Csaba László: "háttérbe szorultunk, ami nekünk jó hír"

Csöpögtetve adja elő gazdaságpolitikáját a kormányzat, ebben nincs semmi újdonság - nyilatkozta Csaba László egyetemi tanár, közgazdász a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. A szakember nem is várja tíz-tizenöt évre szóló koncepciók bejelentését, mivel úgy látja: a széles koalíciót összefogó kormányoldalon belül a legtöbb területen egyelőre többféle koncepció küzd egymással. Ami pedig eddig technikai kérdés volt, azok közül mára sok politikai kérdéssé lett, például Budapest és kerületeinek viszonya - hangoztatta Csaba László.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

"Hónapok óta megfigyelhető, hogy a gazdasági elképzeléseket csöpögtetve adja elő a kormányzat, ebben nincs most már újdonság.A nemzetközi piacok pedig egészében el vannak foglalva a görög, az ír, a portugál válsággal - ennek kapcsán némileg háttérbe szorultunk, ami nekünk jó hír" - nyilatkozta Csaba László egyetemi tanár, közgazdász, a kormányfő hétfői parlamenti beszédét értékelve.

Miért halasztódik a reformcsomag bejelentése, amivel a kormányfő hétfőn mondott parlamenti beszéde alapján március közepén áll majd elő a kabinet? - kérdezte a Közbeszéd

Csaba László úgy látja: bizonyára lesz majd egy konvergencia-program számokkal, hiszen ezt az Európai Unió előírja számunkra; az európai szemeszter keretében (az uniós tagállamok makrogazdasági és költségvetési politikáját összehangoló új uniós koordinációs rendszer - a szerk.) a költségvetésben mindenképpen kell tenni egy középtávú kitekintést legkésőbb márciusban.

Koncepciók küzdelme folyik?

Másfelől nézve, a "dolgok érdemét tekintve", Csaba László azt állítja: itt egy küzdelem folyik, a jelenlegi kormányerők széles koalíciót jelenítenek meg, amiben nagyon sokféle szempont ütközik egymással. "Ami korábban nem pártpolitika volt, most azzá vált. Egyszerű példa Budapest és a kerületek viszonya, ami korábban technikai kérdés volt, most pártpolitikai kérdéssé válik. Emiatt nem várok olyan típusú nagy reformokat, hogy valaki azt mondja: az egészségügyben, az oktatásban az elkövetkező tizenöt évben ezt vagy amazt szeretnénk majd csinálni" - érvelt az egyetemi tanár, hozzátéve: az ilyen jellegű felvetések elindultak majd visszapattantak. Többféle koncepció küzd egymással minden területen, nincs egyértelmű elképzelés - fejtegette Csaba László, aki szerint az intézkedések csöpögtetésével "egyfajta kormányzati minimum" jön létre.

Csak lassan lesznek új munkahelyek

Az egymillió új munkahely egy normatív vízió, ami azzal függ össze, hogy a magyar társadalomban 1,2 millióval kevesebben dolgoznak, mint a hasonló nagyságú Csehországban - ezen valóban változtatni  kell - mondta kérdésre reagálva a közgazdász professzor.

A munkahelyteremtés lehetséges menetéről Csaba László azt vallja: ezzel kapcsolatban talán túlzott várakozások voltak a társadalom részéről. A kormány ugyanis maga nemigen tud munkahelyeket teremteni, a mikro- és kisvállalkozások pedig akkor lesznek majd képesek erre, miután lendületesen elkezd bővülni a belső piac - ez pedig 2014 környékére várható. Addig valószínűleg együtt kell élni azzal, hogy sokan lesznek munka nélkül - hangzott az érvelés.

A közmunka-programokról Csaba László úgy vélekedett: az előző kormányok az ezzel kapcsolatos tartalékokat már jelentős részben kihasználták. "Nem nagyon látom azokat a lehetőségeket az állami foglalkoztatásban, ami jelentős és produktív munkát tudna teremteni. A családi és mikrovállalkozások és az önfoglalkoztatás terén vannak tartalékok. Ezeken a területeken tovább kellene deregulálni, békén hagyni egy csomó mindenkit, nem kéne talán olyan keményen fellépni a feketegazdaság ellen, és akkor teremtődnének munkahelyek" - vázolta Csaba László. Összegzésként azt mondta: óvatosnak kell lenni a fogalmazásban, ő maga nem hinné, hogy nagy számú munkahelyet lehetne a mostani ciklusban létrehozni.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo