"A változásmenedzsment az új foci: mindenki ért hozzá, de csak ritkán kerül a hálóba a labda. Úgy tűnik, kell néhány elveszített meccs ahhoz, hogy hozzáértő edző segítségét kérjék" - állapította meg Solti Előd változásmenedzser, egy friss, nagy- és közepes vállalkozások körében készült felmérés adatai alapján.
A válaszokból kiderült: tízből hat cégnek kellett komolyabb változással szembenéznie az elmúlt időszakban. Több mint negyedük jelentős mértékűnek ítélte a változást. Az üzletvezetést a cégvezetők több mint húsz százaléka szerint kifejezetten nagy mértékben érintette. Többségben vannak ugyanakkor azok, akik azt mondták: a cégek szervezeti működését alig érintették a változások. Érdekes ugyanakkor, hogy a válaszadók több mint 40 százaléka a változást krízishelyzetként élte meg, míg 52,6 százalékának komoly anyagi kára is származott belőle.
A megkérdezettek több mint 60 százaléka bevallja: nincs gyakorlata a változások kezelésében, ugyanakkor talán meglepő, hogy csaknem ugyanennyien saját maguk próbálnak választ találni az új kihívásokra, vagy cégük munkatársaiban bíznak. A jövőben fel kell készülni a változások kezelésére - ezt vallja a cégvezetők 67 százaléka.
Az Egyesült Államokban több évtizede dolgoznak azon a szakemberek, hogy különböző, előre meg nem határozható válsághelyzetekre dolgozzanak ki forgatókönyveket. A többi között ez a menedzsment stratégia segített az amerikai cégeknek abban, hogy a 2008-ban kialakult világgazdasági válságban, az európai társaságoknál lényegesen gyorsabban talpra tudjanak állni.
A kutatás eredményei szerint a magyar vállalkozások vezetőinek még egy-két válságos időszakot meg kell élniük ahhoz, hogy belássák, a felkészülés, a külső segítség igénybevétele - legyen szó jogi, menedzsment vagy kommunikációs tanácsadásról - nem luxus, hanem a túléléshez szükséges stratégia része - szögezte le Solti Előd.
Felkészületlenek a változásokra a magyar cégvezetők
A változás az egyetlen dolog, ami állandó. A magyar cégvezetők többsége azonban nem a kihívással, hanem a krízissel, az anyagi veszteséggel azonosítja. Azt is belátják azonban, hogy nincsenek felkészülve rá, ugyanakkor "házon belül", saját erőből kezelik. Szakértő segítségét többnyire csak akkor kérik, ha egyszer már alaposan megütötték a bokájukat.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.