„Az élet nem habos torta!" - tudjuk Virágh elvtárstól! Ezt alátámasztják az elmúlt időszak népszerűtlen gazdasági intézkedései. Ezeket most hadd ne soroljam fel! Egy biztos, minden herdáló, nem gondos gazdálkodás következménye kizárólag a megszorítás lehet - állítja a Brüsszel Center szakértője.

Ezt kell adni a pályázati támogatásért 

Kkv-k tekintetében sarkalatos kérdés lehet, hogy a vissza nem térítendő támogatást, vagy annak előlegét, első részletét csak akkor utalja át a pályázónak a támogató hatóság, amennyiben megfelelő biztosítékot tud nyújtani. Ha erre nem készül a pályázó cég, nem tudja igénybe venni támogatási összegét, projektje ezen akár meg is bukhat. A továbbiakban e kötelezettség részleteivel ismerkedhetünk meg.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A meggazdagodás szabályai

A meggazdagodás szabályai 

Ahogy Máté apostol mondta: "Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van".
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Cégblog

A meggazdagodás szabályai

A meggazdagodás szabályai 

Ahogy Máté apostol mondta: "Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van".

Társadalom

Izrael egyre szélsőségesebb lépéseket fontolgat

Izrael egyre szélsőségesebb lépéseket fontolgat 

Josep Borrell: aggodalomra ad okot az UNRWA műveleteinek leállítását célzó izraeli törvénytervezet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo