Friss cikkeink

Ugrás közben gyártani az ejtőernyőt – ez a startup
Sikersztoriként emlegetni talán még korai, mindenesetre ígéretes hazai fejlesztés indult el, hogy meghódítsa a világot. A SOPRESO a konferenciák életét kavarja fel: a közönség tagjainak okostelefonja segítségével teszi interaktívvá az előadásokat.

Emberi aggyal gondolkodó gépek – ez a jövő
A Xerox húsz vezető fejlesztője vesz részt június végén az „IEEE Computer Vision / Pattern Recognition” konferencián, amelyen azt kutatják a szakértők, hogyan állíthatóak a számítógépek a fejlődés szolgálatába úgy, hogy azok egyre inkább „emberi aggyal” gondolkodjanak.

Tarol az egyszerű és nagyszerű Dacia
A Dacia letarolta az árérzékeny piacokat az egyszerű kialakítású, ámde tágas és strapabíró Logannel, amelynek a második generációjára már azt sem mondhatjuk, hogy nem szép. Dízelmotorral, csúcsfelszereltséggel teszteltük.

Hová lesz a parkolásra befizetett pénzünk?
2014. július 1. után hiába fizetik az autósok a parkolási díjat, mégis jogszerűen büntethetik meg őket? Újabb sokakat érintő jogi csiki-csuki? Mit tehet az autós, hogy a pár száz forintos parkolás helyett végül ne fizessen súlyos bírságokat?

Palagáz-kitermelés és szennyezett levegő: az orrvérzés csak a kezdet
A palagáz-kitermelés nemcsak az ivóvizet szennyezi és teszi használhatatlanná, hanem a környező települések levegőjét is. Idegrendszeri bántalmakat okozó gázok kerülnek a levegőbe – derül ki a Gasland 2 dokumentumfilmből, melyet a kolozsvári Transilvania Filmfesztiválon láttunk.

Boldogságból közepest kapnánk
Negyvenezer eurós egy főre jutó GDP felett már nem lesz boldogabb egy ország a javak további növekedésével. A magyarok hagyományosan búskomor nemzetként is a középmezőnybe tartoznak a boldogság világranglistáján.

A képzés, amelynek tényleg van értelme
Manapság – szerencsére – egyre több cég látja be, hogy érdemes és értékes dolog képzést biztosítani az alkalmazottaknak. Nemcsak a munkájuk fejlődik így, de elkötelezettebbek is lesznek a cég iránt, illetve a motiváció szintje is emelkedhet. Már, ha az a képzés megfelelő. Szakértőnk elmondja, mitől lesz sikeres a tanulás.

40 éve pittyeg, ha vásárolunk
A hatalmas logisztikai központok rakodóterétől az áruházi raktárakon keresztül az egészen apró boltok kasszájáig az emberek nem kevesebb, mint 5 milliárd alkalommal hallják naponta az ismerős pittyentést, amely a vonalkódok leolvasását jelzi. Ez a hang 40 évvel ezelőtt, 1974. június 26-án hangzott fel első alkalommal, amikor a világon először olvastak le vonalkódot egy Wrigley’s Juicy Fruit rágógumiról egy amerikai szupermarketben, az Ohio állambeli Troy városában.

A napi terhek csökkentése a legvonzóbb bónusz
Munkáltatói hiteltörlesztés, luxusutazás, magasabb fizetéssel, több felelősséggel járó előléptetés, kiszámítható munkaidő, családbarát munkahely. Munkavállalókat kérdeztünk, kit melyik tenné elkötelezettebbé munkaadója, cége irányába, melyik juttatás motiválná leginkább.

Egyéves az e-útdíj
Egy évvel az útdíjfizetés elindítása után a hazai felhasználók közel 90 százaléka fedélzeti egységet használ. Az OBU segítségével megvalósuló virtuális jegytépések száma már megközelíti a havi 7 milliót.
Ki akar ingyen boltot nyitni?
Június 30-ig még lehet jelentkezni a Nyitott Üzletek Fesztiváljára, amikor is az üres üzleteket egy hétig vagy egy hónapig ingyen üzemeltethetik a nyertesek.
Ez az ára a hitelgaranciának
Egy vállalkozás akár ingatlanfedezet nélkül is hitelhez juthat, ha hitelgaranciát vesz igénybe. A kezességvállalásnak ára van, amellyel érdemes minden cégnek számolnia, mielőtt kölcsönt vesz fel. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Melyek a kezességvállalás buktatói? Összefoglaltuk.
Több és jobb lesz a búza, mint tavaly
A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már elkezdődött – közölte a földművelésügyi miniszter csütörtökön.
Nőtt a foglalkoztatás, de ugyanannyian keresnek állást
Nagyot esett a munkanélküliségi ráta az elmúlt egy évben a KSH adatai szerint, már csak 8 százalékon áll. Ugyanakkor az állást keresők száma nem csökkent, ami arra utal, hogy nagy szerepe van ebben a közfoglalkoztatásnak.
Az ismeretlen MOL részvényestől hangos a piac
Emelkedtek a tengerentúli börzék. Alulteljesítő volt a forint. Ismeretlen MOL részvényes 4,28 millió darab részvényt adott el. A kormány tegnap tárgyalta a devizahitelek kérdését. Esésre számítunk ma a Budapesti Értéktőzsdén.
Kevesebb cég tűnik el adóssággal a piacról
Az elmúlt három hónapban átlagosan több mint 550 építőipari cég szűnt meg havonta, mégis mintha kifelé lábalna az ágazat a válságból. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint ugyanis a felszámolás nyomán megszűnő cégek száma harmadik hónapja csökken, ami azt mutatja, hogy a nagy cégfluktuáció ellenére egyre kevesebb cég búcsúzik a piactól adósságokat hátrahagyva.
Cégmódosítás: mikor, mennyit kell fizetni?
Mikor kell módosítani a társasági szerződést? És mennyi ennek a költsége? Összeszedtük, melyik módosítás, mennyibe kerül a cégnek és mi az, ami illetékmentes.
Tudtunk nélkül is indulhat adóellenőrzés elsejétől
Az eljárási törvény év közben hatályba lépő változása értelmében lehetővé válik a megbízólevél elektronikus úton történő kézbesítése. Így viszont előfordulhat, hogy az ellenőrzés alá vont cég nem is tud majd az eljárás megindulásáról.
„Fukushima” és „Csernobil” is van Európa közepén
Időzített bomba ketyeg a Földközi-tengerben, Wales területén üzemel az „európai Fukushima erőmű”, és létezik egy spanyol falu, amelyre atombomba hullott. Európa sosem hallott radioaktív kockázatai ránk is hatást gyakorolhatnak!
Díjazzák a támogatást!
Kifejezetten a támogatói programokra fókuszál a MAF Társadalmi Befektetések Díj, amelyben a partnerség, a hatás és az innováció dönt. Július 11-ig lehet pályázni.
5 konverziónövelő tipp webshopoknak
Van az úgynevezett három másodperces teszt: képzeljük magunkat a vevő helyébe, és nézzünk rá a webshopunkra. Kiderül három másodperc alatt, hogy mit árulunk? Odaadnánk a saját hitelkártyánkat ismeretlenül az oldal alapján? Ha őszintén bármelyik kérdésre nemmel válaszolunk, van teendőnk.
Foci-vb az irodában – legyünk rugalmasak!
Jogosulatlan távolmaradás, ad-hoc szabadságigénylés, a közösségi média felfokozott használata munkaidőben – leginkább ezekkel a problémákkal találkozhat egy munkáltató a június 12-én kezdődött labdarúgó-világbajnokság óta.
Időszakos elszámolású ügyletek: minden marad a régiben
Sem július elsejétől, sem 2015 január elsejétől nem változnak az időszakos elszámolásra vonatkozó szabályok - tudta meg a Piac&Profit. A napokban elfogadott áfatörvény-módosítással együtt átmeneti szabályt hozott a jogalkotó arra az esetre, ha nem sikerülne július 1-jéig hatályba léptetni a jelenlegi szabályokat életben tartó módosítást. Mit garantál az átmeneti szabály? Áfaszakértőt kérdeztünk.
Színvonalas küzdelmek a budapesti regionális menedzser tenisz tornán
A X.Manager Open idei sorozatának negyedik állomására a hagyományos helyszínen ,a résztvevők által annyira kedvelt budapesti Park Teniszklub kiváló pályáin került sor nyárias, verőfényes időben.
Így fogadjon be számlát adószámos magánszemélytől
Nem túl szerencsés, mégis gyakran megesik, hogy egy cég úgy fogad be számlát az alvállalkozótól, hogy akkor szembesül a számlát kiállító jogi személyiségével. Amennyiben az alvállalkozó nem cég, hanem adószámos magánszemély, le kell vonni tőle az előírt adókat és járulékokat.Mik ezek pontosan? Mikor nem kell vonni szja-előleget? Összefoglaltuk.
Őket vizsgálja meg nagyon a NAV idén nyáron
A már-már megszokott szezonális vállalkozások - strandok és vendéglátóhelyek mellett idén nyáron az online kereskedők és néhány gyanús magánorvos is kiemelt figyelmet kap majd.
Nyerésre állnak a hotelek a közvetítőkkel szemben
A szállodák az elmúlt évben fontos lépéseket tettek saját online csatornáik tudatos felépítésére, sikeresen szorítva vissza az online közvetítők (OTA – Online Travel Agent) folyamatos térnyerését és az áron aluli értékesítés folytatódását.
500 milliárdnál is többet veszíthet a bankrendszer
Két dologtól hangos a magyar piac, és ez háttérbe szorítja az egyébként langyos nemzetközi eseményeket. Tegnap a kormány megtárgyalta a devizahiteles ügyet, és hamarosan benyújtják a törvény tervezetet a parlamentnek, július 4-re pedig már a jóváhagyás is megszülethet. Az eddig napvilágot látott információk alapján a bankrendszer vesztesége számításaink szerint meghalhatja az 500 milliárd forintot is.
Nem minden termékbemutató csalás!
slágertémának számít a fogyasztók átverése a termékbemutatók során, erről a kormányzati szervek is adtak ki ismételt figyelmeztetést a napokban. A Közvetlen Értékesítők Szövetsége egyetért a fokozott óvatossággal, és elítéli a vásárlókat megkárosító, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató cégeket, de kiemeli: tisztességes vállalkozások is szerveznek termékbemutatókat.
Cégeladás tartozással: ez az 5 leggyakoribb tévhit
Nagyon sok elkeseredett cégtulajdonos próbálja eladni cégét, hogy szabaduljon a tartozásától és az azzal járó felelősségtől. A neten elég csak beütni a keresőbe, és számtalan ajánlattal találkozhatunk. Ám a szépen hangzó ígéretek mögött nagyon ritkán van tisztességes üzleti szándék. Az ilyen ügyletek kockázata igen magas, célszerű körültekintően eljárni minden esetben.
Hogy tolható jövő évre a szabadság?
A szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében kell kiadni, de a törvény négy kivételes esetet is meghatároz, amikor e szabálytól el lehet térni – ezek egyike módosult ez évre.
Csúcsév az idei, ennél csak rosszabb lesz
Kiugróan jónak tűnik növekedési szempontból a 2014-es év az elmúlt évekhez képest, de ez elsősorban sok átmeneti tényezőnek köszönhető – mondták el ma a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2014-re szóló előrejelzését ismertető sajtótájékoztatón. Sajnos, a következő évekhez képest is csúcsév az idei, mert jövő évtől egyre nagyobb mértékű lassulás várható.
Nem spórolunk eléggé, kötelezővé teszik
Kötelező energiahatékonysági célok bevezetését javasolja 2030-ra Európa hét meghatározó országának, köztük Magyarország kiemelt stratégiai partnerének, Németországnak is a minisztere. Meglepő helyről kapott támogatást a kezdeményezés: a visegrádi országok körében végzett friss kutatás szerint a lakosság 87%-a támogatja az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiák használatának kiszélesítését. Magyarországon ez az arány különösen magas.
Mobilmarketing: trükkök a sikerhez
Mostanra annyi ember használja mindennap az okostelefonját, hogy a cégeknek muszáj ott is elérhetőnek lenniük. Azonban nemcsak többet szörföznek az emberek telefonról, de máshogy is keresnek. Szakértői tippeket adunk, hogy itt is előkelő helyen legyen a találati listában!
Egyre többen látják, hogy fontos az élhető iroda
Egyre több cég kéri belsőépítész segítségét a költözéskor, hogy az irodaterek kialakítása minél hatékonyabban támogassa az alkalmazottak munkáját – derül ki az Eston International Ingatlantanácsadó Zrt. piaci kitekintéséből. Az iroda kiválasztásánál és kialakításánál az üzleti megfontolások mellett egyre hangsúlyosabbá válnak a dolgozók szempontjai, ami például abban is megmutatkozik, hogy a munkaállomások elhelyezésénél a természetes fény mennyiségét is figyelembe veszik.
Gólzáporos, fordulatos meccseken dőltek el a helyezések
A torna első mérkőzése végig kemény, harcos küzdelmet hozott az Olimpikonok/Sztársportolók és az Üzletemberek csapata között. Szervezett csapatjátékot láthatott a közönség, sok kidolgozott, ám kihagyott helyzettel.
A magyarok a legaktívabb pályázók
A magyar innovatív kis- és középvállalkozások (kkv) európai élvonalban vannak a 2014-2020-as időszakra szóló Horizon 2020 program kkv-pályázatán: a 35 uniós és a keretprogramhoz társult országból a hatodik legtöbb, 166 projektjavaslatot nyújtották be Brüsszelbe.
6 napig kell csak pénz nélkül kibírni
A hazai vállalkozásoknak csupán 6 napos finanszírozási időtávra kell felkészülniük, ami jelentősen javítja a likviditási helyzetüket. A kkv-k túlnyomó többsége forintszámlán tartja likvid eszközeit, de a devizaszámla és a házipénztár is minden ötödik vállalkozásra jellemző. A cégek pénzkészletei és likvid eszközeinek szintje döntően nem változott az elmúlt fél évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérés legutóbbi adataiból.
Itt a lista: ők döntöttek a trafikokról
A bírósági ítéletet követően kiadja az NFM a dohánykoncessziós pályázati értékelőlapokat és a bírálóbizottság tagjainak a nevét, de több időt kérnek.
Ma tárgyalják a devizahiteles csomagot
A BUX index ma tovább esik, és már a 30 napos mozgóátlagon van, miközben izgatottan várjuk (ha egyáltalán lesz tájékoztatás róla) a kormányzati elképzeléseket a devizahitekkel kapcsolatban.
A számlák felét fizetik időben - és ez már eredmény
A magyar cégek 2013-ban számláik 51,4%-át fizették ki határidőben, ami jobb, mint a 2012-es 43,5%-os eredmény. Ezzel az értékkel hazánk az európai országok túlnyomó többségét megelőzi fizetési fegyelem terén a Bisnode csoport által képviselt Dun & Bradstreet (D&B), nemzetközi cégminősítő önkéntes csatlakozáson alapuló fizetési tapasztalat programja alapján készült elemzés szerint.
5 tanács, hogy működő cég legyen a káoszból
Se éjjele, se nappala és mégsem úgy működik a cége, ahogy szeretné? Ideje változtatni egy kicsit. 5 kézzelfogható tanács, mivel érdemes kezdeni a működés megreformálását.
Jöhet a kötelező tagság, ha nem kerül többe
Támogatja a kamarai rendszer továbbfejlesztését a BKIK, de minden területen fontosnak tartják, hogy a kisvállalkozások számára ez ne jelentsen többletköltséget.
„Minden munkavállaló fontos, nem csak a tehetségek”
Kiszámítható jövő, tudatos népszerűségnövelés a felvenni kívánt tehetségek körében, és szervezett képzési rendszer – így biztosítható a megfelelő utánpótlás egy szakemberhiánnyal küzdő iparágban. Orosz Viviennel, a Mol-csoport stratégiai HR-vezetőjével beszélgettünk.
Nyáron a telefonjainkra utaznak a bűnözők
Az ESET statisztikái alapján összeállított májusi víruslistából megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. A rekkenő hőségben a mezőny teljes egésze változatlan sorrendben végzett az előző hónaphoz képest, mindössze a számarányok tekintetében történt némi átrendeződés.
Fico a tranzakciós adóért lobbizik
Az európai tranzakciós adóról, a tagországok reformokkal kapcsolatos kiadásainak a deficit terhére történő elszámolásáról és 20 százalékos szlovákiai áfáról beszélt Robert Fico egy hétfői sajtótájékoztatón.
A jó termék számít, vagy az, hogy kit ismerünk?
A kapcsolati tőkét a pénzzel és a szakmai tudással szokták szembeállítani. A nagy kérdés: melyik a fontosabb? Az, hogy mennyire jó a termékünk, mennyi pénzt forgatunk a vállalkozásban, vagy az, hogy kiket ismerünk, és mekkora a kapcsolati hálónk?
Jön a stresszteszt, de a bankunióba még nem megyünk
Nem szükséges, nem időszerű a döntés Magyarországnak az európai bankunióhoz történő csatlakozása kérdésében a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára szerint. Erre a részletek megismerése, az új intézmények működésének tapasztalatai alapján kerülhet majd sor. Az Európai Központi Bank 2014 novemberében átveszi az euróövezeti és az SSM-be belépő euróövezeten kívüli tagállamok 128 legjelentősebb bankcsoportjának közvetlen központi felügyeletét.