Milliárdokat nyelnek el a malacok

Becsült adatok szerint 2012-ben elérhették az 1200 milliárd forintot a magyar élelmiszergazdaság szereplői által eltitkolt jövedelmek. Ipari méreteket ölt az ágazatban az áfacsalás, a fekete- és szürkefoglalkoztatás – áll egy most nyilvánosságra került tanulmányban, amelyet a Népszabadság idézett.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:Pixabay

Lesújtó képet fest az Agrárgazdasági Kutató Intézet 2014 júniusára elkészült tanulmánya a magyarországi élelmiszertermelésről. A szövegben többek között évi ezermilliárd forintot meghaladó adóelkerülésről, szürke- és feketefoglalkoztatásról, feketén értékesített állatokról és termésekről esik szó – idézi a tanulmányt a Népszabadság napilap.

Dániában egy disznónak 33 malaca születik, Magyarországon csak 23 – mármint a hazai könyvelés szerint
A szakemberek összeolvasták a különböző nyilvántartásokat, és elgondolkodtak: ha valaki ezer disznót szállít Ausztriába, miként lehet az, hogy csak nyolcszáz érkezik meg? Valószínű, hogy mivel az unión belüli más országban való értékesítést nem terheli áfa, nálunk viszont igen, az eltűnt kétszáz állat hazai vágóhídon lett áfamentes feketevágás áldozata. Csakhogy évente annyi disznó tűnik el, amennyit a kutatók szerint képtelenség házi körülmények között feldolgozni. A nagy vágóhidak azonban állítják, náluk technológiailag kizárt, hogy bárki fusiban sertések tucatjait dolgozza fel éjjelenként.

A furcsaságok itt nem érnek véget. A kutatók összehasonlították a magyar és a dán sertéseket, és azt találták, hogy a dán disznó 2,68 kiló takarmánytól hízik egy kilót, a magyarnak ehhez három kiló kell. Bár ezt okozhatják eltérő tartási körülmények is, gyanús – írják –, hogy egy dán koca évi 33 malacával szemben a magyar csak 23-at fial. Tehát megint eltűnik jó néhány disznónk.

A tanulmány készítői a teljes élelmiszer-ágazat alaposabb vizsgálata után arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar sertéstermelők a szaporulat egy részét eltitkolják, felnevelik és feketén levágják. Becsléseik szerint a feketegazdaság mértéke megyétől függően 32,5 és 49,9 százalék között mozog.

A rejtett gazdaság mértéke 2012-ben 650 és 1200 milliárd forint között lehetett ebben az ágazatban, ideértve az elcsalt, emiatt illegális jövedelemnek minősülő, zsebre tett áfát is. Brutális összegről van szó, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanabban az évben a hazai forrásból, uniós társfinanszírozásból és tisztán uniós forrásokból együttesen mintegy 650 milliárd forint áramlott az ágazatba. (Éppen az év elején indult egy 150 milliárdos keretösszegű pályázat az ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak!)

Trükközni az áfával? Így lehet ráfaragni
Ahelyett, hogy fizetési halasztást kért volna a NAV-tól, rossz döntést hozott és még nagyobb bajt okozott magának egy Pest megyei kereskedelmi kft. Átmeneti likviditási nehézségét ugyanis azzal akarta áthidalni, hogy a több mint 130 millió forintnyi áfa-fizetési kötelezettsége helyett nullás adattartalommal nyújtotta be bevallását.
 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo