20 milliárd jutott eddig Vas megyének

Vas megyében eddig közel 3.500 vállalkozó jutott Széchenyi Kártyához, a regisztrált ügyfelek száma megközelíti az ötezret. A megyében a kihelyezett hitelállomány meghaladja a 20 milliárd forintos értéket.

Vas megyében csütörtökön Győrváron tartottak a 150 ezredik Széchényi Kártya átadása alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében jubileumi kártyaátadást, melynek során hat vasi vállalkozás képviselője vehetett át Új Széchenyi Kártyát, kettő pedig Agrár Széchenyi Kártyát.

Agrár Széchenyi Kártyát az őstermelők, a családi gazdaságok, az erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással és halgazdálkodással foglalkozó kis- és középvállalkozások igényelhetnek novembertől. Az egy-, kettő- vagy hároméves lejáratú folyószámlahitel összege minimum 500 ezer forint, felső határa pedig 25 millió forint. A konstrukcióhoz a magyar állam 2 százalék kamattámogatást és kezességvállalási díjtámogatást biztosít. (Baranya megyében eddig mintegy 7 ezer vállalkozó jutott hozzá a Széchenyi Kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig megközelíti a 9 ezret.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo