Mennyi szavazatot érjen egy gyerek?

Szájer József szerint a vitaindítás egyik eszköze, ha a nemzeti konzultáció keretein belül vizsgálják, hogy kapjanak-e kiskorú gyermekeik után szavazati jogot a szülők - a fideszes európai parlamenti képviselő erről pénteken beszélt az MTI-nek.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Sajtóhírek szerint a Fidesz-KDNP Siófokra kihelyezett ülésén a politikus arról beszélt, hogy a szülők kapjanak minden 18 évesnél fiatalabb gyermekük után egy-egy plusz szavazati jogot. Az MTI-nek Szájer József úgy nyilatkozott, hogy a témát korábban a fideszes Révész Máriusz, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesülete vetette fel, ők pedig most egy vitát szeretnének elindítani az ügyben. Indoklásként hozzátette, hogy az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében vasárnap hozzák nyilvánosságra azokat a kérdéseket, amelyeket az állampolgárok megválaszolhatnak, és ezek között várhatóan ez a téma is szerepelni fog. Hangsúlyozta, hogy a frakcióülésen erről nem döntöttek, egyelőre a társadalmi vitát akarják elindítani.

Arra a kérdésre, hogy miért most került elő újra a téma, azt válaszolta, most zajlik az alkotmányozás és ez a kérdés a közjogi berendezkedés egyik alapvető intézményét érintené.

Az utolsó nagy csoport, amely kimarad

A képviselő arra a kérdésre, hogy miként nézne ki technikailag a javaslat, azt felelte, ezek a kérdések akkor merülnek fel, ha a kezdődő társadalmi vita eredményeként úgy döntenek, hogy azt vegyék be az alkotmányozásba. Úgy fogalmazott, már vannak létező minták, hiszen a családi pótlék esetében is el kell dönteni, hogy az melyik szülő után járjon, de váláskor is ki kell jelölni egy, a gyermekért felelősséget viselő személyt. Szavai szerint ezek olyan technikai kérdések, amelyekkel nem akarják terhelni a mostani vitát.

Szájer József úgy fogalmazott, nagyon büszke lenne arra, ha Magyarország lenne az első, amely megvalósítaná a választójog ilyen mértékű kiterjesztését, mert a 18 év alattiak az állampolgároknak az utolsó nagy csoportja, amelyik nem vehet részt a közügyek intézésében. Hozzátette, hogy ebben az ügyben külföldön is, például Németországban, komoly szakmai, tudományos és politikai vita zajlik.

Véleményvezér

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo