Friss cikkeink


Mehet a kartell, tehetetlen a GVH

Mehet a kartell, tehetetlen a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági termékkörben kartellezők ellen a szakmaközi törvény tavalyi elfogadása óta.
Sok magyar céget érinthet az új cseh szabályozás

Sok magyar céget érinthet az új cseh szabályozás 

Merőben új alapokra helyeződik a Cseh Köztársaság eddigi magánjogi szabályozása. A 2014. január 1-jén hatályba lépő új cseh Polgári Törvénykönyv és Kereskedelmi Kódex az üzleti élet szinte valamennyi területét érinti.
Van pénz! Merre keressük?

Van pénz! Merre keressük? 

Megjelent a Piac&Profit májusi száma. Összegyűjtöttünk néhány forrásötlet és a tudnivalókat, hogy minél kisebb kockázat mellett fedezzük cégünk mindennapi működését, a beruházásokat, a fejlesztéseket. Anka Márton, a ma már az amerikai tőzsdén jegyzett LogMeIn alapítója vall arról, hogy miért nem jutnak a hazai fiatal vállalkozók tőkéhez, megtudhatja, hogy mik az aktuális trendek a vállalati kommunikációban. És még sok más hasznos tudnivalóval várjuk.
Kiterjesztett valóság - bíznak benne az angyalok

Kiterjesztett valóság - bíznak benne az angyalok 

A Day One Capital kockázati tőkealap a QR kódokat „kiterjesztett valóság” (Augmented Reality) technológiával megreformáló Quargo startup céget választotta második befektetésének. A 10 plusz 40 millió forintos befektetés a napokban indult telefonos és táblagépes alkalmazás nemzetközi értékesítését hivatott támogatni. A kifejezetten korai fázisú, induló vállalkozásokra fókuszáló Day One Capital idén tervezi lezárni első, 400 millió forintos alapjának kihelyezéseit.
Répával a zöldebb vendéglátásért

Répával a zöldebb vendéglátásért 

Szavazz a pénzeddel! Erre buzdított egy május 4-i rendezvény, melyen körülbelül 400 fiatal egy buli keretében szólította fel a vendéglátóhelyeket kézzel fogható környezetvédelmi fejlesztések bevezetésére.
A vállalatok harmada még mindig védtelen

A vállalatok harmada még mindig védtelen 

A vállalatok 30 százaléka még mindig nem használ modern és automata kliens eszközöket. Más szóval a vállalatok nagy része még mindig automatizált alkalmazásrendszerek nélkül kezeli és frissíti szoftvereit, hardvereit és operációs rendszereit, amelynek hiánya nagyban lelassítja és megnehezíti az informatikai folyamatokat.
A komplex értékesítés segítheti a kis sörfőzdéket

A komplex értékesítés segítheti a kis sörfőzdéket 

Egyre népszerűbbek és egyre inkább szem elé kerülnek a kisüzemi sörök a magyar piacon. Ha a sör is gasztronómiai értékkel bír, egy olyan réspiacot célozhatnak meg a készítői, ahol a kicsiknek is van esélyük.
Reggelit kaptak a bringás dolgozók

Reggelit kaptak a bringás dolgozók 

Országszerte huszonhat helyszínen több mint 4000 kakaóscsigát és üdítőt osztott szét a Magyar Kerékpárosklub 200 aktivistája a kerékpárral munkába igyekvőknek csütörtökön reggel, a Bringázz a munkába (Bam!) kampány félidejénél.
Átszervezi a Külgazdasági Hivatalt a kormány

Átszervezi a Külgazdasági Hivatalt a kormány 

A Keleti Nyitás politikájának minél erősebb támogatása, illetve a magyar kkv-k exportjának növelése érdekében átszervezi a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (HITA) a kormányzat.
Stratégiai szövetséget ajánlanak a családi vállalatok a kormánynak

Stratégiai szövetséget ajánlanak a családi vállalatok a kormánynak 

Stratégiai szövetséget ajánlanak a magyarországi családi vállalatok a kormánynak. De nem ünnepélyes aláírás keretében köthető megállapodásban, hanem konstruktív együttműködésben gondolkodnak. Elvárásuk mindössze annyi lenne, hogy tényleges gazdasági jelentőségüknek megfelelően kezelje az ország vezetése ezt a gazdálkodói réteget – hangzott el a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület (Family Business Network Hungary, FBN-H) háttérbeszélgetésén.

Ezermilliárd kellene az állattenyésztőknek 

A következő hét évben mintegy ezermilliárd forint beruházásra lenne szükség az állattenyésztésben ahhoz, hogy európai színvonalra lehessen emelni a magyar sertés-, baromfi- és szarvasmarha-tenyésztést, valamint a tejágazatot.

Jót jelentett a Richter 

Tovább kúsztak felfelé az indexek, de a dinamika mára kifulladt, sőt Budapesten még előbb, mint külföldön - jelezték reggeli kitekintőjükben az Erste elemzői.

Van még hova fejlődni, de jó úton vagyunk 

Bőven van még hová fejlődnie a magyarországi startup-piacnak, de jó irányba tartunk – dióhéjban így lehetne összefoglalni az első Startup Networking konferencia tanulságait, mely a gyakorlati tanácsok mellett a kockázatitőke-befektetők és a reményteli ötletgazdák egymásra találásának elősegítését tűzte zászlajára.

Bizakodó hangulat a magyar gazdaságban 

A hazai gazdasági folyamatok kedvező irányú változását jelzi, hogy két év után ismét meghaladja az 50 pontot a Magyar Fejlesztési Bank vállalati felmérésen alapuló konjunktúramutatójának értéke. A pozitív fordulat hátterében az ugrásszerűen emelkedő beruházási kedv áll, de a külső források bevonásával kapcsolatban továbbra is kivárás jellemzi a hazai vállalkozói szférát. A makrogazdasági index viszont kétéves mélypontra süllyedt, az idei első félévre a gazdaság lassuló ütemű visszaesését jelzi. A kkv-szektor az export és az adózás terén lát pozitívumokat.

Sok a tévhit az energiahatékonysággal kapcsolatban 

Az Energiaklub felmérése szerint a tulajdonosok 24 százaléka tervezi épülete energetikai korszerűsítését, ezen belül 50 százalékuk szigetelni fog, ugyanakkor mindössze 15 százalékuk fordul szakemberhez információért.

Fogyasztói csoportot szervező cégre csapott le a GVH 

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Hold Financial Kft.-re, amely fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozik.

A 2013.évi Manager Open sikeres idénynyitó versenye Győrött 

Az idén 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló Manager Open , a 2013.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság első idei versenyének – immár negyedik alkalommal - a gyönyörű barokk város adott otthont. Helyszíne ezúttal is a patinás , korábban több nemzetközi versenynek is helyt adó , Győr -Révfalusi Tenisz Klub kiválóan előkészitett pályái voltak.

Utánunk a vízözön 

Napokon belül kritikus értéket ér el az északi félteke jó része felett a légkör szén-dioxid tartalma amerikai kutatók előrejelzése szerint. Utoljára több mint kétmillió éve volt ilyen magas a légköri szén-dioxid szintje, a klímaváltozás következményei katasztrofálisak lesznek.

Óriási az érdeklődés a telephelyfejlesztési pályázat iránt 

Ötvenhat kis- és középvállalkozás 3,5 milliárd forintot nyert telephely-fejlesztésre a Közép-dunántúli régióban – jelentették be kedden Székesfehérváron sajtótájékoztatón.

Fagyi és jégkrém is lehet a trafikokban 

A parlament költségvetési bizottsága tovább bővítené a trafikokban kapható termékek körét, lehetővé téve, hogy fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak.

Hogyan tartsuk meg a vásárlókat? 

Sok vállalatvezető azt gondolja, hogy biztosnak tudhatja a törzsvásárlói kört, mert magas a vásárlói elégedettség. Ha ez igaz is, a hűséges vevő sokkal több, mint az elégedett. Természetesen a vevők elégedettsége fontos a hűséges vásárlói kör kialakításában, de nem lehet pusztán ez alapján megjósolni a jövőbeli bevételeket.

Júniustól lehet szerződni a kedvezményes MNB-hitelre 

A jegybank növekedési hitelprogramjának keretében június eleje és augusztus vége között már a pénzintézetek és a kis- és közepes vállalatok közötti szerződéseket kell megkötni.

Sorban érkeznek a jó hírek 

Jönnek a jó hírek: a portugálok hosszú idő óta először tudtak 10 éves kötvényt eladni, ráadásul a lefedettség cirka háromszoros volt, azaz jelentős érdeklődés mellett zajlott az aukció. Közben Kínában a várakozásoknál (9,2 százalék) nagyobb mértékben, 15 százalékkal növekedett az export.

Itt rontják el a kezdő vállalkozók! 

Mindazoknak, akik tőkebevonási lehetőséget keresnek, legyenek ötletgazdák vagy egy ideje már működő kisvállalkozások, tisztában kell lenniük a sikeres vállalkozás két legalapvetőbb, megkerülhetetlen feltételével.

Hét tévhit az e-mail kampányokról 

Az e-mail marketing az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy forgalmat irányítsunk oldalunkra, és növeljük az eladásainkat, ám sok a félreértés azzal kapcsolatban, miként küldjünk e-maileket a leghatékonyabban, miként növeljük vele bevételünket. Szakértőnk a hét leggyakoribb tévhitet fejti ki.

A trafikosok szívhatják a fogukat az onlinekassza miatt 

Várhatóan tovább csúszik az országban működő mintegy 300 ezer pénztárgép kötelező cseréje, mivel a már többször módosított határidő sem tűnik tarthatónak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal összeköthető berendezések mintadarabjainak engedélyeztetése ugyanis még csak nemrég kezdődött el, így egyelőre nincs a piacon olyan engedélyezett pénztárgép, amely megfelel az új törvényi előírásoknak. A problémával leghamarabb a július elsejétől induló új nemzeti dohányboltok üzemeltetői szembesülnek, akiknek ráadásul nem csak az adóhatóság felé kell az online adatforgalmat biztosítaniuk, hanem a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. irányába is.

Gázfűtés mellé tűzifa? Gyanakodni kezdett a NAV 

Tűzifával üzérkedő vállalkozásokra csapott le Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

EU vs. Magyarország: kinek van igaza? 

Az Európai Bizottság 2010 óta folyamatosan 3 százalék fölötti magyar költségvetési hiányt jelez előre, annak ellenére, hogy 2011–2012-ben teljesült a cél, és a kormányzat eltökélt abban, hogy teljesüljön ez 2013-ban is. A bizottság pesszimista véleményének megváltoztatásához a hazai költségvetési politika hitelességének helyreállítására lenne szükség Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint.

Megállt a zuhanás - merre tovább? 

Siralmas első negyedévet zárt az ipar. Kedvező jelként értékelhető ugyanakkor, hogy a 2013-as esztendő első három hónapja rendre javulást mutatott havi összevetésben. Elemzők szerint második negyedév már az éves mutatókban is növekedést hozhat.

Horgászturizmus és tájházak : 30 milliárd forint a Leader programra 

Újabb, mintegy 30 milliárd forint áll rendelkezésre a Leader program, azaz a közösségvezérelt helyi fejlesztések támogatására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Miért előnyös belépni a köztartozásmentes adózók adatbázisába? 

Létezik az adóhivatal honlapján egy olyan adatbázis, amely azokat az adózókat tartalmazza, amelyeknek nincsen vám- és adótartozásuk. Ez a köztartozásmentes adózók adatbázisa, amely 2013. január 1-jétől már a nullás igazolást is helyettesíti.

Túlvagyunk a mélyponton? 

A hazai kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint túljutott a mélyponton a hazai vállalkozások beruházási szándéka. Az idei első negyedévben ismét növekedett a beruházásban gondolkodó kkv-k aránya, jelenleg 58% tervez fejlesztést. A beruházások tárgyát tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Módosították a hegyközségi törvényt 

Módosította az Országgyűlés hétfőn a hegyközségekről szóló törvényt, mert az előterjesztők szerint az idén január 1-jén hatályba lépett jogszabály több olyan rendelkezést is tartalmazott, amely nehezíti az egyértelmű jogértelmezést.

Még egy hétig kérhető területalapú támogatás 

Egy év alatt 650-690 milliárd forint támogatást fizetett ki az agrárközigazgatás az ágazat szereplőinek - közölte Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke. A következő napokban további 350-400 milliárd igényt várnak.

Lélegzetet vesznek a piacok a nagy ugrás előtt 

A pénteki izgalmak után tegnap meglehetősen lapos kereskedés zajlott a nemzetközi börzéken. Ettől azonban nem kell megijedni, mert hetek óta szépen kapaszkodnak felfelé az indexek, néha azonban nem árt egy kisebb erőgyűjtés a további emelkedés előtt.

Támogatás klímainnovációs startupoknak 

17 klímainnovációval foglalkozó ötletgazda mutatkozott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) éghajlatváltozással foglalkozó tudományos és innovációs társulása (Climate-KIC) magyarországi képviseletének szervezésében egy kétnapos workshopon. A szakmai zsűri előtt prezentáló innovátorok környezetvédelmi, anyagtechnikai és szoftveres ötletüket piaci körülmények között is meg szeretnék majd megméretni.

Tippek a céges weboldal forgalmának növelésére 

„Szeretnék sokkal több látogatót a honlapomra” - ez az egyik leggyakoribb kívánság a cégvezetők részéről, hiszen az online sikeresség egyik fontos mérőszáma a weboldal látogatottsága. A látogatók hiánya ugyanis azt eredményezheti, hogy elmarad az optimális forgalom és ennek következtében a bevételek is megcsappannak.

A kutyának sem kell a kapuvári húsüzem 

Egyetlen pályázat sem érkezett a péntek déli beadási határidőig a kapuvári húsgyárat egykor üzemeltető két társaság vagyonára. Az önkormányzat beindítaná a nagy múltú húsüzemet, de nincs rá pénze, a térség termelői pedig közben sorra építik le kapacitásaikat.

Egyre kevesebben vásárolnának hitelből 

A 18-69 éves lakosság 34%-a tervez nagy értékű beruházást. Leginkább a magasabb végzettségűek, illetve a fővárosban élő, az átlagnál jobb anyagi helyzetűek terveznek nagyösszegű vásárlást a következő negyedévben. Az elmúlt években a „hitel-ellenesek” aránya folyamatosan nő, de még így is a lakosság több, mint fele „hitel kedvelő, vagy elfogadó” - derül ki a Cofidis Hitel Monitor első negyedéves felméréséből.

Kapcsolatokkal a jövő vállalkozóiért 

Jó tanácsokkal, sikeres vállalkozókkal, állásbörzével és „élő könyvtárral” várja többek között az üzleti élet iránt érdeklődő fiatalokat az Általános Vállalkozási Főiskola a Kapcsolatok Napján, május 16-án.

Kitartanak-e 860 évig a hazai lakások? 

Tovább zuhant a lakásépítések száma 2013 I. negyedévében, amely 54 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ilyen arányú visszaesés mellett 2013-ban hozzávetőleg 5000 lakás épülhet Magyarországon. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a hazai lakásállomány (4,3 millió) megújulási üteme 860 év! A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni – hívja fel a figyelmet a Társaság a Lakásépítésért Egyesület tanulmánya.

Az üzletek forgalma is befagyott márciusban 

Nagyot esett márciusban a kiskereskedelmi forgalom: éves összevetésben 2,8 százalékos zsugorodást mutatnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma publikált előzetes adatai. Az adat rosszabb a vártnál, mindezzel együtt a piaci szereplők a tavalyinál mérsékeltebb, 0–1 százalék közötti csökkenésre számítanak az esztendő egészében.

Munkavédelem: naponta ötven baleset 

Magyarországon naponta mintegy ötven munkabalesetet regisztrálnak, pedig sok esetről nem is tud a hatóság. A szakemberek szerint nemcsak azzal van a baj, hogy a munkáltatók nem tartják be a szabályokat, a dolgozók sem elég tudatosak.

Külföldön köröznek majd a kasszaadatok? 

A hatályos szabályozás szerint külföldi mobilcégekkel lesznek kénytelenek szerződni a magyar kereskedők az online-kasszák szabályos használatának biztosításához. Ez sokba is kerülhet, mert a kereskedő fizeti az adatok bejuttatásának költségeit, a külföldi roaming pedig nem olcsó.

Hogyan válasszunk céges bankkártyát? 

A felhasználhatóság és a költségek szempontjából jelentős eltérések vannak a bankkártyák között. A plasztikokhoz kapcsolódó jelzések ismerete biztonságot ad, s az esetek többségében számottevő költségmegtakarítást jelenthet a tulajdonosnak.

Itt megtalálja, kikhez kell menni az uniós pénzért 

Új uniós portál indult, amely országonként megmutatja, hogy melyik bank, kockázatitőke-társaság kínál az adott országban kedvezményes európai uniós forrást induló vállalkozásoknak és kkv-knak.

Trafikbotrány: lesz kompenzáció? 

Úgy tűnik a kormány meghallotta a trafikpályázatokkal összefüggő felháborodás hangjait. A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Az ilyen vállalkozások számát a politikus alig százra becsüli. Számukra - úgy tűnik - lesz tehát megoldás, ennél azonban talán többre lenne szükség...

Árgus szemekkel figyelhetjük a csúcsot 

Miközben a portugálok megint megszorítanak, a vezető indexek új csúcsra száguldottak a várakozásoknál jobb amerikai munkaerőpiaci adatoknak köszönhetően. Pedig ez azt is jelentheti, hogy az amerikai lazító politika, nevezetesen a havi pénzmennyiség növelés hamarabb fékeződhet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Belehúztak a magyar gazdagok, nagyot nőtt a vagyonuk

Belehúztak a magyar gazdagok, nagyot nőtt a vagyonuk 

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága.

Adózás

Mérsékelni kellene a legkisebb cégek és az egyéni vállalkozók adóterheit

Mérsékelni kellene a legkisebb cégek és az egyéni vállalkozók adóterheit 

Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának további többlépcsős emelését javasolja a Kamara.

Cégblog

Kiben bízz, ha mindenki mást mond?

Kiben bízz, ha mindenki mást mond? 

Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat.

Társadalom

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo